Magyar Ifjúság - Népszava: Magyarország posványos közállapotai

Csurka István Eredeti helyszín című, az 1970-es évek közepén játszódó, tragikomédiájának premierjét tartotta pénteken a Karinthy Színház. Csurka a rendszerváltás előtt divatos szerzőnek számított, például a Ki lesz a bálanya?, a Deficit, a Döglött aknák nagy sikert aratott.
Csurka István művei a rendszerváltás után eltűntek a magyar színpadokról. Ennek feltehetően fő oka MIÉP-es szerepvállalása. Néhány éve a Döglött aknákat közös produkcióban adta a soproni teátrum és a Turay Ida Színház, de egyébként nem volt jelen drámaíróként. Így aztán pikánsnak számít, hogy a baloldaliként ismert Karinthy Mártonnak jutott eszébe, hogy elővegye a süllyesztőből az Eredeti helyszínt.

A premieren sok a szakmabeli, a színész, a kritikus, érezhetően érdeklődést vált ki az esemény, engem is kíváncsivá tesz, mi lesz ebből? Ki állja-e az idő próbáját a darab, aminek 1976-ban, parádés szereposztásban, Bilicsi Tivadar, Sulyok Mária, Somogyvári Rudolf, Bánki Zsuzsa, Hernádi Judit, Bárdy György felléptével volt az ősbemutatója. Netán csúfos lesz a bukás, és csak kuriózum marad, hogy ennyi év után megint Csurka darab színrevitelére vállalkoztak Budapesten?

A történet szerint egy zűrzavaros, leállásokkal és ádáz veszekedésekkel teli, csaknem totális kudarcba fulladó forgatássorozat Magyarország posványos közállapotait jelképezi. Kispolgári lakásba - ettől eredeti és nem műtermi a helyszín - zsúfolódik be a jókora stáb, és forgat meglehetősen kétes értékű, rosszul megírt, tehetségtelenül rendezett produkciót. A főtehetségtelen a menetrendszerűen kitüntetett, a hivatalosság által ajnározott Hajtmanszky Péter rendező, aki hol fölényesen üvöltözve, hol totálisan elbizonytalanodva, elanyátlanodva, igyekszik irányítani a munkálatokat, amelyeknek inkább kerékkötője, mint kiválasztottja.

A kontraszelekció mintapéldánya. Mertz Tibor megrajzolja az uborkafára érdemtelenül, erős politikai hátszéllel felkapaszkodott, basáskodó senki természetrajzát, aki magától értetődően féltékeny a tehetségre, hiszen tudja, hogy eljöhet az idő, amikor alááshatja a pozícióját. Tart a színészektől is, akik ezúttal lázadnak ellene, a sztrájk gondolatával is foglalkoznak, mert nincs elképzelése, nem képes őket irányítani, nem kapnak használható instrukciót, emiatt érzik, hogy az egész vállalkozásból oltári blama lesz. A Böhm György rendezte előadás első részében, nemcsak a cselekménynek megfelelően van kiadós káosz a deszkákon. Sok színész, sokféle stílusban buzgólkodik, inkább helyes kis bohózatot adva, mint találó társadalmi szatírát. El lehet lenni, nevetgélni is, de veleje nemigen van annak, amit látunk.

A szünetben mohón tárgyalja az eddigieket a publikum, én először Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus véleményét kérdezem. Szerinte darabja válogatja, hogy melyik a jó Csurka dráma. Ezt pont nem sorolja a különösebben jók közé. A címe viszont kiváló, Eredeti helyszín, ami egyenlő Magyarországgal. Csak az egy másik Magyarország volt, aminek reprezentatív művészi tevékenysége volt a filmkészítés. Tarján a Ki lesz a bálanya? című darabot az értelmiségi mindennapok és önpusztítás remek kórrajzának tartja, amit nemrégen olvasott újra, és máig kitűnően megállja a helyét. A Döglött aknákat, ha nem is túl mély, de igen jól működő vígjátéknak gondolja.

Csurka mesterségbeli tudását elsőrangúnak véli. A színházban a munkásságából csak a drámaírót látja, nem a vitatott közszereplőt. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár is eljött. Azt mondja abszolút becsüli a Karinthy Színház működését, ami szerinte tán az egyetlen igazán független társulatként próbál megélni. Ez azt jelenti, hogy szemben a magukat függetlennek nevező együttesekkel, amelyek hangosan követelik a pénzt, ami a függőség legnyilvánvalóbb eszköze, ez a színház igyekszik a piacról megélni.

Csurkáról az a véleménye, hogy a rendszerváltás előkészítésének jelentős figurája volt, ez egyaránt érvényes az írói és az akkori közéleti szerepvállalására is, amely elsősorban ugyancsak írásokat jelentett. Nem ért egyet azzal, hogy ha Csurka, mint politikus megbukott, kitaszítottá vált, vagy a közítélet kimondta, hogy nincs rá szükség a politikában, emiatt ne játsszák a darabjait. Szőcs nem azért jött el, mert azt gondolja, hogy ez a darab zseniális, hanem amiatt, mert kíváncsi volt, hogyan hat több mint harminc év távlatából. A saját és a közönség reakciói is érdekelték, amúgy pedig nagyon szeret színházba járni.

A második rész jobban megy. Ebben van a fiatal, de a körülmények meg Hajtmanszky által elnyomott, tehetséges rendezőasszisztens, és a művészeti munkába is beleszóló, mindenki sorsát felülről vaskézzel meghatározó fő-főkáder, Böröczker elvtárs meghatározó összecsapása. Sághy Tamás vehemens, érzékeny művészt alakít, akiről a Balikó Tamás által játszott Böröczker a maga rókatermészetével megorrontja, hogy övé a jövő, és alattomos ügyességgel ő is beállítható a sorba. Kellő mennyiségű mézesmadzaggal, megbízatással rávehető, hogy föladja lázadó voltát, és a rendszer malmára hajtsa a vizet. Az eddig őt támogató, megbecsült színészek, akiket többek között Zsurzs Kati, Egri Márta játszanak, végül ott maradnak immár neki cudarul kiszolgáltatva. Kesernyés, szomorúan aktuálisnak tűnő befejezés, ami után nem marad el a siker és Csurka színpadi kézcsókja a művésznőknek.

A premiert követően, kérdésemre, miért mutatott be Csurkát, mosolygó kiegyensúlyozottsággal azt válaszolja Karinthy Márton, csak az számít, milyen a darab. Szeret magyar vígjátékokat játszani, és nincs belőlük olyan sok, hogy ne tűzzék belőlük műsorra a jókat. Kiváló szerepek vannak benne. A kontraszelekció, a törleszkedés, a taposás pedig ugyanúgy él, mint amikor a darab íródott. Ez itt Magyarország.

Bóta Gábor

Forrás: Népszava