Helga Gray - I. fejezet - Az utcakölyök meséje

[Helga Gray]

*Szegény srác a fenekén landol, a begyűjtött tálcák körötte csattognak a földre. A vendégek is előadják a szokásos szöveget és persze hárítanak ahogy csak tudnak, ám a talaj egyértelműen forróvá válik számomra, mikor többen is felénk indulnak, és még a főnököt is kajtatja valaki. Így eltekintek a hosszas sajnálkozástól, és a hátim magamra kapva, átugorva a fickó felett rohanvást hagyom el a helyet.

Kilépve, a benti – büdös - meleghez képest igencsak mellbevág a hideg. Hátrapillogok, és ha nem jönnek utánam, nem is rohangálok, mert azzal csak feltűnést keltek, ami most nem lenne okos dolog. <Légy eszeden Helga! Még nincs hova menni!> Figyelmeztetem saját magam, és lopva a kapucnim mélyéről körbe is lesek, a zsarukat ha lehet elkerülném..

A körbenézés lehet nem kellett volna. Hirtelen mindösszes érzékeimnek sok, túlontúl sok a megannyi impulzus mi egyszerre ér. Szédelegve és könnyező szemmel tántorodok neki egy ház falának, és mély levegőket véve igyekszem legyűrni a nyomasztó érzést. Úgy érzem a házak menten rámdőlnek, és összelapítanak. <Ezért is néznek biztosan!> A fejemhez kapok, mert szinte belesajdul a zúgásba, a búgásba. Orrom- torkom viszketni, sőt fájni kaparni kezd. <Fullasztó ez a hely> Krákogva, harákolva és görnyedten szinte, a ház mellett lépkedek tovább, és tekintetem zöldet keres. Valami nyílt üres terepet, ahol nincs ilyen bűz, ilyen zaj, és nem bámulnak a házak.

Ha látok valamerre, arra indulnék el, és bevenném magam oda. Lehetőleg egy sürü bokros részbe, ahol rejtettebben el tudnák lenni, még erre a pár órára. A hálózsákom előkaparva magamra terítve ülnék le, ne fázzak fel, és ne is fázzak át. A mai nap történései, és ez a hülye álom ami megint csak balhét eredményezett jár a fejemben. Nem tudom hova tenni a belőlem kitörő vad reakciókat. <Tényleg olyannak tűnhetek mint egy függő, aki épp elvonási tünetei miatt viselkedik ilyen farok mód. Pedig erről szó sincs. Mi lenne ha még ki is próbáltam volna valamikor? Bár lehet jobban érezném magam, ha nem fognám fel ami velem történik.> Kesergek és félek. Eddig sem volt fenékig tejfel az utca, de most hogy tetézem a bajt magam körül mindennel szinte, még rosszabb és egyre bizonytalanabb és félelmetesebb számomra a jövő. < Van jövő egyáltalán?!>Ahogy sötétedik, és megfelelően ritkásnak találom a forgalmat, lassan összeszedelődzködök és elindulok vissza a metróhoz. Mivel ilyenkor már befelé menet sincs nagy tömeg ésszel kell belógnom, lehetőleg úgy hogy ne legyen a kelleténél nagyobb a felhajtás. Ha sikerül lemegyek a peronra, és ott üldögélve várnám ki a lehetőséget hogy belógva az alagútba a mellékfolyosóra juthassak…*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Reflexből lendíted a zsákod és üvöltesz, sőt, arcod önkéntelenül állatias vicsorba is torzul, mielőtt felmérnéd a helyzeted és kinyögnéd bocsánatkérő szavaid... de már késő. Tálcák csattannak a padlón; a dolgozó gyűjtögethette a mások által hanyagul, maradékostól asztalon hagyott cuccokat össze, hogy a lerakodóhoz hordja őket, mikor észrevehetett téged. Az ázsiai srác tálcái nyomában zuhan is hátra, bár egy asztalban megkapaszkodva tompítja esését, így csak ülepére zuttyanva landol; tekintetében most rémület és értetlenség ül. Minden szempár rád szegeződik. Valahol a közeledben egy kisgyerek Happy Meal játékát szorongatva keservesen és ijedten bőgni kezd, anyja védelmezőn húzza az ölébe, egyúttal igyekezvén elhúzódni tőled. A tömeg zúgása erősödik; többször kihallod a ma már túlságosan is sokszor emlegetett "őrült" és "narkós" szavakat - utóbbinak számos szinonimáját, melyekben benne foglaltatik, hogy "crack-ribanc" vagy "meth-pofa" (holott épp demonstráltad, hogy a fogaid mind megvannak) lehetsz tán. A távolabb ülők viszonylag hamar újra kajálásukba feledkeznek, szokás szerint felvéve a "nem az én problémám" tereparcot, a pult felől viszont többen közelednek, és valaki a menedzsert hívja, így jobbnak látod felkötni azt a bizonyos nyúlcipőt és kimenekülsz a nehéz sütőolaj- és pálladt verejtékszagú étteremtől.

