Welcome to my life
13. fejezet
- Dehogynem kislány. Vigyázok rád – kezdett
el újra csókolgatni.
A nyakamtól indult és egyre lejjebb haladt.
Az izgalom erősebb volt, mint a félelem. Nem volt ezután
olyan furcsa és félelmetes érzésem. Sőt, a
mennyekben jártam.
Miután eljuttattuk egymást a kéj
világába, lihegve bújtunk
össze a kanapén, s David csak ennyit mondott:
- Szeretlek – majd felnéztem rá, és
válaszoltam neki egy
csók társaságába.
- Én is szeretlek – majd a fejemet lehajtottam David
mellkasára, és elaludtam.
Másnap reggel, amikor felkeltem, David még aludt.
Kimásztam
az öleléséből, felvettem a tegnap földre dobott
ingjét, majd a konyhájába
mentem.
- Lássuk csak – nyitottam ki a hűtőt. –
Tojás, sajt, vaj … -
pakoltam ki a hűtő tartalmát, majd összedobtam egy gyors
reggelit kettőnknek. Ezek
után rápakoltam egy hatalmas tálcára,
és odaegyensúlyoztam a nappaliba.
A tálcát leraktam az asztalra, majd keltegetni kezdtem
Davidet.
- Jó reggelt – puszilgattam.
- Neked is – nyitotta ki a szemét, majd mereven
bámult
engem.
- Miaz? – mosolyogtam.
- Olyan gyönyörű vagy. – simította végig
az arcom.
- Köszi – mosolyogtam. – Gyere, ülj fel.
Csináltam reggelit.
- Na, mifene – mosolygott. – Akkor lássunk neki
– ült fel,
majd az ölünkbe vettük a tálcát és
falatozni kezdtünk.
Mindezek után, lezuhanyoztam, majd elköszöntem tőle.
Otthon
Patrickkel futottam össze.
- Mégis hol voltál? – förmedt rám.
- Szórakozni a csajokkal – vágtam rá.
- De Luce és Chloe nem volt ott.
- Na mi van? Kutakodtál utánam? – tettem
csípőre a kezem.
- De csak mert aggódtam. De ne terelj, hol voltál?
– üvöltött.
- Mondtam már!
- És mért nem jöttél haza? Mért csak
most estél haza?
- El voltam fáradva. Mona pedig felajánlotta, hogy
aludjak
nála. Én meg elfogadtam. – mondtam, majd elindultam
az emelet felé.
- Azt hiszed ennyivel megúszod? – emelte felém a
kezét.
- Azt! – álltam bele az arcába, majd mivel
megdermedt,
otthagytam.
A nap további részében nem szóltunk
egymáshoz.
Telt, s múlt az idő, közelgett a karácsony. David pedig szeretett volna velem lenni szenteste, és nehezen fért bele a fejébe, hogy nekem a családommal kell lennem.
- Nem hiszem el, hogy megint egyedül kell lennem – puffogott. – Nekem ez nem megy így tovább. Hagyd ott a férjed, legyél szabad! Legyél velem!
- David, nekem van családom. Tudtad, hogy mit vállalsz. Nem sok kel már, hogy elhagyjam Patricket. Ígérem. – léptem oda hozzá.
- Tudod, hogy hányszor hallottam ezt tőled? 3 hónapja ezt hallom, amikor szóba merem hozni ezt témát. – emelte fel a hangját.
- Tudod mit?! Akkor a soha viszont nem látásra! – kaptam fel a vizet, majd elmentem.
Nagyon megharagudtam rá. Jó, tényleg ezt mondom már neki egy ideje, de hát mivel hitegessem, hogy ne hagyjon el?! Engem csak ő szeret és senki más.