~ Versek és novellák, saját alkotásaink ~

[nordlicht]

Betegség

(Nincs köze a RPG-khez, csak mivel ez az első eset, hogy önfordításra vetemedtem, és elég elvetemült is, gondoltam, ideillik ;))


"Nem vagy depressziós. Nem vagy pszichotikus. Még csak személyiségzavarod sincs. Rosszabb a helyzet, mint gondoltam."
Sylvia szemei két színtiszta félelemcseppé változtak. Az ablakon át, a leveleken ülő esőcseppek mintha rákacsintottak volna.
"Szerelmes vagy."

Valamikor annyira érdekes volt az élet. És ha nem is történt éppen semmi különleges, mindig álmodozhatott valamiről, mondjuk űrutazásról - így még a sorbanállás sem volt unalmas a postán vagy a boltban. Mindig volt valami, ami szárnyakat adott a gondolatainak. De most mindez üres rutinná vált. Mintha Pleasantville-be került volna, és ahelyett, hogy ő fertőzte volna meg a világot színekkel, ő kezdett volna a fekete-fehér környezethez idomulni. Az egyetlen élénk pont ebben a kifakult világban az a lány lett.
Nem tudta, hol lakik, vagy mi a neve; a zöldségesnél találkoztak, ahol Sylvia nyári munkát vállalt. A részeg tulaj véletlenül bezárta őket éjszakára. Ostoba véletlen volt, mint amikor a filmekben az emberek bennragadnak a liftben, és olyan beszélgetések kerekednek ebből, amik egyébként soha. Ők is reggelig beszélgettek. Akkor az egész olyan ártatlannak tűnt. Két hónappal később Sylvia itt üldögél egy kórházi ágyon, és azon gondolkodik, hogy kerülhette volna el ezt az egészet.

Az első hetek nem voltak annyira rosszak, bár várta, hogy a lány megint átlépjen a forgóajtón; minden vevőt úgy szolgált ki, hogy akár ő is lehetne. Túlórákat vállalt, a tulaj nagy örömére. De lassan elhalványultak a reményei. A lány talán soha nem is létezett - és egyébként is, miből gondolja, hogy ő, a kis szürke Sylvia egyáltalán érdekelhet valakit? Az egésznek nem volt semmi értelme. Végül felmondott.
De amikor be volt rúgva, vagy drog hatása alatt állt, akkor visszament a bolthoz, mintha az emlék visszahúzná. Ez furcsa volt, mert azelőtt sosem ivott vagy drogozott; bizonytalanul arra gondolt, na tessék, ennyit az állapotfüggő emlékezet elméletéről. Persze ekkor még nem ismerte be önmagának, hogy mekora hatással volt rá az az idegen lány. Még a pszichológiahallgatók is be tudják csapni önmagukat.

Akkor teljesen színjózan volt, amikor úgy döntött, leül a szokásos törökülésbe, és nekiáll tanulni a következő heti szemináriumra. Nem volt jobb dolga. Arra pedig nem volt mentsége, hogy ez miért pont a villamossíneken tette meg. A jármű hirtelen megállt, és a dühös vezető talpra rántotta Sylviát, valami felelőtlenségről és az anyja intim részeiről üvöltözve.
Nem akart öngyilkos lenni - amennyire vissza tud emlékezni. Egyszerűen a tárgyakhoz és emberekhez viszonyított helyzete elvesztette a jelentőségét. Mint annyi minden az életében. Először a külsejét hanyagolta el, majd az úgynevezett barátait, végül a tanulmányi eredményeit. Elvesztette az ösztöndíját, aminek következtében lefogyott. De valahogy még ezt is alig vette észre.
Arra sem emlékezett, hogy került a kórházba.

"Beszéljen erről a nőről." A hang mintha víz alól érkezett volna, a nyugtatók miatt.
"Hmmm...szőke. Maga kissé túlsúlyosnak mondaná. Hegyes áll, tengerzöld, kissé ferde szemek. Azt hiszem, mosolyogni még nem láttam. Talán azért, mert okosabb nálam."
"Aha." Toll serceg a noteszlapon.
"Arról beszélgettünk, miből vannak a csillagok. Emlékszem...elmondtam neki egy visszatérő álmom, és azt mondta, ő is álmodta már ugyanazt. Akkor kellett volna elkezdenem gyanakodni, hogy csak hallucináció volt."
"Miféle álom volt ez?"
"Futás a farkasokkal. Erdőben, aztán tankok között voltam, a barátaim sorra hullottak ki mellőlem, aztán valaki felkapott és elvitt valami otthonos, meleg, csendes helyre. Végül repültem a felhők felett, táncoltam az északi fénnyel."
"Mindig ugyanígy történt?"
"Igen, mióta az eszemet tudom."
"Élt valaha vidéken?"
"Nem, Oslo keleti felében nőttem fel."
Megint a körmölés zaja.

