Jószomszédi iszony
8. fejezet
Eltelt 5 újabb
hónap. Egy szép keddi reggel éreztem valami
furcsát.
- David! Itt az idő. Elfolyt a magzatvíz!! – keltegettem
Davidet.
- Hogymi? A magzatvíz? Tejóég! Izé…
Összeszedem a cuccaidat és már itt sem vagyunk.!
– mondta izgatottan.
Beértünk a kórházba és 2,5 óra
vajúdás után megszületett Boby. Nagyon
szép és formás kisgyerek volt.
David mindenkit végigtelefonált, hogy elmondja a
hírt. Másnap délelőtt bejött hozzám a
banda. Mindannyian csodálták a kisfiúnkat.
- Tiszta apja! – szólalt meg csendben Pierre miközben
a babát nézte.
- Úgy ám! – mosolyodtam el majd odahívtam
magamhoz Davidet és adtam neki egy csókot..
- Úgy szeretlek titeket! – ölelt át, majd
ránézett Bobyra.
- Mi is téged. Szerintem nagyon jó apuka leszel.
- Te pedig nagyszerű anyuka.
Amikor mentek el a fiúk, pont akkor jött meg anya és
Luce. Odavoltak a kicsiért.
Teltek múltak napjaink. 1 héttel később már
otthon dédelgettük a gyermekünket.
Minden nagyon jó volt.
Egyik nap kaptam egy telefont.
- Tessék, Mandy Moore.
- Jó napot! A férje kórházba van. A
sérülései súlyosak. Autóbalesetet
szendvedett.
- Köszönöm a telefont. Sietek. Viszhall.
- Viszlát.
Amint letettem a telefont hívtam anyát, hogy
vigyázzon Bobyra.
- Szia anya, itt Mandy!
- Szia drágám!
- Tudnál vigyázni a kicsire? David
kórházban van. Autóbalesetet szenvedett. Vagyis
szerintem az egész banda, mert épp
túrnéról jöttek haza.
- Te úr isten! Persze, hogy vigyázok rá.
Fél perc és ottvagyok. – mondta anyum remegő
hanggal.
Amint megjött, összeszedtem magam és már
indultam is be a kórházba. Nagyon megvoltam ijedve.
Megérkeztem. Remegő kezekkel és vörösre
sírt szemekkel kerestem Davidet és az orvosát.
Megtaláltam őket. Azt mondta, hogy Davidet meg kell műteni, mert
eltörött a bordája és ez megsértett
jópár belső szervet. A banda többi tagjának
csak kisebb zúzódásai voltak és
törései.
Műtét után bemehettem hozzá. Beszélni nem
tudtunk egymással, de én folyamatosan beszéltem
hozzá. Ő már aludt.
- Kicsim, rendbe fogsz jönni. Nagyon szeretlek.
Szükségem van rád. – mondtam és
közben kitört belőlem a sírás. Valaki megfogta
a vállam. Pierre volt.
- Szia Mandy! – mondta és közben megölelt.
- Szia! Te jól vagy? Hol vannak a többiek?
- Én jól. Velem ne törődj. Kint vannak. Az orvos
csak egy embert engedett be.
- Rendbe fog jönni? – kérdeztem tőle aggódva.
- Igen. Nagyon erős. De most főleg neked kell erősnek lenned. –
lelkesített Pierre.
Kinyitotta a szemét David. Éreztem, hogy fáj neki.
Odamentünk hozzá.
- Szia egyetlenem! – köszöntem neki. –
Nézd, itt van Pierre is.
- Szia David! – mondta Pierre.
Még aznap levették a lélegeztetőről és
tudtunk beszélni. 2 hét után kiengedték
a kórházból.