Song to say goodbye
22. fejezet
Voltak akik összesúgtak mögöttünk, majd
elképedve figyeltek minket, és voltak akik ugyan
úgy, mint eddig, tudomást sem vettek
rólunk. A nap végére viszont mindenféle
dolgok terjengtek a zenekarunkról és rólunk.
Épp az ebédlőbe ültünk, mikor David és
Pierrehuppant le mellénk.
- Már megbocsásson. Hogy jön maha ahhoz, hogy tegezzen minket? Egyáltalán kivel beszél, azt tudja? - humorizlátam, majd
elkiálltottam magam: - Ó igen, a The Madisons! - majd felálltam az asztalra. - Woohooo! - kiáltottam.
- Na, Mandy, nyugodj el a seggeden - nevetett Chloe, majd lerángatott az asztalról.
- Őrült vagy - nézett rám Luce.
- Nem csak őrült, kibszott boldog is. - vigyorogtam.
- Na nézd már... Summer... - csodálkozott Chloe. - Egész nap nem láttam, telefont se vette fel reggel...
- Szia Summer - köszöntünk neki.
- Sziasztok. Nem kertelek, beszélnünk kell csajok. Nekem nem megy ez a zenekarosdi. Tudom, befutottatok meg minden, de nekem ez
nem megy. Túl sokat vesz el a szabadságomból, és én szeretek végtelenül szabad lenni. Ne haragudjatok! - majd fel állt, és
elsétált,
- Summer - szóltam utána kedvesen. - Légy szabad, mint a madár! - mosolyogtam, majd integettem.
- Na most mi a frászt kezdünk? - kérdezte Luce.
- Hát... Ez egy jó kérdés. Majd Tonyval megvitatjuk a problémát... - vont vállat Chloe.
Elfogyasztottuk az ebédet, majd mentünk az óráinkra. És órák után pedig egyből mentük be a studióba.
- Sziaaa - ugrottam Tony nyakába. - Úgy imádunk! - puszilgattam.
- Nanana, azért ennyire nem kell - mosolygott.
- Jó bocs - akadtam le róla. - Azt hittem végre jólesik, hogy egy nő hozzádér - nevettem gúnyosan.
- Mi ez a kis kötekedés? Honnan tudod mikor voltam utoljára nővel? Sehonnan. Akkor meg? - vette a szívére.
- Bocsi Tony - néztem rá a nagy boci szemeimmel.
- Semmi baj. Nade, térjünk a tárgyra - mért minket végig. - Héjj, ez csak három. Hol a negyedik?
- Summer kilépett - felelt a kérdésre Chloe.
- Hm... Hát.. Maradtok így hárman?
- Kizárásos alapon... - szólt Luce.
- Hát.. Remélem így is jó lesz. - majd a fiókból előhúzott egy fekete, vastag noteszt. - Szóval... A szórólapok holnapra készülnek
el. Fotózás a hétvégén a cd-hez. Vasárnap, fél-10, a régi raktárépületeknél. Amint elkészülnek a cd-k megkapjátok a részesedést. -
hadarta Tony.
- Jó, akkor ezt most lassan - vigyorogtam.
- Itt van, lemásoltam nektek, mert tudom milyen feledékenyek vagytok. A szórólapokból vihettek a suliba, vagy osztogathatjátok a
városba, vagy akármi... Bármi kreatívat kitalálhattok.
- NAgyszerűűű. Majd bevágtatunk a városba és ott osztogatjuk így: Gyere, és hallgass meg minket élőben is. A belépés ingyenes! -
adta elő magát Luce. - Tényleg, ingyenes? - kérdezte.
- Igen, ebből állapítjuk meg, hogy mennyien kiváncsiak rátok.
- Remélem jó sokan, mert ha nem, akkor elkeseredek. - húztam a szám.
- Meglátjuk - veregetett vállba Tony.
Ezek után mindenki ment a dolgára. Otthon elmeséltem a napom a mamának. Kíváncsi voltam, anyáékhoz eljut-e az infó, hogy mi is
történt a mi kis zenekarunkkal. Mertem remélni, hogy igen, és büszkék lesznek rám.
Teltek a napok, elérkezett a péntek, a koncert napja. A napokban, mindenki megismerte a dalunkat a rádióból. Volt aki a mi
dalunkat kérte a kívánságműsorba, boldogsággal töltött el minket.
Reggeltől bent voltunk Sylverbe, mindent beállítottak. Olyan jól szólt, mint még soha. 8 órási kezdés volt, akkor nyitott maga a
hely is. Eszméletlen módon izgultunk. A személyzeti helyet alakították át nekünk. Tony meglepett minket sminkessel, fodrásszal és
stylisttal. Fél 8kor egyesével beültünk a fodrász illetve siminkes székbe, ezek után ránk adták a menőbbnél menőbb ruhákat.
Pár perc volt hátra, a függöny mögül kinéztem, és rengetegen voltak. Még nagyobb félelem és izgalom kerített hatalmába. És még
valami. Kivettem a zsebemből a rezgő telefonom. Egy sms a következő szöveggel: " Sajnálom, hogy nem lehetek ott. Sok sikert!
Ügyesek legyetek! D. "
A szívem még jobban vert, kishijján elájultam. A következő amire emlékszem, hogy szólnak:
- Kezdhettek. Sok sikert! - mondta a technikus, Lucy és Chloe megszorította a kezem, én pedig ajkaimba haraptam, majd kiléptünk a
színpadra.