All memories are lost in time...
5. fejezet
- Úr Isten! -
kiáltottam fel - Ez Richard! Most mit csináljak? -
kérdeztem, majd amint elhagyta ez a pár szó a
számat Luce kalimpálni kezdett . Richi észre is
vett minket.
- Sziasztok lányok! - jött oda.
- Szia! - köszöntünk szinkronba.
- Bulizgatunk? - kérdezte Richi.
- Jaja. - vágta rá Luce. - Nem iszunk valamit?
- Én kössz nem. Vezetek... - mondta Richi.
- Akárcsak én. -mosolyodtam el.
- Na akkor egyedül kell innom? - szomorodott el.
- Igen. Na de majd találsz valakit akivel iszogathatsz. Nem vagy
te egy elveszett ember. :)
Ezzel Lucy elment és amikor jött vissza 3 koktél
volt a kezébe. 2 alkohol mentes. Aranyos volt hogy gondolt
ránk is. Amikor megittukelmentünk táncolni. Richivel
táncikáltam, Luce pedig valamelyik ismerősével.
Ekkor jött a szokásos lassú szám.
Érdekes volt mert Richarddal ugyan arra a számra
táncoltunk, mint 7 éve, csak ez egy feldolgozása
volt.
- Micsoda véletlen. - mosolyodott el Richi.
- Emlékszel még? - kerekedtel el a szemeim.
- Hogyne! Örökre emlékezni fogok erre a számra!
És örökre emlékezni fogok arra is, hogy mit
tettem veled.
- Hát... erre most mit mondjak?
- Nem kell semmit. Amúgy elolvastam a könyvet.
- Vélemény? - mondtam majd mélyen a szemébe
néztem.
- Sajnálom. - magához húzott és
megcsókolt. - Sajnálom Mnady! Én nem akartalak
ilyen helyzetbe keverni, amint amilyenbe kerültél anno.
Nagyon sajnálom azt ami rég volt. Kis hülye pisis
voltam. Remélem meg tudsz bocsátani. - sóhajtozott.
- Szóval magadra ismertél a könyvben. Szerinted most
itt lennénk, ha nem tudtam volna megbocsátani? -
megcsókoltam majd folytattam a mondandóma. - Régen
volt. Nagy nyomot hagytál bennem. - ismét csók.
Ebben a 3 és fél percben minden lerendeződött
bennem. Amikor vége lett a lassú számnak,
leültünk a helyünkre immár egy
párként.
Zárásig ott voltunk és csak beszéltünk
és beszéltünk. Nagyon jól éreztük
magunkat. Luce kicsit kiütötte magát, így nekem
kellett hazatámogatni.
- Nah mi megyünk. - mondtam Richinek - Le kell fektetnem Lucyt.
- Jolvan, majd még beszélünk. - mondta, majd
megcsókolt.
- Ez nagyon finom volt. - mosolyodtam el.
- Akkor remélem lesz folytatása. - mondta majd
átölelt.
- Én is remélem. Sőt... tudom, hogy lesz. 7 év
után...
- Holnap felhívlak, rendben?
- Oksa. Na de mi msot tényleg megyünk. -
búcsú csók - Szia!
- Sziasztok!
- Nah gyere Lucy. - mondtam neki, amjd a kocsiba ültettem.
Beültem én is majd hazavittem . Lefektettem aludni
és hazaindultam imáron az én kocsimmal.
Sokat töprengtem azon az éjjel, hogy jó ötlet
volt-e újrakezdeni. Én ugyanis azt gondolom, hogy
harmadszor megpróbálni, újrakezdeni nem
érdemes. És most mégis ez történt...
****