Majnár Zsolt: Mondd, te, kit vagy mit választanál?

A keresztyénség és a keleti vallások tanításainak összefüggései és ellentmondásai

A vallásra is érvényes az, amit Goethe a nyelvrol mondott: „aki egyet ismer, nem ismer egyet sem”1. Tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen nem mindenkinek adatik meg az összes földi nyelv ismerete.

Azt viszont bizonyosan állíthatjuk, hogy minden vallás a sajátját tartja egyedül igaznak és „üdvözítonek”. Mindenki kijelenti, hogy övéké az abszolút igazság és ezrét minden más tanítást csekélyebb értékunek ítélnek. Rendkívül fontos tisztáznunk, hogy mivel próbálják alátámasztani az elsobbségi jogot minden felett, és miért tulajdonítanak csekélyebb értéket minden más elképzelésnek.
Mi keresztyének azt valljuk, hogy az egyedüli igazság Jézus Krisztusban lelheto fel. „Én vagyok az út, az igazság és az élet, és senki se mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14:6) – fogalmazza meg Jézus. De hogyan állja meg ez az isteni kijelentés a történelem forgatagában és a vallások tanításainak az összefüggéseiben a helyét? Akkor, amikor tudjuk, hogy a nem keresztyén emberek minden fogalmat a Bibliából vesznek ki és új tartalommal ruháznak fel? ezekre a kérdésekre – a teljesség igénye nélkül –, próbáljunk meg választ találni a következo sorokban, mondatokban.

I. Vallás és vallásalapítók
I. Rövid ismertetõ

Az árja vallás (i. e. 3. évezred) képviseloi hogy miben hittek és milyen vallási szertartásokat végeztek, azt az Indiában történt letelepedésük után a szent könyvükbol, a Védákból tudhatjuk meg.
A védikus vallás (i.e. 2. évezred kézepétol kb. az ie. I. évezred elejéig állt fenn Indiában. A totemizmust, az oslakosság vallási hiedelmeit és az osi szokásokat a korábbi varázslókból szervezodött, s zárt csoportokba tömörült „törvénytudók” (brahmanok) foglalták össze.
Elo-India honi vallását, amelyhez ma a szubkontinens lakóinak kb. kétharmada tartozik, brahmanizmusnak vagy hinduizmusnak nevezik. Az Észak-Indiába benyomuló muszlimok az Indus-vidék lakóit hinduknak nevezték. Mi a hinduizmus? Önmagukat az emberiség örök vallásának tekintik, de a történelem folyamán fellépo isteni inkarnációkat a mindenkori új, a változó kor igényeit számukra megfelelo módon hirdetik és értelmezik. Nem alapított, hanem alakulóban lévo vallás. A hinduizmusban vagy brahmanizmusban legjellemzobb a pluralizmus, a sokféleség. Mindenki maga választja meg, hogy melyik istenben higgyen. A hinduizmusnak nincs vallásalapítója és nincsenek prófétái. Ezt a hívek úgy tekintik, mint vallásuk isteni eredetének a bizonyítékát.
A brahmanizmus tehát a védikus vallás helyébe lépett kasztrendszer. Az i.e. 1. évezred elején az árják által meghódított Indus és Gangesz völgyében számos despotikus állam jött létre, amelyek közül az i.e. 6. században két nagyobb állam emelkedett ki: egyik a Ganges völgyében (Magádha), a másik pedig az Indus völgyében (Kósala).
A brahmanizmusnak volt egy oldalága, az ún. dzsainizmus vagy dzsinizmus. Tanításuk szerint önfegyelmet, sot aszkézist kell gyakorolni. A dzsainizmus szerzetesrendet alapított. A szerzetes egyetlen élolényt se bánt, nincs magántulajdona, húst nem eszik, a vizet szuri, nehogy élolényt nyeljen le, sot jártában szája és orra elott kendot hord, seprovel maga elott tisztítja az utat, nehogy élolényt lélegezzen be vagy taposson el. Saját életét viszont nem kíméli. Az öngyilkosság a legnagyobb érdem, amely a Nirvánába vezeti oket.

A kínai szinkretista népvallás az univerzimus, osi kínai vallás, konfucianizmus, taoizmus és ..... A kínai vallás alapja a két oselem (osero), a Jin és a Jang harmóniája, amelyek a teremto és fenntartó osi alapelvben, a legfobb világnyelvben, a „tao”-ban egyesülnek. A kínai birodalmi osvallást i. e. 6. században Kung Fu-ce (Konfuciusz) gyakorlati és erkölcsi rendszerbe foglalta. Konfuciusz kortára, Lao-ce pedig elmélyítette a Tao osi vallás tanítását. Szerinte a léleknek a külso világtól elfordulva, belso megtisztulás és misztikus átélés révén azonosulni kell a Tao-val.
Az osvallás lényegét, tanításait és vallási gyakorlatát a késobbiekben Konfuciusz és tanítványai gyujtötték össze. A konfucianizmus annak a szellemi küzdelemnek az eredményeként jött létre, amely a régi birodalmi vallás, az összkínai Tao-felfogás misztikus-mágikus eszméinek túlburjánzása ellen folyt. Konfuciusz megtisztítva kívánta helyreállítani a régi tanításokat. A család és az állam céljaira használható erkölcstant hirdetett, tanítása a kínaiság megtestesítoje lett. Konfuciusz szerint Tao az az osprincium, amely minden dolognak az összetartó ereje.

Kung Fu-ce világképének központjában is a Tao áll, de nem magikus erejét és hatásait emeli ki. Kung Fu-ce tulajdonképpen nem vallási reformátor, hanem erkölcstanító volt. Eszménye a „zsen” (emberség), a patriarkális érzelem. Az erkölcsösségében, humanitásában találja meg a békességét. Kung Fu-ce etikájának alapja a jóakarat erejébe vetett optimista hit.
Lao-ce az „öreg mester”, a kínai szellemi élet másik óriása, aki i.e. 604-517 között élt, mint császári levéltáros. A korabeli Csu-dinastia hanyatlása idején elhagyta hivatalát és hazáját. A hagyomány szerint a határon való átkelésekor írta meg a Tao te-king (Könyv a világtörvényrol és annak hatásáról) c. könyvét. Lao-ce gondolkodásának középpontjában a „Tao” állt. „A Tao a világ okosa, mivel belole keletkezett minden. A Tao a mindenség összetartó törvénye és a világrendi erkölcsi alapja, amelyhez vissza kell térnie az embernek.”2 Ez a „visszatérés” Lao-ce erkölcsi ideálja. Szerinte a Tao minden létezés örökkévaló osforrása, és szubtanciális ero, amely mindent létrehoz. Ez tehát a mindent magába foglaló örökkévalóság legfobb „világelve”. Lao-ce követoi (taoisták) azt állították a Tao-ról, hogy az immanens, értelmes, de személy felett természettörvény. Az egyben az oslét is. Poláris kettéválásából jött létre az ég és a föld. A Tao tartja fenn a két alapero egyensúlyát. Fo céljuk azoknak az akadályoknak az eltávolítása, amelyek fékezik a „csi” áramlását. Az energia az élet ereje, és a taoisták imádták az életet.
Az „egyetemes összhang elve” szerint a jelenségek összessége két egymást kiegészíto és egymással harmóniában lévo alapelvre (oselem, osero) vezetheto vissza: a jang és a jin elvére. A két harmonikus oselem közül a jang a pozitív (a magasság, fény, meleg, megtermékenyítés „férfias” ele), a jin pedig a negatív erot jelenti (mélység, árnyék, hideg, befogadás „noies” elve). Ezek a fogalmak az istenek (sen) és a démonok (kwei) osi kettosségének. A két osero, a jang és a jin kiegészítik egymást, de nem ellentétei egymásnak. Együttmuködésük hozza létre a kozmosz valamennyi jelenségét. Ez a két ero nem más, mint a „Minden-Egy”, az állandó változásban lévo létezo két oldala. A jangnak megfelel az emberben a sen, ami az égi lelket jelöli, a jinnek pedig a kwei, amely a földi lelket jelenti. De errol az elobbiekben már szóltunk. Az ember tehát a makrokozmosz kicsinyített mása, a mikrokozmosz – mondják a taoisták.
A buddhizmus azoknak a körében jött létre Indiában, akik a brahmanizmus által szentesített kasztrendszer elnyomása alatt szenvedtek. Ennek megalapítója a vallási hagyomány szerint sziddhárta Gautama Buddha (i.e. 560-480). Buddha hét évi önsanyargatás után „megvilágosodott”, felismerte a reinkarnáció igazságát, a szenvedés okát és megszüntetésének a módját. A megvilágosodása után még hét napig keresztbe tett lábakkal ült a Bó-fa alatt és élvezte a szabadulás örömét. A szenvedo emberiség érdekében elhatározta a „tan” hirdetését. Már Buddha életében létrejött a „sangha”, a buddhista gyülekezet. Nem írta le tanításait, hanem sok civakodás után a tanítványai foglalták azokat írásba.
A maháyána buddhizmus kialakulása i.u. 1-2. sz. fordulójára teheto. A 3. buddhista zsinaton dolgozták ki és hagyták jóvá több eszméjét. A maháyána misztikája szerint „öt emberi buddha” (mánusi-buddha”) emelkedik ki a számtalan buddha közül. Ezek: Kvakuvashanda, Kanakamuni, Kásjapa és Gautama Buddha – akik már elozo világkroszakokban megjelentek a Földön, valamint az eljövendo világkorszak buddhája: Maitréja.
A maháyána buddhizmus felekezetei közül csak a legfontosabbakat emeljük ki, mivel a mahájának számos formája, felekezete és alfelekezete van.
A Tiszta Föld buddhizmus (Pure Land Buddhism), amely Kínában és Japánban vált népszeruvé, arra a Buddhára koncentrál, akit Indiában Amitabhának, Kínában Omitu funak és Japánban Amidának hívnak. A Tiszta föld szektáját Hónen Shánin alapította 1275-ben. Tanítása szerint aki Amidána, a „Határtalan Fény Buddhájára” (Amitábha) támaszkodik és az o nevével fohászkodik, az Paradicsomba (dzsódo) kerül. O megrajzolta a Tiszta Föld Paradicsomának pompáját és részletezte az odajutás módját és feltételeit is.
A Zen buddhizmus majdnem tökéletes ellentéte a Tiszta Föld buddhizmusnak. A Zen buddhizmust i. u. 1191 körül egy Eiszai nevu szerzetes alapította meg. A vallásos élet súlypontját a koncentrációra és a meditációra helyezte. A szekta tanítása szerint az elmélkedés a tiszta igazság ismeretét közvetíti és a tiszta igazság birtokában az ember megismeri, hogy minden élettartalom csak látszat. A zent kedélyállapotra gyakorolt rendkívüli kedvezo hatásáért kedvelik Japánban, különösen a harcosok (szamurájok) körében. Innen van a neve is: busi-bukkjo, azaz a busik vagy harcosok buddhizmusa.
A vadzsarayána buddhizmust a mantrák kimondott meditációjával egyenértékunek tekintették. A késoi mahayánába, a varázsformulák erejébe vetett hit megnövekedett. Ez az irányzat mágikus, titkos tanítást hozott létre, amely az eredeti buddhizmustól még inkább eltávolodott azáltal, hogy noi isteneket is magába fogadott.
Tibetben a 7. században a helyi vallás (a bon) és a mahájána, valamint a vadzsarajána összeolvadásából jött létre a lámaizmus, a buddhizmusnak e sajátos „legelfajzottabb” változata. Ott az okkult és mágikus tibeti vallással elegyedve a buddhizmus egy speciális felekezetét eredményezte. Feje a dalai láma, egy ember, akit egy Boddhisattva megtestesüléseként imádtak.
A kínai buddhizmus irányzatai, szektái közül a legjelentosebb az Indiában a 6. században átkerült és meghonosodott elmélkedés (dhjána) iskolája volt. Eloterjesztése Bódhidharma indiai szerzetes nevéhez kapcsolódik. Ez a meditációs iskola Kínában „csan”, Japánban „zen” néven vált ismertté. Tanításának lényege az, hogy az igazságot, Buddhát környezetünkben, magunkban kell megtalálnunk.