Arra ébredt, hogy egy tagbaszakadt ápoló rázza. Egy jelentéktelen külsejű rezidens állt az ágyánál, és azt mondta, látogatója van. Kikísérte az ebédlőbe, ami afféle közös helyiségként is szolgált. Biztos az anyám, gondolta Sylvia.
"Szia."
Fordult egyet a világ; a beteg fényű neon, a zöld falak, az üres arcok és a hervadó cserepes növények egyetlen masszába olvadtak össze, mint amikor művészetterápián összeönti valaki a festékeket. És a közepén az a lány állt.
"Azt mondták, jelentős hatással lehet az állapotodra, ha találkozol velem. Mi a baj?"
Sylvia össze volt zavarodva. Az jutott az eszébe, mi van, ha elfelejtették neki beadni a gyógyszert, és megint hallucinál. Talán ha nem beszél a lányhoz, majd eltűnik? Ugyankkor nagyon szerette volna elhinni, hogy tényleg ott van mellette, átölelni, és...
"Tudom, hogy emlékszel rám. A zöldségesnél találkoztunk. Cuki voltál abban a zöld egyenruhában." A lány csípőre tette a kezét, és jól szemügyre vette Sylviát. "Olyan sovány vagy. Eszel rendesen? Hoztam füstölt lazacot meg csokit."
Olyan valóságosnak tűnt. De meglátogatna bárki egy vadidegent a pszichiátrián?
"Biztos azon gondolkodsz, hogyan találtak meg. Nos, úgy tűnik, híres lettem. Megjelent egy könyvem, meg minden."
Sylvia megfordult, hogy visszamenjen a szobájába. A lány követte.
A rezidens még mindig ott volt. "Üdvözlöm, Arngren kisasszony."
"Micsoda?! Maga is látja?", döbbent meg Sylvia. A rezidens leereszkedő mosolya meggyőzte: a gyönyörű látogató nem a saját elmeszüleménye. Hülyén érezte magát, mint amikor nem készült fel egy vizsgára.
Arngren kisasszony felnevetett. Ettől olyan lett, mint egy földreszállt angyal, aki épp egy ilyen borzalmas helyre jött elhozni a megváltást. "Azt hitted, csak álom volt?"
"Nos...igen."
A lány megölelte. "Ah, ez olyan édes. Még sosem kaptam ekkora bókot."
"Miért nem jöttél újra?"
"Külföldön voltam, egy irodalmi konferencián. Egyébként se járok általában kisboltokba, van a lakásomhoz közel egy nagy bevásárlóközpont. Ronda, de olcsó. Ha tudtam volna, hogy idekerültél, nem érdekeltek volna azok a káposztafejű kritikusok. Mi történt?"
"Hm. Nem tudom pontosan. Sokat gondoltam rád. Egy hónappal később aztán úgy döntöttem, hogy az egész túl szép volt, hogy igaz legyen, és....feladtam."
"Mármint az állást?"
"Az életet."
"Szóval meg akartál halni miattam?" Csodálkozva, de büszkén mosolygott.
"Nem igazán. Csak nem érdekelt semmi más."
Pár percnyi csend. Majd felragyogott Arngren kisasszony arca. "Nem bánnád, ha írnék erről?"
"Persze, hogy nem. De...kérdezhetek valamit?"
"Mit?"
"Nem mondtad meg a neved. Csak nem hívhatlak Arngren kisasszonynak..." Majdnem azt mondta, hogy az oltár előtt, de még időben lenyelte a mondat végét.
"Ó. Sigrid vagyok. És kiviszlek innen."

Nászút a hegyekben. Ház a puccos nyugati kerületben. Sikeres irodalmi karrier Sigridnek, egy rendes állás valami logisztikai cégnél Sylviának. Akár egy hollywoodi film. Néha eszébe jutott megint, hogy túl szép az egész ahhoz, hogy igaz legyen, de nem merte megkérdőjelezni a valóságot. Minden jel arra mutatott, hogy boldog házasságban él. Végre otthon volt a világban, még álmodoznia sem kellett.

