Make love
14. fejezet
- Hogy-hogy
hát én? – kérdezte az ajtóban
ácsorgó Adam.
- Nem számítottam rád – motyogtam zavartan.
- Mért vagy melltartóban? – kérdezte
értetlenül.
- Hát.. Most készülök fürdeni. –
vágtam ki magam.
- Naa, hol vagy már? – kiabált David.
- Ki volt ez? – nézett be a lakásba Adam.
- Csak David. Átjött mert itthagyta a.. a, a kulcsait.
- És most azt hiszed, hogy beveszem ezt a maszlagot? –
mondta idegesen, majd bejött a házba. – Hol vagy te
szemétláda? – ment végig a nappalin idegesen.
- Ne Adam! – mondtam, mikor Davidnek esett.
- Szállj le rólam! – ordítozta David, majd
kapott egyet a szeme alá és a szájához.
- Elég legyen! – szedtem le Adamat. – Takarodj!
– mutattam az ajtó felé. – Egy szót
sem akarok hallani és soha többé nem akarlak
látni!
- Nem is fogsz! Megnyugodhatsz! – mondta, majd eltűnt.
- Úr Isten! David, jól vagy? – futottam oda
hozzá.
- Nem! Ez egy őrült! Ez nagyon fáj! Nem komplett a pasid.
– idegeskedett.
- Mi történt? – jött be Luce az ajtón.
- Szia Luce! Az az ökör Adam nekiment Davidnek…
- Nem komplett. – hüledezett Luce.
- Hozok jeget! – mondtam Davidnek.
- Nem kell. Inkább átmegyek Lucyhoz. Ott nincs őrült
pasi.
- De David… - fogtam meg a kezét.
- Eressz! – rántotta el a kezét, majd Lucera
nézett aki bólintott, majd elmentek.
Ezek után felmentem a szobámba és sírtam.
Nem értettem Davidet, hogy mért húzta fel annyira
magát. Több 100 zsepit elhasználtam.
Rágyújtottam, így kinyitottam az erkélyem
ajtaját. Pont átláttam Lucyékhoz, aki
épp ápolta Davidet. Majd egyre közelebb ment
hozzá és megcsókolta, a szemem
láttára. Legszívesebben átmentem volna
hozzá és felképeltem volna, de
látván, hogy David nem ellenkezik. És amint
láttam, le is feküdtek. Úgy fájt, ahogy
néztem, és mégsem bírtam elfordítani
a fejem. A szívemet egyszerre 2helytől szakították
szét. Egyszer, mert David pont Luceval, a legjobb
barátnőmmel fekszik le, másodszor pedig, mert Luce pont
Daviddel, életem szerelmével teszi ezt.
Abban a pillanatban meg tudtam volna ölni magam.
Luce és David se tudta, hogy én ezt láttam. Nem is
akartam, hogy megtudják, de nem is foglalkoztam velük. Ha
rájuk gondoltam, el tudtam volna magam hányni.
- Mandy! – kiáltott anyukám. - Luce keres!
- Nem vagyok itthon! – zártam be az ajtót, majd
ezzel le is tudtam az egészet, mint ezen a héten kb
100adszor.
- Mandy! Engedj be! – dörömbölt az ajtómon
az imént említett lány.
- Tűnj el! – ordítottam és ismét
könnyek szöktek a szembe.
- Addig nem, míg el nem mondod, hogy mi a frász bajod van!
- Tudod mit? – nyitottam ki az ajtót. – Te és
David azt hiszitek, hogy nem tudom mit csináltatok?!
Mégis mit képzelsz magadról? Tudod, hogy mit
érzek David iránt, de te mégis
lefeküdtél vele! Elcsábítottad aljas
módon. Olyan vagy mint egy ribanc! Gyűlöllek! –
ordítoztam sírva.
- De nem én akartam, hanem Dav… - mondta.
- Ne merd Davidre kenni az egészet! Te kezdtél ki vele,
és tudod nagyon jól, hogy David nagyon könnyen
belemegy ebbe a játékba! Nem azt mondom, hogy ő nem
hibás, de te vagy a főkoloncos! Nem akarom többé
látni a csinos kis pofidat! – eresztettem ki az
összes hangom, majd egy pofonnal lezártam ezt a
beszélgetést.
Becsaptam az ajtómat, majd az ágyamra feküdtem.
A következő 2 hetet a szobámba töltöttem. Nem
ettem és nem mozdultam ki sehová se. Csak cigiztem
és aludtam. Anyukám közbe-közbe bejött
hozzám és egyik alkalommal elmeséltem végre
neki, hogy mi is a gondom. Akkor anya is el mondott nekem egy dolgot,
ami nagyon meglepett. Úgy kezdte anya: „ Isten nem bottal
ver!”