*
Az iszlám jelentése: az isten iránti odaadás, belenyugvás az o akaratába. Nagy súlyt fektetnek arra, hogy Mohamed (i.u. 570-632) nem új vallást alapított, hanem egy magasrendu és végleges formát adott az Ádám kora óta létezo osvallásnak. Meggyozodésük szerint az iszlám az egyetlen igaz hit, s erre a hitre kell téríteni az egész vulgot.
A szunnita irányzat képviseli az ortodox iszlámot. A világ muszlimjainak mintegy 90 %-át foglalja magába. Létrejötte Mohamed halála után az elso három kalifát a közösség konszenzus (idzsmá) alapján választotta, tekintet nélkül a prófétától való származásra.
A síita irányzat képviseli az utolsó általánosan elismert kalifát, Ali hívei hozták létre. Eredetileg olyan pártot alkottak, amely a próféta családjának a kalifaságra támasztott igényét kívánta támogatni. A síiták ma a muszlimok több mint 10 %-át teszik ki. A síiták idovel teológiai magyarázattal is alátámasztották állásfoglalásukat. Azt állították, hogy Ali utódai különleges természetfeletti adottságokat örököltek Mohamedtol. Vallási vezetoiket nem kalifáknak, hanem imámoknak nevezték. Szerintük az elso imám Ali volt.
Az iszlámban – különösen néhány síita irányzatból – nagy szerepet játszott és játszik ma is a madhizmus: várakozás az eljövendo világmegváltó messiásra, aki teljesítve Allah akaratát, megvalósítja a Földön isten uralmát. A madhi-eszme mindig a fennálló, létezo hatalommal elégedetlenek trónusa volt, akik a prófétai jövendölésben bizakodva remélték a viszonyok megváltozását, amely szerint az idok beteltével Allah egy férfit támaszt a próféta ivadékaiból, aki a világot eltölti jóval és igazsággal – a férfi a mahdi, a jó útra vezérelt.
A baháizmus az iráni síita iszlámból a kifejlodo reformirányzat. Tanítása szerint minden igazság és megismerés forrása az isteni kinyilatkoztatás, amelyet a világon minden idokben az isteni küldöttnek hirdettek ki. Ezek fellépése a történelem egy-egy szakaszát jellemzik. Az elso próféta Ádám s utána Noé, Ábrahám, Mózes, Krisna, Buddha, Zarathusztra, Jézus és Mohamed. Az utolsó és legnagyobb próféta azonban Baháulláh volt. A baháizmus tehát az iszlámból szakadt ki, de több vallás elemeibol építkezo szekta lett. Már 1925-ben kimondta az iszlám bíróság a bahái vallás elszakadását az iszlámtól. Ez a vallás egyike kíván lenni a világvallásoknak, olyan hitként, amelyben teljes harmóniában benne foglaltatnak a vallások alapelemei.

Párszizmus: Zrathusztra vallásának, az osi perzsa hitnek mai hívei a párszik. Hisznek az egyetlen Jó-istenben (Ahura-Mardó), akinek Zarahusztra a prófétája. Hisznek a halál utáni életben a másvilágon, ahol mindenki érdeme szerint megkapja földi élete jutalmazását vagy büntetését.

Mindezt a sok szinkretizmust próbálja összefoglalni a New Age világmozgalom, amely az 1980-as években keletkezett és terjedt el az USA-ban s majd az egész világon. Ez a szellemi mozgalom új világképet kínál: az ember önmegvalósítását, kozmikus jellegu spiritualizálódását. Célja az egyén és a társadalom átformálása, új lelkiséggel telítve.

Végül pedig a keresztyénség az a vallás, amelynek hit- és erkölcseit Jézus Krisztus hirdette Palesztinában, s halála után az apostolok és az o tanítványaik terjesztették, terjesztik ma is az egész világon. A történeti Jézus létezése ma már mindenki számára kétségtelen. Ezt nemcsak a róla és követoirol szóló újszövetségi iratok bizonyítják, hanem a korabeli zsidó és római források is. Tanítása beleilleszkedett az ószövetségi kinyilatkoztatás kereteibe, de sok tekintetben forradalmasította és túllépte azt. Jézus nem a mózesi Törvény megszüntetésére, hanem annak beteljesítésére törekedett.
Mindebbol a rövid ismertetésbol kitunik, hogy a benne foglaltak közül egyik vallás sem mondja a másikról, hogy jobb volna a sajátjánál. Kié akkor az igazság? Az eloszóban megemlítettek szerint a tetet öltött Isten mutatja be nekünk a tökéletes igazságot és az önfeláldozó, tiszta életet. errol próbáljunk meg szólni a következokben.

2. A titokzatos Isten és a szellemvilág

Az emberben már osidok óta megvan a természetfelettitol való félelem és az ismeretlen felé a kíváncsiság, a tisztelet. Ezt Pál apostol a következoképpen fogalmazza meg: „Mert mikor bejártam és szemléltem szentélyeiket, egy olyan oltárra is akadtam, amelyre ez volt írva: az Ismeretlen Istennek. Akit ti tiszteltek, anélkül, hogy ismernétek, azt hirdetem én nektek.” (Acta 17.23)
Nézzük meg akkor, hogy ki-ki milyen módon értelmezi az ismeretlen Isten kilétét.
Eloször szóljunk az árja vallás és a védikus korszak istenhitérol. Legosibb formája, amelynek emlékét a Rigvéda himnuszai (rics) orizték meg, sokféle isten tiszteletébol állott, ezek az istenek túlnyomórészt természeti jelenségeket, pl. ég, föld, nap és hold, tuz stb. személyesítettek meg. Indra isten például, aki eredetileg, akárcsak az oskandináv Thor, bizonyára viharisten volt, késobb mint a harciasság példaképe, az istenek királya jelentos szerepet játszott. A perzsa Mathrasszal rokon Mitra eredetileg valószínuleg napisten volt; Varuna égistenként, holdistenként, vízistenként, az eskü és a büntetés isteneként jelenik meg. Mitra és Varuna az örök világrend „ritá”-jának oreiként tevékenykednek. A rita és Véda egyes helyein a világ legfobb elveként szerepel, amely felette áll valamennyi istennek. A monoteizmus, vagyis az a hit, amely szerint egy meghatározott isten mindig a legfobb isten, és o uralkodik az összes többi felett, még nem jelent meg ekkor, hanem csak az egyistenhit elozménye, az ún. „honeteizmus”, amely az istenek közül egyszer az egyiknek, máskor a másiknak adományozza a világ feletti mindenhatóságot, a legfobb hatalmat. „Ne legyen más istened rajtam kívül.” (Ex 20:3)
A hindu gondolkodásban a Trimurti fogalma, három istenség egy képzetben, a folytonosság és változás jelképe, a vallásuk egyik legfontosabb jelensége. A Trimurti azokat az árja és indus hagyományokat tükrözi, amelyek szerint három istenség: Brahmán a teremto, Visnu a megtartó és Siva a romboló és megújító valójában az Upanisadokban megjeleno Brahmának, az egyedülvaló Istennek, az egyetemes szellemnek három megtestesülése. A klasszikus hinduizmusban jelentos szerepet kapnak a noi istenek is. Brahmán, Visnu és Siva hitvesei Szaraszvatí, Laksmí és Párvatí, valamint az árjáktól átvett Anyaistenno, Sakti tisztelete. A hindu panteon sok isten alakot ismer, kezdve a lokális faluistenektol, betegségdémonoktól és a természeti jelenségek (Nap, vihar stb.) urain és bizonyos események (szerelem, halál) védnökei. A földmuvelo oslakosság istenei közül a termékenység és a halál elvét megszemélyesíto földistenno, s a megtermékenyíto férfiistenek tiszteletét vették át. Ekkor terjedt el a totemisztikus „szent állatok” (tehén, elefánt, kígyó, majom, krokodil) és „szent növények” (fügefa) kultusza is. A hindu vallásban az isteneken kívül még számos természetfeletti lény is beletartozik (természetszellemek, nágák, jaksák, aszurák, kinnarák, gandharvák, vidjádharák, bhúták, pisácsák, préták, stb.), és a rendek számtalan alkasztra oszlanak. Még maguk az istenek is (az örök világszellem kivételével) alá vannak vetve a lélekvándorlásnak, és ezért elofordulhat, hogy valamelyikük a jövoben ismét a természetes hierarchia alacsonyabb helyére kerül. A hinduk maguk dönthetik el, hogy személyes vagy személyiség feletti isten manifesztálódik bennük, aminthogy tolük függ az is, vajon a panteon számos istene közül Visnut, Sivát vagy egy másikat a többiek fölé emelnek-e vagy sem. A hinduizmus bálványimádó vallás, amely démonokat, természeti eroket és embereket is tisztel, dicsoít. A Biblia szerint egyetlen Isten van, akit az imádás megillet. „Az Úr a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (Deut. 6:4)
A Krisna-tudatú hívok közösségének tanítása szerint Brahman elpusztíthatatlan, örökké létezo és természete sohasem változik. A Brahmanon túl létezik a Parabrahman. Brahman az élolényekre utal, a parabrahman pedig az Istenség Legfelsobb Személyiségére. A HARE KRISNA mozgalom egyik képviseloje Gaitanya Mahaprabu (1486-1534) a legismertebb hindu szent könyvbol, a Bhagavad Gitától inspirálva, Ciatanya Krisnának, mint végso és személyes istennek fanatikus szeretetén és szolgálatán keresztül nyerheto szabadságra tette a hangsúlyt Bengálban. „Mivel szereted a halotti máglyát, Lángra gyújtom érted a szívem, Hogy Te, sötét Úr, a Máglya vadásza tovább táncolhassad örök táncodat.”3 – mondja ezt a bengáli himnusz. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” – fogalmazza meg Jézus (Jn 8:12).
A brahmanizmus – amint azt a rövid ismertetoben említettük – azonos a hinduizmussal, vagy pedig annak az elozménye volt. Ilyen formán az elobb már ismertetett hindu istennevekrol essék még néhány szó. Brahman, a dolgok végso oka és eredete. Néha négy fejjel és négy kézzel is ábrázolják. Négy arca a négy Védát, az ido négy szakaszát és a négy varnát jelképezi. Négy karja a világegyetem négy negyede. Rózsakoszorúja irányítja az idot, a kezében található könyv tartalmaz minden tudást, a vizeskorsó pedig a teremtés vizeit jelképezi. Négy karja a világegyetem négy negyede. Rózsakoszorúja irányítja az idot, a kezében található könyv tartalmaz minden tudást, a vizeskorsó pedig a teremtés vizeit jelképezi. Szarasztvatí, Brahmán hitvese, kezében könyv és hangszer. Ezek jelképezik, hogy o a tanulás és a muvészetek istennoje. Visnu a foisten. Az emberek jóakarója, a mindenség ura, világmegváltó, aki – ha az emberiség bajban van – alászáll és megszabadítja az embereket. Tíz ilyen alászállása ismeretes. Gyakran hagyományosan tíz inkarnációjának valamelyik formájában jelenik meg: Matszja a hal, Kurma a teknos, Varaha a vaddisznó, Parasurama a brahmána, Ráma herceg, Krisna, a Buddha és Kalki az eljövendo inkarnáció. Laksmi, Visnu hitvese, a kezében tartott lótusz, a szépség szimbóluma, híveinek aranypénzt osztogat. Siva, akinek három szeme van – a rombolás istene, aki azonban építeni és megújítani is tud. A teremtés kozmikus táncosaként látható a tuzgyuruben, amely a világ periodikus elpusztításának és újjáteremtésének jelképe. A felso jobb kezében tartott dob a teremtés ritmusát szabályozza, a balján látható tuz pedig megemészti a világot. Jobb lába a tudatlanság démonán tapos, felemelt bal lába és leengedett bal keze pedig a megszabadulást jelenti. Gurga (Dárvati, Amba, Káli), Síva felesége, oroszlánokon lovagol. Nyolc karja a nyolc irányt jelöli, fegyvereket tart velük, amelyekkel híveit megvédi a gonosztól.
A Biblia Istene is beszél hasonlókról, de más szempontból. Eloször is azt taglalja, hogy Izráel megértse: nincsen Isten rajta kívül. Egyedül neki van hatalma a halál és az élet felett (Deut 32:39). A következot Elifáz mondja Jóbnak, hogy az o megpróbáltatásai fegyelmezo jelleguek: Isten helyreigazítja ot, ezért Jóbnak örömmel kell fogadnia Isten fegyelmezését, nem pedig megvetni. ha Jób hozzáállása megfelelo volna, akkor Isten megáldaná. Isten ugyan büntet (megsebez és összezúz), de helyre is állít (bekötöz) és meggyógyít (Jób 5:18). Végül, de nem utolsó szempontból esik szó Izráel helyreállításáról: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz”, mert o megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket” (Hós 6:1).

