Song to say goodbye
18. fejezet
- Szia Mandy! Örülök, hogy eljöttél - mosolygott.
- Szia! Hát. Nem fogom elhagyni a barátaimat, egy szakítás miatt.
- Még szép, hogy nem. Gyere ülj le, hozok neked egy sört. - fogta meg a hátam majd bevezetetett a nappaliba.
- Köszi.
Körbe néztem, David mellett volt csak hely. Tétlenül álltam, hol Davidre, hol az üres helyre néztem. Teljesen ledermedtem, hogy nekem most mellé kell ülnöm, hiszen az illata.. Megőrülök érte. Chloe hamar kapcsolt, odacsúszott David mellé, hugát maga mellé rántotta, így volt helyem jó messze Davidtől. Kicsit kellemetlenül éreztem magam.
Ahogy ott ültem, mindenki nevetgélt körülöttem, csak én nem és David nem. Olyan furcsa volt, csak néztük egymást. Valahogyan meg kellett ezt szakítanom.
- Pierre, lehet idebent cigizni? - fordultam felé.
- Persze, ott a dohányzó asztalon van hamutál. - mutatott a háta mögé. - Hozd csak ide nyugodtan.
- Köszi - mosolyogtam rá, majd elmentem a hamutálér.
Vissza érve, lehuppantam a helyemre, előkotortam a táskámból a cigit, kivettem egy szálat, és meggyujtottam. Elszívtam, majd keresztbe tett lábakkal hátradöltem, a fejem hátra hajtottam. Éreztem, nemsokára sírni fogok, így felkaptam a cigim és kimentem a hátsó kertbe. Elterültem a fűben, és néztem az eget. Gyönyörű volt, rengetek csillag volt az égen és a hold... A hold hatalmas volt, bevilágított mindent. Míg így feküdtem, hallottam, valaki kijött a házból. Elindult felém, léptei egyre közeledtek hozzám. Felnéztem és nagy meglepetésemre David volt az.
- Szia - kuporodott le mellém.
- Szia. - majd ezt követett kb 10 perc néma csend.
- Hogy vagy? - törte meg a csendet.
- Komolyan érdekel? - motyogtam.
- Komolyan érdekel! - jelentette ki.
- Hát. Szarul. Mégis hogy lennék? - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom - mondta. És úgy hallottam a hangján, tényleg megbánta. Nem tudtam mit higyjek.
- Én is sajnálom, hogy ez lett. Hiányzol - néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Kérlek ne sírj - indult meg a keze az arcom felé, majd megtorpant és visszahúzta azt.
- Mért ne sírjak?
- Mert rossz látni.
- Akkor mért vagy itt? - sandítottam rá.
- Hogy mért?! Mert hiányzol.
- Hát... Most erre mit mondja?
- Amit gondolsz. - mondta, és közelebb jött hozzám.
- David, mért csinálod ezt? Közeledsz felém, de tudom, hogy nem szeretsz és hazudsz nekem. - temettem az arcom a kezeimbe.
- Igazából meg vagyok kavarodva. Nem tudom mit érzek. De most azt érzem, hogy szeretlek, és hülye lennék ha elengednélek. - simult hozzám.
- Akkor ne engedj el - sírtam.
- Nem foglak - törölte le a könnyeimet. - Bízz bennem kérlek! - döntötte a fejét a fejemnek.
- Igyekszem.. - majd megcsókolt.
Ugyan olyan hevesen vert a szívem, mint az első csókunknál. Ez volt ez új első csók. Visszamentünk a többiekhez, örültek, hogy kibékültünk.
Kibékültünk bár, de éreztem, semmi nem lesz a régi... Nem tudom, vissza nyeri-e a bizalmam. Nem tudom, hogy fogok hozzá állni a dolgokhoz...