A Portugál királyság megalakulása előtt
Európa térképe 411-ben A Szvév királyság (Galicia) az 5-6. században Európa térképe 511-ben Az Ibériai-félsziget a 6. század közepén Európa térképe 569-ben A reconquista szakaszai Portugália őslakónak az ibéreket tekintjük, akik i.e. 1600 körül vándoroltak ide Észak-Afrikából vagy a Mediterráneum keleti részéből. Az ibérek és az ezer évvel utánuk (az i.e. 7–6. században) bevándorolt kelták keveredéséből alakult ki a terület keltibér lakossága. A luzitánok keltibér törzsét a Római Birodalom csak közel két évszázados (i.e. 194. – i.e. 27.) küzdelemben tudta meghódoltatni; a római uralmat véglegesítő Augustus végül róluk nevezte el az itt megszervezett római provinciát Lusitaniának. A lakosság gyorsan átvette a latin nyelvet és romanizálódott. A kereszténység az i.u. 3–4. században kezdett elterjedni. A provinciát három, a hunok nyomása elől menekülő szövetséges nép (a vandálok, az alánok és a szvébek) számolta fel 409-ben. Ők 410 és 416 között a Pireneusi-félsziget nyugati, illetve déli partvidékén fejezték be a Nyugat-Római Birodalmon és a Gall Királyságon át vezető, 400-ban, illetve 401-ben kezdett, hosszú hadjáratukat. Letelepedtek, és királyságokat alapítottak (az asdingi és a silingi vandálok külön-külön). Ezek az új államocskák rövid életűeknek bizonyultak: a nyugati gótok nyomásának csak a Szvéb királyság tudott hosszabb ideig (585-ig) ellenállni a jelenlegi Galiciában és a mai Portugália északi részén (a vandálok továbbvándoroltak Észak-Afrikába). A 6. században a Nyugati Gót Birodalomhoz tartozott. Rekared király alatt (586-601) a római egyházhoz csatlakoztak, és Rekared már a pápa áldásával koronáztatta meg magát. Witiza király (701-710) megpróbálta az addigi választott királyságot örökölhetővé átformálni, de ez a kísérlete a klérus és a nemesség ellenállásán megbukott, és őt magát is megfosztották uralmától. A trónbitorló Rodrigo ellen a király fiai az arabokat (és berbereket) hívták be. A Tarik ibn Ziyad által vezetett arab sereg 711-ben Jerez de la Frontera mellett legyőzte Rodrigo csapatait, de Witiza fiai is elestek. Az arabok kihasználták a vizigótok végzetes meggyengülését: megszállták a területet, felszámolták a Vizigót királyságot, és ők lettek Hispánia urai, akiket idővel móroknak kezdtek nevezni. Államukat annak fővárosáról Córdobai Kalifátusnak nevezték el. A mórok kiűzése az ezredforduló táján indult meg. 868-ban III. (Nagy) Alfonz, Galicia királya (838–910) a vidéket a móroktól visszahódító hadvezérének, Vímara Peresnek adta a Minho és a Douro folyók közötti területet: ez lett az első portugál grófság, mivel a grófságot legnagyobb városáról, Portucaléról, a mai Portóról hamarosan Condado de Portucalénak kezdték nevezni. A Portugal névalak először egy 938-ban kelt okiratban fordul elő. A portugál grófok ugyan mindig Galicia, illetve a jogutód Leóni királyság, egy rövid időszakban (1029–1035) Navarra, majd később Kasztília hűbéresei voltak, a gyakorlatban azonban mind önállóbban intézték ügyeiket, és többször is fellázadtak hűbéruruk ellen. A grófság és egyúttal a Vímara-ház 1071-ig maradt fenn. Az első portugál grófság utolsó grófja Nuño Mendes (ur. 1050–1071) lett. Ő 1070-ben fellázadt II. García ellen, de García a pedrosói csatában tönkreverte az ellene lázadó portugál hadakat. Az első portugál grófságot felszámolta; területét Coimbrához csatolta. Még abban az évben Garcíát is legyőzte bátyja, Vitéz Alfonz. Ezzel Galicia, mint önálló állam megszűnt, és vele a portugál területek is Kasztília részévé váltak. A második portugál grófságot Vitéz Alfonz 1093-ban hozta létre; Portugália grófjává Terézia (1170 k. – 1130 k.) lányának férjét, Burgundi Henriket (1070 k. – 1112) tette meg. A portugál királyság a perszonálunió előtt [szerkesztés] A Portugál Birodalom térképe (1415-1999). Piros-gyarmatok; Rózsaszín – felfedezések, a kereskedelmi és felségjogi