Song to say goodbye
9. fejezet
Eltelt egy hét az első próba óta. A zenekar egyre
ügyesebb
volt, egyre több dal készült. És az iskola
vége is vészesen közeledett. A
minden napjaim tanulással, próbálással,
majd egy kis Davidezéssel töltöttem.
Bele kellett húznom a tanulásba, hogy ne legyen
rám mérgesek az otthoniak.
Lucyval és Chloeval nem is vártuk, hogy ekkora fordulatot
hoz az élet. Épp próbáltunk, mikor kopogtak
az ajtón.
- Állj! – szóltam a lányoknak. –
Szabad!
- Sziasztok!. – lépett be az ajtón egy
fiatal,rugalmas,
tetovált férfi, aki nem habozott, egyből
belevágott a közepébe. -Tony Abbot
vagyok, tehetségkutató. Egy közei zenei
stúdióból jöttem hozzátok. Nyomon
követtem a próbáitokat. Ha benne vagytok,
behívnálak titeket a stúdióba,
meghallgattatnálak titeket a főnökömmel, és ha
neki is tetszik, ebből még
akármi lehet…
- Hű – dermedtem le.
- Lányok – vigyorodott el Luce.
- Igen. Most azonnal megyünk – adta máris a
választ Chloe.
- Akkor hölgyeim. Gyertek utánam.
Átküldetünk néhány embert
a hangszereitekért. – kacsintott, majd két
utcával lejjebbi stúdióba irányított
minket.
- Nos főnök… Róluk beszéltem. –
állt el előlünk.
- Jó napot! Mandy Moore vagyok, a The Madisons frontembere.
– nyújtottam a kezem.
- Jó napot! Peter Lawrence. – rázta meg a kezem.
- Ő itt Luce Madison – mutattam rá majd kezet
ráztak – Ő
pedig a nővére Chloe Reynolds. – úgyszint…
- 2 perc és áthozzák a hangszereket –
sürgött forgott Tony.
- Mond meg nekik, igyekezzenek. Vagy segíts te is –
utasította Peter Tonyt.
- De főőnök – húzta a száját.
- Nincs de.
- Muszáj neked mindig beégetni? – nézett
szúrós szemmel.
- Muszáj, főleg ennyi csinos lány előtt Mr.
Agglegény. –
nevetett, mire Tony bemutatott neki és eltűnt.
Míg meg nem érkeztek a cuccaink, Peterrel
átbeszéltük a
lehetséges dolgokat. Nagyon megtetszett nekünk ez az
egész. Hogy akár híresek
is lehetnénk, értünk rajonganának
millióóók, jól bekeresnénk,
és minden helyre
jönne.
Amikor aztán bepakoltak mindent a stúdióba,
nekiálltunk
játszani. Már rögtök az elején
beleszóltak…
- Állj, állj! – mondta Peter. – Tony, te
botfülű. Nem hallod, hogy
hiányzik valami?!
- De Mandynek nagyszerű hangja van és Lu…
- Nem, nincs a lányokkal baj. Kezdjétek el megint –
intett,
és mi játszani kezdtünk, de a szám
felén ismét beintett minket.
- Tényleg. Mintha valami hiányozna. – törte a
fejét Tony. –
Megvan. Mit szólnál egy szintetizátoroshoz?!
- Háát… - nézett felénk Peter.
- Megoldható, csak had telefonáljak egyet. –
pattant fel
Chloe.
- Te mégis mit csinálsz? – suttogott Luce.
- Ezt nem szalaszthatjuk el lányok. Nekem pedig van egy
nagyon jó ötletem. – kacsintott, majd a
füléhez emelte a telefont.
- Szia… Mit csinálsz?.. Semmit? Tökéletes.
Gyere azonnal a
próbatermünkhöz szintivel együtt ha
elbírod. Jó. 10perc. Szia. – majd kinyomta
és hatalmas vigyorral az arcán megjegyezte: -
Megoldottam.