Song to say goodbye
7. fejezet
Ezek után lementem az utcára. Megpróbáltam
keresni Davidék
házát. Megnéztem az összes postaláda
feliratát. Mikor már majdnem feladtam, de
tényleg, akkor jött a megmentőm.
- Szia Mandy! – fogta meg a vállam Pierre.
- Szia! – mosolyogtam. – Te, melyik házba lakik
David?
- Épp oda megyek, gyere elviszlek. – kacsintott.
- Köszi.
- Na és mi járatban erre felé? –
kérdezte.
- Elköltöztem otthonról. Most itt lakok a másik
utcába a
mamámnál… - magyaráztam.
- És mért? – kérdezte.
- Mert nem bírtam otthon – mondtam és közben
folytak a
könnyeim.
- Jajj, gyere ide – ölelt meg.
- Kikészülök tőlük – zokogtam.
- Gyere, David majd megvigasztal - karolta át a vállam,
majd
tovább sétáltunk.
Még egy kevés séta után
megérkeztünk Davidék háza elé.
Pierre becsengetett, David ajtót nyitott. Elég nagy
meglepetés érte.
Betessékelt minket. Körül néztem és
érdekes látvány tárult elém.
- Te David… - néztem rá egy kicsit
érdekesen.
- Igen, egy kicsit kupi van – pirult el.
- De a szüleid mért nem takarítanak? Vagy
mért nem
takarítasz ki? – kérdeztem
- Hát. Akkor ezek szerint ezt még nem tudod… -
kezdte el. –
Egyedül élek itt. Szüleim az isten tudja hol vannak.
– rántotta meg a vállát. –
Pierre, te mér jöttél? – kérdezte.
- Hát csak őőőőő… A … Nem tudom. El felejtettem.
Majd ha
eszembe jut eljövök megint. Most meglátogatom Chloet
– magyarázkodott.
- Rendben.
- Na sziasztok. – ment ki az ajtón Pierre.
- Szia – köszöntünk neki mi is.
- Na gyere, menjünk be a szobámba.
- Jó – mosolyogtam, majd felkapott és bevitt a
szobájába.
Ott valamivel nagyobb tisztaság volt, mint a lakás
egész
területén. Talán…
- Most már tudod, hogy hol lakom. Meglátogathatsz amikor
csak akarsz – csókolt meg.
- Úgy lesz, ígérem. – csókoltam meg.
- Tudod Mandy… Olyan furcsa ez nekem, hogy boldog vagyok.
Előtted fél évvel volt egy barátnőm, akivel
több, mint két évig voltam együtt.
És szakítottunk, és most itt vagy te rá
fél évére. Annyira szeretlek.
- Én is téged. És furcsa, mert így nagyon
hamar beleestünk
egymásba. – magyaráztam.
- Igen. Szerintem ennek soha nem lesz vége. – mosolygott.
- Remélem. – mosolyogtam én is.
David végigdöntött az ágyon és szorosan
hozzám simult.
Elkezdte csókolgatni a kezem, majd halad felfelé, onnan
pedig lefelé.
Hihetetlen, hogy mennyire izgalomba bír hozni egyetlen
csókjával. Nem bírtam
magammal, átfordítottam a hátára és
ráültem. Csak csókolóztunk és
csókolóztunk
és csókolóztunk. Mikor felpillantottam, már
sötétedett, és tudtam, ha most nem
megyek haza időbe, a mama rettenetesen kiakad.
- David.. – simítottam meg az arcát. – Mennem
kell.
- Neeeeeee – szomorodott el.
- De igen. Muszáj – álltam fel az ágyra.
- Hát jó – mondta, majd felült és
megharapta a fenekem.
- Naaa – nevettem, majd megcsíptem a
mellbimbóját.
- Naaa – kezdett el kergetni.
Annyira nevettem közben, hogy teljesen lelassultam és
elkapott az udvaron. Ledöntött a fűbe és megharapta a
mellkasom. Persze fájt,
de túléltem, hiszen adott rá puszit :)
Ezek után elindultunk haza. Elkísért, megleste,
hogy hol
lakom, majd elbúcsúzott.