Jószomszédi iszony
1. fejezet
Az életem átlagos
volt. 25 éves vagyok és van egy nagyszerű barátom,
Dan. 1 éve lakunk együtt egy kis lakásban, de
gyerekkorunk óta ismertük egymást.
Egyik este korábban értem haza a munkából.
A szokásos 8 helyett 6kor.
- Szia szivem! Megjöttem! – kiáltottam be a
lakásba. De nem hiszem, hogy meghallotta, mert szólt a
zene. Szóval körülnéztem a
lakásba, hogy merre lehet. Benyitottam a hálóba
és egy másik nővel találtam az ágyban.
- Dan! – üvöltöttem rá. És
sírni kezdtem.
- Ez nem az amire gondolsz! – dadogta.
- De! Jól látom mi folyik itt. Mégis mi óta
folytatsz viszonyt ezzel a ribanccal? – ordítoztam.
- 2 hete. – szegte le a fejét.
- Te még mindig itt vagy? Öltözz fel és
takarodj innen, mielőtt meg nem téplek – szóltam
oda a csajnak, akivel meg lettem csalva. – Te pedig Dan, most
azonnal pakolj össze és takarodj. Nem akarlak látni
soha többé. Most elmegyek, de 1 óra múlva itt
vagyok. Addigra te tűnj el az összes holmiddal. A kulcsot meg
hagyd a lábtörlő alatt. – folytattam a
mondandómat.
Majd elviharoztam. Nem hagytam megszólalni.
Elmentem a barátnőmhöz, Lucyhoz. Becsengettem, és
amikor ajtót nyitott azonnal megöleltem.
- Mi baj Mandy? Mi történt? – kérdezte
aggódóan, és egyben kíváncsian is
Luce.
- Megcsalt az a szarházi – dühöngtem és
közben szipogtam.
- Ez nem komoly ugye? – kerekedett el a szeme.
- Szerinted akkor most bőgnék?
- Jólvan na, nem kell bekapni!! – szólt rám.
- Ne haragudj, csak dühös vagyok. Hogy tehette ezt?
Hát nincs szíve? Nem vagyok elég neki?! –
itt mégjobban rákezdtem a sírásra.
- Nem a te hibád. – ölelt meg Luce.
- 1 órát adtam neki, hogy elhagyja a lakásom.
Remélem nem lesz már otthon amikor hazaérek, mert
akkor nem rakja zsebre amit adok neki.
Kibeszéltük Luceval ezt az egészet, majd bepattantam
a kocsiba és hazamentem. Már nem volt otthon
hál’ Isten. Amikor ránéztem a konyha
asztalra egy levelet találtam. Dan írta.
„Kérlek bocsáss meg. Hidd el nem te vagy a
hibás. Valahogy elmúlt az amit irántad
éreztem. Ne okold magad. Ezt azért mondom, mert tudom
hogy ilyen esetekben magadat hibáztatod. Ígérem
többet nem látsz, ha így jobb neked. Még
egyszer is bocsánat. Üdv: Dan.”
- Micsoda? Elmúlt? Hogy a francba? – kiáltottam.
Ha valaki látna biztos őrültnek nézne, hogy magamba
beszélek. Beültem a fotelba és csak sírtam.
Egyfolytába arra gondoltam, hogy mért tette ezt.
És újra és újra lejátszottam magam
előtt azt, amikor megláttam őket. Ráadásul az a
csaj gimibe az osztálytársam volt…
Elmentem lezuhanyozni és felvettem a hálóingem,
majd az ágyamba feküdtem kezembe egy hatalmas doboz
fagyival.
Nagyba majszoltam a fagyit amikor hangos zene törte meg a csendet.
- Jajjj neeee! Már 11 óra. Csak ne most! –
nyöszögtem.
Amúgy is ideges voltam még, de ez mégjobban betett.