"Helyesen cselekedtünk?"
"Nem jelent veszélyt senkire. Sem magára, sem másokra."
"Igen, de... nézzen rá."
A beteg mesterséges kómában feküdt az ágyon. Már tíz éve nem mozdult meg saját akaratából. Leszedálva tartották, és egy új kezelést kapott, amit Virtuális Valóságnak hívtak, és csak reménytelen eseteken alkalmaztak. Bután mosolygó szája sarkából vékony nyálcsík húzódott a párnán.
"Én csak boldogságot látok, professzor."
"Szeretnél boldog lenni?"
"Hát persze, mint mindenki."
"Akkor miért nem vagy az ő helyében?"
A professzor kiviharzott a megfigyelő helyiségből és otthagyta jelentéktelen külsejű tanítványát, hadd töprengjen.
_________________
Det var grusomt, men nødvendig.

[Pentangelis]

Ez a karit asztalihoz csináltam bár sajna játszva nem lett vele, de azért gondolotam megosztom, szerintem annyira nem lett rossz


Eredeti név: Kevin Olsen
Látszólagos kor: 10év
Valóskor: 25év
Súly: 43kg
Magasság: 1m 10cm
Szem szín: mélyzöld
Hajszín: hosszú sötét szőke
Születési év: 1980. március. 13.
Elhalálozás ideje: 1990. június. 23
Elhalálozás oka: öngyilkosság (egy éles tárgyal ütőér elvágása)

A történetem onnan kezdődött, amikor a szüleimmel a rokonokhoz tartottunk egy repülővel. A gépen még minden rendben ment volt családom, életem, szép emlékeim, vagyis normális gyermekkorom. De ez mind megváltozott, amikor gép viharba került a reptértől nem messze és a pilóta nem volt képes a levegőben tartani. Az összes csontom összetört a fájdalom átjárta a testem de hamar eszméletemet vesztettem, utolsó emlékem a szüleim halál sikolya volt. Az újságok csak annyit írtak, hogy egy gyereket találtak a roncsok közt két tetem alatt játékát szorítva. 3 hónapot töltöttem komában, és amikor fel ébredtem a testem még mindig hasított a fájdalomtól majd közölték velem, hogy a szüleim meghaltak és a nagyszüleimhez kerülök, valószínűleg ott tört el valami az elmémben (halvány mosoly a szája szélén) igen, az már sok volt a lelkemnek. A nagy szülőkhöz rendszeres pszichológus (atyám csatlósa) látogatásával kerültem, mivel a korházból szabadulva nem beszéltem senkivel csak azzal, akinek a macim engedte. Igen a macim, mivel csak ő maradt, aki megért ő tudja, mit kell tennem. Egyik éjszaka meglátogatott egy ember, először meg ijedtem de meg nyugtatott, hogy nincs semmi baj csak bábozni akar nekem. A játék érdekes volt varázslatos, elbűvölő, mesés, minden éjszaka újabb és újabb előadás éveken át titokban, a szobámban. Majd egyszer arra ébredtem, hogy egy idegen visz le a lépcsőn a karjában, egy mentős volt aki mondta, hogy a nagy szüleim is távoztak az élők sorából. Megint csak a maci segített át vészelni ezt az időszakot tanácsokat adott és vigasztal (mély sóhaj) de tudja nem sírtam egyszer se, sem akkor amikor a szüleim haltak meg, sem akkor amikor a nagy szüleim, különös még csak nem is hiányoztak (széles vigyor, és halk kuncogás) .
Árva házba kerültem hozzá tartozok híján de az éjszakai előadások maradtak. Majd az egyik éjszaka a bábos azt mondta „akarod látni a családodat újra, én segíthetek ebben” a maci annyit válaszolt „fogad el” több éve hallgattam rá és most sem volt ez másképpen azon az éjszakán. És megtörtént, amit atyám csak a „ölelésnek” hívta, ezt az érzés képtelen vagyok leírni és még csak felfogni se voltam képes olyan hirtelen történt az egész. Egy furcsa keveréke volt a halálnak és az életnek, jártam odaát és mégse megfogalmazhatatlan érzelem az egész. De az utána lévő éhség vissza rántja az embert a valóság küszöbére ezt fenevadnak hívta a nemzőm, 10 árva gyereket mészároltam le hideg vérrel ( széles mosoly majd a maci „súg” valamit és a fiú hangosan fel nevet). Majd atyám elvitt magához, egy elhagyatott bábszínházba ahol tovább játszott nekem a marionett bábúkkal.
De 10 év után kíváncsi lettem mégis mivé váltam, miért kívánom annyira a vért esténként, hogy-hogy nem járhatok újra a Napon, vannak mások is rajtunk kivűl? A maci nem tudta ezekre a választ, pánikba estem úrrá lett rajtam a félelem ki vagyok én, hol vagyok, mivé váltam, egyáltalán? A nemzőm ezt látva választ adott a kérdéseimre, sőt elmondta, hogy mi egy Kamarilla nevű szervezet tagjai vagyunk és elmondta nem mindenki olyan, mint mi de vannak mások is Káin átkával létezve. Ekkor már rá jöttem eddigi létem pusztán hazugság, családom sosem láthatom…..becsaptak, ezután égtelen haragra gerjedtem atyám átkoztam, amiért ilyenné tett miután ezt elhadartam neki bele rohantam az éjszakába, sosem láttam viszont atyámat de nem baj, a babáit ott irtom ahol lehet, bármelyik a szolgája lehet (ijedten körbenéz) . A maci volt ott megint ő segített túlélni az estéket a nagyvárosban.
Most néhány utca kölyökkel élek egy magányos gyár alak sorában, nem az igazi, de a maci szerint ez most a legjobb. Éjszakánként az utcákat járom gyermekek szobáját keresve, hogy megrémisszem őket attól, ami a sötétben vár rájuk………………vagyis én tőlem, akit a gyerekek csak úgy hívnak a mumus!
_________________
Egyedül vagyok...Mégis féltek tőlem?

