All memories are lost in time...
15. fejezet
Amikor elment Luce belegondoltam,
hogy mi lenne, ha megtörténne velünk is... Nem
szerettem volna így elmentem a fiúkhoz hátha
hazaértek már.
Nem voltak még otthon. Ott ültem a lépcsőm,
és jólesett kicsit egyedül lenni, mert gondolkodtam
azon, hogy mi lenne velem nélküle... 40 perc múlva
jöttek a fiúk.
- Hát Te? - lepődött meg David.
- Gondoltam eljövök hozzád. De nem nagyon
örülsz nekem, amint látom - szomorodtam el és
egy pár másodperc múlva egy másik kocsi
parkolt le a ház elé.
- De, csak.. - kezdte volna el David, ha a váratlan
vendég, Kate nem szól közbe.
- Na mi lesz? Elhozhatom végre a cuccaimat? - háborodott
fel majd egy megvető pillantást vetett rám. - Ribanc! -
mondta pökhendien.
- Hogy mondtad? - kérdeztem vissza, bár tisztán
értettem mint mondott. Nagyon ideges lettem...
- Jólhallottad. De megismétlem a kedvedért
mégegyszer. RIBANC! - mondta újra. Vagyis inkább
kiáltotta.
- Ezt nem kellett volna - jelentettem ki majd
körülnéztem, hogy hol vannak a fiúk, de akkorra
már a házban voltak. Ezután nekirontottam Katenek.
Megpofoztam aztán jól megtéptem és a
földre löktem. Megszólalni se bírt. A nagy
sikoltozásra, amit Kate engedett ki a torkán,
kijöttek a srácok.
- Itt meg mi történt? - kérdezte Chuck meglepve.
- Ribancnak nevezett... Kétszer is... És amúgyis
kijárt már neki ez... - majd otthagytam őket és
bementem a házba.
Mindenki le volt döbbenve. Amíg a csaj összeszedte a
holmiait addig én a kanapén ültem.
Fénysebességgel szedte össze a cuccait. Nah vajjjon
mééééért?! :)
Amikor végre elment, David leült mellém. Csak
nézett és mosolygott.
- Most mi van?! - nevettem el magam.
- Jól elintézted - mosolygott továbbra is.
- Nem szeretem, ha leribancoznak. Ne haragudj a viselkedésem
miatt - hajtottam le a fejem, mint aki megbánt mindent (pedig
nem).
- ugyan, semmi baj kicsim - ölelt át.
- Akkor jó - mosolyodtam el újra.
- Amúgy, hogy hogy átjöttél?
- Csak mesélni, hogy mi történt Chuckkal és
Lucyval, de főleg Lucyval.
- Na meséld - mondta majd belekezdtem...
- ... aztán most Lucy elment a szüleihez 1 hétre
vagy többre gondolkodni.
- Hát ez nem semmi. Chuck tudja?
- Nem. És ne is tudja meg, jó?
- Jólvan.
- Amúgy nemcsak ezért jöttem.
- Igen? - mosolyodott el. - Mi a másik indok?
- Majd megtudod. Amúgy itt aludhatok?
- Persze, épp ajánlani akartam - mosolyodott el
ismét. - Te nem vagy éhes?
- De, egy picit.
- Akkor gyere, együnk valamit.
Ez így is lett. Evés után
beszélgettünk aztán lezuhanyoztunk egyesével
és bebújtunk az ágyba. Azonban nem aludtunk.
Mindenképpen el akartam mondani, amiért jöttem.
- David, elmondom, hogy valójában mit is akartam.
- Alig váárom, naaa?:)
- Szóval... tudom, hogy alig vagyunk együtt úgy 3
napja, de én szeretlek. És lehet, hogy te nem vagy
így velem, de akkor amikor összefutottam veled, szó
szerint, már akkor belédestem és minden egyes nap
jobban és jobban szeretlek. Gondoltam megosztom veled ezt.
- Azt hittem egyedül vagyok ezzel. Aznap én is ilyesmit
éreztem. Szerelem első látásra - mondta, majd
megcsókolt.
Hosszasan csókolóztunk, majd elaludtunk.
***