Song to say goodbye
19. fejezet
- Na, mi a baj? - nézett rám Chloe.
- Azok ott...? - mutattam az utca távol eső végére.
- Mond, hogy neeeeem - sipított Luce.
- De - sipítottam én is.
- Akkor most mi szépen megfordulunk, és visszaslisszolunk a házba. - mozgott lassan Chloe.
- Remélem nem fogtak szagot azok a hülye kutyák - húztam a szám.
- Ez megindult felénk - kémlelte az utat Chloe.
- Akkor igyekezzünk. De ne fussunk! - figyelmeztettem őket.
A kutya ekkor már rohant felénk. Nem tűnt valami hűde boldognak és kedvesnek. Ugatott egyet kettőt, kivillantotta a fogsorát. Alig pár méter volt köztünk, mikor valaki ordított egy nagyot.
- Rocky! - hallottuk az ordítást, és a kutya megállt, leült az úton, mi pedig abba hagytuk a futást. Láttam, hogy közeledik a gazdája.
- Mondja maga normális? Majdnem megölt a kutyája! Hihetetlen! Kishijjjjjáán felzabált minket! - kiabáltam.
- Mandy? - nézett rám az alak. - Chloe? Luce? Hát ti? - jött ki a fényre.
- Tony? Te itt laksz? - néztem körbe.
- Aha. De mit kerestek itt? - csodálkozott továbbra is.
- Buliba voltunk... - mutatott mögénk Chloe.
- ja értem. Bocsi Rockyér... Idegen szagot fogott, valami nagyon nem tetszett neki. Amúgy szófogadó kutya... Csak.. Nem tudom mi ütött belé - nézett a kutyára - Szégyeld el magad - mordult rá, majd Rocky nyüsszögni kezdett.
- Megsimogathatom? - kérdeztem.
- Meg. Nem bánt - mosolygott Tony.
Amikor aztán közeledtem felé elkezdett morogni. Jobbnak láttam ha minimum két méter távolságba vagyok tőle. Ezek után elköszöntünk, mindenki ment a maga útjára.
Lucyéknál aztán bevágtuk magunkat az ágyba és aludutnk.
Másnap mikor megébredtem 11 fele, elhagytam a házikót. Hazafele azon gondolkodtam elmeséljem-e a mamának az egészet. Végül arra jutottam elmesélem, így mikor hazaértem, leültettem a mamát velem szembe a konyhába és elmeséltem neki tövirűl-hegyire hogy mi is zajlott le.
- Így már értem mért rohantál úgy el... De soha ne bánkódj a fiúk miatt. Fiatal vagy még hozzá... És különben is, találsz magadnak 10-szer, 100-szor jobbat. - fésülte hátra a hajam a mami.
- Tudom, csak nekem most őrá van szükségem. - húztam a szám.
- Idővel elmúlik. Meg most hogy kibékültetek, minden helyre jön. Ne sírj többet miatta, hagyd el minden bűntudat nélkül, ha legközelebb valami lesz - tanácsolta.
- Igyekszem, hogy nekem jobb legyen... - mosolyogtam.
- Jól teszed. Nade most gyere, segíts nekem. Pucolj krumplit - utasított.
- Rendben - bólintottam majd sorra megcsináltam amit kért.
Mikor aztán elkészült a kaja, leültünk az asztalhoz és megebédeltünk. Ezután mama lepihent egy kicsit, míg én rendet tettem a konyhába. Utána pedig lementünk sétálni a parkba és enni egy fagyit.
Gondolhattam volna, hogy nem lesz nyugott sétánk, megszólalt a telefonom.
- Szia Chloe! - vettem fel a telefont.
- Szia! Mit szólsz egy próbához? Meg ugyebár kéne gyakorolni is, és itt a szünet, végig próbálhatnánk! Meg dal szerzés.. - mondta a teendőket.
- Egy óra múlva jó? - kérdeztem
- Jó persze.
- Akkor ott, szia. - raktam le.
- Mama - fordultam felé. - Egy óra múlva el kell mennem, jó? Ez a zenész élet... - motyogtam.
- Jójó. Csináld csak amit szeretsz. Csak aztán legyen értelme - mosolygott, majd tovább sétáltunk.