[Lady Maszkabál]

- Éltető keringő -

Az élet egy nagy körforgás. Mindenkinek megvan a saját forgási sebessége és iránya. Van aki lelassul, elszédül, megáll, vagy csak egyszerűen kiszalad a talaj a talpa alól. Ők nem forognak többet. Én is lassulok, érzem, a világ elmosódott képei lassan kiélesednek… Add a kezed, te, ki mellettem forgatod világodat, add kezed, add lendületed! Nem akarok megállni… ne hagyd…
Kéz a kezemben, összekapaszkodunk, te lendületedet adod, de el nem engedsz… félsz, hogy újra megállok. Vagy talán tetszik, ahogyan forgok? Így kapcsolódik össze két világ… így forgatjuk a világot… Te és Én.

- Huncut ablak -

Nézte az ablakot, nézte a világot, a valóságot. Mindazt, ami elől bemenekült az ablak mögé.
Ám az ablak nem tartozott sem várhoz, sem kastélyhoz, csak egy ablak volt a térben. Kinyújtotta a kezét, és átnyúlt.. a valóságba..
Most akkor.. melyik a kinn és melyik a benn..? Gondolkodott az angyalszemű leány, azzal átmászott az ablakon, vissza a valóságba. Vagy talán máshova..

- Alice Csodaországban -

Életem olyan, mint egy kártyavár, tele szívvel és treffel, feketével és vörössel, királlyal és dámával.. vörös rózsás dámával.
Ülök a labirintus közepén, ölemben fehér, apró nyuszi.. ez vagy Te. S kezedben az aranyóra, melynek mutatója szívemmel együtt halad. Te méred, meddig élek. És élvezed.. te álnok, pici, fehér nyuszi..
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Lady Maszkabál]

hány üveg is volt? 2-3?
már nem számlálom…
ami jobbra volt, az most balra, ami balra, az jobbra,
utca, úgy látom, Te jól be vagy nyalva!
felnézek az égre, mely megindul fölöttem,
megannyi rühes galamb bukdácsol mögöttem.
Megbotlok, az ég megnő, kiteljesedik,
ahogyan részeg testem hátra esik.
alattam egy galamb,
gerincemnél roppan,
minden egész darabokban,
minden egész eltörött,
s a földön, egy részeg röhög… höhö…!
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Lady Maszkabál]

Fekete lepke verdesett szeme előtt,
s az öreg halkan felnyögött.
Kezét, mint egy gyermek,
úgy nyújtotta csodára,
s bár szája,
bambán eltátva,
miközben markába,
a csöppnyi lepkét bezárta…
- tente, tente…
ringatta az összegyűrt lepkét,
s ráncos ajka motyogott,
mint egy fennkölt igét:
- tente, tente…
te beteg, megrepedt elme…
tente…
tente…
kicsi, elképzelt lepke…
tente…
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Lady Maszkabál]

