Megjelenése:

A 2–2,5 cm hosszú, örökzöld tűlevelek felül sötétzöldek, a fonákjukon két világos színű sáv húzódik végig. A levelek két oldalt állnak a hajtáson, ezért a hajtás lapos. Az összes környező fenyőfaj közül a mamutfenyők toboza a legapróbb. Szaporodásához elengedhetetlenek a mókusok, az apró fenyőrágó szúk és az erdőtüzek. Az örökzöld mamutfenyő ugyanis nem tudja ledobni a tobozait – ehhez kell a mókus és a bogár. A lepottyant tobozból a magok nem tudnak kijutni, amíg a tűz fel nem robbantja őket. A fák tövén végigsöprő avartűz a nagy törzseket szinte egyáltalán nem károsítja.

Hasznosítás:

Rokonánál, az óriás mamutfenyőnél jóval gyakoribb: bár sokat kitermeltek, nagy, háborítatlan állományai maradtak meg. Ez nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy a telepeseknek egyszerűen nem voltak a hatalmas fák kivágására és feldolgozására alkalmas szerszámai. Fája igen ellenálló (az aranyásók által épített házak közül sok ma is áll), ezért az USA több területén is erdészeti művelés alá vonták: vasúti talpfának, házépítésre, furnér- és papírgyártásra használják. Különösen értékes az Agrobacterium tumefaciens fertőzése nyomán keletkező, rendellenes méretű alvórügyekből (burls) nyerhető, finom rajzolatú faanyag. Valamennyi kontinensen a legkülönbözőbb arborétumok dísze.