A dzsainizmus felfogása szerint a világot teremto, fenntartó és kormányzó isten nem létezik. A világ teremtetlen, öröktol fogva létezo és örökkévaló: szellemi és anyagi elemek sokasága. A dzsainizmus tudatos tiltakozást jelent a brahmanizmus kasztrendszere, vallási-filozófiai-etikai tanításai, a brahmának papi elhivatottsága ellen. Ennek a vallási szimbóluma a szvásztika (napkereszt). A szvásztika a négy „létfokot” (Isten világa, pokol, emberi világ, állati világ) jelképezi. A három pont a három „életkövet”, életutat és a félhold a ponttal a megváltást jelenti:

//kép//
„ O a láthatatlan Isten képe, az elsoszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelmek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. O elobb volt mindennél, és minden obenne áll fenn.” (Kol 1:15-17)

A kínai univerzizmus szerint a világot számos isten és démon, a legkülönbözobb jó és rossz szellemek népesítik be. Az isteneknek állatokat: baromfit, kutyát, disznót, szarvasmarhát és lovat áldoztak. A kínai panteon szellemei között jó szellemek (sen) és gonosz szellemek, démonok (ku) vannak. A démonoktól igen féltek. Gonoszságuk elleni védekezésül sokféle eljárást, ráolvasásokat és amuletteket alkalmaztak. A gonosz szellemek és tevékenységük magas szférákba is kiterjedt a kínaiak hite szerint. Ilyen kozmikus démon az Égi Kutya. Ez a vérszomjas, emberevo démon egykor földi lány volt. Korai halála után démon lett belole.
„ mert o (Jézus Krisztus) engesztelo áldozat a mi buneinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ buneiért is.” (1Jn 2.2)
„ O szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és o vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és buneink bocsánata.” (Kol 1:13-14)

Konfucianizmus szerint minden létezo egy szellemet és egy démont hordoz magában, és ezek nélkül egyáltalán nem létezhet. A természeti jelenségekben, az esoben, szélben, mennydörgésben, napsütésben is szellemek tevékenykednek. A fény szellemei jók, a sötétségé gonoszak, olyanok is vannak, akik ezekhez imádkoznak. Természetvallás: vannak égi és földi istenek. A föld termékenységét jelképezo Földistenno a jin, a nemzetség fennmaradását megszemélyesíto Osatya pedig a jang elvének megszemélyesítoje. A Sang ti, a legfobb megistenült os (a foisten) és az ég mozdulatlan pontján, a sarkcsillagon lévo bíborpalástjában lakik, és o az, akinek tekintete elott a világtörténelem lezajlik. A Sang ti személyes jellegu istensége fokozatosan átlényegül személytelen istenséggé. A Tien, az égbolt veszi át a legfobb principium szerepét. Konfuciusz már következetesen használja a Tien személytelen foistenség fogalmát. Szerinte az Ég minden dolog oka, o hoz létre mindent a neki alárendelt Föld istenséggel együtt. Az Ég uralkodik a világ és az emberek felett. A hivatalos birodalmi vallás, az osi vallási hiedelmek szellemhitébol, az osök szellemeinek és a természeti szellemeknek összekombinálásával, rendszerezésével panteont alkotott.
Elsorendu istenek: az Égisten, a Földistenno, a császári osök szellemei. Másodrendu istenek: a Nap istene, Hold istene, az isteni szántó-veto (sen nung, a földmuvelés istene), égitestek (felho, szél, eso, mennydörgés istenei), földistenek (hegyek, folyók, tengerek istenei), Konfucius és tanítványainak isteni szellemei, stb.
harmadrendu Istenek: a városfalak istenei, tuz-, víz istenei, egyéb foglalkozások istenei, helyi eredetu istenségek (házi szellemek, talaj istene).
A Szentírás így szól az elobbiekben említett „istenségekrol”:
„ Te alkottad a holdat, hogy jelezze az ünnepeket, és a napot, amely ismeri pályáját.” (Zsolt 104:19)
„ Mert ami megismerheto az Istenbol, az nyilvánvalóvá elottük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belole: az o örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétol fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennél fogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsoítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.” (Róm 1:19-21)

A taoista istenvilág csúcsán a „három tiszta” háromsága áll: 1. Jü Haung Sang ti, az égisten, akit „felséges Jáde Császárnak” neveznek. 2. az „oskezdet” (Tai ki), a megszemélyesített tao, aki az elso ember alakjában saját óriástestébol létrehozta a világot. 3. az istenné lett Lao-ce. A panteonban nagyszámú természetisten. oltalmazó isten és védoszellem kapott helyet, akik részben istenített hosök és bölcsek voltak. A bolygók kultuszában egy-egy isten-császárt rendeltek melléjük. „Sárga Császár” (Szaturnusz), a Fehér Császár (Vénusz), a Fekete Császár (Merkur), a Vörös Császár (Mars) és a Kék Császár (Jupiter). Az öt vezetojeként szerepelt a Sarkcsillag, amit a taoista misztikus istenséggel, a „Tökéletes Elsovel” (Tai ji) azonosítottak. A varázslás hagyományos értelmében érvényes ez a szó a taoista egyházra, amely független varázslókkal, ördöguzokkel és sámánokkal osztozik a terepen, hogy elosegítse a magasabb hatalmak felhasználását emberi célokra.
„ Ne forduljatok halottidézokhöz, és ne tudakozódjatok jövendomondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!” (Lev 19:31)

A korai buddhizmus nem tagadta ugyan az istenek létét, de azokat a megvilágosodott embereknél alacsonyabb rangúaknak tartotta, és így tulajdonképpen az ateizmus határát súrolta. A buddhista nem hisz a sorsban, sem a teremto istenben, aki életét befolyásolná. Buddha elismeri túlvilági lények létezését az égben és a szellemek birodalmában, valamint az alvilági lények létét a pokolban és a kísértetek birodalmában.
„ Fennhéjázva mondja a bunös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.” (Zsolt 10:4)
„ Mielott hegyek születtek, mielott a föld és a világ létrejött, öröktol fogva mindörökké vagy te, ó Isten!” (Zsolt 90:2)

A kínai buddhizmusban foleg három istenség köré fonódott kultusz alakult ki. 1. Maitréja, az „eljövendo Buddha” személyét emelték isteni rangra és rituális imádás tárgyává. 2. Amitábha (Amida) – „A nyugati paradicsom Buddhája” (A végtelen fényességu). A kínai buddhisták „túlvilági jövojüket” Sohasem az elenyészésben, eltuntesben (nirvána), hanem a paradicsomi boldogságban képzelték el. 3. Avalókitésvara bódhiszattva (Kuan-jin) Kínában a jószívuség és eredményesség istennojévé avatták. Kuan-jin az a bódhiszattva, aki feláldozta magát mások megváltásáért. Avalókitésvara eredetileg Kínában férfi alakban vált ismertté. A VIII. századtól kezdve (részben a tantrizmus hatására) noi alakot öltött.

„Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülrol, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jak 1:17)
A buddhizmus a VI. sz. elso felében került át Japánba. Az ókimi család oseit ünneplo Isze-szentély felállításával és más szentélyek létrehozásával lassanként kialakult az ókimi istenségek hitvilága. Ennek a korai japán hitvilágnak és kultusznak nem volt eredetileg külön neve. A sinto: „az istenség útja” elevezés kínai eredetu. A legfobb Buddha-isten (Bucu) az égi, történelmi buddhák és bódhiszattvák személyében testesül meg. A mennyei buddhák közül a legnépszerubbek Vairócsana, Amida (Amitábha), valamint gyógyító és csodatevo Jakusi Niorai. Ez utóbbi Amidával és Kvannonnal együtt „a Nyugati Paradicsom” urai. A bódhiszattvák közül Kvannon a foalak. Mellette a Nap és a Hold is a bódhiszattvák közé tartozik. A pokol uralkodója: Emma-ó, akinek több hubérese van. A japán buddhisták angyalokban (tennin) és démonokban (tengu) is hittek. A Napistenno körül a mitológiai rendszerbe foglalt istenségeket az udzsik oseivel azonosították, meghatározva azok alá- és fölérendeltségu helyzetét. A kami az istenekben megtestesülo szellemiséget jelöli. Kamiknak hívják az Ég és a Föld isteneit, a rossz szellemeket, akik félelmet keltenek, a kiváló és tiszteletre méltó embereket, különleges állatokat, növényeket, természeti jelenségeket és bizonyos tárgyakat is. A sintó: természetimádás, szellemek és istenek imádása. Istenei száma valósággal megszámlálhatatlan. Az égi szférát hármas istenség uralja: – az Ég Ura (Ameno-minaka-Nusi) – az Isten Atya (Takami-muszubi) – az Isten Anya (Kami-muszubi). Eme istenhármasság csak a világmindenség, az idofolyamat kezdetén jelenik meg.
„ Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitol van a mindenség, mi is oérte, és egyetlen Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is oáltala.” (1Kor 8:5-6)

A Mahayana-buddhizmusban, a „nagy szekér” tana volt a Buddha személyének istenítése. Eszerint Buddha tudott repüli, vízen járni, emlékezett korábbi létformáira, sot másokéra is: o az abszolútum, az os valóság; újra meg fog jelenni, mint a Jóságos Buddha, Buddha Maitreya. A klasszikus buddhizmusban nincs szükség közbenjáró imádságra, mivel az embert nem tudják megszabadítani az istenek a szanszárából, a nagy körforgásból, hiszen annak maguk is alá vannak vetve. A Mahayana-buddhizmus meghirdeti a mennyország, az ún. Tiszta ország vagy Buddhák országa örömeit. Az ország ura a földi Buddha legendás transzcendens megfeleloje, Amida Buddha. A mahayana Tibetben és Kelet-Ázsiában hindu istenségeket is bevett panteonjába. A mahayana kozmológiája szerint a mi világunk csupán porszem a világmindenségben, amelyben igen sok hasonló másik világ is van. Minden egyes világnak megvannak a maga buddhái. Vannak olyan világok is, amelyeket csak buddhák népesítenek be. Ebbol következik, hogy kell lennie Mindenség-Buddhának (Ádi-Buddha) is.
„ Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Isten volt az Ige. O kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1:1-3) „Egy az Úr, egy a hit... egy az Istene és Atyja mindeneknek; o van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” (Ef 4:5-6)
A Tibeti buddhizmus (lámaizmus) sok Buddhát, Bodhisattvát és démont imád. A tibetiek osi vallása a bon-vallás. Benne animista és sámánista elemek keverednek az osök tiszteletével és a halottkultusszal. E hit szerint a Földet és az Eget démonok, szellemek, istenek sokasága népesíti be. Szellemeik vannak a hegyeknek, folyóknak, forrásoknak, tavaknak. Az istenek közül a legnagyobbak a Föld és az Ég istenei. Az ég istenét, Nemlakarpot fehér ruhában járó, kékhajó, kutyán lovagoló aggastyánként ábrázolták. Az istenekkel, szellemekkel a varázslók közvetlen kapcsolatot tartottak fenn. A bon-hit démonai, istenei bekerültek az új vallás panteonjába.)
„ Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tolem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4:10)
A vadzsarayánában a noi istenségek a férfi istenek kiegészíto aspektusaként jelennek meg. A nemek polaritása misztikus analógiát képez a szanszára-nirvána dualizmusával e felfogás szerint. A szexuális egyesülés ábrázolása az abszolútummal való egyesülésnek a szimbóluma. Elterjedt az istenségek jam-jum (apa-anya) ölelkezo ábrázolása is. A különféle mágikus eljárásnak az volt a céljuk, hogy eluzzék a gonosz szellemeket, a közelgo halált, vagy pedig odacsalogassák a jó szellemeket.
„ Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az elso és utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44:6)
„ Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 1:5).

