Song to say goodbye
28. fejezet
- Szia kaphatok egy autógrammot? - jött Pierre.
- Sziaa! - csókolta le Chloe.
- Jók voltatok! - tudjuk, mosolyogtam.
- Elnézést! Kaphatok én is autógrammot? - kérdezte egy nőci, majd felnézett.
- Anyaaa - esett le az állam.
- Szia kincsem! - ölelt meg. - Nagyon jók voltatok! - puszilt meg.
- Mit keres el itt? Honnan tudtad?
- Baj, hogy itt vagyok? - kérdezte.
- Nem! - vágtam rá.
- Madarak csiripelték... - mosolygott.
- A mama madara... - vigyorogtam.
- Igen. De psszt - kacsintott.
- Ja igen anya. Őt itt .. - mutattam volna be Davidet de ő megelőzött.
- Jó estét Mrs Moore. David Desrosiers vagyok - nyújtott kezet.
- Ó, nem sokáig Mrs Moore. Hívj csak Deborahnak.
- Elváltok? - csodálkoztam.
- El! Úgyhogy, szeretném, ha visszaköltöznél. Mamával együtt. De ezt majd megbeszéljük. - mosolygott.
- Jó bulizást fiatalok! Örülök, hogy megismertelek David!
- Én is, Deborah.
- Sziasztok! - köszönt el
- Szia! - mosolyogtam.
- Várjon Deborah - kiáltott utána David.
- Tessék? - furdult meg.
- Mandy ma nálam aludhatna? - kérdezte, majd valamit súgott neki.
- Igen - mosolygott. - De vigyázz rá kérlek!
- Úgy lesz! Viszlát!
Úgy éreztem, lassan minden rendbe jön. David, a szüleim... A zenekar is sinen van. El se mertem hinni. David valamit tervezett.
Éreztem, sugdolózás miegymás... Jól éreztem.
Buliztunk úgy 4ig, aztán Daviddel elbúcsúztunk és kéz a kézben hazasétáltunk. Az ajtó előtt David befogta a szemem.
- Várj egy picit - vette elő a kulcsait fél kézzel.
- Mire? - mosolyogtam.
- Van egy meglepetésem - adott egy csókot, majd kitárta az ajtót.
- És mikor veszed le a szememről a kezed? - kíváncsiskodtam.
- Majd, ha felvittelek a lépcsőn - majd felkapott és fellépcsőzött velem. - Na - vette el a kezét a szemeim elöl - Várj ittegy
picit - majd eltűnt az ajtó mögött. Pár perc múlva, ajtót nyitott.
- David ez csodálatos! - néztem körbe.
Minden fele gyertya, rózsa, illetve rózsaszirom. Nagyon hangulatos volt. Az ágy melletti szekrényen, egy üveg pezsfő volt illetve
csokoládé. David odasétált a pezsgőhöz, megbontotta majd öntött mind a két pohárba. Az egyikát átnyújtotta nekem.
- Ránk - koccintott.
- Az újrakezdésre - koccintottam én is, majd kiittuk a pohár tartalmát.
- Gyere - ült le az ágyra. - Ülj az ölembe.
- Jó - mosolyogtam, majd beleültem.
- Van még egy meglepetésem - mosolygott, majd belenyúlt a zsebébe és kivett egy kis ékszeres dobozt. Szétnyitotta és egy gyönyörű
gyűrű volt benne.
- Ez nem leánykérés ugye? - mosolyogtam.
- Nem. Ott még nem tartunk! - mosolygott ő is. - Tetszik?
- Nagyon!
- Akkor, vedd fel. - majd odanyúltam érte, és felhúztam az ujjamra.
- David olyan csodálatos ez a nap! Mintha kicseréltek volna. Hírtelen minden megoldódott - döntöttem a homlokom az övének, majd
egy könycsepp hagyta el a szemem.
- Ne sírj! - törölte le.
- Most a boldogság miatt sírok, kivételesen - csókoltam meg.
- Szeretlek! - ölelt meg.
- Én is téged!
- Nem akarlak elveszíteni - puszilta meg a nyakam.
- Nem fogsz. - simogattam a hátát.
Daviddel minden rendbe volt, a szüleim pedig elváltak így a mamával hazaköltöztünk. Apát havonta egyszer meglátogattam, végre
tudott nekem örülni.
A zenekar pedig kiadta az első lemezét, ami után következett az első klipp. És hát, mit is mondhatnék?! Nagy mázlista vagyok!
The End