Portréfilm Csurka Istvánról | | |
Csurka István: Eredeti helyszín | | |
| |
Dr. Fenyvessy Zoltán: A Falus-jelenség 2014. October 01. Wednesday, 23:39 Szerző: magyarifjusag (172 olvasás) | A napokban az egyik fő hír a sajtóban az, hogy Falus Ferenc
bejelentette, hogy visszalép – az ő kijelentése szerint – a
„főpolgármesteri tisztségtől”. Avval most nem kívánok foglalkozni, hogy
Falus Ferenc összevissza beszél (ezt megtette korábban is, amikor
kijelentette, hogy barátja az MSZP elnökének, aki addig nem is
találkozott vele); hogy olyanról mond le, amit nem is töltött be
(főpolgármesteri tisztség), és amelynek még az elnyerésére sem volt
esélye; hogy kampánycélból nagyon primitív módon nyakon öntette magát
egy vödör vízzel, stb.
| (Tovább... | 3218 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Közlemény 2014. April 08. Tuesday, 08:30 Szerző: magyarifjusag (165 olvasás) | „Kedves Barátaim! Aludtunk
egy éjszakát az országgyűlési választásra, és talán higgadtan tudjuk
nézni az eredményeket. Tudom, hogy vannak, akik úgy látják, hogy kudarc
az elért eredmény, én azonban némileg másként látom. A gyenge eredmény
nem nekünk szól, hanem a kis pártoknak. Jól látható, hogy a parlamenti
pártokon kívül nem hogy más pártok is bejutottak volna a parlamentbe,
(pedig némelyeket igencsak favorizáltak – gondoljunk csak Szili Katalin
és Schmukk Andor mindennapi szerepeltetésére a televíziókban) – de még
az 1 %-ot sem sikerült senkinek nem hogy átlépnie, de még megközelítenie
sem. Mivel az ország sorsáról volt szó, a szavazók csak azokkal
törődtek, akiknek esélyük volt a parlamentbe jutni, a többiekre csak a
szűk törzstábor szavazott. Én igenis eredménynek tekintem azt, hogy
jelöltjeink több helyen is olyan pártok jelöltjeit tudták megelőzni,
amelyek 100 milliókat költhettek a kampányra (FKgP, Szociáldemokraták,
KTI, Összefogás párt, JESZ, SEM, ÚDP, ÚMP, stb.). A hogyan továbbról
nyilván majd beszélnünk kell, de mivel kezdődik az aláírásgyűjtés az
Európa Parlamenti választásra, ezzel kapcsolatban is dönteni kell.
| (Tovább... | 2588 betű van még | Értékelés: 1) |
|
A NYUGATI KÉPMUTATÁS IGAZI ARCA 2014. March 19. Wednesday, 23:57 Szerző: magyarifjusag (341 olvasás) | az
ukrán helyzet tükrében
Mostanában
naponta röppennek fel az újabbnál újabb hírek arról, hogy a
magát demokratikusnak nevező Nyugat (az USA és vazallusai) milyen
szankciókat alkalmaznak Oroszországgal szemben, mert az el merte
ismerni a krími népszavazás eredményét, és ennek megfelelően
cselekedett is. Ezt ők a nemzetközi joggal ellentétesnek és
antidemokratikusnak ítélik meg. A hazai „demokratáktól” már
ismerhetjük ezt a magatartást – az a demokratikus, amit ők
képviselnek, és az a demokrata, akit ők annak neveznek.
| (Tovább... | 7334 betű van még | Értékelés: 5) |
|
2014-01-13 Napi aktuális 1. rész 2014. January 15. Wednesday, 11:20 Szerző: magyarifjusag (199 olvasás) | Műsorvezető: Néveri Ferenc Igor
Nyugodt politizálást ígér a Néppárt - újraosztott baloldal. Vendég: Szili Katalin elnök (KTI). Összefogás a jobboldalon. Vendég: Fenyvessy Zoltán elnök (Összefogás Magyarországért). Hogyan hatnak a csalók az ágazatokra? Vendég: Fórián Zoltán üzletág-igazgató (Agrár Európa Tanácsadó Kft.).