A nádasba vonszoltam, ölembe vettem fejemet,
s néztem a tetemet.
most én vagyok az ő ölében,
avagy ő az enyémben?
szóval ott feküdtem ölemben,
miközben azon elmélkedtem,
emlékszem e majd, ha felébredtem?
mert csupán álom lehet
hogy ölemben holt fejemmel ülök
és gondolkodom…
mit fogok szólni, ha ágyamban felülök.
szemeimbe nézek, és végre látom,
nincs jövőm, valóságom,
csak egy lidérces álmom.
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Lady Maszkabál]

Túl pókháló függönyökön,
darabo kra zúzott tükrökön,
szétgurul t üveggolyó tengeren,
kibelezett plüsshegyen,
trónol t ő,
az örök hercegnő.
Aranyló por ült meg porcelán testén,
egy ósdi jojó volt szíve helyén.
Szemgolyói homályos üveggömbök,
bennük régmúlt idők homálya hömpölyög.
Aranyló haja tarka lepketemető,
s mint egy hű szerető,
epedő,
re pedő
porcelánajkai hámló, omló rúzst csókolnak,
s némán, modzulatlanul szólnak:

- játszani akarsz velem?
elbírja nyakad tested?

nevetett rád a huncut hercegnő,
előtted a földön egy kopott nyakkendő…

- játsz velem! akarom!
vajon mikor szorul a hurok nyakadon?

a nyakkendő már nyakadon kanyarog.

- meddig bírod levegő nélkül?
megvárjam, amíg fejed kékül?
játsz velem, szép kedvesem…
te leszel örök porcelán hercegem…

levegő d elapad, megijedsz,
ágyadban ébredsz.
Az ablak mögül egy porcelánbaba néz,
a hideg üvegre rásimul két apró kéz,
s némán szól a néma ajak:

- én csak téged akarlak!
játsz velem…
KEDVESEM!
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Lady Maszkabál]

//Mikor apuval hazafele tartottunk a sztrádán, egy téli éjszakán, akkor láttam meg Őt…
˝Mindig vigyázok, hogy el ne üssem szegényt…˝ - mondta apu..//

Időtlennek tűnt, élettelennek. Szemei eső színűek voltak, ha bárki is jobban elmélyedt volna orcájának csodálatában. Meg-megvonagló, kéklő ajkait vöröslő rúzzsal melengette, éjszín pilláin zúzmara ült meg, mely meg-megrebbent a hópelyhek súlya alatt, melyek ezen a sötét éjszakán angyaltollaknak tűnhettek, olyan hatalmasak voltak. Hópihék… melyek sírva halnak el, egy-egy tudatlan gyermek meleg tenyerében.
Tekintete üres volt és mély, mint egy fekete örvény, mely beszippant és elveszel benne, a pillák puha árnyékától méginkább csókolni való lett orcája, melyen a festék keményre fagyott. És talán meg is repedt már itt ott.
Mint egy modern angyal… igen, pont olyan volt, ahogyan az út szélén állt, fekete körömcipőinek tűsarkain egyensúlyozva, hátából kimeredező, morbid szárnyaknak tűnő lapockáival, bordái előkelő orgonabillentyűk.
Mellette az életek vakon suhantak el, szemük elé a benti meleg párája szőtt szürke hályogot, csillagfényt repítettek maguk előtt, betlehemi csillagot, mely az utat mutatta, sebesen suhant át a szélbe faragott alakon, végignyaldosva bájos idomait, ruhájának kemény redőit… nem állt meg. Még akkor sem, mikor az orca egy pillanatra felvillant, levetkőzve magáról a sötétség puha gyászfátylát…
Vörös, reszkető ujjak idegesen kotorásznak a fényes retikülben, az ajkak dacosan, édesen biggyeszkednek, az orca bájos grimaszt vág.
Már csak egy van, egy kicsi gyűrött, amit a főnöktől kunyerált ki… de hova is tette…? Áhá!
Boldogan gyömöszöli ajkai közé a kissé megviselt cigarettát, melyet már valaki elkezdett szívni, rajta vörös rúzsfolt árulkodik. Spórolni kell.
Újraéleszti rajta a tüzet, élvezettel szopogatja a nikotint. Az egyetlen dolog, amit még élvez. Talán.
Ám ez sem tart sokáig, csupán pár perc és a cipő döngöli a földbe. Rossz lehet cigarettának lenni…
Gigánszi kamion érkezik, mely megáll a kihalt sztrádán egy pillanatra, de csak addig, amíg egy szőrös, hatalmas kar ki nem nyúl a vékony, törékeny derékért. Semmi ellenállás, csak egy utolsó pillantás a sötétre és a hóra. Egy utolsó, unott pillantás.
Így tűnt el az angyal. Mindig eltűnik. És mindig visszatér.

