Welcome to my life
9. fejezet
- Rosszat kérdeztem? – ijedt meg David a
hallgatásom miatt.
- Kicsit igen. A férjem egy segg. Na de ne is
beszéljünk
erről. Inkább most meséljetek ti. – eresztettem meg
egy műmosolyt.
- Tűzoltók vagyunk és nap mint nap emberi életeket
mentünk
meg – mondta nagy büszkén Pierre.
- Izgalmas lehet. Na meg persze elég veszélyes –
mondta
Chloe.
- Az bizony. Nem is egyszer történt meg, hogy majdnem
otthagytuk a fogunkat. – mondta Jeff, majd
történeteket kezdtek el mesélni.
Egyre többet megtudtunk a fiúkról. David singli csak
közülük. A többieknek van felesége és
egy-két gyereke. Davidet elkerülte a nagy
szerelem, vagy nem maradtak meg mellette, mert keveset van otthon, vagy
mert
bármelyik pillanatban el kellett mennie tüzet oltani. Amint
őt hívták, azonnal
mennie kellett. A munka bosszús oldala…
Még beszélgettünk egy keveset, majd
elköszöntünk a fiúktól.
Már épp ültem volna be a kocsiba, amikor David
futott oda hozzám.
- Mandy – lihegte.
- Igen? – mosolyogtam rá.
- Mondd csak, van kedved velem ebédelni holnap?
- Hát.. – néztem Lucyra aki bólintott egyet
mosolyogva. –
Szívesen elmegyek veled ebédelni.
- Ez nagyszerű – mosolygott ő is, majd miután
telefonszámot
cseréltünk és elkérte a címem
(természetesen Lucyét adtam meg)
elbúcsúztunk
egymástól.
A kocsiba hazafelé Luce csak mosolygott, és ha
megkérdeztem,
hogy mi van, csak tovább mosolygott. Otthon aztán
bevágtam magam az ágyba és
már aludtam is.
Másnap Luce rohant be a szobámba.
- Kelj fel! – rázott meg Luce.
- Mivan? – húztam magamra a takarót.
- Itt van már David. – nyögte ki.
- Micsoda? – pattantam ki az ágyból. –
Mért nem keltettél
fel?
- Én is aludtam.
- Jajj. Megmondanád neki, hogy kicsit… Vagy mindegy,
beszélek vele. – kaptam magamra a
köntösömet, majd kimentem a nappaliba. David
ott ücsörgött.
- Szia! – köszöntem neki. – Ne haragudj,
elaludtam. –
pirultam el.
- Szia – pattant fel. – Ezt neked hoztam –
nyújtott át egy
szál rózsát.
- Igazán nem kellett volna – pirultam el.
- Dehogynem. – mosolygott.
- Figyelj, én most hamar összekapom magam, jó?
És már
mehetünk is.
- Jó – bólogatott, majd elsiettem.
Lezuhanyoztam, kifestettem magam, felkaptam magamra valami
csínosat majd lerobogtam Davidhez.
- Kész vagyok – jelentettem ki.
- Hűha – nyelt egyet.
–Ööö… Akkor mehetünk?
– mosolygott.
- Persze – bólintottam.
–Luce, elmentünk – kiáltottam neki.
- Rendben, jó szórakozást – kiáltotta
vissza, majd elhagytuk
a házat.
Beültünk David kocsijába, majd egy kisebb
étteremhez
kocsikáztunk. Amikor megérkeztünk,
leültünk egy asztalhoz, és rendeltünk
magunknak. Közben jót beszélgettünk. Azt
hittem, nem fog Patrickre terelődni a
szó. Hát tévedtem…
- Ne haragudj, hogy ennyire pofátlan vagyok – kezdett
bele.
– De szabad tudnom, hogy mért rossz a kapcsolatotok a
férjeddel? Vagyis hát
csak sejtem, hogy rossz, mivel seggnek nevezted.
- Hát… - fújtam ki a levegőt. – Tudod,
Patrick – a férjem –
sokat dolgozik, keveset van otthon. Amikor piknikezni voltunk akkor
nagyon
össze vesztem vele mert őfelsége az ügyfelével
ebédel, mert már megbeszélte, és
őfelsége úgy tartja, hogy csak az ő
fizetéséből élünk. Voltak még
húzásai, de
erről én most nem beszélték. – szomorodtam
el.
- Nem akartalak elszomorítani – fogta meg a kezemet az
asztalon, mire én zavaromba totál
elvörösödtem. – És nem is akartalak zavarba
hozni – mosolygott, majd elvette a kezét.
- Ugyan, semmi baj – mondtam. - De
inkább hanyagoljuk ezt a témát. Majd ha
úgy adódik elmesélek mindent.
- Rendben – mosolygott.
Miután elfogyasztottuk az ebédünket, David hazavitt,
hiszen
ő éjszakai műszakban dolgozik ma és holnap is.
Miután megérkeztünk az ideiglenes otthonom
elé, David
leállította a motort, és rám nézett.
A nézéséből levettem, hogy mit szeretne.
Beleharaptam az ajkaimba, David pedig egyre csak közeledett
felém. Mikor már
majdnem megcsókolt, én viszont elhúztam a fejem,
köszöntem neki, majd
kiszálltam az autóból. Félúton
visszanéztem, dobtam neki egy puszit, majd
bementem a lakásba.