Make love
12. fejezet
Másnap
késő délelőtt Adam hívott.
- Szia! – vettem fel a telefont.
- Szia, ugye nem keltettelek fel?! – kérdezte.
- Nem, már fent voltam. – mosolyodtam el magam.
- Mit csinálsz?
- Épp a nagy semmittevés közepette vagyok.
- Akkor netán rám érsz?
- Hát lássuk csak. A 11 órai semmittevés
helyett esetleg – nevettem. – Hát persze.
- Akkor velem ebédelnél?
- Persze.
- Jó, akkor délben a Napsugár Étteremben?
- Tökéletes. A bejárat előtt várj meg.
- Rendben, akkor ott. Szia.
- Szia. – tettem le a telefont, majd ugrándoztam ki a
konyhába szinte a felhőkön.
Anyukám ezt meg is jegyezte:
- Na mi van kislányom? – mosolygott.
- Randim lesz. – vigyorogtam.
- Daviddel? – kérdezte.
- Nem. – feleltem. – Tegnap megismertem egy
srácot. – meséltem.
- És hogy hívják? –
kíváncsiskodott.
- Adam-nek. Na de megeszek egy almát és
készülődök. Utána nem akarsz elvinni kocsival?
- El. – felelte nem nagy kedvvel.
- Köszi – pusziltam meg, majd elvettem egy almát
és felvittem a szobámba.
Miközben a gyümölcsöt rágcsáltam a
szekrényem előtt, azon tanakodtam, hogy mit vegyek fel. 10 perc
üldögélés után kitaláltam a
megfelelőt, ami kényelmes, de elegáns is egyben. Mikor
elkészültem teljesen, szóltam anyunak és
már vitt is. De hát persze, mért is ne, akkora
dugó volt, hogy az valami hihetetlen. 15 perc
késés után végre megérkeztem.
- Szia, ne haragudj, hogy késtem – pusziltam meg.
- Szia! Már épp hívni akartalak.
- De megjöttem és farkas éhes vagyok. –
mosolyogtam.
- Akkor menjünk és együk tele magunkat. –
kacsintott majd kinyitotta nekem az ajtót.
Mikor bementünk, leültünk egy üres asztalhoz, majd
megnéztük az étlapot, majd rendeltünk és
úgy 20 perc elteltével kihozták az
ínycsiklandozó ételeket. Amikor már
jól tele ettük magunkat, fizettünk, majd a közeli
parkba mentünk sétálni.
- Fúú, még mindig tele vagyok. Sokat ettem –
fogtam a hasam.
- Azért annyit nem – mosolygott.
- De-de.
- Ugyan… Mandy, kérdezhetek valamit? – fordult
felém.
- Persze, nyugodtan.
- Tegnap, a clubban volt egy srác a baráti
körödben. Folyton szúrós szemmel nézett
ránk…
- Ó igen, Ő David. – vágtam rá.
- Na szóval, David meg közted van valami?
- Nincs. Vagyis hát. Ez egy érdekes helyzet. –
magyaráztam, mire ő kérdően nézett
rám. – Szóval. Lefeküdtünk
egymással, de semmi tőbb… Csak barátok vagyunk.
- Ja, értem. – felelte, majd megcsörrent a telefonom.
- Emlegetett szamár – mosolyogtam, majd felvettem a
telefont. – Szia!
- Szia! Mit csinálsz? Ráérsz? –
kérdezte.
- Adammel vagyok. Együtt ebédeltünk.
- Ja értem… - puffogott.
- De este átjöhetsz, ha gondolod. – ajánlottam
fel.
- Nem, nem. Legyél csak Adammel. – nyavalygott.
- Most mit vagy úgy oda? – durcáztam.
- Semmi. Na szia – majd kinyomta.
- Ez hihetetlen. Féltékeny. – nevettem. –
Szerintem sose volt még féltékeny.
- Akkor éppen ideje. – mosolygott Adam is. – Egy
mozi még jöhet?
- Jöhet! – mosolyogtam, majd visszasétáltunk a
kocsiba, és a mozihoz hajtottunk.
2 órával később, nevetve jöttünk
ki az imént említett helyiségből, hiszen egy
vígjátékot néztünk. Megkértem
Adamet, hogy vigyen haza, aki természetesen hazavitt..
- Köszönöm ezt a csodás ebédet és a
többit. – mondtam, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Nincs mit. Én köszönöm, hogy velem
voltál – sétált oda hozzám.
Adam egyre csak közeledett hozzám, majd megcsókolt.
Finom volt nagyon. : )
- Hát akkor. Szia. – mondtam, amikor vége lett a
csodás pillanatnak,
- Szia. – intett utánam, majd bementem a házba.