A szikh vallás egyszeru egyistenhit. Tanítása közelebb áll a Visnu-hithez, mint az iszlámhoz: megtartotta a lélekvándorlás tanát; Krisnát éppoly tiszteletben részesítette, mint a hinduk. „Isten egy a mindenségben s minden az egységben, benne élünk, mozgunk és vagyunk. Isten minden szeretetnek, jónak és igazságnak a forrása.”4
„ Az egész emberi nemzetséget is egy vérbol teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározva elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktol sem; mert obenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költoitek közül is mondják némelyek: Bizony, az o nemzetsége vagyunk... A tudatlanság idoszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (Acta 17:26-28. 30)

Az iszlámban az isten örök összehasonlíthatatlan lény, nem nemzették, sem nem nemzett; minden dolog teremtoje és a világegyetem irányítója. Láthatatlan, alaktalan és semmilyen helyhez nem kötött. Allah örökkévaló (transzcendens), mindent tudó és mindenható szellemi lény. O teremtette meg a semmibol a világot, az angyalokat és az embereket. Az angyalok közül némelyek, Ibbísz vezetésével fellázadtak Allah ellen. Ezek a gonosz szellemek, démonok (dzsinnek). Míg a jó szellemek, az angyalok Allah akaratát valósítják meg és az emberiségnek is segítségére vannak, addig a dzsinnek azon fáradoznak, hogy az embert bunre csábítva félrevezessék, isten (Allah) ellen fordítsák. A jó angyalok közül négy emelkedik ki az iszlám szerint: Gábriél, Mikaíl, Azráíl és Iszráfíl. Az angyalokon kívül számtalan sok dzsinn (szellem) létezik, akiket az isten a Számúm (A sivatag forró lehelete) tüzébol alkotott. Az emberekhez hasonlóan a dzsinnek haláluk után a paradicsomba vagy a pokolba kerülhetnek. Ilyenfajta géniuszok (jóságos védo, vezérlo szellem, amely az embert egész életen át óvja), már Ádám teremtése elott benépesítették a világot. Mohamed egy darabig vallotta, hogy Allahnak három leánya van: Allat, Al-Uzza és Manat. Késobb ezeket közbenjárókká fokozta le, majd szégyenkezve megtagadta és elutasította ezt a gondolatot.
„ Ezután hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tuzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így!... amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten.” (1Kir 18:24. 39).
„ Mert meg vagyok gyozodve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendok, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétol, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8:38-39)
A szúfik (misztikus kisebbség az iszlámban) még szorosabbá tették a korábbi állítást: „nincs semmi más, csak isten”. Az egyszeru muszlimok számára ez majdnem istenkáromló tételnek hangzik. Az egyistenhit számukra több annál az elméleti tételnél, hogy nincs két isten. Figyelembe véve a teizmus egzisztencialista értelmezését, mely szerint isten az, akinek odaadjuk (vagy oda kellene adnunk) magunkat, a szúfik egyetértettek azzal, hogy a „nem isten, hanem Allah” mondás eredeti értelme az volt, hogy ne adjuk át magunkat senkinek, csak istennek. A szúfik azzal egészítik ki, hogy Allah nevének gyakori ismétlésével emlékeztetnek rá.
„ Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az o nevében, akik nem vérbol, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentol születtek.” (Jn 1:12k)
„ Aki befogadta (Jézus) bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz.” (Jn 3:33)

A baháizmus az iszlámhoz hasonlóan szigorúan egyistenhívo. Egy személyes mindenható istenben hisznek, aki a világot teremtette és irányítja. A Zarathustra vallás (mazdaizmus) középpontjában a Jó és Rossz örök harca áll. Ahura-Mazdá (Ormuzd) az örök fényességben hódoló istenség. Akaratának végrehajtói a magasabbrendu szellemek (ameszák): a Jóindulat, Igazság, Hatalom, Mértéktartás, Egészség, Halhatatlanság, valamint ikergyermekeinek egyike Szpenta-Majniu (szent szellem), aki mindenben apja tükörképe. A másik ikergyermek Ahra-Majniu (Ahrimán ellenséges szellem) minden apja ellentéte. O minden rossznak összefoglalója; a sötétségben teljesül meg. A késobbiekben a jóságos segíto istenek közül királyként emelkedett ki a mindent tudó és látó Ahura-Mazdá (bölcs úr). Zarathusztra vallásának, az osi perzsa hitnek mai hívei a párszizmus követoi a párszik. Hisznek egyetlen Jó Istenben (Ahura-Mazdá), akinek Zarathusztra a prófétája. Az iráni népek osi vallásában legnagyobb jelentoségre a bikakultusz emelkedett. Hittek a szellemekben is, és mágikus gyakorlatokat is folytattak. Mithrász mint bika-isten, majd pedig, mint Hold-, Nap és világrendezo isten élt az emberek képzeletében. A New Ageben pedig isten személytelen világszellem.
„ Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert akai sötétségben jár, nem tudja, hová megy. ...Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (Jn 12:35. 46)

Végül nézzük meg a keresztyénség Isten fogalmát a Biblia írásainak segítségül hívása által. isten „kezdettol” létezik (Gen 1:1, Jn 1:1), léte a mindent megelozo tény erejével hat ránk, nincs szüksége semmi magyarázatra. Istennek nincs eredete, Isten nem alakul. Az Ósz nem ismeri a régi Kelet vallásaiban szereplo teogóniákat, amelyek a világ keletkezését az istenek születésével magyarázzák. Minthogy o az egyedül „elso és utolsó” (Ézs 41:4, 44:6, Jel 1:17k, 2:8, 22:13), a világ mindenestül az o muve, az o teremtése. Minthogy Isten az elso, nincs szüksége arra, hogy „bemutatkozzék”: isten-voltának puszta tényével hatalmában tartja az ember lelkét. A keresztyén istenfogalom abban tér el más vallásoktól, hogy az Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. Az egy Istenben három „személy” létezik és ez a három személy az egy isteni természet. Mindegyik személy az „egy Isten”. Mindegyik isteni személy egészen benne van bármelyik másikban, mindegyik az egy igaz Isten. O az egy élo, valóságos és örök Isten, az Atyának, fiúnak és Szentléleknek jelenti ki magát a Szentírásban. Ez számunkra misztérium. (Deut 29:28) A Biblia Istene összegzésül a következot javasolja: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erok és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen...” (Ef 6:12k)

A világ keletkezése

Mivel az elobbi fejezetben már szóltunk a címben megfogalmazottakról, így most rövidebben essék szó azokról.
Az árják elotti korszak idején megtalálhatók a mai hinduizmusnak bizonyos elemei, amilyen pl. a phallosz-kultusz, egyes szent növények és állatok tisztelete vagy a termékenység-istennok tisztelete. A hinduk számára kevéssé van eloírva, hogy higgyenek bizonyos képességekkel rendelkezo szellem-monádok létezésében; abban, hogy az anyagi világ az osszellembol vagy ez utóbbitól különbözo osanyagból, esetleg atomokból állt össze a világ. A benne szereplo régiók a következok a hinduizmus szerint:
1. Sokszoros világ, amely számtalan csillagrendszert tartalmaz széltében-hosszában, felfelé és lefelé, és számtalan ciklust az idoben.
2. Erkölcsös világ, amelyekben a karma törvénye kikerülhetetlen.
3. Köztes lét helye, amely soha nem helyettesítheti a Paradicsomot, azaz nem lehet a lélek végcélja.
4. Ez a világ májá, képes megtévesztoen és csalfán örök érvényunek mutatni sokféleségét, anyagi mivoltát és ellentéteit, amelyek valójában étmenetiek.
5. Edzoterep a lelki erok kifejlesztésére, „a lélek edzésének völgye”.
6. Olyan világ, amely lilá, az istenség játéka a kozmikus táncban; s e tánc nem fárad ki, nem ér véget, ellenállhatatlan. – (Róm 1:20k)

A dzsaizmus felfogása szerint a világot teremto, fenntartó és kormányzó isten nem létezik. A világ teremtetlen, öröktol fogva létezo és örökkévaló; szellemi és anyagi elemek sokasága. A dzsíva-adzsíva alkotja a teremtetlen „Örök Valóságot”, amelyet keletkezés, eltunés és állandóság egyszerre jellemez. A dzsainisták szerint a fejlodés és a hanyatlás a világkorszakain belül hat-hat minoségi állapotot jelzo idoszak különítheto el. A felfelé haladó és lefelé szálló világkorszak együttesét az „idokerék” egyszeri fordulása jelképezi, az arra a periódusok idoszakait pedig az idokerék külloi. – (Kol 1:15k)
A sintoizmus szerint két ero mozgat mindent az ég és a világok között: a jó (a férfiero) és az in(a noi ero). Az ég és a világok közötti erok a teremtés eroi. Közöttük Idzanagi (férfi isten) és Idzanami (noi isten) a legfobbek. Ok teremtették a világot, a természet minden lényét és még sok istenséget is. A leghatalmasabb és a legtekintélyesebb a „Napistenno”, hiszen a fény birodalma átfogja az eget és a földet. A sinto szerint az ember a természet része. Benne van a természetfeletti is: az emberi és az „isteni” nem különült el egymástól. A természetbe belemerülve az ember megtisztul lelkileg. A megtisztulás nem érheto el puszta elmélkedéssel, hanem csak cselekvés útján. A lélekrol nincs pontos fogalom a sintonak. Az emberben „titokzatos lehelet” (tama) van. – (Zsid 12:26kk)
A kínai univerzizmus kozmológiája a következo: A világmindenség égbol és földbol áll. Az elobbi férfias, jang-lény; az utóbbi asszonyi, jin-lény; az egyik a „tízezer dolog” atyja a másik az anyja. Együttmuködésük eredményeként jönnek létre az évszakok és a szerves világ, amely késobb az o magjuk hatására továbbszaporodik. Egy valószínuleg Babilonból átvett nézet szerint a tér öt régióra oszlik, egy középsore és négy másikra, amelyek a közbülsot a négy égtáj irányából körülveszik. E régiók mindegyike egy-egy bolygónak van alávetve. (Róm 1:19k, 22-25)
Konfuciusz ezeket tanította a világ alakulásáról: Szerinte a világ liból, egy szellemi princípiumból, az észbol és k'i-bol, az anyagi princípiumból, a légnemu szubsztanciából áll. A ketto közül az elobbié az elsoség, azt tekintik az öt erény forrásának is. Li láthatatlan, határtalan és az egység forrása, k'i látható, korlátozott és a sokaság oka Abszolút semmi nem létezik. Még a nagy ürességben is mindig létezett az anyag, de a teljes nyugalom állapotában; csak li segítségével jött mozgásba. Li és k'i öröktol fogva egyesültek, és eloször a nagy Egységet, T'ai jit alkották. Egy világkorszak elteltével a világ visszatér a káoszba, és újrakezdodik a világfolyamat. – (Zsid 4:13)
A tao a világ osoka, mivel belole keletkezett minden. Lao-ce kozmológiai spekulációi a világ keletkezésének megkezdése elé a nemlét állapotát helyezik. Ebbol a megismerhetetlen transzcendensbol keletkezett a lét, vagyis a mindenség egységes voltának állapota, amelyben minden különbözoség még szétválasztatlan. – (Jak 1:18)
A buddhizmus nem ismeri el a világ kezdetét, sok minden dolog teljes befejezodését, hanem csak a világok keletkezésének és pusztulásának kezdet és vég nélküli sorát; nem egy világrendszer létezését feltételezi, hanem végtelenül sok világrendszert. A világrendszerek mindegyike vízbol, szélbol (mozgásban lévo levegobol) és éterbol (légüres térbol) álló rétegeken nyugszik és három részre osztható: érzéki örömök régiójára (kámávacsara), az alakok régiójára (rúpávacsara) és az alaknélküliség régiójára (arúpávacsara). – (2Pt 3:3kk)
A világot az isten (Allah) a semmibol teremto szavával: „legyen” (arabul: kun) hívta létre. Korán szerint (65,12) hét eget és hét földet teremtett. Az egek emeletszeruen egymás felett helyezkednek el, végül pedig a hét részbol álló Paradicsom. Földünk alatt még hét pokol helyezkedik el. Azzal, hogy az iszlám az isten (Allah) mindenhatóságát hangsúlyozza és azt tanítja, hogy az isten minden szempillantásban mindent újjáteremt, az ember természetesen bábúvá lesz a világok urának kezében, és nem rendelkezik saját szabadsággal. – (Zsid 1:1-4)
Az iráni vallásban Ahra-Majniu részt vett a teremtés muvében is: az o nevéhez fuzodik minden káros, veszedelmes és rossz dolog, mint a kígyók, férgek, vadállatok terméketlen sivatagok. Az iráni vallás teremtésrol alkotott elképzelése rányomja a bélyegét a nagy küzdelemre, amely a két oselv, Ahura-Mazda és Ahra Majniu között folyik. – (Jel 4:11)
A mazdaizmus hívei, az iráni próféta, zarathusztra követoi a világtörténelmet a jóságos Ahura-Mazdá (ormuzd) isten és a gonosz Angra Mainju (Ahrimán) isten közötti 1200 évig tartó harcnak fogják fel, amely a jóságos elvek a gonosz felett aratott végso gyozelmével fog végzodni. A világdrámának a teremtéssel kezdodo és minden gonoszság megsemmisítésével véget éro perzsa elképzelése egy sor olyan vonást mutat, amelyeket a zsidóság átvett; késobb ezek onnan a keresztyénségbe és az iszlámba is átmentek. – (Ef 2:10)
A keresztyénség tanítása szerint a világot Isten nem önmagából bocsátotta ki, és nem is valami rajta kívül létezo, nem teremtett anyagból hozta létre. Hogy a kozmosz minden külso ok nélkül kizárólag Isten akaratából jött létre, megkülönbözteti a keresztyénséget a keleti vallások világkeletkezésérol alkotott felfogásától. A Biblia a vallástörténelmi fejlodések, változások, osfelismerések alapján egy letisztult, valós képet nyújt Isten teremtésérol. Az Ósz annak a meggyozodésnek kifejezésére, hogy az ég és a föld, az ember és minden létezo Istennek köszönheti létét, az ÓSZ több olyan szóval él, amely egyébként az ember alkotó tevékenységére utal. Isten alapot vet (jaszad) a mindenségnek, megszilárdítja (konen), fölépíti (banah), megformálja (jaszar), létbe szólítja (holid), megalkotja (aszah) a világot. Ez a szóválaszték egyrészt azzal az elképzeléssel függ össze, hogy a mindenség, a kozmosz valamiféle építomunka eredménye, másfelol viszont az Istennel kapcsolatos antropomorf felfogásra vezetheto vissza, amely szerint Isten cselekszik, megformál, létrehoz, az eget mint valami sátrat kifeszíti, stb.). De a két leggyakoribb kifejezés mégis a kanah (Gen 14:19, Deut 32:6, stb.) és a bara (Gen 1:1-2:4a, 5:1, stb.). A bara ige a bibliai teremtés muszava, csak Isten tevékenységét jelöli. Isten a világot szabad elhatározásából, végtelen tökéletességébol fakadó szeretetbol teremtette, amelyet a teremtett lényeken kíván kifejezni. A teremtett dolgok létezésének oka nem bennük magukban rejlik, hanem teljes egészében az Istentol függ. A világot az Isten „kormányozza” oly módon, hogy jóságával, bölcsességével és hatalmával a kituzött cél felé irányítja.
Fektesse elénk Istenünk valóban a következo fejezetekben is az O útmutatását, hogy helyesen tudjuk szemlélni a helyes útirányt. „Miután régen sokszor és fokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végso idokben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.” (Zsid 1:1k)

