When a dream comes true
46. fejezet
Másnap egész
végig Billynél voltam, de semmi változás
nem történt, ami az állapotát illeti. Ugyan
úgy magatehetetlenül feküdt ott. Sokszor gondolkodtam
azon, hogy ilyenkor mi zajlódik le az emberben. Talán
látja az egészet fentről, és a megfelelő
pillanatot várja, hogy visszatérhessen?! Vagy vissza se
akar jönni?! Sok ehhez hasonló kérdés
fogalmazódott meg bennem, amikor bejött a dokor. A
mögöttem ücsörgő Chloe, Benji, Joel és Jay
egyből felállt.
- Jó napot! - köszönt a doktor úr, majd a
nővérek is, akik követték.
- Jobbat doktor úr! - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom, de letelt az 1 nap és semmi
változás a műtét óta. Kénytelenek
vagyunk levenni őt a gépekről és elengedni. Másnak
is kellenek ezek a berendezések. - mondta, mire én
odasétáltam Billy ágyához.
- Kérlek Billy! Ébredj fel! Kérlek! - folytak a
könnyeim.
- Nem fog felébredni. - mondta az egyik nővér.
- Ha így áll hozzá, akkor nem is fog -
förmedtem rá, mire ő megsértődött, majd intett
a tővéreknek és elindultak felénk.
Billy ajkaira egy utolsó csókot leheltem, majd amikor a
nővérek az utolsó életben tartó
gépet is kikapcsolták, az eddig egyenletesen pittyegő
hang átváltott hosszú sípolásba.
Mindannyian tudtuk, hogy mit jelent ez. Zokogni kezdtem, nagyon
fájt az a gondolat, hogy nincs többé Billy.
Ám ekkor, a sípolás újra pittyegésre
váltott. Felemeltem a fejem majd Billyre néztem.
- Billy? - fogtam meg a kezét, mire ő kinyitotta a szemét
és megszorította a kezemet. - Felébredt! -
fordultam a Dr. Morisson felé, majd Joelék
irányába. - Felébredt! - ismételtem, majd
kiküldtek minket a nővérek.
15 perc vizsgálat után újra bemehettünk
hozzá. Nagyon erőtlen volt Billy, beszélni is alig tudott.
- Jajj Billy! Úgy aggódtam miattad - hüppögtem.
- Annyira szeretlek, nem akarlak elveszíteni. Nem
élném túl.
- Én is szeretlek titeket - nyökögte, majd a pocakomra
emelte a kezét.
- Billy, te aztán rendesen ránk ilyesztettél -
szólalt meg Joel.
- Bocs tesó! - mosolygott Billy.
- Ugyan, az a lényeg, hogy életben vagy. - Benji.
Billy egyre jobban lett, bár eléggé lefogyott
(amúgy is vékony volt, de most aztán). Eleinte
sokat bent voltam nála, de aztán egyre kevesebbet. Egyre
jobban lett, újult erőre kapott. Az orvosok is
bíztató véleménnyel voltak róla.
1 hónap elteltével végre kiengedték a
kórházból.
- Mindened megvan? - kérdeztem még a
kórházba.
- Persze! Csak menjünk már innen. - mosolygott.
- Rendben, de először gyere velem valahova. - fogtam meg a
kezét majd átsétáltunk a
kórház egy másik osztályára.
- Hol vagyunk? - kérdezte a nagy kórházi
séta után.
- Nemsokára megtudod! - mondtam neki vigyorogva, és ebben
a pillanatban nyílt az ajtó.
- Szia Mandy! - köszönt Agnes.
- Szia! Had mutassam be Billyt!
- Szia, Agnes vagyok! - nyújtotta a kezét, madj Billy is
üdvözölte. - Na gyertek, megnézzük rendben
vannak e a.. - mondta, majd szúrós szemmel néztem
rá. - rendben vannak e a dolgok odabent. - fejezte be.
- Áhááá... - esett le a dolog Billynek. -
Szóval ultrahang. - mosolygott, majd bementünk.
- Nézd Billy, itt dobog a kis szive! - mutatott Agnes a
képernyőre.
- Látom, látom.. De amott van még egy
hasonló. - mutatott ő is a képernyőre.
- Bizony! - mondtam Billynek.
- 2 sziv, az azt jelenti hogy... ikrek! - vigyorodott el a kedvesem.
- Igen! - mondtam én is, mire megölelt!
- És milyen neműek?
- Két egészséges kisfiú - válaszolt
helyettem Agnes.
Billy nagyon örült a hírnek. Ezt megünnepelve
hazamentünk, lepakoltunk, majd elmentünk ebédelni,
aztán epdig vásárolni. Minden
szükséges dolgot megvettünk. Hazaérve egyből
elkezdtük kipakolni a vendégszobát. Este mindketten
lefürödtünk, majd az ágyba vetettük magunkat.