All memories are lost in time...
20. fejezet
- Szia Charlotte! - vettem fel a
telefont.
- Szia! Szóval akkor összefutunk?
- Persze! Idejöttök hozzám?
- Igen, mondd a címed! - mondta majd lediktáltam a
címem. Aztán hamar összepakoltam a lakásba,
hogy mire jönnek, rend legyen. 2 kor meg is érkeztek.
Csengettek és én izgatottan ajtót nyitottam.
- Sziasztok! Gyertek be!
- Szia! - köszönt először Charlotte.
- Szia! - majd Julie. - Velem még nem találkoztál.
Julie vagyok.
- Én pedig Mandy - mutatkoztam ve, majd megosztottam a bulival
kapcsolatos infókat.
Tetszett nekik ez az egész meglepetésesdi.
Azon kaptam magam egyiik nap, hogy a hátsókertben
várjuk Davidet. Egy újonnan vett hófehér
ruhában vártam, amelynek mély dekoltázsa
volt. Áthívtam Davidet 6-ra. A fiúkkal jött,
akik persze tudtak mindenről. Amikor kiérkezdtek a kertbe
meggyújtottam a ygertyákat a tortán és a
kezemben tartottam és együtt énekeétük a
Happy Birthday-t. Az utolsó sor után Benjiék
belekezdtek abba a dalba aminek a szövegét én
írtam Davidnek.
- És most következzen az a szám, amit Mandy
írt Davidnek születésnapjára. Isten
éltessen haver - szólalt meg Benji. David
elképedve hallgatta a számot. Nagyon boldognak tűnt.
Amikor vége lett, felém fordult.
- Ezt komolyan te írtad kicsim? - ölelt magához.
- Igen! Szeretlek! Boldog születésnapot! - mondtam majd a
kezébe nyomtam egy kis dobozkát, átkötve egy
fehér szalaggal.
- Oh, még egy meglepi? - nyitotta ki a dobozt és elővette
belőle az ezüst nyaklánvot, rajta egy fél
szív medállal, benne egy M betűvel. - Nagyon szép!
Köszönöm! - majd a nyakába rakta a láncot
és én bekapcsoltam.
- Nekem is van - mutattam meg a nyakamba lógó
nyakláncon lévő medált, ami annak a szívnek
a másik fele ami David nyakába lóg, azzal a
különbséggel, hogy ez enyimébe egy D betű volt.
- Szeretlek!
- Én is! - csókoltam med. - De most gyere, van még
egy meglepi - mondtam majd utánna odavittem Charlottehoz
és Juliehez.
Nagyon örült, hogy látta őket. Mindenkitől fogadta a
felköszöntést, esetleg az ajándékokat
majd indult a buli. Éjjfél körül elkezdtek
szállingózni a vendégek haaz felé. David
nagyon berúgott. Mikor mindenki elment bevittem a lakásba.
- Na gyere nagyfiú, huhanyozz le!
- De ugye segítesz? - csipett bele a fenekembe.
- Esetleg - csiptem vissza, majd a fürdőbe "vittem".
Lezuhanyoztunk, majd a hálóba mentünk, avgyis
inkább botladoztunk.
- Lehetne még egy meglepi? - nélzett boci szemekkel David.
- Mire gondolsz? - néztem rá.
- Tudod te azt - mosolygott rám, közben én
elnevettem magam. Levetettük egymásról azokat a
ruhadarabokat, amiket nemrég felvettünk, majd egy
hatalmasat szeretkeztünk.
Másnap délután ébredtünk fel.
Mindkettönknek majd széthasadt a feje.
- Jó reggelt! - köszöntem neki.
- Szia kicsim! Hoznál nekem valamit, ami elmúlasztja a
fejfájásomat? . nyöszörgött.
- Persze - mosolyogtam és kimentem a honyhába. 2
pirulával és egy pohár vízzel tértem
vissza.
- Köszönöm - mondta amjd bekapta a pirulákat.
- Nincs mit - mosoylogtam továbbra is, majd elnevettem magam.
- Most min nevetsz? - nézett furcsán.
- Rajtad, jól kiütötted magad.
- Ez nem vicces - öltötte ki a nyelvét.
- De az - nevettem még mindig.
- Igen? Egészen biztos? - közeledett felém, majd
elkezdett csikizni. És mivel nagyon csikis vagyok ott
visítoztam. Végül csókolózni
keztünk és oda jutotunk mint éjjel.
***