Történetek ~ Mandy Moore

When a dream comes true


16. fejezet

Szóval, mint említettem, berúgtak a fiúk lányok rajtam kívül. Nem engedhettem haza őket így. Benjit és Lucet bekísértem a szobájukba, Chloet a sajátjába és Joelnek megágyaztam a kanapén. Végül Billy... Billy drága jól kiütötte magát.

- Billy jól vagy? - kérdeztem tőle, miközbe a fürdőbe vittem.
- Persze - vigyorgott.
- Na persze...
- Hova viszel? - csodálkozott, mire bedugtam a zuhany alá, miután levettem róla a ruhákat. Aztán jött a víz, mint derült égből villámcsapás.
- ÁÁááááá ez hiideeeeg! - nyüsszögött.
- Igen, ez volt a célom. - mosolyogtam kicsit gonoszan.
- Jó, de most már fázok - vacogott, majd kihúztam a víz alól és csavartam köré egy törölközőt és bevittem a szobámba, majd bedugtam az ágyamba, én pedig visszamentem a fürdőbe és kimostam hamar a leöntött gönceit. A pólóját, a nadrágját és az alsónadrágját is.Amint végeztem vele, kiteregettem és bementem Billy után, felvettem a hálóingem és befeküdtem mellé.

- Fent vagy még? - kérdeztem meg, amikor felé fordultam.
- Igen - nyitotta ki a szemét. A hold besütött az ablakomon így félhomály volt.
- Akkor jó. - mosolyogtam.
- Fázok!
- Kimostam a ruháidat szóval nem tudod felvenni. De... - bújtam közelebb hozzá.
- Ohh. Így már nem fázok. De kínos lehet egy kicsit...
- Nem baj - simogattam meg az arcát. - De most aludjunk!
- Rendben. - majd hátat fordítva bújtam hozzá.

Aztán jött a kínos pillanat. Valami ágaskodott :) De nem akartam zavarba hozni, így úgy tettem, mintha aludtam volna.

Másnap amikor felkeltem, Billy már fent volt.

- Jó reggelt! - köszöntem neki.
- Neked is! - mosolygott.
- Bocsánat az este miatt.. Én.. nem tudom mi lett velem. Nem szoktam ennyit inni. Szégyenlem magam. - bújt a takaró alá.
- Ugyan, nem kell - húztam le a fejéről a takarót.
- De ez olyan kínos. Kiengesztelhetlek valahogy?
- De ki ám - mosolyogtam.
- Rendben, akkor még kitaláljuk, hogy hogyan. De most, behoznád a ruháimat? - pirult el.
- Persze! - ezzel kimentem a folyosóra és leszedtem a radiátorról a ruháit és visszamentem hozzá. - Tessék! Öltözz fel, addig én is felöltözök. - majd a szekrényemhez ballagtam és felöltöztem, aztán vissza fordultam felé. - Te még nem ölröztél fel? - kérdeztem de nem válaszolt. - Billy?!
- Jajj bocsi - pirult el. - Elbambultam. - mosolygott.
- Aha... - mosolyogtam én is.

Amikor felöltözött ő is, akkor kibaktatunk a nappaliba. Érdekes látvány tárult a szemünk elé. Joel és Chloe egymáson, látszólag mezítelen.