Make love
19. fejezet
Másnap
reggel amikor felkelltem az órám
csörgésére, David már fent volt.
- Jó reggel! - köszönt rám.
- Neked is! - mosolyogtam.
- Gyere haza velem - mondta hírtelen.
- Nem mehetek. Itt a munkám. - feleltem, pedig a szívem
mélyén, éreztem, hogy haza kéne mennem.
- Hát felmondasz. Ilyen egyszerű! - jött hozzám
közelebb.
- David bármennyire is... bármennyire is szeretlek... Itt
maradok. - bújtam hozzá.
- Szeretsz? - pislogott, majd megcsókolt. - Én is
szeretlek. Éppen ezért kérlek, hogy gyere haza
és próbáljuk meg. Legyünk együtt
örökké, vagy még tovább.
- Értsd meg... Ígérem, majd hazalátogatok.
Erre mérget vehetsz - csókoltam meg most én.
- Várlak. - mosolygott.
- Most viszon fel kell kelni, mert vár a munka. - ültem fel
az ágyon, majd kikászálódtam és a
fürdőbe mentem.
Megmosakodtam, felöltöztem, majd elindultunk Daviddel. Az
egész napot velem töltötte a munkahelyemen.
Délután viszont kikísértem a
reptérre.
- Hát akkor.. - kezdett bele, majd kitárta a karjait.
- Hát akkor.. - ismételtem, majd megöleltem
és megcsókoltam.
- Mennem kell. - hajtotta le a fejét.
- Hiányozni fogsz. Nagyon! - lett könnyes a szemem.
- Na, ne sírj! - mosolygott.
- Nem sírok! - mosoylodtam el én is.
- Szeretlek!
- Én is nagyon. - feleltem, majd David elindult.
Utoljára még visszanézett, dobott egy puszit, majd
eltűnt a tömegben. Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni. Főleg
most, hogy láttam és tudom, hogy szeret. De
bármennyire is szeretnék vele menni, nem tehetem meg.
A reptérről egyből haza indultam, és otthon cska
bámultam a plafont. Hiányzott David.
***
A napjaim ugyan úgy teltek, mint David látogatása
előtt, csak épp 24 órából 24et rá
gondoltam akarva, vagy akaratlan. Már
beköszöntött az április, mikor gondoltam egyet,
kivettem egy hét szabit és elmentem haza. Úgy
gondoltam itt az ideje, hogy hazamenjek egy időre és
anyával, Daviddel töltsek egy kis időd. Az
ajtónk előtt álltam, erőt vettem magamon és
becsengettem.
- Nyitom! - hallottam anya hangját, majd kitárult az
ajtó.
- Mandy? - döbbent le. - Kincsem - ölelt meg. - Úgy
hiányoztál. Mért nem szóltál, hogy
haza jösz? - támadt le.
- Hírtelen ötlet volt. - mosolyogtam.
- Na, gyere be gyorsan! - mosolygott, majd bementem.
- Hogy-hogy hazajöttél?
- Hiányoztok!
- Hiányzunk? Kik? - vonta fel a szemöldőkét.
- Te és David. Ja és most jár egy kis
lecseszés. Mért mondtad el neki, hogy hol vagyok?!
És hogy hol dolgozom? - kérdeztem tőle kicsit
mérgesen.
- Hát... Annyira lelkes volt. Muszáj volt valamit
tennem... - vallotta be. - De ugye nem haragszol?
- Nem - mosolyogtam. - Ha nem jött volna el hozzám, akkor
lehet, hogy most nem jöttem volna haza.
- Akkor jó, hogy elmondtam neki - nevetett.
- Anya, most én kicsit elmennék. Meglepem Davidet.
- Menj csak. Mikor jösz haza?
- Lehet hogy csak holnap. - feleltem. - Na szia - köszöntem
el tőle.
- Szia!
Majd elindultam David háza felé. Az egykori 10 perces
séta, most 1 órásnak tűnt. Alig vártam,
hogy odaérjek, és mikor odaértem mégsem
akartam becsengetni.
- Csengessek? Ne csengessek? Mit csináljak? - suttogtam. - Mi
van, ha van valakije már? Vagy.. Vagy, ha.. Ha nem is akar
látni - tanakodtam, majd nyílt az ajtó.
- Nincs senkim - mosolygott. - És látni akarlak! -
mondta, majd magához húzott és megölelt.
- Úgy hiányoztál! - szorítottam magamhoz.
- Te is! - csókolt meg. És csak csókolt és
csókolt és csókolt, abba se akartuk hagyni. -
Gyere be - mondja, mikor kimászott a számból, majd
bementünk és leültünk a nappaliba. - Ugye
hazaköltöztél? - szegezte nekem akérdést.
- Nem. Sajnálom, csak hazalátogattam. 1 hetet maradok
itthon.
- Csak 1 hetet? Keveslem. Szóval ... 1 héten
keresztül sülve-főve együtt kell lennünk -
mosolygott.
- Nincs ellenemre - vigyorogtam, majd rávetettem magam.
Felmentünk a hálóba és vadul egymásnak
estünk. Jólesett David érintése ennyi idő
után. :) Miután egymáséi lettünk,
lefürödtünk együtt, majd este elmentünk
vacsizni egy hangulatos ki étterembe, amit egy
sétával zártunk.