All memories are lost in time...
Másnap ugyan azt csináltam, mint mindig. Felkeltem, reggelit csináltam, bevásároltam és otthon punnyadtam. Délután viszont Luce barátnőm elhívott vásárolni. Erre mindig kapható vagyok! :) 2re volt megbeszélve a találkozó a bevásárlóközpontnál.
- Szia Mandy!
- Szia Luce!
- Bocsi, szokás szerint késtem - nézett rám bocsánatkérően.
- Semmi baj... gondoltam, hogy késel, ezért jöttem 15 perccel később. - nevettem el magam.
- Cseles... - kuncokott Lucy.
- Mit szeretnél veenni? - kérdeztem.
- Hát nemtudom... nacit, pólókat, papucsot. Te?
- Én se tudom. Majd meglátok valamu jót bizti...
Ezzel nekiálltunk a nagy vásárlásnak. Rengeteg mindent próbáltunk és vettünk. Én főleg fekete, pink, piros és fehér cuccokat vettem és újabb piercingeket a készletemhez. Hát igen... agyon tetovált és széttszúrkált lányka vagyok. :) Nos mind1... Épp fizetni mentünk, amikor megpillantottam egy ismerős arcot, de nem tudtam hova tegyem. Nem tudtam, hogy ki is ő....
- .... hát gondolhatod mit szólt... Mandy!! Figyelsz rám egyáltalán??? - morgolódott Lucy.
- Jajj ne haragudj! Nem figyeltem. Mit is mondtál?
- Semmit..hagyjuk... nemszámít, hogy fél órája itt járatom a számat... - durcázott Luce. - Mit néztél annyira, hogy nem figyeltél?
- Nézd azt a srácot! Szőke, magas és fekete pólóban van meg farmerben.
- Jah látom... mi van vele? - nézett furcsán.
- Neked nem ismerős? - kérdeztem.
- Most hogy így mondod... nézd! Idenéz! Egyfolytába ide bámuul!!!!!
- Tényleg! Úr Isten! Elindult!! - paráztam be. Bár nemtudom mért.
- Most meg megállt. Szerintem kicsit paranoiásak vagyunk. - nevetett fel.
- Nem baj nekem akkor sem tetszik a szitu. Menjünk innen!
Így is lett... gyorsan elslisszoltunk. Egész nap azon gondolkodtam, hogy ki lehet Ő. Nem tudtam kiverni a fejemből. Éjjel is alig aludtam. Csak az Ő arca járt a fejemben!
Eltelt 1 hét és emgin t láttam, de most a közeli kávézóban. Lucyval beszélgettem, amikor az ismerős srác belépett Polaris területére.
- Luce! - kiáltottam fel félhangosan. - Kapj el! Elájulok!
- Micsoda? - tekintett körbe. - Ohh már látom! - mosolyodott el. Mindketten a srácot néztük, ettől Ő elég rendesen zavarba jött. Leült a melelttünk lévő asztalhoz. Éreztemm a pillantásait a testemen.
Szemeztünk, és akkor...
- Sziasztok lányok! - köszönt, majd felém fordult. - N haragudj, hogy csak így leszólítalak, de megkérdehetem, hogy, hogy hívnak? Nagyon ismerős vagy nekem!
- Szia! Mandy Moore vagyok. És téged hogy hívnak? Nekem is ismerős vagy... - hebegtem.
- Hogy micsodaa? - kerekedett el a srác szájja. - Mandy Moore? Az a Mandy, akire én gondolok? Richard vagyok... Richard Smith.
Ahogy meghallottam a nevét rosszul lettem és elájultam. Legközelebbi emlékem ezután, hogy pofozgatnak. Amint magamhoz tértem zavartan hazamentem.
- Jól vagy? - kérdezte Richi.
- Nem! - vágtam rá kicsit bunkón. - Most megyek... Sziasztok! - köszöntem el hamar, hogy a hulló könnyeim ne lássák.
- Várj Mandy! - kiáltott utánam Luce.
De nem fordultam vissza.
***