Make love
22. fejezet
Otthon anya
meglepetten nyitott ajtót.
- Hát te? - csodálkozott.
- Itthon vagyok - mosolyogtam. - Hazaköltözöm.
- Nahát, ez nagyszerű. Akkor pakolj le. - tárta ki az
ajtót. - Áh szia David.
- Szia! - köszönt ő is. - Ha tudnád mekkora egy
seggfej vagyok - fogta a fejét.
- Meséld el, amíg Mandy kipakol.
- Rendben - mosolygott.
Én eközben fent kipakoltam mindenem, helyre raktam a
ruháimat, a szennyesem a fürdőbe dobtam és minden
egyéb. Épphogy elfeküdtem az ágyon, amikor
hallottam, hogy valaki bejött a szobámba.
- Csak egy percet had pihenjek még - mondtam a fejem a
párnába fúrva.
- Szia Mandy! - hallottam meg egy rég nem hallott hangot.
- Luce? - néztem fel. - Szia! - ültem fel az ágyon.
- Én csak azért jöttem, hogy tényleg
és őszintén bocsánatot kérjek.
- Akkor mire vársz? - mondtam bunkón, majd Lucy
belenézett a szemembe.
- Sajnálom. - mondta, majd néma csönd. Gondolkodtam,
hogy mit is mondjak, és mikor kitaláltam, ő
megelőzött. - El sem tudod képzelni, hogy mennyit szenvedek
azóta. Tényleg sajnálom, hibáztam.
Erkölcstelen voltam, de megváltoztam. Az abortusz és
az elköltözésed rávilágított
mindenre, minden rosszra amit tettem és életem legnagyobb
hibája volt, amikor Davidet elcsábítottam, de nem
tehettem róla, hiszen rossz erkölcsű voltam, de ezt te nem
tudtad, és én kihazsnáltam. Így
csalódtál bennem.
- Hű... - mondtam a mondadója végén. - Ez most
így hírtelen jött.
- Kérlek bocsáss meg.
- Tudod Luce - kezdtem bele. - Egész jól megvoltam eddig
nélküled, leszámítva, hogy el kellett
költöznöm miattatok. De Davidnek is
megbocsájtottam, akkor neked mért ne tenném meg?!
Ja megvan, mert TÖNKRE TETTED AZ ÉLETEM.... De..
megbocsátok, nem vagy szívtelen. Azt nem mondom, hogy
egyből puszipajtások leszünk, de elbírlak viselni.
- Köszönöm.
- Na gyere ide - tártam ki a karom, majd ő odajött
hozzám és megölelt.
- Most ne haragudj, de mennem kell. Anyának segítenem
kell.
- Rendben, szia.
- Szia, még bezsélünk. - köszönt majd
kiment én pedig visszafeküdtem az ágyra.
- Na kész vagy? - jött be ekkor David.
- Hjajj - sóhajtottam. - Csak had pihenjek egy kiicsiiiiit -
húztam a számat.
- Rendben, de csak velem - vigyorgott, majd odafeküdt
mellém és megölelt.
- David, te néha olyan elviselhetetlen vagy - mondtam
hírtelen. - De azért szeretlek - mosolyodtam el.
- Mandy, te néha olyan őszinte vagy - nevetett - De azért
én nagyon szeretlek - csókolt meg.
- Akkor jó. - feletem, mire ő elkezdte a hajamat igazgatni
és az arcomat simogatni.
- Emlékszel régen milyen viszonyunk volt...
- Melyikre gondolsz? - nevettem. - Amikor emgismertük
egymást, vagy amikor folyton szexeltünk?
- Amikor megismertük egymást te hülye - nevetett ő is.
- Ja hát nem voltunk valami jóba. Úgy
utáltalak, mint embert még soha... Most meg az
életem el sem tudom képzelni nélküled.. -
vallottam be.
- Ne is akard elképzelni szerelmem, mert én nem engedlek
el soha többé.
- Akkor jó - csókoltam meg, majd heves
csókcsatába kezdtünk, de persze megzavarták.
- Khm - krákogott anya az ajtóba. - Nem akarok zavarni,
de kész a kaja. Ha gondoljátok gyertek le enni.
- Rendben - feleltem.
- Menjünk hamar, mert farkas éhes vagyok - ugrott fel David.
- Vigyél leeee - könyörögtem neki.
- Egye fene - mosolygott, majd felkapott és levitt.
A kaja után elártultam anyának, hogy mi is az ok,
hogy haza költöztem. Örült neki nagyon, és
meg is lepte. Remélte, hogy David ilyen hatással lesz
rám.
Így éltem az életem. A föiskolát
sikeresen elvégeztem és miután végeztem
Davidhez költöztem, ugyanis anya összeszedett egy pasit,
és kinek van kedve az anyukája éjszakáit
végighallgatni?! Senkinek! De legalább tudom már,
hogy kitől örököltem az örökös
szeretkezhetnékemet :)
The End