Megtekinthető itt: EchoTv
| (Tovább... | Értékelés: 0) |
|
TÉNYLEG KIVONUL-E NÉHÁNY NAGY BANK MAGYARORSZÁGRÓL? 2014. January 05. Sunday, 04:39 Szerző: magyarifjusag (287 olvasás) | (ÉS HA IGEN, AKKOR
MI VAN?)
Az
évforduló táján felröppent a hír, miszerint néhány nagy
nemzetközi bank kivonul Magyarországról – vagyis itteni
leányvállalatától megválik, Szívem szerint azt mondanám, hogy
hiszem, ha látom. És szívesen látnám.
| (Tovább... | 2315 betű van még | Értékelés: 0) |
|
ÚJÉVI BEKÖSZÖNTŐ 2014. January 01. Wednesday, 13:01 Szerző: magyarifjusag (212 olvasás) |
Kedves
Barátaim!
Az elmúlt 2013-as
év a MIÉP részére az önépítés, a magára találás éve volt.
Legyen
a
2014-es
év a MIÉP részére a feltámadás, hazánk részére pedig
– a kormány döntésével ellentétben – Dózsa
György emlékéve.
Elvégre éppen 500 éve próbált meg a szegények oldalán fellépni
a hatalmasok ellen – és ez sajnos ma is aktuális hazánk
helyzetében.
Kérek minden MIÉP-est, hogy
ennek érdekében az erejéhez mérten mindent tegyen meg. Kívánok ehhez jó erőt, egészséget és
kitartást.
Budapest, 2014. január 1. Dr. Fenyvessy Zoltán a MIÉP elnöke
| (Tovább... | Értékelés: 0) |
|
Antall József halálának évfordulójára 2013. December 16. Monday, 19:03 Szerző: magyarifjusag (282 olvasás) |
A féligazságok kimondása arra
jó, hogy elfedjék a teljes igazságot.
Láthatóan erre törekednek
mindazok, akik Antall József egykori miniszterelnök halálának
évfordulóján elmondják, hogy mennyire úriember volt; hogy milyen
nagy tudással rendelkezett; hogy kamikáze miniszterelnök volt;
hogy betegsége mellett mindvégig dolgozott, feláldozva önmagát;
stb. - és ez mind igaz is.
| (Tovább... | 2255 betű van még | Értékelés: 4) |
|
Erősödik a MIÉP 2013. December 14. Saturday, 10:12 Szerző: magyarifjusag (361 olvasás) | Riport dr. Fenyvessy Zoltánnal, a MIÉP elnökével
A MIÉP-ről Csurka István halála óta nagyon keveset hallunk.
MIÉP
mindig is volt. Csurka István halála után a tagság gyakorlatilag
vegetált. Mindenkit letaglózott az elnök halála. Tudtuk, Csurka István
beteg, de azt senki nem gondolta, hogy komoly egészségügyi problémája
volt. Halálára senki nem volt felkészülve. A bénult állapot kb. egy fél évig
tartott, aztán elkezdtünk egymás közt beszélgetni, hogyan legyen
tovább. Összeült a MIÉP elnöksége és elhatároztuk, hogy összehívjuk a
MIÉP országos gyűlését, döntse el, mi történjen.
| (Tovább... | 14033 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Nyílt levél 2013. October 01. Tuesday, 18:54 Szerző: magyarifjusag (186 olvasás) | Médiaszolgáltatást –
támogató és Vagyonkezelő Alap 1037. Budapest, Kunigunda útja
64.
Dr. Böröcz István
vezérigazgató
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Ez év februárjában már írtam
Önnek egy levelet, amelyben nehezményeztem, hogy a közmédiumok
következetesen elhallgatják – ha úgy tetszik, elszabotálják –
az éppen ez évben 20 éves pártunkról, a Magyar Igazság és Élet
Pártjáról szóló információkat. Akkor Böröcz István
vezérigazgató-helyettes úr a csatolt levélben azt válaszolta,
hogy felhívták az illetékes főszerkesztők figyelmét arra, hogy
fokozottan figyeljék a frakcióval nem, de parlamenti képviselettel
rendelkező pártok képviselőinek munkásságát.
| (Tovább... | 3915 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Nyílt levél 2013. September 20. Friday, 16:12 Szerző: magyarifjusag (185 olvasás) | Tisztelt Főpolgármester Úr!
