Litvánia, Lengyelország, Hollandia és Dánia külügyminiszterei
felszólították az ukrán hatóságokat, hogy folytassák és gyorsítsák meg
az európai uniós csatlakozáshoz szükséges reformok végrehajtását. Az
európai külügyminiszterek ennek kapcsán a médiának is nyilatkoztak a
Kijevben, Viktor Janukovics ukrán elnökkel tartott megbeszéléseket
követően. A médiának nyilatkozó Radoszlav Szikorszki lengyel
külügyminiszter szerint a megbeszélésen a külügyminiszterek kifejtették
véleményüket Ukrajna és az Európai Unió viszonyával kapcsolatban.
Ukrajna meghívót kapott az "európai családba", ahogy ők mondják.
A lengyel külügyminiszter kifejtette, hogy Ukrajna felvétele az
Európai Unióba garantált, az uniós tagállamok külügyei "nyomást fognak
gyakorolni" Brüsszelre ezügyben. A litván külügyminiszter szerint pedig
még a Vilniusban, novemberben tartott "Keleti Partnerség"
csúcstalálkozót megelőzően kézzel fogható eredményt lehet elérni. Azzal
azonban mindkét fél - az európai külügyek és az ukrán kormány is -
tisztában van, hogy ez a "nagy lehetőség" valójában fenyegetés Ukrajna
területi egységére nézve.
A valós helyzet azonban az, hogy jelenleg Ukrajna van egyre fokozódó
nyomás alatt. Ez a megbeszélés ugyanis úgy nézhetett ki, hogy Janukovics
tisztában van vele, Ukrajna vagy csatlakozik az Európai Unióhoz, vagy
darabokra szakad. A nyugati politika részéről ez a lehetőség már
alaposan elő van készítve: a CIA megtette az előkészületeket egy NATO
protektorátus létrehozására az ukrán-magyar határon. Ha az ukrán
politika a helyes irányba megy, és nem hajtanak fejet Brüsszel
nyomásgyakorlása előtt, az esetben az ország több részre fog szakadni.
A CIA könnyedén leszakítaná Ukrajnáról a maga érdekeltségét, amit a
nyugati tömbhöz csatolnának. Ez a terület pedig - részben - Kárpátalja.
Ha Ukrajna visszautasítja az együttműködést az Európai Unióval, Brüsszel
a magyar-kártyát fogja kijátszani legelőször. A határon túli magyarság
képviseletei közt pedig hemzsegnek a CIA ügynökök, a megfelelő
pillanatban mind egytől egyig az ország európai integrációját fogja
támogatni. Az már csak a ráadás, hogy ebben az Ukrajnát szétszakító
paktumban az addigra kormánykoalícióként működő Fidesz-Jobbik
összeborulás lenne a fő nyertes, amely eredményként tudná felmutatni
Kárpátalja visszacsatolását Magyarországhoz. A nemzeti radikálisok
őrjöngenének örömükben, az Orbán-kormány pedig bejelentené, hogy
"történelmi jelentőségű dolgot vittek véghez, megkezdődött a magyarság
újraegyesítése". Ukrajna orosz kisebbsége szintén nagy valószínűséggel
leszakadna az országról. Többek között ezekre gondolhat Viktor
Janukovics, amikor udvariasan fogadja az uniós külügyminisztereket.
Van azonban egy másik alternatíva, ami szintén Ukrajna darabokra
szakadásával végződik. Az ukrán kormánynak megvan rá a lehetősége, hogy
az Európai Unió kiszolgálása helyett a posztszovjet országok
vámuniójához csatlakozzon, ami hosszú távon az ország fellendüléséhez
vezethet. Ebben az esetben csak a magyarlakta területek szakadnak le az
országról. Nem csak a CIA lesz a felelős emiatt, hanem a mindenkori
ukrán kormány, ami Kárpátalján szándékosan középkori állapotokat tart
fenn, hogy a magyar kisebbség számban megfogyatkozzon és végül eltűnjön.
Kárpátalja egy olyan gócpont, amit a Nyugat fel fog használni Ukrajna
destabilizálására, ha a kormány elutasítja az Európai Unióval és a
NATO-val való együttműködést.
Egyetlen lehetősége van az ukrán kormánynak arra, hogy elkerülhesse
az ország darabokra szakadását. Ez pedig a posztszovjet vámunióhoz
történő mihamarabbi csatlakozás, és a kárpátaljai magyarság
életkörülményeinek gyors javítása. Ha ezen az úton indulnak el, Ukrajna
megőrizheti területi egységét, és Magyarországnak is lehetősége lesz a
vámunióhoz való csatlakozásra - ami Ukrajna számára a "magyar-kérdést"
megoldja, a kárpátaljai magyarság számára pedig az ukrán-kérdést oldja
meg anélkül, hogy a NATO csapatok ellepnék az újrarajzolt ukrán-magyar
határt.
