Miss Murder
6. fejezet
Szóval, mint már
mondtam elmentünk egy pofás étterembe. Épp a
spagettinket ettük amikor...
- Emlegetett szamár... Emily.. - nézett az ajtó
felé David.
- Az ex-mennyasszonyod? - kérdeztem.
- Igen. És akárhányszor találkozunk,
mindíg henceg, hogy őneki micsoda gazdag férje van,
és nem kell dolgoznia, és mindene meg van.
Elviselhetetlen a viselekdése - nézte őt
szúrós szemmel.
- Van egy ötletem - mosolyogtam, majd megfogtam David kezét
az asztal felett.
Mikor már nagyon közel voltak az asztalunkhoz Mr és
Mrs Gazdagvagyokleszarlak, fogtam magam és megcsókoltam
Davidet.
Először kikerekedtek a szemei, majd visszacsókolt. A
csók végén mosolygott, hiszen vette a lapot,
és rájött az én kis
játékomra. A mi asztalunk mellett foglaltak helyet a kis
ínyencek. David illedelmesen köszönt, mire Emily
elég érdekesen
nézett, mint aki féltékeny.
Egész ebéd alatt, úgy nézett ránk,
mintha meg akarna ölni. Mi pedig játszottuk a szerelmes
párt...
Mikor végeztünk az ebéddel, David fizetett majd
elhagytuk a helyet. Kitört belőlem a nevetés.
- David láttad a fejét? - nevettem, miközben
keresztbe raktam a lábam.
- Láttam. És gonosz vagyok... De.. De jó
érzés - nevetett ő is.
- Be fogok pisilni - nevettem tovább.
- Az istenért se! Hazáig kibírod?
- Ki én, ha nem nevettetsz, vagy nem jut eszembe a csaj feje -
vigyorogtam továbbra is, majd kocsiba szálltunk és
hazáig
meg sem álltunk.
- Gyere be, addigén.. Juj - nyitottam az ajtót, majd
rohantam a wc-re. - Ülj le, nézz körül -
kiabáltam ki a retyóról.Aztán
mikor végeztem, kimentem hozzá. - Na,
találtál valami érdekeset?
- Furcsa, hogy nincs sehol se egy fénykép, se egy
emlék.
- Tudod én árvaházban nőttem fel.
- Sajnálom. Szüleiddel mi történt? -
kérdezte, mire kivételesen őszintén
válaszoltam.
- Nem tudok róluk semmit sem, és talán nem is
akarok...
- Mért nem? Lehet nem volt más választásuk
- tette a keteit a vállamra, majd magához húzott.
- Köszönöm - szorítottam magamhoz.
A szüleim egy gyenge pont az életembe, hiszen minden ott
kezdődött. Onnan indult minden... Ha nem kerülök
árvaházba, nem
lesz ilyen életem, és nem fogok annyi embernek
ártani. De nem ez lett. A szüleim kitudja élnek-e
még, mit csinálnak, hol
vannak, elhagytak. Én én.... Mi lett belőlem, egy
hidegvérű bérgyilkos. Nincs életem. Mindenkit
elcsábítok, a közelébe
férkőzök és meggyilkolom. Élet ez?
Életemben először komolyan gondoltam, hogy nem ezt az
életet akarom élni. Aztán eszembe
jutottak Peter szavai: " Ugye tudod, hogy innen nincs
megállás? Nem gondolahtod meg magad, örök
életedre így kell élned,
gyilkosként!"
És persze az én válaszom erre, taknyos 18
évesen, mitsem tudva az életről: " Vesztenivalóm
nincs!"
Mára rájöttem, igenis van veszteni valóm. Az
életem.