A 61-es főút mellett. Felszíne változatos, ahol a dombvidéki és a síkvidéki jelleg egyszerre van jelen, éppen ezért túrázók számára ideális hely. A kistérséget növényzetére a kocsánytalan tölgy, a bükkös, és a cseres tölgyes jellemzi. Szőlő és gyümölcsös területei értékesek. Iharosberény a magyar szelídgesztenye őshazája, itt van az ország egyik legnyagyobb ültetvénye. Erdei vadállományban gazdagok, ahol az őzek, szarvasok, vaddisznók mellett a Tekeres-berki árok a magyar vidrapopúláció egyik fontos élőhelye.
A Berény név valószínűleg kabar törzsnévből keletkezhetett és eredetijének jelentése aki megadta magát; behódolt. Elképzelhető, hogy a helynév közvetlen forrása személynév, amely viszont szintén a törzs nevére vezethető vissza. A név alakja a forrásokban többféle alakban fordul elő: a 13. században Beryn, később Buren, Buryn, Beren, Nagh Beren néven találkozunk vele, majd 1737-ben tűnik fel az Iháros-Berény alak, ami Iharos közelségével függ össze. Az Iharos név eredeti jelentése juharos, vagyis juharfával benőtt terület.[1]
A vidéket a honfoglaláskor Lehel és Bulcsú és az ő őseik foglalták el. A két vezért 995-ben az ausburgi vereség után kivégezték. A vidék Koppány kezére került, akinek kivégzése után a vidék a királyné segesdi uradalmának része lett. A falut 1264-ben említik először. IV. Béla Iharosberénynek adott egy szabadalomlevelet, amelynek értelmében a királyné birtokán szabadon telepedhettek le, akik szolgálatot vállalnak a birodalom érdekében. Az ittlakóknak kötelessége volt, hogy évente egyszer a segesdi főispánt és kíséretét ebéddel és vacsorával megkínálja. 1268-ban Mária királyné, IV. Béla felesége a falut Iharos Györgynek adományozta. Az 1300-as évek elején a településnek már volt plébániája, ami – a korban nem túl elterjedt módon – belül freskókal volt díszítve. 1373-1481 között a kanizsai család birtoka volt, majd több gazdacserét követően 1484-ben a Laki Túz család tulajdona lett az 1500-as évek közepéig.