Welcome to my life
4. fejezet
A supermarketes hapsi intett nekem és mosolygott. Nem tudtam
mást tenni én is intettem, majd visszaültem. A
férfi barátai egyből odamentek
hozzá és egy kis nyüzsibe kezdtek. A csajokkal
én is összenéztem.
- Te… Szerinted?! – kérdeztem
- Igen, szerintem ők most rólad beszélnek – felelte
Luce.
- Szerintem tetszel neki… - elmélkedett Chloe.
- Az a baj hogy viszonzom… - pirultam el. – De nekem van
férjem, és egy fiam.
- „Barátság” is lehet belőle – nevetett
Luce. – Hamár
egyszer Pat ne elégít ki. Mert tudjuk hogy ez is a
gondod. Ismerlek Mandy,
tudom milyen voltál amikor fiatal voltál… Egy
nimfo....
- Barátság mi?! – nevettem. – Be kell hogy
valljam, 1 éve
nem volt semmi Patrickkel…
- Hogy micsoda? – döbbent le Luce.
- Jól hallottad. Kimondani is nehéz volt, nemhogy
átélni. –
mondtam.
- Nekem mondod?! – mosolyogtam, de közben kicsit el voltam
keseredve, hogy így tönkre ment a kapcsolatom Pattel.
- Mért nem mész oda? – kérdezte Chloe.
- És mit mondjak?! Szia te jóképű supermarketes
hapsi. Ez
éve nem szexeltem.
- Igen – nevettek a csajok hasukat fogva, majd én is. A
hangos vihorászás közepette, észre se
vettük, hogy a frizbi megint felénk tart.
Sikeresen eltalálta a homlokom.
- Áucs! – fogtam a fejem kicsit se vidámat.
- Mandy jól vagy? – kérdezte Luce.
- Nem. 120szal nekirepült egy frizbi a fejemnek. Szerinted?!
- Jajj, ne haragudj. – futott oda hozzám a sokszor
említett
férfi és a barátjai.
- Jól vagy? – kérdezték.
- Túlélem – mondtam.
- Annyira sajnálom. – sajnálkozott még
mindig.
- Nincs mit. Túlélem, már mondtam –
eresztettem meg egy
mosolyt.
- Amúgy David vagyok – nyújtotta a kezét.
- Én pedig Mandy. Ők itt pedig a barátnőim Luce és
Chloe.
- Sziasztok! - köszöntek, mire a fiúk is
köszöntek, ekkor
látta, közeledni a gyerekeket.
- Anya, anya! – futott hozzánk Olivia.
- Igen kincsem? – kérdezte Luce.
- Leettem magam fagyival – mutatta a foltos
pólóját Olivía.
- Na szép.. – mondta Luce. – Majd kimossuk,
jó? – kérdezte,
mire Olivia bólintott és ezzel egy időben
megérkezett a gyerekcsapat többi
tagja.
- Na, finom volt a fagyi? – kérdeztem
- Igen – bólogatott Sharon.
- Öhm… Akkor mi mennénk is. Sziasztok, és
Mandy, tényleg ne
haragudj!.
- Semmi gond sziasztok – köszöntem el tőlük.
- Ki volt ez? – kérdezte Ian.
- Nem tudom. Fejbe dobtak frizbivel és idejöttek
bocsánatot
kérni… - mentegetőztem.
- És honnan tudta a neved? – kérdezte Nora.
- Hát.. hát bemutatkozott, én meg udvariasan kezet
fogtam
vele, majd bemutatkoztam én is.
- Ja értem… Na mind egy. Kártyázunk?
– Ian.
- Persze – mondtam, miközben a távolban lévő
Davidet, ő
pedig engem nézett.
Fél 6 fele elkezdtük szedni a sátorfánkat
és hazafele
igyekeztünk. David még mindig ott volt a parkban, le se
tudtam venni róla a
szem, és amint láttam, ő se rólam. Ez mosolyt
csalt az arcomra. Amikor
elhaladtunk mellette köszöntem neki, majd ő is nekem. Amikor
odaértünk a
kocsihoz, bepakoltunk majd elbúcsúztunk a többiektől
és beszálltunk. Előbb
Sharont vittük haza, majd mi is hazamentünk. Otthon Patrick
fogadott azzal,
hogy merre jártunk.
- Merre voltatok? – kérdezte Pat.
- Piknikezni. Ha nem rémlene, tegnap ezen vesztünk
össze… -
feleltem neki.
- Értem. Főztél ma valamit? – kérdezte.
- Nem. – feleltem. – Te nem voltál itthon, mi pedig
ettünk
szendvicset ebédre Iannel. Aztán meg a pikniken is
ettünk.
- És mi lesz a vacsora?
- Amit találsz. Elfáradtam.
- Mibe, a semmittevésbe? – csipkelődött.
- Most fejezd be. Semmi kedvem nincs veled vitázni megint.
Annyira elegem van már belőled.
- Nekem meg belőled – ordítozta.
- Mért ordítasz? Félsz netán? Jó
lenne ha visszafognád
magad, mert Ianre is gondolnod kellene, ha már egyszer
rám nem gondolsz.
Legalább a fiad miatt ne üvöltözz!
- Már megszokta – vont vállat.
- És szerinted ez jó neki?! Hogy a szülei folyton
marják
egymást?! Hm? – kérdeztem mire ő otthagyott.
- Ma nem alszom itthon. – jelentette ki, majd a
hátára
csapta a zakóját és elindult.
- Mégis hol alszol, ha nem itthon? Hm? – mentem
utána.
- Nem tudom, bárhol jobb, mint itt. – felelte, majd
becsapta
maga után az ajtót.
A hálóba mentem, elfeküdtem az ágyon
és sírtam. Muszáj volt
már, nem bírtam tovább tartani magam. Annyira
zokogtam, hogy észre se vettem, hogy
bejött Ian.