Song to say goodbye
12. fejezet
- Meglepiii – dőltem neki az ajtófélfának.
- Szia kicsi! – csókolt meg.
- Szia szivem. – sétáltam befele. – Ajhe
milyen rend van –
csodálkoztam.
- Összepakoltam. – mosolygott. – És mi
járatban?
- Eljöttem hozzád. És haza se megyek majd csak
holnap.
- Jó, akkor felhívom Pierret, hogy este mégsem
megyek velük.
– mosolygott.
- Mért, mit tervezel? – húzogattam a
szemöldököm.
- Hát, most hogy így megleptél, valami kis
együttlevős,
filmetnézős, összebújos, együttalvós
estét terveztem. Vagy nem felel meg?
- De igen. Majd még kiegészítjük. –
kacsintottam, majd
felmentem a szobájába, míg ő felhívta
Pierret.
Mikor végzett a telefonálással, feljött
mellém és elnyúlt
mellettem. Egy ideig csak néztük egymást, majd
megcsókoltam. Heves csókcsatába
kezdtünk, felém emelkedett David, majd teljesen
hozzám simult. Csókolgatni
kezdtük egymás nyakát, majd vetkőztetni kezdtük
a másikat. Egyre jobban
kívántuk egymást, és elhangzott az a
bizonyos kérdés: „Akarod?” Nem feleltem,
csak rá vetettem magam. David olyan óvatos volt és
figyelmes, mégis eszeveszett
módon fájt. Nem is tartott sokáig, hiszen alacsony
a fájdalomküszöböm. Az aktus
után megpihentem David vállán. Kicsit el voltam
keseredve, egy könnycsepp
gördült végig az arcomon, majd Dave mellkasán.
- Mi a baj kicsi? – ült fel.
- Semmi – hullottak a könnyeim.
- Ha nem lenne semmi, akkor nem pityeregnél. – kapott az
ölébe.
- Csak olyan.. olyan szerencsétlennek érzem magam. Csak
elrontottam az estédet azzal, hogy átjöttem.
- Ugyan, te kis hülye. Na gyere ide – szorított
magához. –
Nem rontottad el az estémet, sőt. Bearanyoztad azzal, hogy
ennyire megbízol
bennem, hogy nekem adtad a szüzességed. Percről-percre,
óráról-órára,
napról-napra, hétről-hétre jobban és jobban
szeretlek – csókolt meg.
- Én is téged szerelmem.
- Örülök, hogy vagy nekem.
- Én meg annak örülök, hogy lehetek neked.
– csókoltam meg,
majd hozzábújtam.
- Tudod, régóta nem voltam ilyen boldog, mint amennyire
most
vagyok az. – simította végig a derekam.
- Én sem. Sok rossz dolgot átmentem, és most
úgy érzem, ez a
kapcsolat örökké fog tartani.
Ezt követően, megnéztünk egy filmet, majd este
együtt
megfürödtünk, és elmentünk egy
gyorskajáldába, végül pedig megleptük
Pierret és
a többieket a szokásos pub-ban.
- Sziasztok! – csaptunk le rájuk, majd miután
mindenkit
üdvözöltünk, elfoglaltuk a helyünket. A csajok
ültek belül, a fiúk pedig kívül.
Beültem Luce mellé, velem szembe pedig David ült le.
- Na, hogy-hogy erre jártatok? – kérdezte Pierre.
- Elmentünk enni, aztán gondoltuk meglepünk titeket
– nézett
először Pierre, majd után rám egy huncut mosollyal
az arcán.
Én valahogy nem bírtam magamba tartani, szóval egy
„Ki jön
velem a mosdóba?” álkérdéssel
kicsaltam
a lányokat a helyükről.
- Na, mi volt ilyen sürgős? – kérdezte Chloe.
- Luce, Chloe és Summer… Lefeküdtünk… -
pirultam el.
- Mikor?
- Hol?
- Jó volt? - hangzott
el mindenkitől egy kérdés, majd mindegyikre feleltem,
így lett kerek a
történet.
Miután minden
részletet kibeszéltünk, visszamentünk az
asztalunkhoz. A fiúk érdekesen
mosolyogtak, ebből levágtam hogy David is dicsekedett a
történtekkel. Szerintem
még egy kicsit ki is színezte talán, de sebaj.
Éjféltájt, mindenki elszédelgett hazafele.
Persze gyalog,
mert buszok ilyenkor már nem járnak. Otthon ledobtuk
magunkról a ruhákat, és
befeküdtünk az ágyba és nem sokra rá,
már együtt számoltuk a
báránykákat
Daviddel.