Welcome to Magyar Ifjúság

Search   in  

 Create an AccountHome | Submit News | Your Account | Content | Topics | Top 10  

Korszakváltás

Hírek

Oroszország Hangja


Filmajánló

Könyvajánló

MIÉP

Döglött aknák

Döglött Aknák


Csurka István: Deficit

Csurka István: Deficit


Írószövetségek harca

Csurka István: Írószövetségek harca


Portréfilm Csurka Istvánról

Csurka István: Eredeti helyszín

Új Színház

Új Színház


Csurka István lesz az intendáns Dörner György mellett

Földindulással kezdődne Dörner színházának tavaszi évadja

Dörner György és Pozsgai Zolt az EchoTv-n

Csurka István nyilatkozata + Tarlós István közleménye

Közlemény: a főpolgármester kéri Dörnert, ne alkalmazza Csurkát

Csorja Gergely:
A szakmaiság

Bucz Hunor:
Szívből örülök Dörner kinevezésének


Csorja Gergely:
Náci vagyok, valószínűleg ön is az


Bayer Zsolt:
Húsevő virág


Csorja Gergely: Terror

Dörner György az EchoTv-n

Videó: Fábry Sándor esete a toleránsokkal

Csurka István: Ascher Café

Függetlenség: A szakma

Dózsa László:
Szétrohad az elkorhadt nómenklatúra

Harsányi Gábor:
A fiatalság kiéhezett a magyar drámákra

Jövőnk.info: Mi a bajuk az idegeneknek Dörnerrel és Csurkával?

Csurka István: Színház

Bayer Zsolt: Új Színház

Demokrata-kör

Falusy Márton:
Az Amerikai Népszava újra akcióban:
„…megnyitják az első náci, nyilas színházat - potenciális gyilkosokat nevel”

Újjáéledő Bocskai Színpad


  
Szőcs Zoltán: Elillanó évek – Portréfilm Csurkáról –
Dátum: 2010. June 13. Sunday, 19:49
Rovat:
Elillanó évek
Az évek már csak ilyenek: elillannak kámformód. De rejtélyes ellentmondás, hogy nem jellemzi ugyanez a múlékonyság az évek által hordozott-formált életet, melynek hatása, üzenete vagy jelenléte független az időtől. Évek és élet viszonya egy kicsit a test és a lélek viszonyát idézi. Az mindenesetre biztos, hogy csak az idő múlandó, a sors által szentesített, becsülettel megélt élet örök. Hiszünk ebben vagy sem, bizony így van ez.
A közel másfél órás portréfilm a magyar közélet elmúlt húsz évének azt a néha már-már hisztérikusan fantomizált, fő mumusát mutatja be kevésbé ismert, de nagyon is emberi, családi oldaláról, akinek lejáratásán és diszkreditálásán minden rendszerváltó kormány, egymást túllicitálva fáradozott. Noha szelíd ember, veszettül féltek tőle. Az Antall-Horn-Orbán/Torgyán-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-adminisztrációk egyetlen stabilan kitapintható, közös nevezője a Csurkától való elhatárolódás, az ő elkerülése volt. Sajátos és dicstelen e pártok feletti politikai egység. Miért is? Ugyanazért, amiért a rútak kerülik a tükröt: számukra a valóság kerülendő, mellőzendő skandalum.


 Csurka István viszont íróként, politikusként, gondolkozóként, prófétaként a legnagyobb nemzeti sorsigazságok, rejtett összefüggések éles szemű meglátója és habozás nélküli kimondója volt. Neki ez a sorsa, ha úgy tetszik, a keresztje, amit cipelhet, mert „Isten eszmélte rám” – vallja a film végén.

Ez a film úgy portréfilm valakiről, hogy tulajdonképpen a magyar sors egyetemes filmje. Csurkának sok nagyszerű tulajdonsága van, de közülük is kiemelésre méltó a következetesség, a hűség, amellyel rendelt sorsának nyomvonalát követi. Ő pontosan azt az egyetlen lehetséges utat járta végig a Budapest/Farkasrét-Nagyvárad-München-Békés-Budapest-Kistarcsa állomások érintésével, amelyet Csurka Péter, a jogász, író, kubikos, fuvaros, gazdálkodó, és a reggeltől napestig otthon és a földeken az övéiért fáradozó Bodnár Erzsébet nagyobbik fiaként végig kellett járnia. Ha bármi más utat, kitérőt, leágazást, csapást választott volna – hiszen nyilván volt ilyen is –, akkor ma nem beszélnénk róla, nem lévén miről, és nem tartanánk a nemzeti megmaradás legavatottabb tanítójának, a leghitelesebb magyarnak. (Gyanítom, kevesen tudják felfogni, hogy ez a rang mit ér egy olyan korban, mint a mienk.)

