Jószomszédi iszony
5. fejezet
Szerencsésen beértem
a munkahelyemre. Egész nap Davidre gondoltam… Nagyon
jól megvoltunk.
1 év múlva úgy gondoltuk
összeköltözünk. Megegyeztünk, hogy én
költözök hozzá és az én
lakásomat adjuk el.
- Hány doboz van még? – kérdezte kipurcant
hangon David.
- Még 5 ruhás és 2 másik. – mondtam
nyöszörögve. – Nem bírom. – nevettem
el magam.
- De bírnod kell. Nem fogok egyedül pakolni. –
nevetett.
- Majd ha el tudsz kapni, akkor segítek. –
kiöltöttem rá a nyelvem és elkezdtem futni.
Aztán elkezdett kergetni David. Elkapott és
ledöntött az ágyra. Hosszasan
csókolóztunk, amikor megjelent Seb.
- Jujj, rosszkor jöttem? – nevette el magát.
- Nem dehogyis. – mondtam neki. – Jó, hogy
jössz. Van még 7 doboz amit át kéne hozni.
Segítesz Davidnek? Én addig elkezdek kipakolni.
- Héjjj! Nem dolgozni jöttem. – nevetett Seb. -
Na gyere David, mielőtt még Mandy elő nem veszi az ostort.
– nevettek.
- Úgy ám. Vigyázni kell velem. - mondtam nekik
fennhangon.
A nap végére teljesen kipakoltunk illetve be.
Aztán felraktuk a lakást a netre.
Nem kellett sokáig várnunk. 3 héttel később
egy házaspár vette meg. Nagyon szimpatikusak voltak.
Egy szerdai nap mentem haza a munkából. Az ajtón
volt egy nagy szív. Amikor megláttam, elmosolyodtam.
Beléptem az ajtón, mindenhol vörös
rózsák és gyertyák voltak, a padlón
pedig szirmokból egy kis út vezetett az asztalhoz. Az
egész lakást finom illat járta át.
Az asztalnál ült David és engem várt.
- David, ez gyönyörű! – mondtam neki, majd odamentem
megöleltem és megcsókoltam.
- Akárcsak Te édesem. Szeretlek!
- Én is téged! Nagyon, sőt még annál is
jobban! – hozzá simultam.
- Foglalj helyet kérlek. Egy pillanat és hozom a
kaját. – kacsintott rám.
- Rendben! – mosolyogtam rá és leültem.
Amíg nem jött, gyönyörködtem a
lakásba.
- Itt is vagyok….
Elfogyasztottunk mindent, majd David kikísért az
erkélyre. Az erkély is ugyan olyan gyönyörűen
volt feldíszítve mint a lakásunk.
Ezután David letérdelt elém.
- Mandy Moore. Leszel a feleségem? – kérdezte
és közben nagyon édesen nézett rám.
- Igen! Örömmel. – válaszoltam neki.
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra majd megcsókolt.
- Szeretlek! – súgtam a fülébe.
- Én is téged egyetlenem.
- És az esküvőt mikor szeretnéd?- kérdezte
tőlem.
- Az a helyzet, hogy apukám szívbeteg és sajnos
nincs sok neki hátra. A szíve vágya pedig, hogy
bekísérhessen az oltár elé. Arra gondoltam,
hogy minél előbb. Hogy biztosan megérje.
- Mondjuk a jövő héten? – kérdezte kedvesen.
- Az nagyon jó lenne.
- Annyira szerencsés vagyok, hogy vagy nekem. Szeretlek! –
mondta és magához húzott.
- Én is téged!
Heves csókolózásba kezdtünk és
végül az ágyban végeztük.
Másnap elmentünk elintézni mindent.
Meghívókat, tortát, az ételeket. Mindent!
Kivéve a menyasszonyi ruhát, mert ez Lucyval
választottam ki.
- Luce, nézd azt ott! Szerinted milyen? – kérdeztem
a drága barátnőmet.
- Nagyon szép! Próbáld fel!
- Értettem hölgyem! – nevettem el magam.
A ruha csodásan ált. Mély dekoltázsú
volt és nagyon hosszú uszálya volt. Egy
szóval: tökéletes. Amikor hazaértem
Daviddel megbeszéltük, hogy elmegyünk a
szüleimhez és odaadjuk a meghívót.