Orbán Viktor legutóbbi Szaúd-Arábiába látogatása során, mint kiderült, a
volt SZDSZ-es Kóka János is az üzleti delegáció tagja volt. A liberális
politikus Szijjártó Péternek köszönhetően diplomata-útlevelet kapott,
így vett részt Orbán kíséretében. Kóka jelenleg a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója, emellett a
Cellum Bulgaria igazgatósági elnöke. A mobilfizetési szoftverekkel
foglalkozó cégcsoport a kormány támogatásával szerez üzleti
kapcsolatokat Szaúd-Arábiában, ami annyit jelent, hogy a Fidesz-kormány
támogatja a korábbi SZDSZ embereit üzleti érdekérvényesítésükben, és
ehhez minden szükséges állami privilégiumot megad. Emellett a Cellum
cégcsoportban van érdekeltsége Gyurcsány Ferencnek is, vagyis a
céghálózatban a rendszerváltó szabadkőművesek teljes spektruma
képviselteti magát. Mivel a köztük lévő nézetbéli különbségek pusztán
látszólagosak, ez a közösködés semmilyen gondot nem okoz, ehelyett
aktívan elősegítik egymás üzleti előmenetelét, ha kell, az állami
vezetők számára fenntartott jogosultságokkal visszaélve.
Diplomata-útlevelet ugyanis a vonatkozó jogszabályok szerint a
köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság
elnöke, ezen felül országgyűlési képviselők kaphatnak. Rendkívüli
esetben olyan személy kaphat diplomata-útlevelet, aki a köztársasági
elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, vagy a külpolitikáért
felelős miniszter megbízásából hajt végre diplomáciai küldetést. Vajon a
Fidesz-szavazók tisztában vannak-e azzal, hogy az Orbán-kormány az
állami vagyont szétlopó liberálisok vagyonának gyarapodását egyengeti?
Aligha. Kóka János megérdemli a köztörvényes bűnöző jelzőt az SZDSZ
nemzetellenes tevékenységében betöltött szerepéért. Az Orbán-kormány
tagjai eszerint hivatalosan is vállalják, hogy köztörvényes bűnözőket
támogatnak nemzetközi kapcsolataik építésében.
A Jobbik ezügyben feljelentést tett közokirat-hamisítás gyanúja miatt
"ismeretlen tettes ellen" (pedig a felbujtó személy nagyon is ismert).
Mivel az ő (kékszalagosok) hálózatuk kezében van az igazságügy, ebben az
ügyben csak akkor születhet előrelépés, ha a kékszalagosok
vezéráldozatot akarnak a magasabb körök kimentésére. Ennek is megvan a
valószínűsége, és ez esetben nem szabad megelégednünk Kóka okmánya
kiállítóinak bíróság elé állításával. A teljes rendszerváltó
garnitúrának mennie kell a történelem szemétdombjára. A jelenleg
folyamatban lévő ügyek csak az első lépések. Magyarország hazafias
szervezeteinek le kell számolnia a rendszerváltást lebonyolító és
szétlopó összes politikai párttal, mert azok egyetlen nagy
maffiaközösség fedőszervezetei. Nem engedhetjük, hogy hazánkban a
szervezett bűnözés állami szinten tovább működjön!
Hídfő