Won't go home without you
11. fejezet
Mikor leszálltunk a gépről és
összeszedtük a csomagjainkat kimentünk a reptér
elé, ahol az igazgató (gondolom én) várt
minket és két hatalmas busz. Az igazgató
(mostmár biztos, hogy igazgató) köszöntött
minket, aztán elfoglaltuk a helyünket a buszba és
meg sem álltunk az iskoláig. Izgatottan szálltam
le a busszról.
- Nos, itt fogunk tanulni 3 hetet - néztem körül
vigyorogva.
- Úgy ám. Máááár alig
várom - vigyorgott Luce is és persze Chloe is.
- Nos, alkossatok 5 fős csapatokat! - kiabált az
osztályfőnök.
- 3 már megvan - néztem magunkra.
- Summer és Rebeca legyen a 4. és az 5. - javasolta Luce.
- Megkeresem Rebecat ti pedig keressétek Summert, aztán
gyertek vissza - moondtam, majd a tömegbe keresni kezdtük
őket. Rebeca az én unokatesóm, Summer pedig az
övéké volt.
- Ha megvannak a csapatok, álljatok sorba, kaptok egy
számot és húznotok kell egy másikat -
kaptuk a következő utasítást.
- 5ös csapat húzzon egy számot - majd
belenyúltam a kapalba és kihúztam a 9eset.
- Nem értem, hogy minek ez a számosdi -
értetlenkedett Rebeca.
- Majd kiderül, mit nyugtalankodtok - nevettem, de azért
engem is érdekelt a dolog.
- Most pedig, mindenkinek meg kell keresnie a térkép
alapján a hozzájuk tartozó számot - erre a
tömeg megindult a nagy térkép felé, mint
valami marhacsorda, mi türelmesen kiváruk míg
mindenki elment és aztán néztük meg a
térképet. Az iskola térképe volt, és
tele számokkal. A 9est könnyű volt kiszúrni, mert
azon a környéken csak az az egy szám volt, egy nagy
teremben.
- Irány a tornaterem - mondta Chloe, majd futni kezdtünk.
Természetesen eltévedtünk egyszer kétszer, de
csak megtaláltuk.
Beléptünk a tornaterembe és 5 srác ott
állt a hangszereik mögött és játszani
kezdtek csakis csakis nekünk. A csajokkal
összenéztünk, és mindenki
szájáról le lehetett olvasni a bazdmeg
szócskát.
- Ezt nem hiszem el - súgtam Lucynak.
- Én se - esett le az álla Chloenak.
- És most nincs nálam váltóbugyi -
kuncogtam.
- Jellemző... - mosolygott Rebeca, majd tovább hallgattuk őket,
persze közben mindenkinek járt a feje meg a lába
és vigyorogtunk mintha megkátogatott volna mariska
néni.
- Húú - tapsoltunk egyszerre és hujjogtunk
- Üdvözlünk Montrealba! - köszöntött
minket az énekes gyerek, majd valami egyen
papírtáskával felénk tartottak. - Egy kis
ajándék.. - majd mindegyik srác választott
egy csajt és átadta. - Jeff, Seb, David, Chuck és
szerény személyem Pierre - mutogatta végig a
srácokat az énekes csávó, most már
tudjuk, Pierre.
- ők pedig Beca, Summer, Mandy, Luce és szerény
személyem Chloe - mutatott be minket a rangidős.
- Nos, az az igazság, hogy fiúkra
számítottunk.. - vakarta a fejét David.
- De lányokat kaptatok - mosolyogtam, majd elgondolkodtam. -
Áj, ti vagytok a házigazdák. Szó szerint a
házigazdák?
- Szó szerint. Mi látunk titeket vendégül -
magyarázta Jeff.
- De nem lesz ebből gond? - kérdezte Summer.
- Azt majd az igazgatók megtárgyalják..
Körbevezettek a suliba, meséltek róla, és
magukról, mi pedig magunkról. Nagyon jófejek
voltak, azt meg kell mondani. Nagyon közvetlenek voltak és
már az első nap rengeteget nevettünk. A következő
program az, hogy körbevezetnek minket a városukba. Az
ottani igazgató nagyon lazán veszi a dolgokat, mert csak
így engedett mindenkit. Megnéztünk egy két
nevezetességet, majd visszasétáltunk az
iskolához.
- Nos, remélem mindenki jól érzi magát itt
nálunk, és jól is fogja az elkövetkezendő 3
hétben. A házigazdák, most vigyék haza a
vendégüket, egy napot kaptok ismerkedni és
aztán hétfőn pedig kezdődjön az iskola. Jó
szórakozást és kellemes időtöltést
kívánok mindenkinek! - mondott egy rövid
köszöntőt az igazgató.
- Akkor ki kinél fog aludni? - érdeklődtem.
- Te nálam fogsz - nyögte ki David kicsit zavarba. - Anya
vár már minket. A nővérem is
egyidőbe fog velünk érkezni, neki is van egy vendége
- magyarázta.
- Értem. Csajok - öleltem meg őket.
- Ne aggódjatok, holnap úgyis találkoztok - mondta
Pierre. Ezután elköszöntünk
egymástól, majd Daviddel elindultunk hazafelé.