Szeretném
felhívni a figyelmét egy évente ismétlődő környezetszennyezésre, amely
Budapest egyik kiemelt terén zajlott le az idén is. Az ARC óriásplakát
kiállításról van szó. A kiállítás mögött álló ARC Kft-t 1999-ben azzal a
céllal alapították, hogy némi
vérfrissítést hozzon a magyar köztéri reklámkultúrának. Az évek folyamán
azonban kiderült, hogy nem vérfrissítést, hanem vérfertőzést visznek ki
évről-évre az Ötvenhatosok terére.
| (Tovább... | 2887 betű van még | Értékelés: 5) |
|
Dr. Fenyvessy Zoltán beszéde a Turul-szobornál 2013. August 21. Wednesday, 20:07 Szerző: magyarifjusag (413 olvasás) | TISZTELT
HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES BARÁTAIM!
Augusztus
20.-ról az embereknek három dolog jut az eszébe: -Szent
István -az
új kenyér ünnepe
-az
Alkotmány ünnep
Ki-ki
beállítottsága alapján állítja fel a sorrendet ezek között,
mi pedig a harmadikat – az Alkotmány ünnepét – nyugodtan el is
felejthetjük. Egyrészt mert azt az Alkotmányt, amelyre augusztus
20.-át rá akarták húzni a nemzetellenesek, mi sosem ismertük el
a magunkénak, másrészt pedig már hivatalosan is hatályon kívül
helyezte azt az Országgyűlés.
| (Tovább... | 10606 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Magyar Hírlap: Újraszervezi magát a MIÉP 2013. August 14. Wednesday, 10:04 Szerző: magyarifjusag (177 olvasás) | A pártelnök szerint készülnek a választásokra
A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) a politikai palettán a Fidesz és a Jobbik között helyezkedik el, az „intellektuális nemzeti radikalizmust” képviseljük – nyilatkozta lapunknak Fenyvessy Zoltán, a párt elnöke, aki szerint erősödtek azzal, hogy tavasszal két volt jobbikos képviselő, illetve a tiszaeszlári polgármester is belépett hozzájuk.
| (Tovább... | 3826 betű van még | Értékelés: 3.66) |
|
Dr. Fenyvessy Zoltán az EchoTv-n 2013. April 24. Wednesday, 00:32 Szerző: magyarifjusag (175 olvasás) |
A videó ide kattintva megtekinthető.
| (Tovább... | Értékelés: 1) |
|
Dr. Fenyvessy Zoltán: Eörsi Mátyás megmondta 2013. April 07. Sunday, 19:21 Szerző: magyarifjusag (266 olvasás) |
Dr. Eörsi Mátyás a
minap az ATV-ben megmondta a diagnózisát, amely szerint
Magyarország egy kellemetlen fekély Európa testén. Hát, ha ő
mondja… Neki azután igazán minden alapja megvan ahhoz, hogy
tudja, hogy mi a fekély Európa testén. Amikor a kedves felmenői
egy kommunista diktatúrát szolgáltak – nem is akárhogyan -,
akkor e felmenői és elvtársaik aktív segítségével emberek
ezreit zárták börtönbe egy „fekete vágás” miatt; amikor
lesöpörték a padlásokat; amikor internáltakkal építtették a
nagy ipari üzemeket; amikor idegen csapatokat hívtak be a magyar
szabadságért küzdők leverésére; amikor százakat akasztottak;
amikor tehetséges fiatalok tömegei nem tanulhattak tovább, mert
azok szülei mások voltak mint Eörsi Mátyás szülei (ez csak
nézőpont kérdése, inkább Eörsi Mátyás szülei voltak mások,
mint a többséghez tartozók), akkor Magyarország nem volt
kellemetlen fekély Európa testén – legalább is azokról az
időkről nem tett ilyen nyilatkozatot a nagy diagnoszta.
