Welcome to my life
3. fejezet
Másnap reggel, mikor felkeltem, az órámra
néztem. Kereken 8
órát mutatott. Gondoltam, ideje felkelni.
Kikászálódtam az ágyból, majd a
hálóból nyíló kisebb fürdőbe
mentem. Lezuhanyoztam és megmostam a hajam, majd
megszárítottam. Aztán kimentem
a konyhába, ahol Patrickkel találkoztam. Egy pohár
kávé mellett és
természetesen az elengedhetetlen újság mellett
ücsörgött. Egy pillanatra
felnézett az újságból, bólintott,
én is bólintottam, majd tovább olvasta az
újságot. Készítettem magamnak egy
szendvicset, majd felöltöztem, és átugrottam
a sarki kisboltba. Bevásároltam a délutáni
piknikre. Vettem friss zsemlét
amiből majd a szendvicseket csinálom, vettem még
gyümölcsöt, ásványvizet és
Iannek reggelire valót. Amint mindennel megvoltam, fizettem majd
a hazafele
vezető úton felhívtam Luce barátnőmet.
- Szia! – vette fel a telefont hossza csengés után.
- Szia! Akkor ma piknik?
- Igen! 3 óra körül jó lenne, nem? –
érdeklődött.
- Igen. Te hozol poharat és plédet, én viszem a
kaját,
Chloenak pedig mond meg, hogy hozzon valamit ami leköt minket. J
- Rendben. Akkor a Lafontainba… Szia!
- Szia! – majd kinyomtam, és folytattam az utat
hazafelé.
Iant ilyenkor sokáig hagyom aludni, ami nálam 10
órát
jelent, így amikor az óra 10et mutatott, felmentem a
szobájába. Épp nyitottam
volna az ajtót, amikor nyílt a fürdő ajtaja.
- Szia! – pusziltam meg Ian vizes homlokát.
- Szia anya! – mosolygott.
- Ilyen korán? – érdeklődtem. – Most
akartalak
felébreszteni.
- Már fent vagyok. – mosolygott ő is.
- Délután piknikezni megyünk a csajokkal, ugye
velünk
tartasz?
- Jöhet Sharon is?
- Jöhet persze. – kacsintottam.
- Akkor benne vagyok. Olivia is jön? És Nora is?
- Nem tudom. Biztosan.
- Rendben. Mikor megyünk? Mert meg kéne beszéltem
Sharonnal.
- 3ra megyünk, szóval hívd át fél3ra.
- Jó – mondta, majd bement a szobájába
és becsukta az ajtót.
Már épp mentem volna le a lépcsőn, amikor
újra Ian szólt hozzám.
- Anyaaaaa?! – húzta el a végét.
- Igen? – fordultam meg.
- Csinálsz nekem valami reggelit? – pislogott nagyokat.
- Egye fene. – mosolyogtam. – De addig pakolj össze a
szobádba egy kicsit, és kérlek, nyisd ki az
ablakot. – mondtam majd bólintott
és újra eltűnt a szobájába.
Lerobogtam a konyhába, elővettem a kakaós-csigát,
amit
nemrégiben hoztam a boltból és beraktam egy kicsit
a mikróba. Közbe csináltam
egy pohár kakaót, majd egy tálcára pakoltam
őket és felvittem a szobájába.
Meglepődtem, mikor megláttam, hogy milyen rend van a
szobájába. Nem gondoltam
volna, hogy összepakol. Általában húzza a
dolgokat és csak később csinálja meg,
de most csilli-villi volt minden.
Mikor közeledett a 3 óra, összepakoltam egy
kosárba minden
szükséges dolgot, és mikor megjött Sharon,
kocsiba ültünk és elindultunk. Elég
nagy volt a forgalom, így kellett 20 perc, mire
odaértünk.
- Látjátok valahol Lucet vagy Chloet? –
kérdeztem a
gyerekektől, amikor beértünk a park területére.
- Én nem látom őket – nézett körbe
Sharon.
- Én viszont igen. Ott ülnek az árnyékba
és kalimpálnak a
kezükkel – nevetett Ian.
- Ja igen, akkor nyomás! – mondtam, majd
feléjük vettük az
irányt.
- Sziasztok! – köszöntünk, majd ők is.
Letelepedtünk a plédre és élveztük a
kellemes időt. Chloe
hozott kártyát, így tudunk játszani
valamivel. És szerencsénkre a szél se fújt.
A gyerekek mikor már unni kezdték a dolgot,
elkéredzkedtek.
- Anya, elmehetünk enni egy fagyit? – kérdezte Ian
tőlem.
- Léééééécccciii .- mondta
Olivia Lucenak.
- Na jó, menjetek. Itt egy kis pénz –
nyújtotta oda Iannak
Chloe.
- Köszönjük – felelte Nora, majd elmentek.
- Összevesztetek tegnap? – kérdezte Luce tőlem, mikor
a
kölkök már tisztes távolságba voltak.
- Igen… Mer őfelsége azt hiszi ő tartja el a
családot…-
feleltem.
- Elképesztő, mit nem gondolnak magukról a
férfiak… - Chloe.
- Hát igen – mondtam, majd körbenéztem. Egy
frizbit láttam
ekkor közeledni.
- Fejeket le – mondtam a csajoknak, majd lehúztuk a
fejünket
és az imént említett tárgy elsuhant a
fejünk felett és mellettem landolt.
- Dobd vissza nekik! – mosolygott Luce.
- Igen, dobd! Csupa jóképű pasas játszott vele.
- Jó, visszadobom. – mondtam, majd felálltam,
kezembe vettem
a frizbit és eldobtam az irányukba.
- Köszi – kiáltotta egy férfi.
- Nincs mit – kiáltottam vissza, majd lefagytam. –
Te úr ég!
Ez a hapsi a supermarketből…