Odakinn megcsap a hideg újra; már esti szürkület lehet vagy azon is túl, amennyire meg tudod ítélni. A nap korongját ugyan napközben is elfedték az égen függő komor felhők és az örökös szmog, de jóval sötétebb és egyúttal világosabb is van, ahogy a Loop tömérdek, tarka fényei sárgás derengéssel vonják be az eget. A délutáni csúcsforgalomnak vége, de így is bőséggel robognak még autók a főúton olykor éles kürtöléssel hasítva az amúgy is zajos környezetbe; a járókelők száma megcsappant, hisz az irodák már bizonyosan bezártak, a többségük legalább is, a szórakozóhelyek pedig jóval messzebb vannak, de így is akadnak még szép számmal bóklászó vagy dolgukra siető emberek.

Egy pillanatra, tán a hirtelen közegváltás hatására kiélesülnek érzékeid. Hallod, sőt, érzed a város lüktetését, zúgását, egyfajta... ritmusát, az elektromos hálózat állandó embertelen búgását, orrodat bántja és szemed is könnybe lábasztja a kipufogó-füst, és bár hatalmas nyílt téren vagy, ahogy a gigászi toronyházak és felhőkarcolók kivilágított rengetegén siklik végig tekinteted - amik mintha élnének és mind téged bámulnának - valamiféle elkeseredett, fojtogató bezártság-érzés lesz úrrá rajtad, annak dacára, hogy ennél szabadabb voltaképp nem is lehetnél.

Őrjítő az egész, de nem tart soká. A metróállomás csak egy köpésre van, ha az ugyan jobb egyáltalán; még legalább egy órát, de lehet, hogy kettőt is ki kell bírnod tán, míg az utolsó hivatalnokok és turisták is elkotródnak vagy kellőképp megritkulnak és az állomás szokásához híven kihaltabbá válik majd s másfajta utasoknak - és másfajta árnyaknak - enged majd teret... s addig is, bár a pillanatnyi borzalom és érzékeid természetellenes élessége elmúlt, az állandó, nyomasztó zúgást-búgást, a szűnni nem akaró könyörtelen ritmust ami mindent átsző, halkabban, de továbbra is érzed.*

//Hangulatzene itt//
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A metrót máshoz törleszkedés nélkül görnyedten hagyom el, s kishijján a táskámat is. Ám végül sikerül kiszabadítanom és a rosszalló szavak kiséretében eltűnnöm a színról.
<Ezzel megvolnánk! Remélem este már nem ő lesz szoliban!>
Pillantok vissza meglesni a mély hang tulaját.*

A nyilvános wc nagyobb veszélyt jelent a cipőmre mint amilyen mocskos most. A tócsákat kikerülve nagyjából letisztogatom az iszonyatot keltő foltokat a lábbelimről. Érzéseim ismét zavarosak lesznek. Elgondolkoztat a történés. <Hogyan voltál képes ilyesmire? Diliházban, vagy börtönben fogod végezni! >A dolgom itt nem végzem el, a csapot is csak két ujjal fogom meg. Aztán visszatérek az utcára.

