Make love
15. fejezet
Szóval, mint
említettem anya megosztott velem egyet s mást:
- Isten nem ver bottal! – jött be anya a szobámba.
- Ezt hogy érted? – néztem rá
értetlenül.
- Lucera és Davidre gondoltam….
- Mert? – kérdeztem még mindig
értetlenül.
- Valerie mondta, hogy Lucy terhes.
- Hogy micsoda? – esett le az állam.
- Igen… Valószínü, hogy David az apja. Vagyis
biztos, mert mással nem feküdt le. – ecsetelte anya.
- Pff… Isten nem ver bottal! – mosolyogtam. –
Amúgy, elveteti? – kérdeztem.
- El, természeresen.
- Én már azon se lepődnék meg, ha
megtartaná…
- Ha láttad volna Valerie arcát, amikor mesélte
– fogta a fejét anya.
- El tudom képzelni… Te is fognád a fejed.
- Erről meg ne is beszéljünk. Nem szeretném, hogy az
legyél. Na mindegy, megyek takarítani – indult el
az ajtó felé, de visszafordult. – Ti ugye
védekezted Daviddel? – kérdezte.
- Anyaaaaa! Menj inkább takarítani – nyomtam ki a
szobámból, majd mosolyogva elment.
Amint elment anya, biztos voltam abban, hogy mit teszek ezek
után. Eddig csak fontolgattam, de már biztos:
költözök! És hogy hova? Valahova messze, ahol
munkát is találok. Mondjuk, New York. Az
tökéletes lesz. A neten utána is néztem. Van
egy albérlet, ami nem túl kicsi és nem túl
drága, nekem pont jó lenne. Ám a munkával
kapcsolatban már bajban voltam. Nem végeztem el
semmiféle főiskolát, bár szakmát azt
tanultam hatod éven. Könyvelőnek tanultam…
Végig telefonáltam vagy 8 könyvelői irpdát,
de egyik helyre se vettek fel, mert nem végeztem el felső
iskolát. Pf.. Hihetetlen… Így nem maradt
más hátra, minthogy más fele menjek.
Találtam egy állást mondjuk. Pincérnő
lennék egy étteremben.
Anyával is meg kellett ezt osztanom.
- Anya! – robogtam be hozzá a konyhába.
- Igen? Fordult felém.
- Kicsit beszélhetnénk?
- Persze. Miről? Ugye nem vagy terhes?! – vágott
rémült arcot.
- Nem… Ugyan – mosolyodtam el. – Hát…
szóval… elköltözök – nyögtem ki.
- Hogy micsoda? Mégis hová? És mikor? –
hüledezett.
- New York – feleltem.
- Olyan messze? – kérdezte, mire én csak
bólintottam. – De mért?
- Muszáj! Nem bírom azt, hogy Lucy a szomszédom,
aki ráadásul életem szerelme gyermekét
hordja egyenlőre a szíve alatt. És azt sem bírom,
hogy Davidet napról napra látnom kell. Vagy hogy
próbál felhívni…
- Jajj kincsem – ölelt emg. – És mikor indulsz?
- Holnap után. Mert hétfőn már kezdenék a
munkahelyen.
- Dolgozni is fogsz?
- Hát persze! Valahogy ki kell fizetnem az albérletet..
- Értem! Kifizetem az első havi albérletedet. Adok
pénzt – kutatott a
pénztárcájába.
- Nem kell anya!
- De, ragaszkodom hozzá – nyújtott át nekem
némi pénzt.
- Köszönöm – pusziltam meg, majd felmentem a
szobámba. Adtam neki időt, hogy tudatosuljon benne.
Késő délután elmentem a repülőtérre
jegyet venni, hogy ne akkor hamarjába kelljen. Néztem
járatot is, minél előbb annál jobb, de
azért mégse hajnalban. 8:40es tökéletes!
Másnap este bepakoltam a bőröndeimbe mindent ami kell.
Lefekvés előtt pedig írtam egy leveled Davidnek.
Kedves David!
Amikor ezt a levelet olvasod,
én elhagytam már Montreál határait. Messze
mentem, nem mondom, hogy hova és anyut meg se
próbáld faggatni, mert örök hallgatást
fogadott. De ha megtalálsz, akkor megbocsátom neked, hogy
teherbe ejtetted Lucet. Igen, tudok róla, bár szerintem
Luce mondta neked, és remélem azt is, hogy
felképeltem. Tudom, hogy milyen vagy, nem tudsz ellen
állni a nőknek, akik kelletik magukat. Nem tehetsz róla,
ilyen vagy, bár felelős vagy a tetteidért. És ha
megkérdeznéd, hogy mért költözök,
azt feleltem: Miattad. Nem tudok úgy élni, hogy nem
lehetsz az enyém.
Talán valamikor viszont
látjuk egymást.
Szeretlek, Mandy