Make love
13. fejezet
A következő 2
hét csodásan telt Adammel, de persze nem szerettem
még meg annyira. Még Davidet szerettem, de azon voltam,
hogy ez ne így legyen. Volt is egy kis konfliktusunk
Daviddel…
- Várj egy kicsit, kopogtak – mondtam Adamnek majd
kinyitottam az ajtót.
- Szia! – köszönt az ajtóban
ácsorgó David.
- Öööö szia! Mi járatban? –
kérdeztem.
- Csak megnéztem, hogy mi van veled. Régóta nem
találkoztunk és nem is beszéltünk –
nézte a cipőjét. – Bemehetek? –
kérdezte.
- David, most nem alkalmas – mondtam, majd ekkor megjelent Adam a
hátam mögött.
- Kész a pattogatott kukorica – mondta Adam. – Hello
– köszönt Davidnek, mire ő csak intett egyet, majd
sarkon fordult és elindult az út felé.
- Adam, megkérhetlek, hogy várj meg idebent a
lakásban? Beszélek Daviddel... – kértem meg.
- Persze… - mondta, hiszen nem is lett volna más
választása.
- David! – siettem utána. – Kérlek,
várj meg!
- Mit akarsz? – állt meg nekem háttal.
- David – fogtam meg a vállát.
- Mivan? – rántotta el magát. – Mit akarsz?
– förmedt rám.
- Azt akarom, hogy meghallgass! – kiabáltam rá.
– Mi a bajod velem?
- Neked mi a bajod?! Attól még, hogy van ez a
srác… Attól még törődhetnél
velem is.
- David, ő a pasim. És köztudott hogy nem bírod,
ezért nem vihetem a baráti körünkbe. És
emiatt vele vagyok, nem veletek.
- Szóval az én hibám? – kiabált.
- Én nem ezt mondtam. David ne haragudj rám!
Ígérem, találkozni fogunk. Csak ne haragudj
rám – kérleltem.
- Hogy tudnék én rád haragudni?! –
ölelt magához.
- Nem tudom. Valahogy biztos sikerült volna…
- Hát igen, közel jártál hozzá –
mosolygott. – Na menj vissza Adamhez.
- Rendben. Szia – pusziltam meg.
- Pá – mondta, majd még néztem míg
meg egy darabig, majd visszamentem Adamhez.
Megbeszéltük a dolgokat Daviddel, szóval rendben van
a lelkem valamilyen szinten. De annyira sajnálom Adamet, hiszen
annyira igyekszik…
Ahogy megígértem Davidnek, törődtem vele.
Áthívtam magamhoz. Szabaddá tettem a szombatomat,
vagy legalábbis nem terveztem semmit se senkivel, csak Daviddel.
- Szia, gyere be! – nyitottam Davidnek ajtót.
- Szia! Jövök-jövök. – mosolygott. –
Anyukád itthon van?
- Nincs-nincs. Dolgozik – mosolyogtam.
- Hm… - húzogatta a szemöldökét.
- Hm? – kérdeztem vissza.
- Semmi… - mondta, majd hírtelen témát
váltott. – Lefeküdtél már Adammel?
- Hát.. Milyen kérdés ez?! Nem illik –
mosolyogtam.
- Ez amolyan baráti kérdés volt – vigyorgott.
- Egyébként le… - vallottam be.
- És? Milyen volt? Mekkora neki? – nevetett.
- Nem gondolod, hogy elmondom…
- Naa, mondd már! Barátok vagyunk. –
nyúzott. – Na jó, akkor csak azt mond meg, hogy
jobb-e nálam.
- Nem jobb – pirultam el.
- És nagyobb neki, mint nekem?
- Nem nagyobb – pirultam el mégjobban.
- Akkor jó. – mondta, majd elkapott és a nappaliba
vitt. Ledöntött a kanapéra és rám
mászott. Nem bírtam ellen állni. Ki bírt
volna?! Egy pillanatra se jutott az eszembe Adam. Már levettem a
pólóm, amikor csengettek. Gondoltam anya, kinyitottam,
ám…
- Hát te??