| (Tovább... | 3169 betű van még | Értékelés: 5) |
|
A MIÉP elnökének közleménye 2013. January 23. Wednesday, 19:14 Szerző: magyarifjusag (167 olvasás) | Gyurcsány, mint Kun
Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János méltó utóda
Józan ésszel logikátlan és
megmagyarázhatatlan Gyurcsány Ferencnek az a kijelentése, hogy a
határon túliaknak semmi közük a magyarsághoz. Azt persze nehezen
tudná megmagyarázni, hogy akkor kikhez van közük. Ha ahhoz az
országhoz tartoznának, amely elfoglalta szülőföldjüket, akkor
az miért akarná erőszakosan asszimilálni őket; miért verik meg
őket magyarságuk miatt, ha nem a magyarsághoz tartoznak; miért
bélyegzik meg még mindig őket Benes dekrétumokkal, és miért
hajtottak végre vérengzéseket közöttük a II. világháború
után, ha ők nem tartoznak a magyarsághoz? Vagyis ők nemcsak
szerintünk, hanem a szlovákok, a románok, a szerbek szerint is a
magyarsághoz tartoznak – csak Gyurcsány Ferenc szerint nem.
Követhetetlen, bolond logika ez. De hát bolond lukból bolond szél
fúj. Ha Gyurcsány Ferenc nem érez közösséget a határon túli
magyarsággal, akkor ő nem tartozik a magyarsághoz.
| (Tovább... | 2620 betű van még | Értékelés: 0) |
|
A Turul KÉVE 1/2011. számú Nyilatkozata 2011. April 04. Monday, 18:24 Szerző: magyarifjusag (242 olvasás) |
A magyarországi politikai- és közélet hangos az átalakulások (kettős állampolgárság, alkotmányozás, stb.) támogatói és ellenzői/a régihez ragaszkodók) vitáitól, miközben a mikró és kisvállalkozók is nagyon várják már, hogy végre ők is érezhessék, hogy új szelek fújnak. Bár történt már néhány lépés elsősorban az adózás területén, de ez nem jelentett – és a jövőben sem fog - döntő áttörést jelenteni a helyzetünkön. Természetesen támogattuk a bankadó, a válságadó bevezetését az ország gazdasági stabilitása és az igazságosabb adóelosztás érdekében – de a mikro és kisvállalkozásoknak ettől még nem lett könnyebb a helyzete. A fentieket támaszthatja alá az, hogy az elmúlt évben rekord számú vállalkozás szűnt meg, és ugyancsak rekordszámú vállalkozás alakult. E furcsának tűnő helyzetnek az lehet a magyarázata, hogy a pénzügyi válságba került vállalkozásokat tulajdonosaik sorsukra hagyják, és „tiszta lappal” új vállalkozásba fognak. Amíg a hazai mikro- és kisvállalkozások támogatása nem lesz kézzelfogható valóság, addig az ehhez hasonló trükközésekre számítani kell.
| (Tovább... | 3131 betű van még | Értékelés: 0) |
|
A Turul KÉVE 4/2010. számú NYILATKOZATA 2010. October 28. Thursday, 11:40 Szerző: magyarifjusag (197 olvasás) | A Turul KÉVE tagsága nagy várakozással és nagy reményekkel várta a tavasszal kormányra került vezetés intézkedéseit. Örömmel fogadtuk az első, a nemzetegyesítést elősegítő döntéseket, így a határon túli magyaroknak állampolgárság megszerzését lehetővé tevő törvényt. Ugyanilyen fontosnak tartjuk a csonka országon belül lakóknak szóló hasonló indíttatású döntéseket, a belföldi iskolásokank az elcsatolt területek meglátogatásának előírásáról és támogatásáról, valamint június 4.-e nemzeti emléknappá nyilvánításáról.
| (Tovább... | 3509 betű van még | Értékelés: 0) |
|
A Turul KÉVE 3/2010 számú NYILATKOZATA 2010. May 02. Sunday, 12:34 Szerző: magyarifjusag (171 olvasás) | Végre! Végre véget ért az a kormányzat, amely tönkretette Magyarország gazdaságát, kiszolgáltatta az ország lakosságát a multinacionális cégek és pénzintézetek érdekeinek, tíz- és százezer szám tette tönkre a hazai vállalkozásokat és soha nem tapasztalt magasságba emelte a munkanélküliséget. Vagyis pont fordítva tett mindent, mint ahogy kellett volna, mint ami egy „normál” kormány feladata lett volna.