hatáskör területei; Kék – tengeri felfedezések és útvonalak A dél-galiciai második portugál grófság megalakításától származtatják trónjukat Portugália királyai, bár a királyságot csak 1143-ban kiáltotta ki I. Alfonz, a második portugál grófság harmadik grófja. Ő 1147-ben visszafoglalta a móroktól és fővárosává tette Lisszabont. Az ország végleges kiterjedését Bolognai Alfonz király alatt, Algarve taifa meghódításával (1249–51) érte el, de uralkodói ezután még sokáig „Portugália és Algarve” királyainak nevezték magukat. Az első portugál rendi gyűlést (cortest) 1256-ban hívták össze. Portugália és Spanyolország mai határát 1267-ben húzták meg, de Kasztília továbbra is állandóan fenyegette a fiatal állam önállóságát. A portugál tengeri hatalmat Földművelő Dénes király alapozta meg, amikor megszervezte a portugál hadiflottát. Utóda, Bátor Alfonz a költségvetésből aktívan támogatta a földrajzi felfedezéseket — ennek köszönhetően egy portugál–genovai hajóraj fölfedezte a Kanári-szigeteket. Mivel Kasztília Franciaország szövetségese volt, Portugália Angliával fűzte szorosra kapcsolatait: a két ország 1308-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött. Kapcsolatukat jelentősen erősítette a század végén kitört trónutódlási válság. 1383-ban ugyanis Szép Ferdinánd királlyal férfiágon kihalt a Burgundi-dinasztia. Ferdinándot elvileg legidősebb lánya, I. Beatrix követte a trónon, a gyakorlatban azonban azt férje, I. János kasztíliai király követelte magának. A portugál nemesek Igazságosztó Péter király János nevű törvénytelen fia (Ferdinánd féltestvére) vezetésével felkeltek az idegen uralkodó ellen, és az aljubarrotai csatában (1385) le is győzték. Az új uralkodó János lett, és mivel ő volt az Avis-rend nagymestere, az új királyi ház az Aviz- (avagy Avisi-) dinasztia nevet kapta. I. János hatalmának legitimálása érdekében egyik első intézkedéseként (1386-ban) „örök szövetséget” kötött Angliával, és a Lancaster-házban született Filippa hercegnőt vette feleségül. A 15. század elején a portugál királyok stabilizálták az ország államrendjét, megszilárdították hatalmukat. A tengerhajózás fejlődésének eredményeként Portugália lett Európa legjelentősebb gyarmatosító hatalma. 1494-ben Portugália és Spanyolország a tordesillasi szerződésben megállapodott a világ felosztásáról. A 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki és lakatlan szigetcsoportokat telepített be. A portugál világhatalom kiépítésének lépései: Ceuta elfoglalása (1415), a Madeira-szigetek betelepítése (1425), La Gomera elfoglalása (1430 körül), az Azori-szigetek betelepítése (1431), a Zöld-foki szigetek betelepítése (1461), Tanger elfoglalása (1471), Annobón betelepítése (1474), São Jorge da Mina erődjének felépítése az Aranyparton (1482) Cabinda gyarmat alapítása (1483–85) São Tomé alapítása (1485), Mozambik gyarmatosítása (1498, Vasco da Gama), Brazília gyarmatosítása (1500), Ceilão gyarmat megalapítása Ceylon szigetén (1505) Goa gyarmatosítása (Afonso de Albuquerque, 1510), Malakka gyarmatosítása (Afonso de Albuquerque, 1511), Fort Axim erődjének felépítése az Aranyparton (1515), Ormuz elfoglalása (Afonso de Albuquerque, 1515), Makaó bérbe vétele (1557), Bissau-Guinea gyarmatosítása (1588) Timor gyarmatosítása (1633). A Tökéletes Jánosnak is nevezett II. János portugál király (1481–1495) kíméletlen eszközökkel erősítette meg a korona hatalmát a főnemesekkel szemben. 1494-ben Spanyolország és Portugália, a kor két nagy tengeri hatalma a tordesillasi szerződésben felosztotta a világot: meghatározták, hogy melyikük merre terjeszkedjen. János utóda, Szerencsés Mánuel (1495–1521) 1497-ben betiltotta a zsidó és az iszlám vallást; a zsidók egy részét erővel megtérítették, a többieket száműzték. Mánuelről kapta nevét a portugál építészet jellegzetes irányzata, a Mánuel stílus. Keletről fűszerek érkeztek Lisszabonba, Brazíliából cukor, Afrikából pedig arany és rabszolgák. A gyarmatokról szerzett extra jövedelmet nem az ország gyarapítására fordították, hanem felélték, ezért a fénykort hosszú hanyatlás és elszegényedés követte. A gyarmatokból a 20. század közepére nem maradt meg, csak: Angola, Mozambik, Zöld-foki szigetek Makaó, Kelet-Timor. 