All memories are lost in time...
24. fejezet
David lépett be a kabinba.
- Mandy! Úr Isten.
- David! És saj .. saj..sajnálom - szipogtam.
- Most ne beszéljünk erről. Hogy segítsek?
- Fogd a kezem.
Ekkor megjöttek a mentősök.
- Miss Moore? - kárdezte egy mentős.
- Maga szerint hány szülő nő van a vonaton? -
idegeskedtem.
- Rendben. nyugodjon meg. Maga az apuka? - fordult Davis felé.
- Igen, Ő! - vágtam rá, mire David elcsodálkozott,
de tudta erre itt most nincs idő.
- Rendben. Miss moore itt fogja megszülni a kicsit - mondta a
többi orvosnak. - Nincs idő bevinni.
- Nagyszeráá - nyögtem bele a végéba.
2,5 óra vajúdás után megszületett
Dylan és a forgalom is beindult, így be tudtak vinni a
kórházba.
Rettenetesen kimerültem. Amikor felébredtem, David ült
mellettem.
- Szia! - köszöntem neki, mire ő felkapta a fejét.
- Szia! Ügyes voltál - puszilt meg a homlokomon.
- Hol van Dykan?
- Nemsokára hozza a nővér.
- Rendben. - majd nemsokkal később bejött a nővér,
kezében a kicsivel.
- Miss Moore a baba nevég még nem mondta el. Mit
írjak a karszalagra?
- Dylan Desrosiers.
- Rendben - ezzel odaadta a kezembe Dylant, majd távozott.
- Tiszta apja - néztem a fiúnkra majd Davidre.
- Mesélsz?
- Igen de közben megetetem a csöppséget.
- Rendben.
- Szóval... Ne haragudj, hogy csak úgy itt hagytalak.
Amikor beköltöztünk a lakásba akkor már
terhes voltam. Amikor itt hagytalak, majdnem 3 hónapos terhes
voltam. Apukámhoz mentem Floridába.
- Mért mentél el?
- Mert... mert.. - hulltak a könnyeim. - Én meg akartam
tartani és nem akartam, hogy majd azért vegyél el,
mert a gyermekünk növekszik a hasamban. Nem akartam, hogy a
történelem megismételje önmagát.
- Jajj, kicsim - fogta meg a kezem. - És hogy-hogy most
visszajöttél?
- Nem bírtam tovább nélküled. Szeretlek.
- Én is téged! Mindennél jobban - mondta, majd
odahajolt hozzám és megcsókolt.
A hosszú történet közben Dylan befejezte az
evést. Leraktam magam meléé. Nemsokára
elaludt, ekkor jöttek látogatóim. Luce, Chloe,
Chuchk és Pierre.
- Sziasztok! - suttogták egyszerre majd odajöttek és
egyesével megpuszilgattak.
- Sziasztok! - köszöntem én is.
- Jó újra látni! - mondta Chloe.
- Jajj csajszi, úgy hiányoztál - puszilt meg
újra Luce. Eközben David felvette Dylant és a
fiúknak büszkélkedett.
- Uraim, had mutassam be Dylan Desrosierst.
- Üdv cimbi - viccelődött Chuck.
- Hey haver, jó nagyre nőttél odabent - mérte
végig Pierre.
- Gyere nagy legény, köszönjünk a csajoknak is -
mondta Dave.
Mindenki oda-vissza volt. Nem csodálom, nagyon édes
kiskölyök. Olyan, mint David. Mostmár két
szerelmem van.
Amikor Lucyék elmentek, akkor jött apa.
- Sziasztok! - jött be vigyorral száján apa.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia! - fogott vele David kezet.
- Hogy vagy? Hol a csöppség?
- Jól, mostmár. Elég kalandos volt.
- Itt a csöppség - emelte ki a kiságyból
Dylant David.
Apa nagyon örült a kicsi Dylannek. Megígérte,
hogy minden 7 végén eljön.
1 Héttel később már otthon voltunk a mi kis
otthonunkba, édes 3asba.
***