***

Az ablakból két, karcsú láb lóg ki, néha picit megmoccan. A törékeny testen hatalmas hústömeg ügyködik, a levegő izzadtságszagtól terhes. Az otromba kamionos nyöszörögve hintázik a leányon, melynek csontjai fájdalmasan ropognak, félő, összetörik. Fehér, csontos kar öleli át hájtól hurkás tarkót, a vállon pici áll pihen meg. Üres szemek kémlelik a csillagos eget.
Megszívja cigarettáját, a füstöt kéjesen fújja a kipirult, vastag fülbe, a hamut a mezítelen hátra pöcköli. A behemót úgysem veszi észre…
Mikor a ritmus lassul és a tag fárad, mesterkélten, unott arccal, de annál kéjesebb hangon rögtönöz pár nyögést, melytől a férfi újra beindul… Ujjai lesiklanak a háton a fenékhez, kihalássza a cigarettás dobozt a farzsebből és újra rágyújt.
Legalább meleg van…
_________________
(\__/)
(+'.'+)
(")_(")

†This is Bunny. Copy and paste bunny into your signature to help him gain world domination.†

[Syrocco]

Daniel Garucie, az alkoholista médium

//KULT kalandhoz előtörténet.//

A nevem Daniel Garucie. Igen, valóban olasz családból származom, de a sztereotípiákkal ellentétben, nem minden Amerikába emigrált olaszból lesz maffiózó. Nos, a gyermekkorom, mit is mondhatnék? Én már itt születtem, az Államokban, Washingtontól nem messze. Csak később költöztünk Chicago-ba, mert a főváros eléggé zűrös egy hely volt. Szóval, már itt jártam középiskolába, és nem akarok dicsekedni, de osztályelsőként végeztem. Aztán persze jött az egyetem, méghozzá az orvosi, mivel már a nagyapám is az egészségügyben dolgozott. Ez amolyan hagyomány volt nálunk. Sajna az egyetemi tanulmányaimat nem tudtam fizetni, mivel az első években eléggé kicsapongó életet éltem, így ugrott az ösztöndíj. Kétségbe voltam esve, a szüleimtől nem mertem pénzt kérni, és már volt több részidős állásom, de ezek mellet is nehezen ment a tanulás. Aztán az egyik ismerősöm, Amber Nantours, aki végzős volt az egyetemen, tett egy számomra visszautasíthatatlan ajánlatot. Az egyetemen folytak kísérletek különböző gyógyszerekkel, amik már csak egy lépésnyire voltak a legalizálástól. A kísérletekhez önkénteseket kerestek, akiknek eléggé busás összeg ütötte a markukat, egy-egy injekció, vagy gyógyszer beszedése után. Amber meggyőzött, hogy ez teljesen biztonságos, hisz ez, az utolsó fázisa a kísérleteknek, és már állatokon letesztelték, tehát a kockázat minimális. Én persze belementem a dologba. Akkor majdnem 75. 000 $-t fizettek érte, ami elég lett volna egy időre, míg összeszedem magam.
Azért sem féltem a mellékhatásoktól, mert a készítmény eredetileg az agyban lejátszódó ingerület átvitelt segítette elő. A gyógyszer injekció formájában, kúraszerűen alkalmaztak volna az olyan betegeknél, akik figyelemzavartól szenvedtek, vagy már kommunikációs problémáik vannak. Elvileg az autistáknál is alkalmazni lehetett volna, feltéve, ha működik.
Jól emlékszem arra a napra. Már reggel hétre berendelték az összes önkéntest, hogy a kutatásokat megkezdjék. Az egyik ápolási szaktanterembe vezettek minket, ahol már megkezdődtek az előkészületek. Minden simán ment, kitöltöttem egy sor adatlapot, majd beadták az injekciókat és ezzel vége. Már visszavettem a pulóveremet, mikor az egyik mellettem ülő női önkéntes fölordított. Vagy egy tucat orvos és ápoló sereglett köré. Valami rosszul sült el… Aztán a sikítás abbamaradt. A nő meghalt, alig pár perccel később.
