Welcome to my life
2. fejezet
Mikor mindenki degeszre ette magát, átvonultunk a
barátnőimmel a nappaliba, Ian pedig a szobájába
ment. Csacsogni kezdtünk
mindenféléről. Chloe beszélt a
lányáról, Noraról, - aki egyidős a fiammal
– aki
épp most esett át élete első
szakításán. Luce is beszélt a
lányáról, Oliviaról,
aki még csak 10, de nagyon okos és
tudálékos, csak éppen nem jön ki az
apjával
mostanában.
- Na és veled mi történt? Na ne mond, hogy semmi
mert el nem
hisszük. Veled mindig történik valami. –
mosolygott Luce.
- Semmi semmi… - legyezgettem. – Szóval Noranak
most fáj a
szíve és Olivia harcot vív az apjával
– tereltem.
- Na, Mandy! Most azonnal elmondod – szólt rám
Chloe. –
Tudjuk, hogy van valami, mert amióta itt vagyunk fülig
ér a szád.
- Jó, de csak csendben – halkultam el. – Ma, mikor
bevásárolni voltam, véletlen nekitoltam egy
pasinak a kocsit… És amikor rám
nézett… - hallgattam egy el percre. – Isten
látja lelkem, hogy nem hazudom: megremegtek
a lábaim. Olyan zavarba lettem, hogy az valami hihetetlen.
Utoljára ilyet még anno
Patrickkel éltem át. Aztán később, amikor
várakoztam a kasszánál, ott állt nem
messze tőlem, és engem nézett.
- Ajhe – pislogott nagyokat Luce.
- Pattel milyen a kapcsolatod? – kérdezte Luce.
- Hát… elég sokat veszekszünk, keveset van
itthon.. Most is
látod, fél 8 és ő még sehol. Nem tudom
merre kujtorog. – mondtam, majd nyílt az
ajtó. – Most pedig csend erről, világos? –
súgtam oda a lányokhoz, mire ők
bólogattak.
- Sziasztok! – köszönt be Patrick.
- Szia – köszöntünk szinkronba.
- Kész a vacsi? – kérdezte Pat.
- Sütőbe.. – feleltem neki.
- De hiszen ez már kihűlt. – hüledezett.
- Akár a kapcsolatunk.... – mondtam halkan.
- Tessék? – kérdezte vissza
- Csak annyit mondtam, hogy melegítsd meg.
- Jó. – felelte.
- Mi most mennénk is – mondta Chloe.
- Rendben. Ahogy gondoljátok. – feleltem, majd
felálltam.
- Hétvégére meg tervezzünk valamit.
Például egy pikniket a
parkba – mosolyogtam.
- Rendben. Benne vagyok – helyeselt Luce.
- Én is – egyezett bele Chloe.
- Akkor jó. Majd hívalak Luce, te meg majd szólsz
Chloenak –
kísértem ki az ajtóhoz őket.
- Rendben. Szia! – Luce
- Sziasztok! – én.
- Szia! – Chloe, majd becsuktam az ajtót.
A konyhába mentem, elmosogattam, majd leültem Patrick
mellé
az étkezőbe. Egy szót se szólt hozzám, csak
az újságot olvasta és tömte a
fejét. Nem bírtam a csendet, így
beszélgetést kezdeményeztem.
- A hétvégén piknikezni megyünk a parkba,
rendben? – kérdeztem.
- Nem jó, már megbeszéltem az egyik
ügyfelemmel, hogy együtt
ebédelünk – mondta egyhangúan fel se
nézve az újságból.
- És fontosabb ez mint a családod? –
kérdeztem
- Igen. – felelte.
- Tessék? – emeltem fel a hangom.
- Azt mondtam nem. A család fontosabb.
- Egy frászt! Neked fontosabbak az átkozott
ügyfeleid mint a
családod.
- Muszáj valamiből eltartani a családot.
- Te most arra célozgatsz, hogy csak a te fizetésedből
éldegélünk?! – kiáltottam vele.
- Nem, állítom, hogy az én fizetésemből
élünk. – kiabált ő
is.
- Cseszd meg, Mr. Nagyképű! Ma a kanapén alszol. –
mondtam majd
elindultam a háló fele.
- Nem te mondod meg, hogy hol alszom!
- Nem?! Akkor törd be az ajtót – zártam be
magam mögött a
hálószoba ajtaját.
Elegem volt az örökös vitázásból,
abból, hogy engem számba
se vesz, hogy munkamániás…
Ez így nem élet, ez egy kínbarlang vele. Az
egyetlen örömöm
Ian.
- Anya, átmegyek Sharonhoz – hallottam Ian hangját.
Sharon a
barátnője…
- Jó, de 10re itthon vagy. – mondtam neki, és
már hallottam
is az ajtócsapódást.
- Mi lesz a családommal? – kérdeztem
magamtól, majd
lefeküdtem aludni.