A film címe becsapós: valójában nem is foglalkozik az elillanó, csapodár évekkel, sokkal inkább azzal a változatlan és változtathatatlan sorssal, ami ezen évek hozadéka volt. Hogy az embereknek hozzájuk csatolt sorsuk van, és ez a sorsuk a jellemükben nyilatkozik meg leginkább, már a preszókratikus filozófusok is tudták. Két és fél ezer évvel később Thomas Mann tette hozzá: a fejlődés egy a sorssal. Erre hivatkozva felelősséggel mondhatom, a most 76 éves Csurka István írói és politikai pályája – (e kettő néha szétválasztható, néha nem) – folyamatos és töretlen fejlődési ívet mutat. Ez még akkor is így van, hogy látszólag betemette az idő leggrandiózusabb álmait, a MIÉP-et, vagy a Magyar Út Köröket! Nem árt vigyázni az ilyen summázatos kijelentésekkel, ugyanis az életet hirdető, a jövő felé mutató eszmék váratlan feltámadása, az idő mély kútjából való hirtelen kicsobbanása a legkevésbé sem ritka. Sőt, szinte prognosztálható.

Csurka emberi és alkotói sorsa a legszigorúbb determináció keretei között zajlott, nem volt benne semmi esetleges: a számára elrendelt egyetlen élhető életet élte. Azt a vonalat követte, amit néha csak ő látott ugyan, de ő látta. Ezért volt zseni, de ez nem lett volna elég a leghitelesebb magyar rangjának el-nyeréséhez. Ahhoz ugyanis kellett még valami, ami ritkább adottság, mint a zseniális látás: a bátorság a meglátott igazságok követéséhez és hirdetéséhez, az önsorsközömbösség fejedelmi adottsága. Ha egy fát ki kell vágni, mert a magyar fejlődés útjában van, Csurka akkor is nekilát fűrészelni, ha történetesen maga alatt kell vágnia a fát.

A Puszt Tibor által rendezett, Kurucz Sándor fényképezte portréfilm több helyszínen rögzített, de egységes és jól összefogott emlékező monológ. Alapvetően nem a pártvezért, a Hősök terei szónokot, a parlamenti frakcióvezetőt szándékozott bemutatni, hanem az embert, akinek szülei és gyermekei vannak, de még egészen egyszerű örömei és bánatai is. Ezt tökéletesen vissza is adta, bár a vetítésről távozó nézőben óhatatlanul megfogalmazódhatott az igény egy folytatásra, amelynek fókuszában pedig a politikus állhatna. Viszont, akinek ilyen igényei vannak, felhívom a figyelmét, hogy a film bemutatásának a napján – az idei könyvhét megnyitóján – kezdték el árusítani azt a fontos és lehetetlen kis könyvet (Dr. Utólag visszaemlékezése), amelyben az önéletrajzíró Csurka István kegyetlen őszinteséggel foglalja össze azon eredendő naivitások körét, amelyek 1985-től, vagyis Monortól kezdődően a legnagyobb veszélyt és csapdát jelentették neki személyesen, de az egész magyar nemzeti kibontakozásnak is. Megismerhetjük a folyamatot, amíg „teljesen felnyílt a szemem”. A Dr. Utólag számomra az Elillanó évek közvetlen folytatásaként értelmezendő, és különösen értékessé teszi, hogy rámutat a párhuzamra: az egy fajhoz tartozók egy sorsot cipelnek. Ily módon a magyar sors olyan, mint valami természeti jelenség: nagyon nehéz, nagyon kemény nekigyürkőzést igényel, hogy változtatni próbáljunk rajta. Fekete Gyulára hivatkozva figyelemre méltó megállapítást tesz Csurka: mi magyarok, Bibótól Antallig és még tovább, valójában „nem is akarjuk a hatalmat. Mert alkatilag alkalmatlanok vagyunk a hatalomra.” (Ennek a túl nem becsülhető jelentőségű felismerésnek legtekintélyesebb igazolását Szabó Dezső adhatja, aki több helyütt is megírta: a magyarság organikusan undorodik a piactól és a tülekedéstől, ezért minden szabadversenyben szükségszerűen hátrányos helyzetű lesz.)

Tartozott már a magyar filmművészet Csurkának ezzel a portréfilmmel. Jó, hogy elkészült, gratulálunk a készítőknek. Miként gratulálhatunk önmagunknak is: ostoba az a nemzet, amely nem dicsekszik felmutatható értékeivel.

Forrás: MIÉP


 
Kapcsolódó linkek
· Több hír:
· Több hír: magyarifjusag


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
:

Szőcs Zoltán: Elillanó évek – Portréfilm Csurkáról –


Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 2


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Kapcsolódó rovatok


"A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét."


 




PHP-Nuke © 2005 Francisco Burzi. A PHP-Nuke terméktámogatás nélküli szabad szoftver, amelyre a GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.36 másodperc