Mindnyájunkat ott marasztaltak, további megfigyelésekre. Nyolcan mentünk be aznap, másnap reggelre már csak öten maradtunk életben, köztük én is. Azt hittem föllélegezhetek, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik placebót kaptak. Az estről nem igen írtak az újságok, mivel az egyetem próbálta eltusolni az ügyet. Én is éltem tovább az életem. A pénzből sikerült kifizetnem a tandíjat és szép lassan minden visszaállt a helyére.
Lediplomáztam, majd számomra is érthetetlen okból, patológia mellet döntöttem. Majd fél évet töltöttem el boncsegédként egy neves doktor, Abraham Gillis mellet. Szakterülete, az erőszakos halálnemben elhunytak. És Chicago bővelkedik az ilyen esetekben.
Nagyjából három hónapja segédkeztem már a doktornak, amikor elkezdődött ez a rémálom…
***
Aznap késő estig dolgoztam. Egy szövetmintát analizáltam, ami igen hosszas munka volt, de nem akartam másnapra halasztani. Már órák óta görnyedtem a mikroszkóp fölött, mikor valami furcsa zajra lettem figyelmes. Mikor fölpillantottam ott állt egy alacsony, kopasz fazon, akinek az egyik szeme jól láthatóan üvegből volt. Megrettentem, hisz észre sem vettem, mikor bejött, ráadásul iszonyatosan bűzlött. Olyan szaga volt, mint az égett műanyagnak.
-Segíthetek? –kérdeztem, de az ipse nem válaszolt, csak állt ott némán és meredten rám bámult. Azt hittem, egy hajléktalan, vagy valami elmebeteg, máskülönben mit keresne itt. Föltápászkodtam az asztaltól, de mire ismét odanéztem már nem volt sehol, pedig tényleg csak egy pillanatra fordultam el. Nem tudtam mire vélni az esetet, de eléggé fáradt voltam, így azt hittem csak a képzeletem játszik velem.
Nem sokkal ez után Dale, az egyik kollégám toppant be a szobába. Egy hordágyat tolt maga előtt, amire egy fekete hullazsákot fektettek. Mindennapos látvány volt számomra.
-Hoztam neked társaságot, nehogy egyedül érezd magad –viccelődött. Az ilyesfajta morbid tréfák nem álltak távol tőlem, hisz a sok halott közt nem árt, ha vidám az ember.
-És ki az új barátunk? –kérdeztem.
-Nem tudom, de amikor behozták még meleg volt.
Odaléptem, és lassan lehúztam a cipzárt a hullazsákon. Ahogy fölnyitottam iszonyatos bűz csapta meg az orrom, ami egy az egyben olyan volt, mint annak a férfinak a szaga.
-Kicsit odakozmált –jegyezte meg Dale. Ahogy jobban szemügyre vettem a holtestet ismét elborzadtam. Ugyanolyan üvegszeme volt, mint annak a titokzatos férfinak, aki az imént eltűnt.
***
Pár nappal azután, a különös eset után, éppen egy orvosi jelentést írtam, már-már gépies módon. De, mikor a halott magasságára vonatkozó rubrikát töltöttem ki, a kezem begörcsölt. Megráztam, majd tovább írtam, de az ujjaim ismét görcsösen összehúzódtak, olyannyira, hogy nem is tudtam fölemelni a papírról. Aztán a fájdalom alábbhagyott, és a kezem, szinte magától tovább írt, de már egy teljesen más szöveget. Olyan érzésem támadt, hogy valaki más… irányítja a mozdulataimat, márt csak azt is, mert a kézírásom is megváltozott.

„Billie te szemétláda… Marry szeretlek… Jimi hiányzol… dögölj meg Billie… DÖGÖLJ MEG…”

