Won't go home without you
4. fejezet
Mikor beléptem az ajtón, levágtam a
táskám az előszobába és a konyhába
mentem. Elővettem a fagyit a mélyhűtőből és a
szobámba slattyogtm egy kanál
társaságában. A szombám tele volt a
közös képeinkkel, minden rá
emlékeztetett. Az ágyam is. Tisztán
emlékszem...
"- Anyuék nem lesznek itthon
egész hétvégén - mosolyogtam.
- Valóban ifjú
hölgy? - markolta meg a fenekem Sam a nappaliban.
- Valóban - csókoltam
meg vadul.
- Ez célzás akart
lenni? - nézett furcsán.
- Ó, nem azért mondtam,
csak megemlítettem - vigyorogtam aztán megnyaltam az
arcát és felfutottam a szobámba. Ott aztán
elbújtam az ajtó mögé. - Megvagy! - ugrottam
Sam hátára, mikor bejött utánam.
- Inkább te vagy meg -
nevetett, aztán az ágyra dőlt velem és csikizni
kezdett.
- Sam, Sam ne, kérlek! -
fuldokoltam a nevetéstől.
- Na jó - mondta, majd
befejezte. Mindezek utn megcsókolt én pedig
visszacsókoltam.
És ez így ment egy
jó darabig. Sam aztán a nyakamat kezdte el
csókolgatni. Nagyon jó tudta, hogy ezzel lehet a
legjobban felspanolni. Felülkerekedtem rajta, lekaptam a
pólómat és úgy kezdtem csókolgatni a
nyakát, a száját, a fülét ő padig
szapora lélegkezteket vett. Ő is kibújt a
pólójából. Hozzásimultam,
összeért a forró testünk. Óvatosan
kikapcsolta a melltartómat és levedte rólam, ami
aztán a sarokban landolt. Nos hát, a csókjai pedig
lefelé kúsztak, a melleim felé. Elkezdtem lefele
mászni, kigomboltam a nadrágját és levettem
róla. Aztán felálltam és úgy, mint a
filmekben, szexisen levettem a sajátomat. Sam nem bírta
tovább. Szó szerint letépte rólam a bugyit
- elengedte a varrás mint utóbb kiderült -
onnantól pedig nem volt megállás."
Láttam magam előtt újra. A szívem szakadt meg.
Leültem az ágyamra és csak bámultam magam
elé és kanalaztam a fagyit. Nem tudom mennyit
ülhettem ott, de az üres doboz zörgése
ébresztett fel a gondolataimból. Az órára
néztem, és épp annyi idő volt, hogy indulnom
kellett dologozni.
Amikor megérkeztem, Luce szülei már vártak.
Kiosztották a feladatokat mindenkinek, mi pedig szorgalmasan
dolgoztunk. Valahogy nem voltam csacsogós kedvemben, és
ezt a csajok is megértették. Egyre jobban akartam ezt az
utazást, hogy ne lássam őt, így szóba se
jöhetett, hogy lógjak a munkából, vagy
hasonlók.
Minden időmet a tanulásnak és a munkának
szenteltem, hogy aztán anyuék ne tudjanak belekötni
semmibe se az utazás előtt. Samet persze nap mint nap
láttam, és nem boldognak. Ha meglátott
elszomorodott vagy épp próbált
láthatatlanná válni, hogy neki se és nekem
se fájjon. Én viszont mindenhol őt kerestem, és ha
épp láttam a pokolba kívántam.
Dühös voltam és szerelmes, de semmiképp se
önkínzó állat. Na jó, talán
picit.
A lányok próbáltak segíteni rajtam,
hívtak bulizni meg mindenféle közös programra,
de engem nem érdekeltek a partik. De mint már
említettem, kitartóak.
Eltelt már másfél hónap a kanadai út
kihírdetéséig és a kemény munka
kezdett az életem részévé válni. A
vízhólyagok a tenyeremen és az izomláz
beépült az életembe.
Egyik pénteken, munka után épp a
fürdés utáni semmittevésemet végeztem
a teraszomon, amikor egy ismerős hangot hallottam.
- Mandy! - kiabált Luce és Chloe szinkronba.
- Héló! - integettem át nekik az ablakba.
- Gyere át! Van egy ki meglepink, de belépés csak
is és kizárólag pizsibe.
- Nincs ke..
- Kifogás nincs! - vágott a szavamba Chloe.
- Jó, megyek! - mosolyogtam, majd belebújtam a papucsomba
és átslattyogtam a szomszédasszonyokhoz.