All memories are lost in time...
26. fejezet
Eltelt 1,5 hónap
amíg levették apu gipszét. A kicsi Dylan
növekedett és egyre jobban hasonlított Davidre. Egy
nap Chloe hívott fel.
- Szia!
- Szia! Te, figyu, otthon vagytok?
- Igen. Átjöttök?
- Igen, úgy 1 óra múlva oksa?
- Rendben, várunk titeket.
- Rendben, na szia.
- Szia!
Úgy is lett. 1 órával később csengettek,
David nyitott ajtót.
- Sziasztok! Gyertek be! - tessékelte be őket Dave.
- Szia! - hallotta Pierre hangját.
- Szia! - majd Chloe is köszönt. - Mandy merre van? -
kérdezte.
- A gyerekszobába. - válaszolt David.
- Köszi.
Hallottam a lépteket, Chloe lépteit.
- Szia! - suttogott.
- Szia! Nem kell suttogni. Ébren van! - mosolyogtam.
- Ja, oké - lépett közelebb. - Szia bébi! -
köszönt Dylannekk. - Na mi a helyzet? - kérdezte
tőle, mire a kicsit csak nevetett egyet.
- Boldog. Akár csak te - jegyeztem meg.
- Ennyire látszik? - pirult el.
- Igen. Mi történt? - kíváncsiskodtam.
- Gyere, elmondom majd ha visszamegyünk a fiúkhoz.
- Rendben - ezzel visszamentünk a nappaliba és
leültünk.
- Szóval? - türelmetlenkedett David.
- Chloe - nézett Pierre Chloer.
- Jó, mondom.... Szóóóóval...
Szeretnénk meghívni titeket az esküvőnkre - mondta
és közben átnyújtott egy
borítékot, ami a meghívót rejtette.
- Ajhe! Gratulálok! - mondtam majd megpuszilgattam őket.
- Én is gratulálok! - csatlakozott David.
- Köszönjük - mondták boldogan.
Sokáig beszélgettünk, aztán elmentek. A
meghívóból megtudtuk, hogy téli esküvő
lesz. December 1-jén tartják.
Ezek után a banda elment augusztus közepén
turnézni. Nem örültem neki, mert 29-én David
születésnapja lesz, és az ünnepelt nem lesz
itthon.
Egyik nap apa jött be a szobámba.
- Kincsem?! - szólt apa.
- Igen?
- Keresünk nekem valami házat? Ideje lenne
elköltöznöm.
- Persze! Chloe barátnőm ezzel foglalkozik. Felhívom,
jó?
- Köszi.
Előkerestem a telefonom és már hívtam is.
- Szia Mandy4 Miben segíthetek?
- Szia! Lakás ügyben. Apa szeretne kikölrözni
tőlünk.
- A közeletekben keresgéljek?
- Ha lehet, akkor igen.
- Figyeljt, utánna nézek, aztán
délután átmegyek.
- Rendben. Rendes tőled. Kösziiiiii.
- Ugyan, nincs mit! - nevetett Chloe.
- Akkor várunk. Szia
- Szia. - ezzel leraktuk a telefont.
Késő délután megkérkezett Chloe. Cengetett
és én beengedtem.
- Stózia! Gyere eb!
- Szia! Köszi.
- Na, mi a helyzet? Kérsz egy kávét?
- Semmi sincs velem... Na de veled? Dylan jó baba?
- Olyan, mint a kisangyal. Eszik, alszik, játszik.
- Akkor jó. A kávét pedig elfogadom.
- Oksa. Főzök le kávét, addig beszélj
apával.
- Rendben.
- Ho...? - kezdte el Chloe.
- A gyerekszobába van. - mosolyogtam.
- Köszi. - mosolygott ő is, majd elindult a szoba felé,
én pedig a konyha felé vettem az irányt.
Nemsokkal később visszajöttek és egy
kávé mellett sikerült eldönteni, hogy melyik
ház lenne jó apának. 3 utcával
alrébb meg is vett egy szép családi házat.
Nagyon otthonos volt.
***