1536-ban bevezették az inkvizíciót. 1540-ben beengedték a jezsuitákat. A spanyol-portugál perszonálunió [szerkesztés] 1580-ban I. Henrikkel egyenes ágon kihalt az Aviz-dinasztia, és a király két unokaöccse közül II. Fülöp spanyol király Alba hercege vezette hadai legyőzték az Aviz-ház utolsó uralkodója, Antal csapatait. II. Fülöp személyében egyesítette Portugália és Spanyolország trónját, és a következő hatvan évben ő és utódai egyszerre voltak mindkét ország királyai. A spanyol uralkodók elvileg elismerték Portugália kiváltságait, és külön kezelték a két országot, miközben egyesítették a két gyarmatbirodalmat. A portugálok azonban alávetett, félgyarmati helyzetben érzeték magukat. Súlyos csapás volt számukra, hogy elveszítették hagyományos kereskedelmi partnereiket: Angliát és Hollandiát, mivel ezek az országok ellenséges viszonyban álltak Spanyolországgal. A korábbi portugál gyarmatok egy részét elfoglalta Hollandia (pontosabban a Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) és a Holland Nyugat-indiai Társaság (WIC). Lásd még: Holland kísérlet Brazília gyarmatosítására A harmincéves háborúban Spanyolország (és vele Portugália) az osztrák Habsburgok szövetségeseként vett részt. A háború okozta nehézségek mellett IV. Fülöp spanyol király (Portugáliában III. Fülöp) népelnyomó politikája is általános elégedettséget szült; uralma ellen több országrész felkelt. Az 1640-es katalóniai felkelést kihasználva a portugálok is megpróbálkoztak országuk függetlenségének helyreállításával, és 1640 decemberében Lisszabonban IV. János néven királlyá választották Bragânça hercegét. A szabadságharc esélyeit jelentősen javította, hogy az ifjú Condé, Enghien hercege által vezetett francia csapatok 1643. május 19-én a rocroi-i csatában megsemmisítő vereséget mértek a spanyol főseregre. Az új király is tehetséges hadvezérnek bizonyult, és egy sor ütközetben: montijói csata (1644), elvasi csata (1659), ameixiali csata (1663), Vila Vicosa-i csata (1665), legyőzte az ellene küldött újabb és újabb spanyol csapatokat — eközben még a gyarmatokat is visszafoglalta (kivéve Indonéziát, ami a hollandok kezén maradt). A spanyolok végül 1668. január 1-vel elismerték az ország függetlenségét, az ezt kimondó szerződésben Portugália átengedte korábbi gyarmatai közül Ceutát a spanyoloknak (Tangert 1643-ban elfoglalták az angolok). A Portugál királyság 1668 után [szerkesztés] Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! Az 1755 november elsején bekövetkezett földrengés, az ezt követő szökőár, és a tűzvész a szó szoros értelmében elpusztította a portugál fővárost, és mintegy 40 000 ember életét követelte. I. József király a kor legkitűnőbb építészeit vonta be az újjáépítési munkálatokba. A következő évtizedek során felépült új Lisszabon szebb lett, mint amilyen valaha is volt. Az ország területét 1801 és 1811 között a I.Napóleon francia császár csapatai foglalták el. A királyi család Brazíliába menekült, és erre az időre Rio de Janeiro lett a Portugál Királyság fővárosa. Brazília 1822-ben, a Brazil Császárság kikiáltásával függetlenedett Portugáliától. A 20. században [szerkesztés] Portugáliában 1910-ben polgári forradalom söpörte el a királyságot: október 5-én kikiáltották a Portugál Köztársaságot. 1926-ban katonai puccs döntötte meg a demokratikus kormányt és fél évszázados katonai diktatúra kezdődött. Salazar halála után az 1974-es vértelen portugál forradalom teremtette meg a mai demokratikus rendszert. Az új portugál kormány 1974-75-ben lemondott gyarmatairól, és függetlenséget adott nekik. 1986-ban lett az Európai Unió tagja.