Az összes létező zsebem kiforgatom, de alig kaparok össze néhány dollárt. <Mindegy mára még kitart, aztán majd holnap szajrét kerítek amiből pénz lesz.> A mekibe lépek be végül, és csak egy nagy teát és kis sültkrumplit kérek a pultnál. Ameddig megkapom addig körbenézek, helyet is keresve egyúttal. Szerencsére nem lógok ki az átlagból. Aztán fizetek és egy olyan asztalhoz ülök le ami nincs nagyon szemelőtt, de az ablakot és a bejáratot szemmel tudom tartani. Lassan kortyolgatom a meleg teát a citromot és a cukrot is belerakva. Elmajszolom a krumplit is. Ez rendbe teszi a gyomromat is és elűzi a rossz szájízemet is.
<Ezt nem kéne kiokádni, mert pótvacsira már nem telik!> A köröttem ülők nem foglalkoznak velem, mintahogy azzal sem hogy ne dobják ki a pocsékolt kajamaraékokat. Néhány hamburgerdarabot, és krumplit begyűjtök, lehetőleg feltünésmentesen. <Jó lesz ez még!> A táskámba tömöm a capcarált kajákat.
A meleg és a nyüzsgés és persze a „tele gyomor” megteszi a magáét. Fejem lekókad többször is, végül a hátimat az ölembe véve arra dőlve (azt ölelve) bealszom.*

*Az álom annyira élethű hogy a jelen összekeveredik vele. A testem előbb cselekszik, mielőtt magakadályozhatnám. Lábaim izmai rugóként löknek álló helyzetbe.
- Dögölj meg szarzsák! – kiáltással lendítem ütésre a szorongatott hátizsákot és szándékom szerint azzal ütném le a fickót „magamról”. A kép későn tisztul ki, s a tatyót már nincs időm visszafogni…

Sajnálkozva és riadtan nézek rá, és próbálom összeszedni magam.
- Bocs, ne haragudj – és remélem hogy nem okoztam túl nagy kárt.
- Rosszat álmodtam – indoklom a tettem bocsánatkérő tekintettel, és körbepillantva felmérem mekkora bonoydalmat okoztam, nyúlcipőt kell-e kötnöm, vagy helyrehozható a dolog….*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Ahogy már megszoktad, a Monroe állomás magas, üvegezett kapuinál vagy az alul átslisszanás a nyerő módszer - a táskád levéve és magad után húzva - vagy odatapadni egy éppen kifelé siető alakhoz és a nyomában kihussanni, ami kényelmesebb, de rendszerint több ellenségességet vált ki, így a lábak közt alul slisszansz ki; nagyobbra hízott táskád kis híján elakad, de végül sikerül kiszabadulnod, és a mély, ámbár valahol kissé apatikus hangon felbőgő, hozzád legközelebb eső néger metróőr elől is fürgén belevetődsz a tömeg sodrásába.

A cipődet megvizsgálod; a vérbe beleragadt az idevezető utad pora és utcai mocska, így már szinte megkülönböztethetetlen a "szokásos" kosztól, mindazonáltal a kellemetlen, őrült emlékek újra fájón beléd hasítanak. Az aluljáró egy nyilvános vécéjében le tudod mosni persze, ezúttal még a csap is működik, gyönge sugarú, rozsdás vizet okádva magából a bűzös "mosdóban", aminek padlóját cseppet sem bizalomgerjesztő tócsák borítják, elhajigált tamponok, betétek, fecskendők és szaros pelenkák társaságában.

Végül a nagyobb, valamelyest olcsóbb meki mellett döntesz első körben. Zsebeid áttúrva csaknem három dolcsid akad még, mind apróban, ebből kijön egy sima hamburger, egy kis sült krumpli és több tea is, ha eleget akarsz itt időzni.