II. A bun és a számadás

A bun olyan téma minden vallásban, amit el kell tusolni, hallgatni. Más szavakkal illetve a kérdést, a lelkiismeretet kell elnémítani, hogy ne tudják, mi a bun. Amikor nincsenek erkölcsi szabályok, minden önálló gondolkodást elutasítva lehet elkerülni a személyes felelosséget. Ennek megfeleloen keveset tudunk meghatározni a bun kérdésérol.
A hinduizmus erosen misztikus vallás, ellenorizhetetlen feltevéseken, legendákon alapszik. A samsara tana – lélekvándorlás – azt mondja, hogy minden élet egy végtelen újjászületési folyamaton megy keresztül. Minden élolény rajta van az élet kerekén, és minden egyes újjászületés az elozo életekben felépített „karmától” függ. A rossz rosszat, a jó pedig jót eredményez, aki amit tesz, magára vonja annak következményét. Minden bunt le kell vezekelni. A hindu felfogás nem ismer örökké tartó bunhodést, és örök jutalmat sem tételez fel. A bunhodés vagy jutalom az újabb születések körülményeiben éri el az egyént. Ha a cselekvo elszenvedte a büntetését vagy elnyerte jutalmát, vissza kell térnie az élet forgatagába. – (Gen 4:7)
A sintoizmus a bunös emberben olyan személyt lát, aki bizonyos ideje nem tartózkodik a jóság és a boldogság birodalmában, de mindig megorzi az oda való visszatérés lehetoségét és jogát. Nem fogadja el, hogy az emberek között volnának erkölcsileg romlott, rosszra hajló lények. A bunt porral hasonlítják össze, amely lerakódik a tükörre, elhomályosítva annak fényét, felületét, tisztaságát mivel a tükör (szent tárgy) nem tükröz huen. Meg kell azért ilyenkor tisztítani a tükröt, hogy visszatérjen – a lélek is – tisztaságának állapotába. – (Róm 3:22k)
Buddha a kételkedést sem tartja bunnek. Sot a bun fogalma sem létezik olyan értelemben a buddhizmusban, mint más vallásokban. Minden rossz gyökere a nem tudás és a hamis szempontok. Értelmetlenségnek tartja azt kívánni, hogy ne kételkedj, hanem higgy. Gautama átvette a közeli hindu lélekvándorlás (samsara) és sors (karma) tanát, azonban módosította lélekvándorlás lényegét, értelmét, kijelentve, hogy az embernek nincs lelke (anatta). Nincs tartós én, valóságos lényeg, csak néhány érzelem, benyomás és pillanatok. Minden külso valóság csak illúzió (maya). – (Róm 6:12-14)
A szikh vallás szerint minden embernek született lényben ott szunnyad az isteni szikra, csak az önzés fellege borítja és rejti el. Ha ezt a felhot elmélkedéssel és önzetlen felebaráti szeretettel szétoszlatjuk, az isteni szikra teljes pompájában felragyog s az isteni dicsoség fénytengerével egyesül. – (Zsolt 5:5)
Muszlimok szerint a bunbeeséssel az emberiségre nem nehezedett az eredeti bun, mivel Ádám késobb megbánta vétkét, és bocsánatot nyert. Sehol sem annyira szembetuno a lélek szabadsága, mint a fogalmak zárásakor, az utolsó ítéletnél. A Korán az életet úgy mutatja be, hogy az rövid, de mérhetelenül rétékes választási lehetoséget ad az öröklét elnyeréséhez. A számadás elott a „vesztesek” számára annak a lehetosége, hogy – ha csak egy napra is – visszatérhessenek az életbe és jól használhassák fel lehetoségeiket, többet érne bárminél, amire életükben is csak sóvárogtak. A magyarázatok különbözoségétol függoen minden muszlim hiszi, hogy földi tevékenységéért a lélek számadással tartozik, és ettol kezdve további jövoje attól függ, hogy tartotta tiszteletben isten (Allah) parancsait.
New Age szerint a bun és a gonosz a „meg nem világosodottság” (1Jn 1:7), vagyis az, hogy nem ismerjük fel a világ és az ember isteni voltát. Több kisebb vallás nem került említésre ezen fejezeten belül, mivel hasonlókat vallanak a megnevezett vallásokkal. – (1Jn 3:4-9)
A keresztyénség szerint a bun tudva és akarva elkövetett rossz tett vagy mulasztás, Isten megbántása. Abban, ahogy az ÓSZ népe a bunt értelmezte, világosan megnyilvánult, hogy Izráel hite mennyire más volt, mint a körülötte élo népek vallásossága. Ezt a szóhasználat is tükrözte. Az a sok szó, amely a hata tobol származik és a bun elkövetojét, a bunöst éppúgy jelöli, mint magát a bunt, a bunös tettet, az eredeti jelentésnek (elvét, utat téveszt) megfeleloen a parancs vagy tilalom formájában elismert formától való eltérést fejez ki. Hasonlóak az avah to származékai is, amelyeket gyakran használtak a helyes útról letérni jelentésben. Jézus a korabeli zsidókhoz hasonlóan meg volt gyozodve arról, hogy az ember természetétol fogva bunös. Isten kegyelmérol beszélt, a bunök megbocsátásáról és arról, hogy a megtéro bunösnek nem rója fel a vétkét.

Nézzük meg most azt, hogy az emberek mit tesznek az imádság révén csakhogy elérhessék lelkük nyugalmát, és elérhessék a szabadulást a bun kötelékébol.

