Won't go home without you
3. fejezet
Másnap ott keltem fel, ahol előzőnap lefeküdtem, a
lámpa felkapcsolva,a gépem bekapcsolva és a zene
szólt. És az óra... Na igen, az óra 9et
mutatott.
- Elkéstem. Remek! - dörzsöltem meg a szemem, majd
pár perc múlva a fürdőbe rohantam, ahol aztán
rendbe szedtem magam. Ezek után beszórtam a tanszert a
táskámba és már rohantam is a suliba. Na
jó, azért annyira tulzásba nem vittem azt a
rohanást, de siettem.
Amikor aztán beléptem a portán, leadtam az
ellenőrzőmet miszerint késtem, aztán mentem a tanterembe.
A lányok épp Sammel kiabáltak.
- Ha valami baja esik, azt nagyon, nagyon megbánod - fenyegette
az én drága barátomat Luce.
- Nem esik semmi baja - szóltam közbe.
- Jézusom Mandy, hogy nézel ki? - vágta nekem a
kérdést Chloe.
- Kicsit karikásan - mondtam minden mosoly nélkül az
arcomon, majd Samre néztem. - Beszélnünk kell! -
majd ezzel félrehívtam.
- Sajnálom Mandy, én nem akartam ezt - hajtotta a
föld felé a fejét.
- Hát? Mit akartál Sam? - potyogtak ismét a
könnyeim, hiszen a fájdalom amit tegnap éreztem
újra előtört belőlem, csak most élesebben, hiszen Ő
ott állt előttem.
- Én csak.. Nem tudom.
- Tőled akarom hallani. Mondd ki! - majd mélyen a szemébe
néztem. Próbáltam kiolvasni belőle valamit,
szomorúságot és megbánást
láttam, de nem tudtam, hogy vajon igaz-e.
- Megcsaltalak - suttogta. - De már nem tudom mért
tettem. Kérlek bocsáss meg nekem. Mandy.. - majd az
államat felemelve közeledett felém.
- Ne! - toltam el finoman magamtól. - Szeretsz még Sam?
- Persze, hogy szeretlek.
- Hazudsz. Megint felfele néztél - mondtam
szúrósan. Már megtanultam, hazudik ha felfele
néz. - Szerintem csak a megszokás... Nem szeretsz
már, és ezért nem is haragszom -
töröltem le a könnyeimet. - Csak azért
haragszom, mert nem mondtad el. Ennek vessünk véget,
bár én nagyon szeretlek Téged. De neked is jobb
hogy nem velem kell lenned, és nekemis, mert tudom, hogy nem
szeretsz igazán - mikor ezt kijelentettem, megszóltalt a
csengő is. - Szia Sam! - adtam neki egy utolsó puszit, majd a
termem felé vettem az irányt.
Sam csak állt ott, meg sem bírt mozdulni. Én pedig
mentem, és mikor bekanyarodtam a folyosón és
megbizonyosodtam róla, hogy Sam nem lát, a falnak dőltem
és zokogtam. Életem eddigi legnehezebb
döntése volt, amit most tettem. Túl kell magam tenni
Samen, sűrgősen. És aztán belecsapni a singli élet
rejtelmeibe, a nagy bulikba és vissza kell
rázódnom a flörtölésbe.
Az egész napom nagyon lassan telt el. Alig tudtam odafigyelni a
tanórákra. Mikor épp nem sírtam Luce
próbált hozzám szólni, de én, mint
aki se hall se lát mereven bámultam a fal egy
pontját. Még szerencse, hogy délután
mehettem már dolgozni, így addig se gondolok a friss
élményeimre.
Mikor kicsengettek az utolsó óráról is,
fogtam magam, majd elindultam haza felé, nem vártam meg
Lucyt, valahogy nem volt kedvem társasághoz. De az egy
dolog, hogy én nem vágytam, Lucy kitartó volt.
- Te aztán igazán rendes vagy! - lihegett. - A
sulitól kezdve futok utánad! Ugye nem akartál
semmi őrültséget csinálni? - kérdezte, de
én csak megráztam a fejem. - Örökké nem
hallgathatsz. Inkább beszéld ki magadból, az neked
is jó és nekem is jó.
- Jó - mondtam, miközbe rágyújtottam.
- Szóval? - nézett kíváncsian, de
azért szomorúan is, hiszen látta
magától, hogy valami nincsen rendben.
- Hát, szakítottam... - kezdtem bele a
történetbe és mire befejeztem haza is
értünk. - Ennyi.
- Húde megverem - csapkodta a markát.
- Eszed ágába ne jusson csesztetni őt. Az én
döntésem volt. Hagyd békén! És ezt
most mondom először és utoljára! Világosan
beszélek? - emeltem fel a hangom.
- Igenis - komorodott el.
- Na majd akkor 4-re megyek. Szia Luce! - majd elindultam a
verandán.
- Jajj, téényleg. Ma már munka. Szia. - majd ő is
haza slattyogott.