A kínmosolyt magukra erőltető, akcentusuk alapján természetesen bevándorló bérrabszolgák ki is szolgálnak, szemmel láthatóan valóban nem vagy feltűnő. Idebenn a hőmérséklet is elviselhető - már-már bódítóan kellemes - a metrósnál jópár fokkal tűrhetőbb mellékhelyiség is van - amire szükséged is van időnként, és ha a figyelmes vagy, még mások által lustán otthagyott és ki nem dobott maradékot is tudsz csenni. Embergyűlöletednek persze nem tesz jót a léha pazarlás látványa, ahogy a tömeg és a szinte állandó, fülsértően szirénaszerű gyerekvijjogás sem, ami egy, a jelek szerint szintén hosszú időre idetanyázott bevándorló család legalább ötfős szaporulata felől árad. Egy idő után azonban kényszerűen megszokod a zajt, fejed mélyén egybefolyó zúgó morajlássá válik...*

...

*Sötét, nyirkos hideg, félelem és fájdalom, alkohol bűze, a koszos matrac tapintása lemeztelenített bőrödön. A naiv, rettegő 13 éves Helga vagy, anyuért kiáltasz, most az sem érdekel, hogy hazudott, és nem az igazi anyukád; mégis őt hívod. A nyomasztó figura gúnyos röhögése csak fokozódik, ahogy a mamit hívod, és durván szétfeszíti a combjaid... Elviselhetetlen a fájdalom, a megaláztatás, a kétségbeesés és a magatehetetlenség.
A férfi görcsös rándulássokkal - akár egy kettévágott, döglődő hernyó - és otromba, röfögésszerű nyögésekkel élvez beléd, tekinteted pedig felsiklik... az arcára. Valahol mélyen egy pillanatra beléd kúszik az iszonyat közepette, hogy az az undorító alak nem így nézett ki... de a gondolat vissza is hullik a sötétségbe, ahogy a torz pofa természetellenesen nagyra tátja száját, miközben az orra helyén lüktető tumor egyre nagyobbra, és nagyobbra dagad, majd betegesen megduzzadt, fekete, hosszú nyelvével végignyal mellkasodon és valamit rád öklendez. Amint a bőrödhöz ér az undorító, valahogy elevennek tűnő kupac, mintha eggyé válna testeddel, és mellkasod mentén lepni kezdenek a sugárirányba terjedő, kocsonyaszerűen remegő kelések, fekélyes sebek, duzzanatok és vadul burjánzó tumorok. Egyúttal mintha a megerőszakoló alakkal is eggyé válnál, mintha szabályosan belenőne testedbe, kifeszített combjaid közé. Ritmikusan hörrenve folyton ugyanazt mantrázza...*
- Élvezed mi, kiiislááááány...? Hé, kiisláááány...

...

- Hé, kislány!
*Összerezzensz a hangra - egy alkalmazott bámul rád kissé unottan. Az asztalra borulhattál valamikor, és elalhattál. A dolgozó látod, hogy épp lecseszni készül, de riadalmad hatására kissé felszalad a szemöldöke*
- Hé, minden oké? Fogyasztasz még?

*Zavarodott vagy, az időérzéked is teljesen magára hagyott és innen az órára se látni rá. Még egy, talán két teára elegendő pénzed maradt...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Keserűen maró szájízzel – konkrétan a hányás ízével – próbálom tartani magam, és haladni egyre fáradtabban tovább. Ismét talán a szerencsémnek köszönhetően a metrót viszonylag hamar megtalálom, és mivel már nem ronagálok, a bejutás sem problémás. A kutyaugatás már nem zavaró, bár a trillázás nem múlik, igyekszem kizárni a tudatomból – már amennyire tudok erre figyelni, mert más ezer dolog is foglalkoztat. Az idefelé út zaklató képei is felidéződnek bennem és fokozódó rossz érzéssel, de mégiscsak kénytelen vagyok a metróra szállni. A barna vonalon megtett út, kis megkönnyebbülésemre gond nélküli.

A piros vonalra átszállva, a fejemben harsogó hangok szinte kibírhatatlanná válnak, és újra mások által nem látott dolgokat látok meg. A pánik egyre jobban elhatalmasodik rajtam újra, és csak kis hijja hogy nem fogom menekülőre a dolgot. Végül aztán csak odaérünk a Monroe-hoz és igencsak sietősen hagyom el a szerelvényt. A lendületem aztán éppilyen hirtelen meg is törik mikor rádöbbenek, hogy korán – túl korán - van még ahhoz hogy nyugisan és biztonságosan elérjem uticélom végét. <Hát ez nagyszerű!> Hagyom hogy a tömeg kicsit odébb sodorjon, az egy biztos hogy a metróra nem szállok vissza. Felmegyek a tömeggel a mozgólépcsőn, és kislisszolok a metróból.