| (Tovább... | 2308 betű van még | Értékelés: 0) |
|
A Turul KÉVE 1/2010. számú nyilatkozata 2010. February 03. Wednesday, 00:21 Szerző: magyarifjusag (164 olvasás) |
A kis- és mikrovállalkozások évről-évre romló feltételei között is a
legrosszabb volt a 2009. év. Soha annyi vállalkozás nem szűnt még meg a
rendszerváltás óta, mint a tavalyi évben. Ennek következtében az utóbbi évek
legnagyobb munkanélküliségi mutatóit hozta ez az év. Megdőlt az a hamis
kormányzati állítás, hogy az állam által beruházási támogatásokkal,
adókedvezményekkel támogatott nemzetközi nagyvállalatok fogják foglalkoztatni a
miattuk tönkre menő hazai kis- és mikro vállalkozások munka nélkül maradó tömegeit.
| (Tovább... | 45079 betű van még | Értékelés: 0) |
|
A Turul és a csángók 2010. January 10. Sunday, 12:30 Szerző: magyarifjusag (368 olvasás) | A
Magyar Fórumban és a Kincsem Rádióban gyakran foglalkoztunk már a
csángók kultúrájával, a magyar nyelvű misézés és oktatás kérdéskörével.
A moldvai falvakban még 1955-ben tiltották be a magyar oktatást. A
Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) közreműködésével azonban
2002 őszétől egyre több csángók lakta faluban tanulhatnak ismét
anyanyelvükön a kisdiákok. Ma már több mint 20 településen, több mint
ezerháromszáz kisdiák órarendjében szerepel a magyar, azonban még
legalább ennyi helyen lenne szükség az ilyen típusú oktatás
megszervezésére és bevezetésére. Az MCSMSZ felhívására egyre több
magyarországi magánszemély támogatja anyagilag a csángó gyermekek
oktatását. Később intézmények is csatlakoztak a
„Keresztszülő-programhoz”, így a Turul Kárpát-medencei Érdekvédelmi
Vállalkozói Egyesület – röviden Turul KÉVE – is. Minderről és az
egyesület működéséről célkitűzéseiről dr.Fenyvessy Zoltán, a Turul KÉVE elnöke a MIÉP országos alelnöke, újbudai önkormányzati képviselő nyilatkozott.
| (Tovább... | 13681 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Időközi választás 2008. January 28. Monday, 19:20 Szerző: magyarifjusag (370 olvasás) |
Fenyvessy Zoltán: a MIÉP megőrizte a bázisát
Elégedett a vasárnapi budapesti időközi országgyűlési képviselő-választáson elért eredményével Fenyvessy Zoltán, a MIÉP jelöltje, mert úgy látja, pártja megőrizte a bázisát. A jelölt késő este azt nyilatkozta: az alacsony részvételt a parlamenti politikusokkal szembeni kritikaként értékeli. Mint mondta, az érdektelenség a választópolgárok politika iránti elégedetlenséget jelzi.
"Többé-kevésbé" arra számított, amit a nem hivatalos adatok jeleznek. Utalt arra, hogy korábban azt mondta: azzal lenne elégedett, ha egyedül elérné azt az eredményt, amit a 2006-os parlamenti választáson a MIÉP-Jobbik közös jelöltje kapott. Az akkori 2,5 százaléknál a mostani 3 százalék valamivel több, ez azt jelzi, hogy a MIÉP bázisa megmaradt és "talán egy kicsit erősödött is" - hangsúlyozta. Elmondta, valószínűleg nem lép vissza a második fordulóban. Azt kéri majd a szimpatizánsaitól, hogy miután Rétvári Bence választási győzelmét nem fenyegeti a kormánypárti képviselő-jelölt, így a második fordulóban már nyugodtan szavazhatnak a MIÉP jelöltjére. Hozzátette: azért sem lép vissza, mert fontosnak tartja, hogy a MIÉP legalább a választási kampányban meg tud jelenni a közszolgálati médiában.
