Song to say goodbye
16. fejezet
aggódva néztek a másik irányba. Ám amikor megláttak, felálltak és odasiettek hozzám.
- Jajj Mandy! - ölelt meg Luce.
- Hogy vagy? - kérdezte Chloe miközben a hátamat simogatta.
- Hogy legyek?! Szarul vagyok. Nem tudom, nem értem... - folytak a könnyeim.
- Nyugodj meg. Minden rendbe fog jönni, David is észhez fog térni. Pierre már nem először téríti észhez Davidet.
Hidd el nekem, ki fogtok békülni és minden rendbe lesz. - bíztatott Chloe.
- Így legyen. - eresztettem el egy halvány mosolyt.
- Na gyere, menjünk be! Egész éjjel filmet nézünk, kukoricát eszünk, és jókat nevetünk majd - fogta meg a kezem
Luce,
- Állj! Milyen nap van? - álltam mozdulatlanul.
- Vasárnap. Mért? - néztek rám furcsán.
- Holnap suli. Nekem meg semmi cuccom. Basszus... - idegeskedtem.
- Hm.. - nevetett Luce. - Egy apró momentumról megfeledkeztél. Szünet van - vigyorgott.
- Hál'isten. - fújtam egy nagyot.
- Na befele! - hessegetett minket kedvesen befelé Chloe.
Először én vettem egy zuhanyt, hogy felfrissüljek, addig Chloe és Luce berendezték a szobát az esti mozizásra.
Amikor végeztem, megtörölgettem magam és belebújtam a Lucy által adott ruhákba. Aztán az egyik leányzó bevágta a
kukoricát a mikróba, míg a másik filmeket válogatott össze. Mindig megkérdezte hogy: "és ez?"
Az előkészületek után aztán beült mindenki a maga helyére, és indulhatott a maratoni filmnézés. Én kb az 5. filmen
aludtam el.
Másnap mikor felkeltem már dél is elmúlt. Mosolyogva néztem, ahogy Lucy elnyúl a fotelba és ahogy Chloe lába félig
lelóg a kanapéról. Miután kikuncogtam magam, a fürdőbe mentem, megmosakodtam, majd a konyhába és csináltam magamnak
két szendvicset. Ezek után kiültem a verandára. Elfogyasztottam a kaját, és gyönyörködtem a tájba. Imádok itt
lenni. Lucyék egy régi típusú verandás, két szintes, nagy családi házba laknak hatalmas hátsó kerttel, virágokkal,
fákkal, és egy fára felkötött, gumiabroncs hintával. Egyszerűen felemelő érzés volt ott lenni.
Ugyanakkor, hírtelen rossz kedvem is lett. Emlékek törtek fel, amik nagyon fájtak. David szavai jártak a fejembe,
újra és újra lejátszottam a szakítás pillanatát.
Még mielőtt egy könnycsepp elhagyhatta volna a szemem, Luce lépett ki az ajtón.
- Szia! - mosolygott álmosan.
- Szia!
- Úgy fáj a nyakam. Nagyon elaludtam - döntögette balra-jobbra a fejét.
- Hát ezt nem is csodálom - mosolyogtam.
- Én sem.
- Mikor aludtatok el? - kérdeztem az éjeli baglyot.
- Hát még megnéztük egyet, és én kb azon. Nem emlékszem kristály tisztán. - ült le a mellettem levő szkbe közben.
- Na? - kérdeztem, hiszen ezt a nézését már jól ismerem.
- Mi na? - tette az ártatlant.
- Pi...na. - mosolyodtam el. - Mit akarsz mondani? Mindig így nézel, ha félsz valamit elmondani.
- Hát... - kezdett bele. - Most hívta Chloet Pierre. Lesz ma nála egy kis banzáj... És, szeretné ha eljönnél.
- David is ott lesz? - szegeztem neki a kérdést.
- Gondolom...
- Jó, egy perc, felhívom a mamát, mert tegnap csúnyán elrohantam otthonról. - húztam a szám.
- Rendben.
Beszaladtam a telefonomér, majd tárcsáztam a mami számát.
- Igen? - vette fel a telefont.
- Szia mama, Mandy vagyok. - kezdtem, majd gyorsan folytattam, mert tudom, hogy közbe akar szólni. - Ne haragudj,
hogy tegnap úgy elmentem otthonról, és hogy nem aludtam itthon, csak történt valami... - nyeltem egy nagyot, és
próbáltam visszafogni a sírást. - Szakítottunk Daviddel. - mondtam ki, ez olyan fájdalmas volt.
- Akkor azért mentél Lucy barátnődhöz? - vágta le egyből.
- Pontosan. És lenne egy kérdésem. Vagyis inkább kérésem.
- Hallgatlak.
- Itt aludhatok ma is? Szükségem van rájuk.... - csuklott el a hangom.
- Aludj. De mi lesz az iskolával? Ma már hétfő! Ugye nem lógsz? - kérdezte mérgesen.
- Szünet van. - jelentettem ki.
- Akkor bocsánat. Aludj ott, aztán ha hazajösz csinálok neked képviselő fánkot és beszélgetünk. - mondta kedvesen.
- Köszi mama!
- Nincs mit.
- Na akkor majd holnap megyek. Szia!
- Szia - köszönt el ő is, majd kinyomtam.
Lucyék végighallgatták a bezsélgetést, így nem kellett közölnöm velük, hogy hogy döntöttem a bulival kapcsolatba...