Odafent egy darabig mászkálók céltalanul, a kapucni továbbra is mélyen az arcomba húzva. A tömeg itt is nagy, és még jó darabig az is lesz.. Végignézek magamon egy kevésbé tömeggel teli helyen, legfőképp az érdekel hogy a kutya vére mennyire kente össze a cipőm. Ha nagyon, akkor keresek egy nyilvános Wc-t előbb, és némi klotyópapírral megpróbálom eltűntetni. Ha sikerül, akkor visszamegyek a nagy toronyházak közé. Végül megpillantok egyMcDonald's - ot és mellette egy Subway-t is. Itt is nagy a tömeg ilyenkor, nem lennék feltűnő egy tea mellett elüldögélve, és mindkettő nagy előnye hogy nagy a portál és kilátok, ha gázossá vállna a helyzet időben leléphetnék. Előkotrom a kevéske pénzem és megszámolom, majd a kiírt étlapokat mindkét helyen meglesem, vajon mire telne. Egy szendvicsféle vagy egy sültkrumpli is jól esne, na nem mintha nagy étvágyam lenne, de a gyomorsav nagyon marja a gyomromat. Közben persze állandóan figyelem a környezetem is, nem szeretnék egy zsarut meglepetésként a nyakamba, és persze a metrón láttott <Hallucinált?!> arcok is még mindig nyugtalanítanak.*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

//Hangulatzene itt//

*Zihálva, és egyre kimerültebben állsz meg végül és nézel körbe - a környék persze nem ismerős, de ahogy újra kimerészkedsz a főbb útvonalak irányába, viszonylag hamar megtalálod a Ravenswood metróvonalat - ezúttal egy másik állomását... voltaképp egészen könnyű. A lassan egyre irritálóbb madárhang ugyanis erősödik a fejedben ahogy közeledsz felé.
Teljesen lestrapáltnak érzed magad a történtek hatására és a rohangászástól is, kénytelen vagy lassítani a tempódon és néha meg-megállni; hamar rájössz, hogy ha a fáradtságnak átadva magad vánszorogsz a loholás helyett, a környezeted - az állandó embertömeg - számára sem vagy már annyira feltűnő, és a kutyaugatás is alábbhagy, a baljós, rossz érzések azonban épp úgy, ahogy a hányás borzalmas utóíze a szádban, továbbra is elkísérnek...

Újra kivárod a megfelelő alkalmat, és újra belógsz a peronra, ezúttal sikerül a feltűnést elkerülnöd. Hajad ugyan még mindig csatakos, most már a verejtéktől is; kabátod és hátizsákod is leharcolt, ám talán a zuhanynak köszönhetően a körülményekhez képest aránylag jól el tudsz vegyülni az emberek között, bár sokan oda-odakapják a fejüket feléd.

Mikor átszállsz a piros - egyben talán legforgalmasabb - vonalra és a szerelvényed a föld alá hajt, a madárhang a fejedben disszonáns kakofóniává válik újra, mielőtt a Monroe állomás közelébe érnél.
Újra furcsa bevillanások kísértenek, és az utasok szinte arctalan tömegében mereven téged figyelő, baljós arcokat pillantasz meg - még a szomszédos kocsi mocskos, homályos üvegén túlról is. Az ápolatlan küllemű, furcsa öltözékű, természetellenesnek tűnő figurák egy pillanatra sem veszik le rólad mohón bámuló tekintetüket - szinte kényszerítened kell magad, hogy ne menekülj le a metrókocsiról. Ami még rosszabb, hogy mintha a többi utasnak - az Ipodjaikat buzeráló, újságaikba vagy filléres könyveikbe mélyedő, mobiljaikon harsogó vagy egymással gágogó utazónak és zajos turistának - fel sem tűnnének...