(MTI)
| (Tovább... | Értékelés: 4) |
|
Választás január 27-én 2008. January 18. Friday, 18:56 Szerző: magyarifjusag (235 olvasás) | A MIÉP választási gyűlése
Január 15-én választási gyűlést tartott a MIÉP, amelyen beszédet mondott Csurka István elnök és Dr. Fenyvessy Zoltán képviselőjelölt is.
| (Tovább... | 3376 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Választás január 27-én 2008. January 09. Wednesday, 17:25 Szerző: magyarifjusag (199 olvasás) | Január 15-én 18 órakor
az Általános Vállalkozási Főiskolán (Budapest XI., Villányi út 11.) választási gyűlést tart a MIÉP. A gyűlés vendége és fő szónoka CSURKA ISTVÁN, a MIÉP elnöke A választási gyűlésen felszólal dr. Fenyvessy Zoltán, a Budapest 15. számú Országgyűlési Választókerület MIÉP-es képviselőjelöltje is. Forrás:http://www.miep.hu/
| (Tovább... | Értékelés: 0) |
|
Választás január 27-én 2008. January 09. Wednesday, 16:41 Szerző: magyarifjusag (238 olvasás) | MeghívóJanuár 10 -én 18 órakor Lacza MártaMunkácsy-díjas festőművész kiállítását Csavlek András, ugyancsak Munkácsy-díjas festőművész nyitja meg a MIÉP XI. kerületi irodájában
(Bartók Béla út 96.). A kiállítás megnyitóján részt vesz dr. Fenyvessy Zoltán, a Budapest 15. számú Országgyűlési Választókerület MIÉP-es képviselőjelöltje is. Forrás:http://www.miep.hu/
| (Tovább... | Értékelés: 0) |
|
Indulhat a MIÉP 2008. January 04. Friday, 10:59 Szerző: magyarifjusag (221 olvasás) |
Dr. Fenyvessy Zoltán a Napkeltében
| (Tovább... | Értékelés: 0) |
|
Május 29. 2007. June 02. Saturday, 10:55 Szerző: magyarifjusag (202 olvasás) |
A Turul Kéve legújabb nyilatkozata
| (Tovább... | 2681 betű van még | Értékelés: 0) |
|
TURUL KÉVE 3. 2007. April 27. Friday, 18:01 Szerző: magyarifjusag (148 olvasás) | A TURUL KÉVE
3/2007. számú nyilatkozata
A nemzetközi gazdasági élet
csúcsszerve, az OECD szerint a teljes, összesített adóterheket
számításba véve, a magyarok fizetik a világon a legtöbb adót. E meglepő
eredmény cáfolja azt a klasszikus viccet, hogy nálunk albán bérek és
svéd adók vannak.
Forrás: Forrás: MIÉP
| (Tovább... | 2133 betű van még | Értékelés: 0) |
|
Dr. Fenyvessy Zoltán 2007. April 22. Sunday, 11:06 Szerző: magyarifjusag (193 olvasás) | Egyirányú zéró tolerancia
A
lódításain kívül más érdemlegeset eddig felmutatni nem tudó GY.F.
(azért nem írom, hogy miniszterelnök, mert számomra nem az) április
16-án az Országgyűlésben ismertette az általa zéró toleranciának
nevezett nyilatkozatot, amelynek aláírását az ún. ellenzék azonnal,
feltétel nélkül vállalta. A nyilatkozat lényege, hogy az aláírók
semmiféle kapcsolatot, együttműködést nem tanúsítanak szélsőségesekkel. Forrás: Forrás: MIÉP
| (Tovább... | 3605 betű van még | Értékelés: 0) |
|
TURUL KÉVE 2007. March 14. Wednesday, 12:56 Szerző: magyarifjusag (201 olvasás) | A TURUL KÉVE 2/2007. számú nyilatkozata
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a legjobban
fizetett húsz magyar topvezető éves jövedelme eléri a 600
millió forintot - a járulékos év végi 100 milliós részvényjuttatási
csomagról nem is beszélve. Azt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
sajnos nem tette közzé, hogy a vállalkozók alsó több százezres
tömege milyen éves jövedelemmel rendelkezik, és hogy mit kap még
év végén. Mi megmondjuk: örülnek, ha elérik az adózás alsó
határát. Mert az már olyan jövedelmet jelent, hogy nem halnak
éhen. Év végén pedig újabb fizetendő adókat és kormányzati megszorításokat, járulékemeléseket kapnak. Forrás: Forrás: Miép
| (Tovább... | 2504 betű van még | Értékelés: 0) |
|
| | |