Amint ezt leírtam, ismét a magam ura voltam. Azonnal eldobtam a tollat és hátrahőköltem…
***
Kivettem pár nap szabadságot, remélve, hogy csak a túlhajszoltság miatt történnek ezek a különös esetek. De, a furcsa eseménysorozat tovább folytatódott. Napokon keresztül nem tudtam aludni, mert amint lehunytam a szemem rémképek gyötörtek. Éjjel, a sötétben éreztem, hogy nem vagyok egyedül a szobámban. Lassan már az emberek közé sem mertem kimenni.
Aztán, egyik nap, a TV-ben láttam egy adást a médiumokkal kapcsolatban. Rögtön másnap délután bementem egy közeli könyvtára és minden, a témával kapcsolatos könyvet kivettem. Napokon keresztül csak olvastam, hogy végre választ leljek a miértekre, de szinte minden könyv zsákutca volt. Elkeseredtem.
Aztán a könyvkupac alján ráleltem egy vékonyabb kötetre, ami lehet, hogy csak véletlenül keveredett a többi közé. Az író azt latolgatta, hogy az idegrendszer helytelen, vagy éppen túlzottan aktív működése előidézhet bizonyos víziókat. Rögtön eszembe jutottak a gyógyszerkísérletek. Lehetséges volna, hogy a mellékhatások nálam csak több év múltán jelentkeztek? És ha igen, akkor ezek valóban csak víziók, vagy valósak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötörtek.
Később megpróbáltam fölkutatni a kísérlet más túlélőit. Biztosra vettem, hogy lesz köztük olyan, aki az igazi gyógyszert kapta meg. És ez igaznak is bizonyult. A kísérletben részt vett önkéntesek közül, azonban már mindenki halott volt. Ketten öngyilkosok lettek, egyikük elmegyógyintézetbe kerül, és egy szívrohamot kapott.
Nem akartam az ő sorsukra jutni, de tehetetlen voltam. Ekkor kezdtem el inni. Rájöttem, hogy az alkohol átmenetileg megszűnteti a vízióimat. Két héttel később Amber talált rám. Vele továbbra is jó viszonyban voltam, de akkor már majd egy hónapja nem mentem dolgozni és ez gyanús lett a munkahelyemen. Beküldtek az elvonóra, de mihelyt kijózanodtam ismét rám törtek a rémképek, és minden kezdődött elölről.
Tudtam, hogy ez nem megoldás. Nem lehetek egész életemben részeg, de akkor választ kell találnom a kérdéseimre…
_________________
Karakterek:



Éjben-Járó, Crinos, Lupus

[Thrall]

Ebben a ki*** városban
nincsen senki biztonságban
este az utcán vakon mászkálsz
s nem sejted csapdába sétálsz

Refrén :
Hulljon hát a véred
észre se veszed s véged
csak egy döfés meg se érzed
de a sötétség elnyel téged

a betondzsungel törvénye
vonatkozik mindenkire
a vadász és az áldozat
mit gondolsz te melyik vagy?

azt hiszed tied a világ
pedig tele lenne gatyád
hogyha halvány fingod lenne
mi les rád a sötétségbe

Refr

Sötéség és vér
senkit nem kímél
halandó ki aláereszkedik
egy rossz dobás s örökre elveszik

Refr

gyerünk tombold hát ki magad
leszel te még vértasak
s sötét torok, kéjesen nyeli tartalmad


....

Róma kohóiban született
gonosz szörnyeteg Stannum
lehelete égető ólom

legyőztük de visszatért

újra kísért London poklában
nyomor szmog lélekölő honában
mi lett a törzs reményeivel?
ellenük fordult gép és ember?
csüggedten távoztak a halálba
azóta nyögi Heget Gaia


Stannum nem állt meg Rómába visszatért
hogy elégtételt vegyen sérelméért
kiálltak a Vének tonbolt a csata
3 napon át, de nem történt csoda
Stannum erősebb volt, mint valaha


ketten maradtak bukásra ítélve
ez lenne mindennek a vége?
de most Eila elindul, a biztos halálba
fogát Stannum szemébe vájja


ezzel magát halálra ítélte
a hős mártírt elérte végzete
leterítette a Féreg mérge

Elia Tarocco, téged gyászolunk
de hőstettedért hálát mondunk
mert Stannum porrá omlott
és a reménysugár újra felragyogott

nem veszett az emberiség még el
utat mutatunk, küzdünk s van már siker

A Szövő a Heget lassan befonja
egy új világot, a Kibersíkot mutatva

a Nyáj és a Garou Nemzet lassan, de felébred
ha összefogunk megállíthatjuk a Férget

...


PÉNz Totál pusztítás EXtra profit

Egy kapszula/Megadon délre, egy vacsorára
kezedben a nép legális herkája
lenyugszol betépsz és jól érzed magad
nem izgat ha főnök szarrá szopat

egy piros reggel, zöld estebédre
drogos kukac, mi leszel a végére?
zombi vagy már s nem ember
üres héj és benned a rothadás fészkel

Refr
pusztísd a Földet és magad
a szarkupac is jó, ha megvan az adag
nézd, szívd be, zabáld a szemetet
a Rothadás/és a Féreg rajtad nevet

papírmunkába temetnek
öltönyös rabszolga ez a neved
dolgozol mint a gép, de nem érted
feladatod miért is végzed

csavar vagy a gépben, mi letarolja otthonod
miért van az, hogy te fel nem fogod?
miért is gondolkoznál? kezedben a drog
bedobod s a fogaskerék tovább forog

Refr

[Feoras]

Saját műveinket, szösszeneteinket oszthatjuk meg itt a közönséggel