1. Imádság

Az isten(ség)hez való imádkozásban mindig benne van az emberben a törlesztés szükségessége. Hogy ki milyen módon teszi ezt, arról próbáljunk véleményt alkotni a következokben.
Az árja vallásban a Rigvéda himnusz-gyujteményt használták, amelyben természeti jelenségeket tiszteltek: a Napot, óceánt, folyókat, hegyeket és a hajnalt. Ez arra utal, hogy a korai védikus vallás természetimádó volt. Az istenségekhez énekszóval fordultak, és a szent tuznél bemutatott áldozatokkal igyekeztek kiengesztelni oket azért, hogy anyagi javakkal lássák el a hívoket. – (Mt 8:23-27, Jak 5:17k)
Sok keleti meditációs vallás ütött fel a fejét – a rózsakeresztesek, Bahá'i, Krisna, hinduizmus, buddhizmus, konfucianizmus és transzcendális meditáció. A keleti kultúra és személytelenség annyira idegen a nyugati ember számára, hogy ezeknek a csoportoknak kisebb-nagyobb kozmetikázásra volt szükség ahhoz, hogy a nyugati emberek számára emészthetové tegyék tanaikat. A hindu vallást a vallásos megnyilvánulásoktól teljesen függetlennek mutatja, valamiféle tréninget, természetes gyógyulást kínál jógával, meditációval, vagy valamilyen „tudományos” színezetben jelenik meg. A jóga, a hinduizmus alaptétele, amikor egy hindu istenséget segítségül hívnak. Ez a hipnózishoz és az agymosáshoz hasonlítható. A kígyó (kobra) formájának felvétele, a beteges magukba fordulást jelenti. – (Num 21:4-9)
A Krisna-tudat, vagyis Krisna odaadó, szeretetteljes szolgálata megszabadítja a hívot az élet hiábavaló, érzéki, materialista felfogásától. Az isten iránti szeretet (bhakti-jóga) és bizalom a közösség istentiszteletét az imádságok, énekek és táncok által is kifejezésre jut. A Hare Krisna mantra állandóan visszatéro éneklésével szakadatlanul Krisnára emlékezve kívánják elérni a Legfelsobb Személyt. – (Fil 1:8-11)
Konfuciusz szerint aki megsérti az isteneket, annak nincs kihez imádkozni. A taoisták a kozmoszból hívták magukba a csit, belso áramlása elol elhárítva az akadályokat. Ez az akupunktúra gyógyítás célja is. Elmélkedo hajlamúak kifejlesztették a taoista meditációt. – (Józs 1:7kk)
A buddhisták számára a meditáció olyan fontos, mint a keresztyének vagy mohamedánok számára az imádkozás. Az elmélkedés segít megszabadulni a szívnek a szenvedéstol, az elmének a tudatlanságból. Ennek elso személye volt Guatama, aki egy alkalommal egy jambózafa (rózsaalmafa) hus árnyékában ült, amikor elérte az elmélyedés elso fokát. Azután folytatta a meditációnak ezt a módját, s továbbfejlesztve végighaladt az elmélyedés négy fokán: /1/ Az élet telve van szenvedéssel és fájdalommal (dukkha). /2/ A szenvedés okozója a tanha, a vágy, aé szomjúhozás az örömre, egzisztenciára, bovölködésre. /3/ A szenvedést ezek a vágyak kirekesztésével lehet legyozni. /4/ Ezt pedig a Nyolcszoros ösvény követésével lehet elérni: /1/ helyes ismeret (a Négy Nemes Igazság), /2/ helyes vágyak, szándékok, /3/ helyes beszéd, /4/ helyes életmód, /5/ helyes megélhetés, /6/ helyes erofeszítés, /7/ figyelmesség, gondosság (önvizsgálat) és /8/ helyes meditáció (a Raya Yoga Technikája). – (Lk 22:39-45)
A tibeti lámaizmusban az imádkozás gépies-mágikus jellegu. Az ima elrecitálását megkönnyítik az imamalmok és imakerekek. Ezek fordulatai egy-egy ima elmondását jelentik. Vannak még óriási imatornyok és néha több kilométer hosszú, mágikus imaformulákkal teleírt imafalak is. Ha egy hívo elmondta kérését a szerzeteseknek, az istenség oltárára fel kellett olvasniuk valamelyik szútrát, s ima formájában továbbítaniuk kellett a kérést. Egyes irányzat a földönkívüli lényekhez intézett fohászkodás mágikus formulává alakult. Úgy gondolták, hogy e mágikus formulák (dháramik) kimondásával érdemeket lehet szerezni. A meditáció célja, hogy felébressze bennünk az éghez hasonlatos természetet, s hogy mutassa, kik is vagyunk valójában. Az egész meditációs gyakorlatot három lényegi pont köré lehet suríteni: /1/ Hozd haza a tudatodat – Érd el a nyugalmi állapotot, és a figyelmet befelé kell fordítani. /2/ Elernyedni – Szabadon gondolkodni és megszabadítani a tudatot feszültségétol.
„ Nyugtasd meg a természetes, hatalmas békében
E kimerült tudatot,
Melyet vigasztalanul hajszolják a karma és az ideges gondolatok,
Mint csapkodó hullámok nem nyugvó dühe
A szanszára végtelen óceánján.
Nyugodj meg a természetes, hatalmas békében.” (Njosül Khenpo)5 – (Ef 6:10-13, 18)
A muszlimok mindig Mekka felé fordulva imádkoznak. Az irányt a mecset épületében egy fülke, a „michrab” jelzi. Naponta ötször imádkoznak („szalat”), az idopontok érkezését a müezzin kiáltja ki (a minaret erkélyérol a híveket imára szólító személy). Az istentisztelet elott kötelezo a rituális megtisztulás, a mosdás. Az imádság fohelye a „mosé”, ahol az istentiszteletet az imám végzi. A teremto közelségét csak úgy foghatjuk fel, ha állandó kapcsolatban vagyunk vele, s a bun elkövetésétol csak úgy riadunk vissza, ha mindig Allah közelségét érezzük – mondja az iszlám hitvallás, a siháda. Hiába imádkozik valaki egymagában, tudnia kell, hogy ugyanabban az idoben egymilliárd hívo testvérével együtt imádkozik és ez közöttük is belso kontaktust teremt. Szóljunk a ramadán megtartásáról is: A napkelet elso pillanatától napnyugtáig nem szabad enni, inni, dohányozni és nemi életet élni. A böjt jelentosége: gondolkozásra késztet (miért cselekszem én természetellenes módon?), önfegyelemre tanít, emlékeztet az emberi gyarlóságra és függoségre. Végül együttérzésre tanít, hiszen csak az éhes tudja, mi az éhezés. A müezzin a következoket imádkozza valahol egy minaretbol:
„ Isten a legnagyobb, isten a legnagyobb,
Bizonyságot teszek arról, hogy itt nincs isten,
hanem csak az Isten, Bizonyságot teszek arról,
hogy Mohamed az Isten prófétája,
Jertek imádkozni, jertek a megváltáshoz,
Isten a legnagyobb, Isten a legnagyobb,
nincs isten, hanem csak az Isten.”6 (Lk 22:39-46, Acta 1:14)

New Age szerint az imádság önmagában való elmerülés jelenti – hindu meditáció értelmében. Az embernek érzékfölötti: eksztatikus állapotot kell elérnie, amely által kozmikus energiával („isten”) kerül kapcsolatba, és ezt mágikus módon felhasználhatóvá teszi. – (Ex 3:1-6), Mt 3:16k)
Az ima szóhasználata az ÚSZ-ben a aproszeukhesztai ige (szakkifejezés), amely a profán görögben az istenséghez folyamodás leggyakrabban használt szava: jelentése: ígérni, fogadalmat tenni. Ennek megfeleloen a Biblián kívüli nyelvhasználatban az igébol származó eukhé fonév fogadalmat is jelenthet (Acta 18:18, 21:23). Ezenkívül az ÓSZ-hez hasonlóan az ÚSZ is él imádkozni értelemben a kérni, áldani, hálát adni, leborulni, segítségül hívni, könyörögni igékkel. Az imádság Istennel való beszélgetés és a vele való párbeszédes találkozás jele. Jézus maga tanította a tanítványait imádkozni a Miatyánkban (Lk 11:2kk, Mt 6:9-13). Az imádkozás lehetoségét Isten kínálja fel az embernek. Imádságban fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat mennyei Atyánk iránt; imádságban járulunk Istenhez a Jézus Krisztusban felkínált bunbocsánatért, és imádságban tárjuk fel kéréseinket és kívánságainkat annak, aki mindent megcselekedhet. „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Teljesíti az istenfélok kívánságát, meghallgatja kívánságukat és megsegíti oket.” (Zsolt 145:18k)

2. Szabadító és az „üdvösség”

Ez a fejezet az elozo (Imádság) és a következo (A halál után...) részek közötti átmenet képezi. Hívjuk segítségül a leírtakhoz egy bibliai történetet, amikor Jónás elmenekült az Úr elol, elmenekült a küldetése elol. Egy hajóra szállt, amely a kijelölt útirány ellenkezo irányába indult. Nagy viharos szél támadt, aminek hatására minden hajós elkezdett a maga istenéhez imádkozni, kivéve Jónást. A történet végén belátták, hogy a legnagyobb Isten (Jahve) az, aki fölötte áll minden istenségénél. (Jón 1:1-16) Legyen ez a felismerés a mienké is, amikor a szabadítóról és az „üdvösségrol” szólunk!
Az upanisadokban, amelyek közül a legrégebbi valószínuleg i.e. 800 körül keletkezett, olyan hit és szóhoz jutott, amelynek a Védákban még nincs nyoma, a késobbi fejlodés szempontjából azonban dönto jelentoségu volt: a hit abban, hogy a halott ember, jó vagy rossz cselekedeteitol (karma) függoen, a földön vagy másutt, állatként emberként, istenként vagy más módon újjászületik. Nem tudjuk, hogy vajon ezt a mély értelmu tanítást a bölcs Jádzsnyavalkja, aki eloször közölte a Brihadáranjaka-upanisadban, a Véda-korabeli árják ránk nem hagyományozott gondolatainak folytatásaképpen fejlesztette-e ki, vagy vajon már az árják elotti lakosság gondolkozásának a sajátja volt-e, és azokhoz az eszmékhez tartozott-e, amelyeket az árják tolük vettek át. – (2 Sám 22:1-51)
Sok hindu iskola feltételezi, hogy a megváltás csak a halállal következik be, másoknak meg az a meggyozodésük, hogy lehetnek élve megváltottak is, akik a világ kötelékeitol való teljes felszabadulást már földi életük során megvalósíthatják. A visnuita és sivaita szekták többsége úgy képzeli el a megváltást, hogy az megdicsoült egyéni továbbélés az isten jelenlétében az o földöntúli, mennyei világában. A szánkhja, jóga, njája és vaisésika az üdvözülést olyan egyéni létnek tekinti, amelyben a léleknek – mivel az érzékszervekkel megszunik minden kapcsolata – nincs többé tudomása a világról, és nincs többé lehetosége a tevékenységre sem. Egyes panenteisták a megváltást az istenbe való bejutásként határozzák meg, a teopantisták szerint a megváltás sem istenné válás, hanem az abszolúttal alkotott egység helyreállítása, amely egység valójában kezdettol fogva létezett, az egyén azonban mindaddig rejtve maradt. – (Acta 4:12)
Krisna vibhu, vagyis mindenható, míg az élolény „anzu”, vagyis atomnyi: az élolény vágyát csakis a mindenható Krisna teljesítheti. A Felso-lélek (Paramátma) az élolény érdemei szerint hajtja végre annak kívánságait. Az ideiglenes anyagi világ a születés, betegség, öregség, halál és a többi szenvedés színhelye. Így értheto, hogy aki már elérte a legfobb tökéletességet és a legfelsobb bolygót, az nem akar visszatérni ide. Mielott eljutna valaki Krisna transzcendentális hajlékára, el kell sajátítania a tökéletes odaadást a Krisna-tudatban, ill. bhahkti-jógában. Így sohasem fog visszatérni az anyagi világba. – (2Tim 3:15k)
Az út végén minden élolény eljut a „halál nélküli” birodalomba, a Nirvánába. A három ékszer a buddhizmusnak három alapveto önmegjelenési formája, amelyek a hitnek és cselekedetnek alapját képezik s amelyeket értékes mivoltukra utalva a három ékszernek (triratna) neveznek. A három ékszer: Buddha a gyógyító, dharma az orvosság és szangha az ápoló. A lótuszvirág gyökere a sárban él, szirmai a tükörsima víz felszínén lebegnek; ez a kép a buddhisták szemében azt példázza, hogy még ebben a nem megfelelo világban is kivirágozhat a megvilágosodás. A sár, amelyben a lótusz gyökere él, megfelel a szenvedés és tudatlanság egyetemes tapasztalatának. A lótusz a tudatlanság állapotából a világossághoz vezeto út jelképe. (Mt 24:11kk)
A szikhek elfogadják, hogy a hétköznapi világ valóságos – nem pedig illúzió, ahogy a hinduk tartják –, de nem annyira evilági szemléletuek, hogy szemük elol tévesztenék az örökkévalóságot. Ezt a tételt a Guru Granth Szahib foglalja össze: „Ismerd meg ittléted valódi célját. Az Igazi Guru (isten) irányításával gyujtsd össze a kincseket. Ha isten zavartalanul lehet veled, nem fogsz újjászületni. Az nem tisztázott, milyen formában történik a megszabadulás. Egyes szikhek szerint ez azt jelenti, hogy beleolvadnak az Abszolútumba, mások úgy hiszik, hogy üdvözült állapotban (anand) örökké isten közelségében élhetnek. – (Acta 16:30k)
Mohamed azt várta a zsidóktól és a keresztyénektol, hogy elismerik ot a várva várt Messiásnak, a legnagyobb prófétának, a Jézus által megígért Szentléleknek, paraklétosznak. Mivel ez az elismerés nem történt meg, Mohamed azt állította, hogy a zsidók és a keresztyének meghamisítják a Biblia tanait. Ha egy ember meghal, Mumkar és Nakír angyal kikérdezi, és szükség esetén büntetést szab ki rá. A közönséges halandók ezután, az uralkodó nézet szerint, a sírban maradnak; a jók bepillanthatnak a Paradicsomba, a gonoszoknak pedig kínokat kell elszenvedniük. Széles körben elterjedt felfogás szerint a próféták, a mártírok és a hit harcosai, valamint más kiváltságos személyek nyomban haláluk után a mennyei kertekbe kerülnek. A mártírok a paradicsom örömeibol és vizébol részesülo zöld madarak begyében várják a feltámadást. Ez a nézet azonban nem általánosan terjedt el. Egyesek abban hisznek, hogy a hívok lelke a világ végéig a mekkai Zemzem-kútban, a hitetleneké a hadramauti Barahút kútban él, mások úgy képzelik, hogy ideiglenesen a legalsó mennyországban tartózkodik Ádám jobbján és balján. – (1Tim 2:3-6)
A New Age szerint a megváltás önmegváltást jelent – hindu megvilágosodás értelmében. Az ember szabadítsa fel és ismerje meg a maga isteni lényét (meditációs utak, ezoterikus iskolázás, áldozati ritusok, a karmának sok reinkarnáció útján történo megjobbítása, tudattágítás stb. által). – (Tit 2:11-14)
Az üdvösség vagy megmenekülés (a Bibliában) eszméjét a héberben a gyökök egész együttese fejezi ki; mindegyikük ugyanarra az alapveto tapasztalatra utal: megmenekülni (üdvözülni) annyit jelent, mint kimentve kihúzva lenni olyan veszélybol, amelyben az ember élete forog kockán. A megváltás Jézus Krisztusnak a golgotai kereszten értünk elvégzett helyettes áldozata által egyszer s mindenkorra elhozott szabadítást jelenti a buntol, haláltól és az ördögtol. Isten azáltal, hogy Krisztusként emberré lett, helyreállította az „osszülok” bunbeesésével az eredendo bunbeesésével az eredendo bun által megzavart üdvrendet: visszavezette az emberiséget az üdvösség útjára. „és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név (Jézus), amely által üdvözülhetnénk.” (Acta 4:12) „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élo reménységre, arra az el nem múló, szeplotelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. titeket pedig Isten hatalma oriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó idoben” (1Pt 3:5)

