Tovább súlyosbodik a Mazsihisz és a kormány közt kirobbanó botrány,
miután tegnap a szervezet elnöke nyilvános magyarázkodásba kezdett, a
korábban megfogalmazott követeléseiket "barátságos párbeszédre
hívás"-ként értelmezve. A Mazsihisz szembesült azzal, hogy a magyar
kormányra történő nyílt nyomásgyakorlás a hatályos magyar törvények
szerint terrorcselekmény, emiatt nem merték tovább feszíteni a húrt.
Ennek ellenére látható, hogy a kormány sakkban tartásáról nem mondtak
le, a zsidó szervezet nemzetközi kapcsolatai segítségével folytatja a
magyar kormány nyomás alatt tartását.
Abban a pillanatban, ahogy a hazai zsidóságot képviselő Mazsihisz
visszavonulót fújt, az általuk megkezdett nyomásgyakorlást az American
Jewish Congress zsidó szervezet folytatta. Az AJC által kiadott
közleményben arra szólítják fel Orbánt, hogy késedelem nélkül kezdjen el
foglalkozni a hazai zsidó szervezetek által megfogalmazott
"kérésekkel". Látható, hogy a Mazsihisz nem adja fel a magyar kormányra történő
nyomásgyakorlást, és mivel szembesült azzal, hogy a Btk. szerint ez
terrorcselekmény, a hazai szervezet helyett ezt nemzetközi kapcsolatait
felhasználva folytatja, amelyekre nem vonatkoznak a magyar törvények.
Mivel korábban az Amerikai Népszava a Mazsihisz által kifogásolt
emlékmű felrobbantására intézett nyílt felhívást, a magyar hatóságoknak
kötelessége hivatalból eljárást indítani és kivizsgálni a Mazsihisz, az
Amerikai Népszava és az American Jewish Congress által közösen
végrehajtott terrorcselekmény ügyét. Emlékeztetjük az érintett
hatóságokat, hogy míg a Mazsihisz elleni büntetőeljárás során a
terrorcselekmény félbehagyása enyhítő körülményként merülhet fel, a
Mazsihisz vezetőinek a Btk.-ban foglaltak szerint így is legkevesebb öt
év szabadságvesztés jár. Ha a hatóságok nem lépnek ezügyben, az azt
jelenti, hogy a Btk.-ban foglaltak egyes magyar állampolgárokra nem
vonatkoznak. Ennek következményei pedig beláthatatlanok.
A fentiek miatt így is felmerül annak gyanúja, hogy a magyar kormány a
zsidó szervezetek nyomásgyakorlása miatt halasztotta el az emlékmű
megépítését és átadását. Aki a Btk. meghatározása szerint
terrorcselekményt követ el, az terrorista, vagyis felmerül a gyanú, hogy
a magyar kormány terrorista csoport követeléseinek engedett.
A magyar hatóságoknak ugyanakkor kötelessége kivizsgálni az Amerikai
Népszava által közölt publikáció ügyét, ami a magyar törvények szerint
terrorcselekmény végrehajtására volt nyílt felhívás. Mivel az amerikai
szervezet tevékenysége az amerikai szövetségi törvények hatálya alá
tartozik, a Mazsihisz által megkezdett tevékenység American Jewish
Congress általi folytatása a magyar törvények alóli kibúvó keresésének
tekinthető, vagyis a zsidó szervezet fokozottan törekszik arra, hogy
tevékenységét a törvényen kívül helyezhesse. Mivel ennek érdekében
nemzetközi kapcsolatait is igénybe veszi, ez kimeríti a nemzetközi
bűnszervezetben részesség fogalmát, emiatt a Mazsihisz mindaddig, amíg a
terrorcselekményt végrehajtó tagjai eljárás alá nem kerülnek és a
Mazsihisz vezetése nyilvánosan el nem határolódik az American Jewish
Congress közleményétől, terrorszervezetnek tekinthető.
A magyar hatóságoknak kötelessége fellépni a Magyarországon
terrorcselekményt elkövető csoportokkal szemben, akkor is, ha azok
kiterjedt nemzetközi kapcsolathálóval rendelkeznek és az ellenük történő
fellépés vagyonuk és magyarországi befektetéseik kivonása miatt
veszélyt jelentene úgy a bankrendszerre, mint az állami költségvetésre.
Utóbbiak csak súlyosbítják a helyzetet, emiatt a Mazsihiszt nem csak
terrorcselekmény elkövetésének bűne terheli, hanem az ügyben is érintett
nemzetközi kapcsolatai miatt nemzetbiztonsági kockázatnak kell
tekinteni.
Hídfő