az ukrán helyzet tükrében

Mostanában naponta röppennek fel az újabbnál újabb hírek arról, hogy a magát demokratikusnak nevező Nyugat (az USA és vazallusai) milyen szankciókat alkalmaznak Oroszországgal szemben, mert az el merte ismerni a krími népszavazás eredményét, és ennek megfelelően cselekedett is. Ezt ők a nemzetközi joggal ellentétesnek és antidemokratikusnak ítélik meg. A hazai „demokratáktól” már ismerhetjük ezt a magatartást – az a demokratikus, amit ők képviselnek, és az a demokrata, akit ők annak neveznek.

Ugyanezek a nyugati „demokraták” (hazai társaikkal együtt) mélyen hallgattak akkor, amikor Ukrajnában a senki által nem vitatott törvényes keretek között megválasztott államelnököt a ki tudja kik által heccelt és támogatott tüntetők elzavarták; állami és önkormányzati hivatalokat foglaltak el; leváltottak törvényesen kinevezett hivatalnokokat és rendőrkapitányokat; kineveztek senki által meg nem választott államelnököt és más fontos pozíciókba minden törvényes eljárás nélkül bárkit, stb., stb., stb.

Ezeknek a „demokratáknak” nagyon magas a toleranciaszintjük, amikor az ő érdekeiknek megfelelően történik valami (különösen, ha ők irányítják ezt a történést – mint most pl. Ukrajnában), de ugyanez a szint a nullával egyenlő, amikor valami az ő szájuk íze ellenére következik be. A nekik nem tetsző személynek a bujtogatott tüntetők általi elzavarása demokratikus, míg a nekik tetsző személyek vagy események hasonló módon történő változtatása puccs, szélsőséges erők aknamunkája. Emlékezzünk csak egy kicsit: A magát a demokrácia letéteményesének hirdető Egyesült Államok hány ország belügyeibe avatkozott be fegyveresen Panamától Líbián vagy Irakon át Afganisztánig (a lista korántsem teljes, tucatnyira – vagy akár több tucatnyira – bővíthető). Persze több esetben nem egyedül végezte a piszkos munkát, hanem a hozzá hasonlóan, „demokratikus” vazallusaival. És itt a hangsúly a „hozzá hasonlón” van, mert ők mindannyian úgy gondolják, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. És ebben a körben ők a Jupiter, és mindenki, aki másként látja, az ökör. Az ilyenkor nekik nem számít, hogy miattuk milliók haltak meg és menekültek el az otthonukból.

E „demokraták” kétszínűségét mutatja az is, hogy nemzetközi egyezményekkel ellentétesnek mondják a népszavazást, és annak Oroszország általi elismerését. Nyilván teljesen véletlenül felejtik el azt, hogy ők maguk működtek közre, és hagyták jóvá azt az egyezményt, amely szerint Janukovics marad Ukrajna elnöke, idő előtti választást tartanak, és addig egységkormány vezeti az országot (amely a törvényesen választott, és a felkelők által delegált személyekből állt volna). Ezt a nemzetközileg elfogadott megállapodást éppen a magukat demokratáknak nevezők kedvencei rúgták fel Janukovics elzavarásával – hogy félreértés ne essék, ez az írás nem Janukovics védelmében íródik, hanem az elvekkel való visszaélés leleplezése végett.

Azt is mondják a „demokrácia bajnokai”, hogy azért érvénytelen a krími népszavazás, mert időközben orosz csapatok tartózkodtak a Krímben, és a népszavazás ellenkezik Ukrajna alkotmányával is. E téren is jól látható a Nyugat kettős mércéje, hiszen Oroszország nem véletlenül hivatkozik Koszovó példájára. Hiszen Koszovó is egyoldalúan kiáltotta ki a függetlenségét (még népszavazás sem volt), miközben a NATO „demokratái” Jugoszláviát bombázták, Koszovóban pedig az EBESZ „demokratáinak” csapatai állomásoztak (és állomásoznak mind a mai napig). És Koszovó ilyen módon kinyilvánított függetlenségét elismerte az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamainak többsége – pedig ott sokkal több erőszak volt, mint a Krímben.

A krími példa persze túlmutat ezen a viszonylag kis földdarabon, hiszen újra felveti az önrendelkezési jog elvét – amitől a fent említett „demokraták” úgy tartanak, mint ördög a tömjénfüsttől. Pedig ők éppen erre a jogra alapozva hozták meg döntésüket a Trianon palotában annak idején. Csak az a döntés őket közvetlenül nem érintette, az érdekeiknek pedig megfelelt – a mostani krími döntés pedig nem. Nyilvánvaló, hogy annak idején a gyulafehérvári, a túrócszentmártoni és az újvidéki elszakadási nyilatkozatok sem feleltek meg az akkori magyar alkotmánynak, népszavazás pedig nem volt (ahol később volt – Sopron és környéke – az pedig éppen a trianoni döntés elleni eredményeket hozta). A trianoni döntést hozó államok is ugyanazok a „demokraták” voltak, akik most akkori saját álláspontjukkal ellentétesen foglalnak állást – de nem csak a Krím ügyében. A népek önrendelkezési jogával nem élhetnek a baszkok, a katalánok, a korzikaiak, a bretonok (hogy csak néhány Nyugat-európai példát említsek). A székelyek vagy más elszakított magyarok önrendelkezési jogának a kérdését azért nem az előzőekkel együtt említettem, mert Kelet-Európában a status quo megváltoztathatatlanságát is fel szokták hozni ellenérvként. Természetesen ez is teljesen hamis érvelés, hiszen a volt szovjet blokkhoz tartozó Kelet-Közép-Európában sokkal több határ változott meg az elmúlt 25 évben, mint amennyi változatlan maradt. Csak emlékeztetőül: megszűnt az NDK, kettészakadt Csehszlovákia, új európai ország lett Észtország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna, Moldávia, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán, Oroszország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Koszovó. Ez 20 ország határainak a megváltozása a szomszédunkban vagy közelünkben – és mindegyiket elismerte a Nyugat. Ebben a régióban mindössze Lengyelország, Magyarország, Románia és Bulgária határai nem változtak. Milyen status quo az, ha egy régióban 20 ország határai változnak, 4 országé pedig nem? Semmilyen. És ezek után milyen jogi vagy egyéb érvek hozhatók fel az önrendelkezéssel szemben? Semmilyenek. Legfeljebb az érdekek – mint eddig. Az érdekek erősebbek, mint az érvek. Ezek a „demokraták” csak az erő előtt hajlanak meg – és Oroszország most erős. Ezért kell nekünk is erős Magyarországot építenünk, hogy hatékonyan tudjuk a jelenlegi határainkon kívüli testvéreink önrendelkezési törekvéseit segíteni.

Budapest, 2014. március 19.

a MIÉP elnöke