III. A halál után: mennyország és/vagy pokol

A túlvilággal a védikus korszak emberei keveset foglalkoztak; feltételezték, hogy a halottak korábbi lakóhelyük közelében bolyonganak, és ezért hozzátartozóiknak táplálniuk kell oket, vagy azt, hogy az alvilágba jutnak, ill. mágikus szertartások segítségével az égbe emelkednek fel, hogy ott az istenek társaságában éljenek. – (Jn 5:25)
A hinduizmus szerint a mi világunk a „köztes lét” helye. Egyrészt elhelyezkedésében, mert a jobb világok (mennyek) és a rosszabb világok (poklok) közé ékelodik, másrészt azért, mert körülbelül ugyanannyi rosszból, mint jóból, ugyanannyi tudásból, mint tudatlanságból szövodik. Félreértheto a világ célja, amely nem a Paradicsom pótléka, hanem gyakorlóterep az emberi szellem számára. A hindu világképben nincs tartós pokol vagy örök kárhozat. Mert minden májá és lilá, a kozmikus varázsló lenyugözo tánca, és azon túl ott a határtalan jó, amelyet végül mindnyájan megtapasztalunk. Nem véletlen, hogy Indiában egyetlen egy mufaj hiányzott a muvészetek sorából : a tragédia. – (1Pt 4:5k)
A japán háztartásokban (sinto) ott áll egy házi oltár, amelyeknél a holtakat tisztelik és imádják. Hitük szerint haláluk évfordulóján a halottak szellemei visszatérnek lakásukba, hogy oket jól megvendégeljék: rizsmagvakat tesznek ki nekik, mert rossz dolgok vannak a pokolban. Csak haláluk évfordulóján szabad nekik visszajönni. Az ünneplés után szalmából készült csónakot bocsátanak a tengerre, amelyet meggyújtanak. Ekkor a halottak szellemei elhagyják ezt a világot, és visszatérnek a pokolba. ( Jel 20:12K)
A kunfucianizmus túlvilágképe röviden a következokbol állott: A világot Mennyre és Földre volt szokás felosztani, amelyek elkülönültek ugyan, de szilárd kapcsolatban vannak egymással. Így a Menny az osök (ti) lakhelye volt, ahol a legfobb osapa, Sant Ti uralkodik, míg a Föld azokból a halandókból állt, akik éppen rajta élnek. Az emberiség egy testet alkot a Mennyel, a Földdel és a dolgok milliárdjaival. – (Ex 3:6)
Kungfu-ce teljes érdektelenséget mutatott a halál utáni túlvilági életet illetoleg. Fel sem vetette az egyén üdvözülésének kérdését. Az o vallása a „Kozmikus Törvény”, élet és halál titka. – (Jel 1:18).
A taoizmus jellegzetes túlvilághitet fejlesztett ki, Paradicsommal és pokollal. Indiai elképzeléseket átvéve feltételezték, hogy a pokolból újjászületéssel visszatérnek a lények a világba, különféle létállapotba kerülve folytatják életüket. A rosszak a Föld belsejében található pokolra kerülnek, amely tíz régióira oszlik, mindegyikben más pokolkirály uralkodik. Halála után mindenki a pokolba kerül, és annyi idot tölt ott, amennyit megérdemelt. Ezután elhagyja a poklot, hogy feltámadjon egy új földi életben, esetleg a mennyekben. A legnagyobb szintu újjászületés színhelye az Ég, a Paradicsom; a másodiké a Föld, az emberi testben való újjászületés; a harmadik a víz alatti démonok világa. A paradicsombéli újjászületés kivételével egyik újjászületést sem tartották örök érvényunek. Az eloírt ido leteltével az újjászületett lény ismét meghalt, ismét a pokol ítéloszékei elé került. Minden vétkéért megfelelo büntetés járt, de a bunös elore gondoskodhatott bunbocsánatról is. A megfelelo idoben a pokol legfobb ítélobírájának, Jen-lo-vangnak születésnapján esküvel kellett megfogadnia, hogy kerülni fogja a bunt. Neki az volt a szerepe, hogy személyesen járt le a föld alatti birodalomba, és az arra alkalmas lelket magával vitte az égbe, Buddha és Amitábha elé. – (Zsid 9:26-28)
Buddha nemes „nyolcrétu ösvénye” az az út, amely elvezet a szenvedés megszüntetéséhez, a nyugalomhoz, a megismeréshez és a megvilágosodáshoz, a Nirvánához. Csak ebben van menekülés a szenvedésektol és az egymást követo újjászületésektol. Ennek felismerésével és megfelelo életvitellel az egyén útja elvezet a felszabadulásig (móksa), azaz a vágytalanság olyan állapotába (nirvána), amely megszakítja a létkörforgás (szanszára) kényszerét. – (Tit 3:4-7).
A kozmosz nyugati részén elterülo paradicsomban, a Szukkávatíban (Tiszta Országban) idozik Amitábha. Ide kerülnek haláluk után mindazok, akik Amitábha segítségében bízva, imával fordulnak hozzá oltalomért. Ebben a paradicsomban nincsen vágy és fájdalom, mindenki lótuszvirág kelyhében lakik, és Amitáha segítségével megtisztulva emelkedik fel a Nirvánába. Amitábha lett a legfobb Buddha, a fény és az élet principíuma. A hívek fo célja az lett, hogy a paradicsomba jussanak, és ott élvezzék az örök boldogságot a buddhista szentek között. A világon kívül feltételezik többféle menny létezését. Ezeket buddhák népesítik be. Ezekben az egekben szent voltuk szerint rangsorban helyezkednek el a holtak lelkei, míg újjászületésükre várnak. A legfelso szinten a bódhiszattvák és arhatok tartózkodnak. Ok már eljutottak a nirvána küszöbéig. A középso szinteket az egyéb szentek, géniuszok és héroszok lakják. Alsó szintek az egyszeru emberek lelkeinek lakóhelyei. Legalul helyezkednek el a bunösök lelkei. Az embereknek nemcsak a karmájuk romlott meg vétkeik miatt, hanem a pokol különféle katlanjai, kínzóeszközei is várnak rájuk. – (1Kor 15:54-57)
A tibeti buddhizmus központi tanítása, hogy az életet és a halált egyetlen egységnek tekinti, ahol a halál, az élet egy újabb fejezetének kezdete. A halál tükör, amelyben az élet egész értelme megmutatkozik. E csodálatos tanításban az élet és a halál együtt jelenik meg, mint egymást követo, állandóan átváltozó valóságláncolat, amelyet egy szóval bardónak neveznek. A „bardó” szót hétköznapi értelemben a halál és az újjászületés határát jelento köztes lét megjelölésére használják, azonban bardók az élet és halál egész folyamán mindig jelen vannak. A tibeti buddhista szemlélet alapján az egész létet négy állandó egymásba kapcsolódó valóságra oszthatják fel: 1. élet, 2. haldoklás és halál, 3. halál utáni állapot, 4. újjászületés. – (Préd 3:3a, 8:8, Jn 5:24, 1Kor 15:20-26)
Allah, az embertol abszolút engedelmességet kíván. Jóllehet az iszlám alapjában véve „végzet hit”, hiszen minden embernek elore meg van határozva a sorsa (kiszmet) a halál után Allah mégis mérlegeli az emberek cselekedeteit, majd a világ végén, a halottak feltámadásakor nagy végítéletet tart. Ekkor dol el az emberek örök sorsa: vagy a paradicsomba, vagy pedig a gyehennába jutnak. az isteni ítélet nyomán. A hívo muzulmánok a mennyországba kerülnek, ahol végtelen boldog örökkévalóság vár rájuk. A gonoszok és a hitetlenek pedig a pokolba jutnak, ahol borzalmas szenvedés lesz az osztályrészük. A pokolba került muzulmánok pedig – más vallások híveivel ellentétben – még mindig reménykedhetnek kiszabadulásukban. A pokol és a mennyország között helyezkedik el aráf, a választóvonal – a fal, ahol az elhunyt gyermekek, elmebetegek és olyan emberek élik szenvedés és öröm nélküli túlvilági életüket, akik képtelenek voltak elfogadni az iszlám tanítását. – (Lk 16:19-31, Jn 5:16-30)

A baháizmus szerint a halál után az ember testének anyaga felbomlik, lelke tovább él, és folytatja szellemi életét. A túlvilágról és a lelkek túlvilági életmódjáról semmi közelebbit nem mond, de a lélekvándorlás eszméjét szigorúan elutasítja. (Lk 23:39-43, Jel 14:12-13)
A világ végén – amelyet nagy katasztrófák fognak bevezetni – csap össze életre-halálra a két istenség. A küzdelem Ahura-Mazda diadalával fog végzodni. Minden megtisztul és elkezdodik a boldog örökkévalóság korszaka, amelyet már nem zavarnak meg a gonosz szellemek mesterkedései. A világ végére és a születendo új világra vonatkozó perzsa elképzelések igen nagy hatással voltak a zsidó irodalomra, de a keresztyénség is átvette számtalan elméletét, elemét. Zarathustra tanítása szerint a halál után kiszabadul az ember testébol, a lélek is átrepül az ítéletre. A levegoben gonosz szellemek, démonok támadnak rá és csak a jó szellemek segítségének köszönheto, hogy mégis sértetlenül megérkezik Mithrász ítéloszéke elé. Az ítélet után a jók az örök fény honába, a gonoszok pedig a sötétség birodalmába kerülnek. – (1Pt 1:3k)
New Age szerint a halál az újra testetöltés és az evolúció továbbfejlodésének elengedhetetlen elofeltétele. – (Róm 6:23, Mt 25:34. 41)
Az elobbi sorokból is kitunik a halálról alkotott kép vallástörténeti fejlodése és a róla kialakított tanítások hasonlósága. A Bibliából is látunk ehhez hasonló fejlodéselméletet. Az ÓSZ-ben az izráelita a halált nem a test és a lélek szétválásaként képzelte el, mint mi a görög gondolkodásmód következtében, hanem mint valami teljes elerotlenedést, mint az összes életero elenyészését. Ami a halál után az emberbol megmarad, az csak árnyék (refaim); ennek léte a régi keleti felfogás szerint a holtak országában teljesen vigasztalan. A Szentírás szerint minden halott egy helyre érkezik; ennek a helynek szokásos neve seol (Zsolt 16:10, Ézs 38:17k). A LXX és az ÚSZ a hádész névvel utal a holtak országára. A babiloni irodalom (Gilgames-eposz, Nergal és Ereskigal mítoszai, istár pokolra szállása stb.) ez az ország a föld alatt található, a világóceán felso oldalánál. Úgy érheti el az ember, hogy leszáll a föld mélyébe és addig megy Nyugatra, ameddig csak lehet. Mielott az ember megérkezik, át kell kelnie egy folyón, a halál vizén. A Szentírásban errol nem esik szó, de a babilóni mítoszok hatása benne megérzodik (Mt 16:18, Jel 1:18). A kései zsidóságban kibontakozott az a felfogás, hogy Isten a jóknak és a rosszaknak más-más sorsot ad a halottak országában (Lk 16:22kk). A keresztyén tanítás szerint a jelen világnak egyszer vége lesz, és új Ég és új Föld kezdodik a parúziával. (Jn 14:2k)