Még a célállomásod elérése előtt a monoton madárének alábbhagy, a természetellenes figurák arca vigyorba torzul, és fejedben gúnyos nevetések kórusa hallatszik fel - majd mire feleszmélsz, már nem látod őket. Hogy leszálltak-e, vagy eltűntek, azt nem tudod.

Végül már tényleg félhullának érzed magad, mire a Monroe állomáson kimenekülhetsz a metróból... csak hogy újabb csalódottság és aggodalom öntsön el.

A kijelzők szerint fél öt múlt csupán, péntek van, Chicago szíve mélyén, a zsúfolt Loop alatt vagy, a peronon a tömeg őrjítően hatalmas még így is, hogy igen sűrűn jönnek s mennek az újabb és újabb szerelvények, és még csak nem is jött el a délutáni csúcsforgalom ideje - éjszaka, de legalább is késő este előtt esélytelen, hogy bejuss az alagútba, ráadásul még ha sikerülne is láthatatlanná válnod, ha nem vagy elég gyors, életveszélyes is lehetne. A peronon ledőlni aludni vagy épp feltűnően sokáig várakozni szinte garantáltan azt eredményezi hogy valamelyik, a tömeget unottan pásztázó vagy adó-vevőikkel járkáló egyenruhás nem kívánt figyelmét felkelted. Felmehetsz a felszínre, a belváros gigászi felhőkarcolói közt bóklászni és egy szabad padot keresni, ahol lerogyhatsz - sok csöves mászkál arrafelé is, természetesen a koldusok, valamint a közvetlen közelben van fönn egy munkaügyi központ is, ahol sok lepukkant munkanélküli és bevándorló bolyong, köztük fel se tűnnél, de nyugodt, csendes helyet itt garantáltan nem találhatsz.
Vagy továbbmehetsz dél felé ugyanezen a metróvonalon a közbiztonság szempontjából pocsék, de csendes búvóhelyekben gazdagabb és zsarukban (és szó szerint is) nagyságrendekkel szegényebb környékek felé is, amerre több - változó, hogy épp mennyire használható, vagy biztonságos - placcot is ismersz.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Az emberek felkiáltása felzaklat, sőt felháborít, de igazuk van. Ez az ami a legjobban zavar.*
<De ez nem én voltam, ez nem én vagyok! Én, nem tennék ilyet sosem!>
Legszívesebben visszavágnék nekik, de csak tovább tetézném a bajt, tudom, és nem vagyok olyan idegállapotban sem hogy ezzel foglalkozzak tovább, így í menekülést választom mint már annyiszor*

*A szirénák hangja az ami felráz valamennyire. Annyira legalábbis hogy az ösztön robotpilótája átvegye az irányítást.*
<Fuss Helga! Menekülj, minél gyorsabban és minél messzebbre!>
*S bár alig állok a lábamon, feltápászkodva futni, kóvályogva rohanni kezdek. A kapucnit a fejemre rántom, és kisebb, egyre kisebb utcákba fordulok be, elkerülve az embereket és a főutakat. Könnyeim lemaszatolom, és csak az érdekel minél messzebb legyek a helytől, a szörnyűségtől amit műveltem. A fejemben hangzó trillák mintha velem egyek lennének, nem és nem múlnak.*
<Hallucinálok is?! De baszott jó! Nem vagyok narkós, szűnj már meg, istenverte csicsergés!> Az érzés miszerint a metróból jön – vagy oda csábít – a trilla, nem érdekel. Oda nem mehetek le. Tele van metrórendőrökkel. Így marad az utcák labirintusa. S mivel a környéken nem vagyok annyira otthonos, észbe kapva lassítani kezdek az iramon.*
<Jó lenne tudni merre is van a haza?!>
*Körbenézek és próbálom kitalálni hol vagyok, és hogyan is juthatnék vissza a "saját" környékemre. Az persze bizonyos hogy mivel metróval jöttem gyalog igencsak húzós séta lenne visszafelé. A hajam sem szárad még meg. Valami meleg helyet kellene keresni, ahol békén hagynak, és viszonylagos a biztonság. Az átéltek miatti zaklatottságom, és a következmények miatti félelem akadályoz az átgondoltságban, és a gyors döntésben. Nemsokára éjszaka lesz, és nem a szabad ég alatt kellene ezt megvárni. Végül bár igencsak reszkíros a dolog mégis a metró mellett döntök. Azzal visszajuthatok, méghozzá nem máshova próbálok meg eljutni hanem a Föld alatti városba. *

