Won't go home without you
10. fejezet
Nagyon is közeledett a montreáli út,
és Bennek még nem mondtam semmit. Mi lesz, ha lesz valami
helyes legény? Akkor aztán mit csinálok? Amit
Montreálba csinálok, az Montreálba marad...
gondolom én.
Rászántam magam, hogy beszélek Bennel, így
aztán áthívtam.
- Szia kicsim! - csókolt meg a bejáratnál.
- Szia! - köszöntem én is és
visszacsókoltam.
- Na, mi a helyzet? Anyudék? - kérdezte.
- Beszélnünk kell... - húztam el a számat.
- Ajjajj.
- Annyira nem vészes... - mondtam, majd leültem a
kanapéra és Ben is így tett. - Szóval, nem
egész két hét múlva a csajokkal
megyünk Montreálba, 3 egész hétre.
- Akkor szünetet kérsz? - kérdezte
szomorkásan.
- Nem tudom, csak... Tudod nem vagyok beléd szerelmes, de kezdek
kötődni hozzád. Ki tudja mi történik ott.. Egy
vad buli.. Vagy akármi és én nem akarom elveszteni
a fejem, de ha el is vesztem, akkor azt úgy akarom, hogy
téged közbe ne bántsalak meg.
- Értem... Nem akarlak elveszíteni. És
megértelek. Amint felszállsz a gépre, a mi
kapcsolatunk megszűnik létezni. De ha hazajösz... Én
várni foglak - csókolta meg a homlokom, majd
magához húzott.
- Jajj Ben ... - pityeregni kezdtem és szorosan
hozzábújtam.
- Na, ne itasd az egereket - emelte fel a fejem Ben. - Még
nemegész másfél hetet velem vagy és addig
könnyeknek itt helye nincs - törölgette az arcomat.
Ott ültünk, jobban mondva feküdtünk, és Ben
olyan megértő volt. Nem kellett magyaráznom neki semmit,
úgy megértette a helyzetet, ahogy volt. Persze biztosan
rosszul esik neki ez az egész, de tűr és vár.
Remélem nem baltázok el semmit se, ami a kettőnk
közötti dolgot illet...
A napok gyorsan teltek, és elérkeztünk a
várva várt reggelhez. Felkeltem, megfürödtem,
hajat mostam, aztán megszárítottam, kifestettem
magam és végül felöltöztem.
- Kész vagy? - kérdezte apa.
- Azt hiszem mindenem megvan - néztem a bőröndjeimre.
- Akkor nyomás, még a végén lekésed
- sürgetett anyu.
Bevágódtunk az autóba és irány a
reptér. Mikor odaértünk Lucyék már ott
voltak. Ezt csodáltam is, hiszen ők a késősök.
- El se hiszem - futottam a lányokhoz.
- Alig várom - szorongatta Luce a kezemet.
- Hogy hogy ilyen időbe itt vagytok? - kuncogtam.
- Nem gondolod, hogy pont innen késünk el - nevetett Chloe,
majd az osztályfőnök jött oda hozzánk.
- Na lányok, vegyetek érzékeny
búcsút a szülőktől, indulunk - ezt olyan
bájvigyorogva mondta, hogy majdnem elhánytam magam, na de
búcsúzkodni kellett.
- Anya, apa! - öleltem meg őket. - Csak úgy
megsúgom, nem fogtok hiányozni - nevettem.
- Hééj, add csak vissza a zsebpénzed - fenyegetett
apu.
- Nem ám. Nagyoooon hiányozni fogtok. Ki fogja
megcsinálni nekem a reggelit? - kérdeztem.
- Minden bizonnyal te. Ne hozz ránk szégyent
légyszíves - mondta anya.
- Dehogy is. Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Most megsértődtem.
- Csak viccelteem - utánozott anyu.
- Na jolvan. Most már tényleg mennem kell. Sziasztok -
pusziltam meg őket.
- Szia! Vigyázz magadra! - mondták szinkronba az
ősök.
Még egy utolsót integettem, majd a csajokkal
elkezdtünk vonulni az 50 kilós bőröndökkel.
Csekkoláshoz készülődtünk, mikor a nevemet
hallottam.
- Mandy! - kiáltott Ben, majd megfordultam és ott
találtam máris magam előtt.
- Szia! - köszöntem.
- Szia! Ezt neked hoztam, de csak leszálláskor bonthatod
ki - nyújtott át a kezembe egy
ajándékzacskót.
- Akkor fogom. - mosolyogtam.
- Hiányozni fogsz - ölelt át.
- Te is nekem - megint elérzékenyedtem, majd
megcsókoltam őt.
Elengedtem, integettem neki, majd elindultam felszállni a
gépre.
A gépen el akarták venni az ajándékom, de
ragaszkodtam hozzá, hogy ezt biza' én magammal viszem. A
nő beletörődött én pedig elfoglaltam a helyem Lucy
mellett.
Természetesen nem bírtam kivárni, hogy
leszálljunk, így azonnal kibontottam az
ajándékot. Egy édes plüssmaci és egy
levél volt. A levelen pedig a következő állt:
Tudtam, hogy nem bírod ki
leszállásig, szóval így
kívánok jó utat. Várlak haza. Szeretlek.
Ben.