1. Feltámadás vagy reinkarnáció

Mivel az elozo fejezetekben már érintolegesen szóltunk errol a témáról, így most rövidebben essék szó a címben megjelölt témakörrol. A Kybalionban a bölcsek már évezredekkel ezelott így fogalmaztak: „Semmi sem nyugszik, minden mozog, minden rezgés. Minden ki- és beáramlik, mindennek megvan a maga ideje, minden felemelkedik és lesüllyed, az inga rezgése mindenben megmutatkozik; a kilengés mértéke egyenlo jobbra és balra; a ritmus egyensúlyt teremt.”7 Vajon a lélek sorsa hasonlít a belégzés-kilégzés, az ébrenlét-alvás, nappal-éjszaka, apály-dagály, háború-béke stb. ritmikus törvényszeruségére? Nos, errol szól a mostani jegyzetünk.
A hindu felfogás megkülönbözteti a lelket (átman), a szellemet és az elmét. A lélek a látó és tudó; a szellem és elme csupán a látás és tudomásulvétel eszközei. Innen ered a nagy illúzió, a májá, amely az anyagi világnak teljes valósággal nem bíró voltát fejezi ki. A májá eltakarja a határtalan valóságot az anyagba zárt szellem elol. Az én (ego) csak a szellemnek és elmének a termése, és ezekkel együtt az anyagi létbe van zárva. Az életakarás hatalmas ereje köti az ént az anyagi léthez. Az anyagvilág törvényei arra kényszerítik a lények halál után is szellemi testét, hogy ismételten visszatérjen az anyagi létbe, újjászületések (reinkarnáció) hosszú során át. Az újjászületések körforgása, a lélekvándorlás (szanszára) nem szunhet meg addig, amíg az én a léthez ragaszkodik. – (Jób 33:4, Jn 1:4, 5:29)
A visnuita és sivuita szekták többsége azt tanítja, hogy az ember nem képes a szanszára labirintusából kiszabadulni. Csak az isten földöntúli ereje szabadítja meg azoktól a kötelességektol, amelyek a forgandó világhoz láncolják. Az isten segítségét pedig csak hívo szeretettel, az isten iránti hódolattal (bhakti), bizalomteli maga ráhagyással, odaadással (prapatti) lehet elnyerni. – (2Sám 22:2, Zsolt 25:5)
A dzsainizmus is ragaszkodik az újjászületéshez (szenszára), ahol kényszerré válik az ehhez kötodo lánc megszakítása; s abból fakadó kiút megkeresése, megtalálása. – (Mt 19:28, 2Kor 3:6)
Buddha olyan újramegtestesülést hirdet, amelyben egy szüntelenül változó öntudatáramlás folytatódik, és a véget ért létben felgyülemlo erok új egyénné illesztették össze. A halott és az, aki annak továbbra is karmikus eroi révén újjászületik, az két különbözo személy. – (Zsid 13:8, Jel 1:17)
A himayana buddhista gondolkodás elutasítja azt a hitet, hogy létezik örökkévaló lélek, amely a felbomló testbol átvándorol az újonnan keletkezobe. Azt is elutasítja, hogy az egyéni lélek egy egyetemes szellemhez tér vissza, majd ismét kiáramlik belole. Megoldás az „új egyén” létrejöttének a „függoségben való keletkezés” elmélete. Ez az okozati összefüggés-formula tizenkét tagból áll. A visszafelé olvasott formula feltárja az újjászületés megszüntetésének lehetoségét. A vágyak és akaratmegnyilvánulások okainak nem tudása szükségszeruen újramegestesüléshez vezet. – (Jn 1:12k, Róm 12:2, Ef 5:17k, Jak 1:18)
A legtöbb ember úgy képzeli el a reinkarnációt, hogy van valami, ami újjászületik, ami az egyik életbol a másikba utazik. A tibeti buddhizmusban nem hisznek valami függetlenül létezo, változatlan létezoben, mint pl. a lélek vagy az ego, amely túléli a test határát. A dalai láma ezt így magyarázza. „A buddhista magyarázat szerint a legvégso teremto elv a tudatosság. A tudatosságnak különbözo szintjei vannak. Amit a legbelsobb rejtett tudatosságnak nevezünk, az örökké létezik...”8 A karma cselekedeteinkben rejtetten jelen lévo erot, cselekedeteket s mind cselekvéseink eredményeit jelenti. Összefoglalva: „Ha istennek születsz újjá, akkor emeletes mennyei palotát látsz megjelenni. Ha félistenként születsz újjá, akkor úgy érzed, hogy fegyverek között forogsz vagy egy csatamezon találod magadat. Ha állatnak kellene újjászületned, akkor barlangban látod magadat, a földben egy lyukban, vagy egy szalmából készült madárfészekben. Ha látomásodban fatönk, suru erdo vagy szövött anyag jelenik meg, akkor az éhes szellemek világa vár rád. Ha pokol lesz újjászületésed helye, akkor azt érzed, hogy tehetetlenül vezetnek lefelé egy úton, be egy fekete szakadékba, komor helyeken mentek keresztül, fekete és vörös házak között vagy egy vasváros felé.”9 – (Jel 20:11-15, 21:3-5)

Iszlám: A halálban lélek és test különválik, hogy a végítélet napján a feltámadáskor ismét egyesüljön. Így minden embernek háromszoros élete van: egy preegzisztenciális, egy földi és egy posztegzisztenciális. Miután az isten kihirdeti ítéletét, a megtértek átmennek a nagy hídon, amely a pokol felett lesz kifeszítve. Az elkárhozottak pokolra süllyednek, a jók a mennybe jutnak, ahol eloször a „próféta tavá-”ból isznak, és ettol felüdülnek. – (Jn 17:2k, 1Kor 15:19kk)
A zsidó számuzetést követo korszakban jelent meg az a gondolat, hogy a bekövetkezo világvégét megelozoleg a halottak ismét élové lesznek. Ebben perzsa befolyás is közrejátszhatott: Zarathustra követoinek tanítása szerint ui. a nagy világdráma végén Szaójszjant, az üdvözíto, felébreszti a halottakat, és különválasztja a jókat a gonoszoktól. Az az iráni tanítás, amely szerint a föld csontjaikat, a víz vérüket, a növények hajukat, a tuz életerejüket adja vissza azoknak, akiktol azt elhunytukkor elvette, úgy látszik, arra az idore nyúlik vissza, amikor a késobbi irániak és az árja indek elodei még egy népet alkottak. – (Jób 19:25kk, Fil 3:20k)

A keresztyénség igen nagy jelentoséget tulajdonít a Jézus Krisztus feltámadásába vetett hitnek. A feltámadás bebizonyította, hogy Isten beavatkozott a történelembe. Jézus feltámadása megoldja az üdvösség problémáját, ami mindnyájunk elott felvetodik. Jézus átvette a holtak feltámadásra vonatkozó zsidó hitet, a maga épségében helyreállította és ugyanakkor gyökeresen átalakítva annak távlatait (Mt 22:30kk). Úgy támadt fel halottaiból, „mint az elhunytak zsengéje” (1Kor 15:20); ez ad alapot számunkra az utolsó napon történo feltámadás várásához. Sot, o személyesen „a feltámadás és az élet: aki benne hisz, mégha meghal is, él.” (Jn 11:25)

2. Utak
Beszélhetnénk még a vallások szent iratairól, erkölcsösségérol és még nagyon sok minden másról, de a mostani kutatásunk ennyibol állt. Röviden még két útról essék szó: A hinduizmusnál a végso felszabadulás útja és a megváltáshoz vezeto út; 1. az etikailag helyes, jó cselekvés útja, a karma-marga; 2. a tudás útja, a dzsánya-marga. A baj gyökere a „helyes tudás hiánya”; az áhítatos szeretet, az istennel való érzelmi azonosulás útja, a bhakti-marga. A taoizmus útjai: 1. Tao, a végso valósát útja; 2. Tao, a világegyetem útja; 3. Tao, az emberi élet útja.
Legjobban egy illusztráció fejezi ki az emberi utak minoségét és hasznát az emberi célok elérése érdekében. Ez a következo:
Egy ember beleesett egy sötét, szennyes, sáros verembe, és próbált kijutni, de nem tudott. Arra ment...
...Konfuciusz: Szegény ember! Ha hallgatott volna rám, sohasem került volna oda.
...Buddha: Szegény ember! Ha feljönne a mélységbol, én segítenék rajta.
...Jézus: Szegény ember! Majd beugrott a verembe és kiemelte ot onnan.

E tanulmány végso szava az, ami az eloszóban is elhangzott: Egyetlen üdvösséghez vezeto út létezik – Jézus Krisztus, a Mindenható Isten egyszülött Fia, a testet öltött Isten .”Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14:6)
„ Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az o egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz obenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16)

Idézetek jegyzéke
1. von Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, 5. o.
2. Dr. Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 93. o.
3. Huston, Smith: A világ nagy vallásai, 55. o.
4. Simonidesz László: A világ vallásai, 301. o.
5. Ringpocse, Szögjal: Tibeti könyv életrol és halálról, 83. o.
6. Huston, Smith: A világ nagy vallásai, 177. o.
7. Dethlefsen, Thorwald: A sors mint esély, 140. o.
8. Ringpocse, Szögjal. Tibeti könyv életrol és halálról, 114. o.
9. Ringpocse, Szögjal: Tibeti könyv életrol és halálról, 322-323. o.

Idegen szavak jelentései

Bodhiszattva – már tökéletességet elért személy, aki nem ment a nirvánába, hogy mások tökéletesedését segítse.
géniusz – jóságos védo, vezérlo szellem, amely az embert egész életén át óvja.
henoteizmus – vallási felfogás, mely sok istent képzel el, de egyhez közülük úgy fohászkodik, mint egyetlenhez.
hérosz – félisten, hos
Immanens – benne rejlo, belsoleg hozzá tartozó, természetébol következo.
manifesztálódik – felszínre, kifejezésre jut, érvényesül
müezzin – a minaret erkélyérol a híveket imára szólító személy
mosé – mecset, mohamedán templom
panteon – az istenek összességének szentelt templom.
poláris – szélsoséges, sarkalatos, végletes.
principium – alap-, vezérelv; alapok, osök, végok.
recitál – hallgatóság elott felolvas, elszaval, elmond.
spiritualizál – átszellemesít, anyagi jellegétol elvonatkoztat.
szubsztanciális – lényeges, alapveto
Teizmus – a világot megalkotó, annak gondját viselo személyes isten létét valló világnézet
Teogónia – az istenek születésérol, származásáról szóló hagyomány
upanisadok – a védákhoz csatlakozó, a buddhizmus keletkezése elott létrejött, párbeszédes ormában írott filozófiai értekezések.

Bibliográfia

A New Age keresztény szemmel (videokazetta), Marana Tha 2000 Alapítvány, Budapest, 1994.
Dr. Bajusz Ferenc: A keresztyénség és a világvallások, Református Kiadó, Bp.
Dr. B. Clarke, Peter: A világ vallásai, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1993.
Bethlefsen, Thorwald: A sors mint esély, Magyar Könyvklub, Budapest 1995.
Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1983.
Gesztely Tamás: Egyházak és vallások a mai Magyarországon, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1991.
Gitt. Werner: ...És a többi vallás, Evangéliumi Kiadó, Budapest 1994.
Von Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Gondolat-Talentum, Budapest, 1993
Dr. Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, Végeken Kiadó, Budapest, 1993.

Ringpocse, Szögjal: Tibeti könyv életrol és halálról, Magyar Könyvklub, Budapest, 1995.
Smith, Huston: A világ nagy vallási, Magyar könyvklub, Budapest 1995.
Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, Könyvértékesíto Vállalat. Bp. 1988.