Make love
20. fejezet
Másnap délelőtt amikor hazamentem, anya nem volt otthon.
Volt időm átgondolni, hogy mit is akarok tenni ezek után.
Komolyan fontolóra vettem, hogy hazaköltözöm, de
ez esetben vagy tanulnom, vagy pedig dolgoznom kell. A tanulás
mellett döntenék legszívesebben, de rég
elmúlt a felvételi időszak. Ennek ellenére
úgy gondoltam, nem vesztek semmit, ha megpróbálok
bejutni, ígyhát útnak indultam, hogy felkeressem a
helyi fősulikat.
Az elsőnél elutasítottak, ám a
másodiknál több szerencsével jártam.
- Mrs Rowe... Mért olyan ismerős nekem ez a név? -
tanakodtam, majd bekopogtam.
- Tessék! - hallottam a hangot, majd benyitottam.
- Jó napot! Mandy Moore vagyok - mutatkoztam be, majd
szembesültem az igazgatónővel. - Eleanor néni? -
esett le az állam.
- Mandykéém! Jajj, de rég láttalak! Mi
járatban? - húzódott széles mosolyra a
szája. Az idősödő néni, a középiskolai
osztályfőnököm édesanyja, aki az egyik ottani
egyetemet igazgatta. Év közben sokszor segítettem
neki. Ősszep levelet sepertem, télen havat lapátoltam.
Sőt, egyik télen, amikor Eleanor néni eltörte a
lábát, én vásároltam be neki.
Szóval nagyon jóban voltunk. Visszatérve a
beszélgetéshez...
- Ezt én is kérdezhetném tőled - mosolyogtam
rá. - Az igazság az, hogy anyáék
elváltak. Anya itt kapott munkát, szóval
idekölröztünk - magyaráztam.
- Értem. Hát sajnálom, ami a szüleidet
illeti. Én meg úgy keveredtem ide, hogy
bezárták az egyetemet. Akárcsak Nora
munkahelyét - Nora a volt osztályfőnököm volt.
- Bezárták? - csodálkoztam. - Ezt nem hiszem el...
- Be. Valami pitiáner indokkal... Nora ottmaradt a
férjével, Kevinnel és a pocakban növekvő
kisunokámmal.
- Szóval zajlanak az események. Hm.. Nagymama leszel? -
mosolyogtam. - Gratulálok.
- Köszönöm. Na, de a tárgyre térve,
mit keresel itt?
- Hát Eleanor néni... - kezdtem bele - Szeretnék
ide járni. Tudom, nincs már jelentkezés, de be
szerenék jutni. Most Nwe Yorkba lakom és csak 1
hétre jöttem haza, de nagyon örülnék neki,
ha el tudnánk intézni, hogy ide járhassak...
- Az a helyzet, hogy... Nem tudom, hogy meg lehet-e oldani. Hely az van
még bőven, csak a felvétel és a többi....
Megírom én, akár most is, csak kerüljek be! -
mondtam lelkesen.
- Tudod mit?! Holnap gyere vissza, hozzd el az érettégid,
meg mindenféle fontos papírt és
igazolványt, talán el tudom intézni - kacsintott.
- Nagyon köszönöm - hálálkodtam.
- Ugyan nincs mit - mosolygott.
- Akkor holnap! Viszlát!
- Szia Mandy! - köszönt el ő is majd kimentem az
ajtón. Vettem egy mély lélegzetet és
hatalmas vigyorral az arcomon elhagytam a fősuli területét.
Otthon, előkerestem a papírokat. Nem akartam, hogy anya tudjon
erről egyenlőre. Ez egy aféle meglepetés. Így
amikor hazaért, és kérdezte, hogy mit
csináltam, letudtam egy "Semmit." - tel. :) Másnap
viszont ki kellett találnom valami okosat, hogy ne tűnjön
fel neki a dolog. Ki is ötlöttem valamit. Az indok David
lesz, hogy vele találkozom.. Anyának úgysem fog
feltűnni :)
Szóval másnap visszamentem a fősulira, Eleanor
néni szívesen látott. Megírtunk minden
formai dolgot, így bátran kijelenthettem, hogy
megkezdődnek majd a főiskolás éveim. És ha minden
jól megy, könyvelő lesz belőlem, ha mégse
sikerülne, akkor meg majd megoldom valahogy. :) Mikor már
majdnem otthon voltam, megláttam Davidet közeledni,
így hamar oda futottam hozzá és megpuszilgattam.
- Szia! - örült meg nekem. - Hát te? Igen ki vagy
virulva! - csókolt meg.
- Boldog vagyok. - vigyorogtam.
- És mitől lett hírtelen ilyen jó kedved?
- Az legyen az én titkom. - kacsintottam, és már
el is kezdtem a fejembe tervezni a dolgokat.
Miközben bementünk a házba, megvitattam magammal, hogy
még holnap vissza megyek New York-ba, felmondok, visszaadom az
albérletet és hazaköltözöm. Persze ezt se
anya, se David se fogja tudni, így mindketten csalódottak
lesznek. Sebaj, én tudom, hogy megéri. Így egy
megfelelő pillanatban (ebédnél) közöltem
velük, hogy mi a tervem.
- Anya, David! - mondtam, mire ők felnéztek a levesük felől
és kérdően néztem rá. - El kell mondanom
valamit...
- Ajjajj.. ez nem hangzik túl jól - húzta a
száját David.
- Hát.. Szóval... Hívtak tegnap a munkahelyemről,
hogy mihamarabb vissza kell mennem, mert lebetegettek a dolgozók.
- Hogy micsoda? - nézett anya nagyokat, mire én csak
bólogattam és a levesemet kavargattam, tettetve a
szomorúságot.
- És mikor mész vissza? - kérdezte David.
- Holnap.
- Hihetetlen vagy... - mondta Dave, majd otthagyott. Muszáj volt
utánna szaladnom.
- David, várj már! - fordítottam magam felé.
- Mivan? - kiálltott rám.
- Most mit vagy ilyen? Nem az én hibám. De tudod mit, nem
fogok olyanér bocsánatot kérni ami nem az
én hibám. Mindenért megsértődsz, mi van
veled? Inkább örülnél neki, hogy
legalább ennyi időre haza tudtam jönni. Na szia - mondtam,
majd hátat fordítottam neki és visszamentem a
házba.
- Anya, még ma megyek. - mondtam oda neki, majd már
hívtam is a repteret. Lefoglaltam magamnak a legközelebbi
járatra egy jegyet, magamhoz vettem az igazolványaimat,
majd oda mentem anyához.
- Anya, most elmegyek. De ne aggódj, holnap
visszajövök reggel. Szeretlek - pusziltam meg, majd
nekivágtam a reptérhez vezető útnak. Egy kocsi
hangját hallottam közeledni, hátra néztem,
anya volt az. Mosolyogtam egyet, majd beszéltem, ő epdig kivitt
a reptérre. Ott elbúcsúztunk, majd felültem a
gépre. Szerencsém volt nagyon, ami a repülőt illeti.
.