Vannak az Európai Uniónak olyan tagállamai, amelyek végiggondolták
ugyanezeket az alternatívákat, és éppen emiatt támogatják Ukrajna
európai integrációját. Titus Corlatean román külügyminiszter szintén
kifejezte, hogy országa támogatja Ukrajna európai integrációját.
Miért támogatja a román külpolitika Ukrajna csatlakozását az európai
gazdasági térséghez? Románia szintén tisztában van vele, hogy az első
két alternatíva Ukrajna területi egységének megbomlásával végződik. Az
ukrán-magyar határon létrehozott NATO-protektorátus keleten pedig
Moldovában folytatódik, amit Románia NATO támogatással visszakapna, sőt,
a térségi káosz miatt még többet is.
Mindezek ellen pedig fel kell emelni a szavunkat. Egyrészt mert
határozottan fel kell lépnünk az ellen, hogy a magyarságot a nyugati
érdekek bábjaként egy ország darabokra szakításában eszközként
felhasználják. Fel kell lépnünk az ellen, hogy a Magyarországon
kormányszinten működő maffia egy magyarlakta terület visszacsatolását
saját hatalmának megőrzése érdekében CIA támogatással véghez vigye, és
ezzel Magyarországot és magyarságot hosszú távon a nyugati tömbben - a
süllyedő hajón - tartsa.
Az ukrán hatóságokon most mind nagyobb a felelősség, és egyre nagyobb
a felelősség a kárpátaljai magyarság vállán is. Az ukrán hatóságok
felelőssége, hogy a kárpátaljai magyarság politikai képviseleteit
egyszer-s mindenkorra megtisztítsa a CIA ügynökeitől, akik a térség
destabilizálásán dolgoznak és céljuk eléréséhez most minden eddiginél
közelebb jutottak. A kárpátaljai magyarság felelőssége pedig, hogy a
pártokat számon kérje a nyugati integrációval kapcsolatos
állásfoglalásokért, és fokozott nyomást gyakoroljon a magyar politikai
szervezetekre, hogy Ukrajna posztszovjet vámuniós csatlakozása mellett
foglaljanak állást. Ez egy olyan történelmi helyzet, amiben a magyarság
érdekének képviseletében nem a magyarországi, hanem a kárpátaljai
magyarságnak kell utat törnie, és egyben ők képviselhetik a jövő
hungarizmusának frontvonalát is. A magyarság érdeke a jelenkorban, hogy
Magyarország a nyugati érdekszférából minél hamarabb elszakadást
nyerjen, ehhez az átmenethez pedig a posztszovjet vámunió és az
Oroszország által vezetett eurázsiai integráció ideális alapot biztosít.
Ha a kárpátaljai magyarság a nyugati integráció mellett foglal állást,
az azon kívül, hogy a térség stabilitását megbontja, nem csak
Magyarországot, de a magyarság egészét is a hanyatló Nyugathoz láncolja.
Kárpátalja helyzete az ukrán médiában látható propagandával
ellentétben nem valamiféle "orosz gyarmatosítással", hanem a CIA több
évtizedes aknamunkájával hozható összefüggésbe, ami elősegítette, hogy a
kárpátaljai magyarság az ott uralkodó közállapotok miatt érzelmileg
kompromittálható legyen és könnyedén az európai integráció felé lehessen
fordítani, vagyis "trójai falóként" lehessen felhasználni a magyar
kisebbséget Ukrajna zsarolására és az ukrán külpolitika sakkban
tartására.
Ebben a helyzetben nem csak Ukrajna sorsa, de Magyarország jövője is a
kárpátaljai magyarság politikai állásfoglalásán múlik. Ennek
megfelelően törekedni kell a magyar politikai képviseletek nyugati
ügynököktől való megtisztítására, vagy ha az nem megy, olyan politikai
szervezet formálására, ami Ukrajna vámuniós csatlakozását elősegíti -
mert ezzel nem csak Ukrajna számára, hanem Magyarország számára is kaput
nyitnak a posztszovjet integráció felé. Magyarországon a rendszerváltás
pedig csak akkor lehetséges, ha azzal egy radikális külpolitikai váltás
is bekövetkezik, mert ahogy a kárpátaljai politikát is, a magyarországi
politikát is a CIA mozgatja.
Hídfő