When a dream comes true
50. fejezet
Billy betörte Joel
házának bejárati ajtaját, amjd keresni
kezdtük. A nappaliban feküdt a földön,
körülötte üres gyógyszeresüveg
és itt-ott egy egy pirula, valamint egy üveg alkoholos
akármi...
- Úr Isten! Joel! - szaldtunk oda hozzá, kicsit
pofozgattam. - Kelj fel!
- Ébredj fel tesó! - rázogatta Billy.
- Azonnal hívjunk mentőt! Hátha még nem
késő! - nyáltam a telefonért, amrt
tárcsáztam a mentők számát. Hamar
megérkeztek, de már késő volt. A szívem
szakadt meg, és nem csak nekem, Billynek is. Később
találtam egy levelet, amit többek között
nekünk címzett.
Ne haragudjatok! Nem
bírtam Benji nélkül. Szeretlek titeket. Joel
Értesítettem Chloet és Lucyt a
történtekről. Szegények ők is úgy
reagáltak rá, mint mi, sírtak. Egymás
után elveszíteni két jó barátot,
hatalmas fájdalom. Éjjelente volt, hogy velük
álmodtam és elmondták, hogy mennyire
sajnálják, ami történt, de együtt kell
lenniük akár az életük árán is.
Amikor velük álmodtam, sírva ébredtem fel.
A temetés január 5-én tartottuk. A fél
világ gyászolta őket, hiszen rengeteg rajongóuk
volt. A Good Charlotte felbomlott, ez nem is kétség.
Temetés után hozzánk mentünk, és csak
idéztük az együtt töltött szép
pillanatokat, emlékeket idéztünk fel, amik
hozzájuk kapcsolódnak, fotóalbumokat
nézegettünk, videókat... Nagyon nehezen tettük
túl magunkat rajta. Billy depressziós lett, hiszen egy
nagyon jó barátot vesztett el.
Egészen a gyerekek születéséig rossz
állpotba volt. Ám egy reggel...
- Billy - ráztam meg.
- Igen? - kérdezte kedvetlenül.
- Itt az idő - mosolyogtam.
- Milyen idő? - dörzsölte meg a szemét. - Ja, hogy az
- ugrott ki az ágyból. - De még van 2 heted
hátra!
- Billy - nyögtem. - Menjünk!
- Máris, hozom a cuccot aztán mehetünk - kapkodott,
majd így tett, kocsiba pattantunk és a
kórházba mentünk.
Apás szülés volt, Billy végig ott volt velem.
Majd 6 órát vajúdtam, mire megszülettek az
ikrek.
- Hogy hívják a piciket? - kérdezte a
nővér, mire én Billyre néztem. Mindketten egyre
gondoltunk, éreztem.
- Benjamin és Joel Martin - mosolyogtam.
- Csak nem..? - kérdezte a nővér, hiszen jól tudta
kik vagyunk.
- De igen - mosolygott Billy, majd a nővér bólintott
és elment a kicsikkel.
Nagyon kimertültem, így hamar el is aludtam. Amikor
felkeltem Luce és Chloe a gyerekeket nézték
Billyvel.
- Tiszta apjuk - suttogott Luce.
- De viszon Mandy száját örökölték.
- mosolygott Billy.
- Na had nézzem meg én is öket - szólaltam
ekkor meg, majd üdvözöltem a lányokat, akik
mellémrakták a gyerkőcöket.
- Isstenem! De édesek vagytok - simítottam végig
előbb Benji, majd Joel arcát.
- Olyan szépek, mint az anyjuk - csókolt meg Billy -
Szeretlek! És ne haragudj, hogy a napokban nem úgy
viselkedtem, mint ahogy kellett volna.
- Én is szeretlek! És semmi baj. Türelmes vagyok
és úgy hiszem egy darabig annak is kell lennem -
néztem le a fiúkra.
Miután hazamentünk a kórházból,
jó sok dolog volt otthon. Hol egyik, hol másik volt
éhes. Hol Joel, hol Benji kakilt be. Az esti
fürdetések is sokáig tartották és
éjjelente sokszor fennt voltak. Sokszor átjött Chloe
segíteni Jayjel. Az ikrek keresztszülei ésszerűen
Chloe és Jay valamint Luce és Chuck volt. Idők
közbe, Luce és Chuck visszaköltözött a
városba, így többet voltunk együtt.
Szülés után 3 évvel a The Madisons
újra egyesült, és tovább éltük
életünket, bár két jóbarát
nélkül.
The End