*Lassan és lehetőleg ameddig csak lehet kerülve a forgalmasabb utakat a barna metróhoz venném az irányt. A kapucni mélyen az arcomba húzva, a háti rendesen felvéve a hátamra, és lehetőleg mind a befelé haladásnál mind az átszállásnál a piros vonalra a tömeggel haladnék hogy az átslisszanásom a kapu felett ne legyen túl feltűnő, tudom hogy nem én leszek az egyetlen lógós. A metrókocsiban az kocsikat elválasztó ajtó közelében állok meg. Így legalább átlátok amásik kocsiba is, és ha valami gáz van - mondjuk véletlen a metrón utazó rendőrök - akkor van hova "futni". Legalábbis egy ideig.*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Az aszfalton magatehetetlenül heverő "púp", mint arra hamar rájössz, már aligha jelent fenyegetést. Magad sem érted, hogy voltál képes ennyire eltorzítani - pépesre rúgni vagy taposni, nem tiszta, hogy mi történt - a fejét. Az iszonyat aztán úrrá lesz rajtad, amit a tömeg reakciója csak fokoz. Rohansz, menekülsz újra, körülötted és mögötted zúgolódás, kiabálás, sokkreakciók; a gazdira már rá se mersz pillantani - az általános morajlásból kihallatszó és tudatodig eljutó beszédfoszlányok és kiáltások kórusa is az idegeidre megy és megrémít, ahogy a mobilok is - érzed, hogy szorul a hurok.*

- Ez elmebeteg!
- Istenem... Istenem...
- Hogy bánhat valaki így egy állattal?
- Valaki hívja a rendőrséget!
- Ez... iszonyatos!
- Erre fut, valaki... valaki állítsa meg!
- Ez de gecire be van tépve...
- A rohadt eszelős kurva!

*Alig másfél saroknyira, ha eljutsz, mielőtt a világ újra homályosulni látszik, lábaid megrogynak, gyomrod görcsbe szorul és kiadod tartalmát. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a hideg ráz, a verejték is kiver, könnyeid patakokban áztatják arcod - pedig egészen biztosan érzed, hogy már nem vagy lázas mégis sokkalta szörnyűbb az egész, mint holmi betegség.

Valahol nem messze szirénák harsannak... megszokott zaj Chicago utcáin, de ki tudja, nem érted jönnek-e épp, hogy intézetbe - vagy még rosszabb esetben a fiatalkorúak börtönébe - vágjanak?

Félelmedből merítesz erőt, mert máshonnan aligha tudsz, hogy tovább menekülj - kisebb, szűkösebb és sötétebb utcákba vágódsz be ösztönösen, ahonnan cikázva a párhuzamos utakra szökhetsz, hogy mihamarabb lerázd üldözőidet, ha ugyan a nyomodban vannak. Kutyák ugatását és vonyítását hallod minden irányból; a járókelők ebei, a lakásokba zárt kutyák mind-mind csaholnak őrjöngve, mintha róka járna köztük; vagy mintha "társuk" pusztulása miatt üvöltenének bosszúért.

A morajlás és a kutyaugatás közepette valamit hallasz még, valami egészen halk és ide nem illő dolgot - mintha a fejedben szólna és mégis egy irányból éreznéd - a metró felől - egy magányos, furcsa énekesmadár ritmikus, monoton dala.*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*A kutya számításom ellenére nem akar eltakarodni. Sőt, mindjobban behergelődik. Én pedig nem vagyok annyira ügyes, így a lábamba is sikerül neki belekapnia. Komolyan megijedek, ám az új bélelt farmernak hála a lábam nem sínyli meg a foggal illetést. Az emberek pedig lassan igazi tömeget alkotnak körülöttem. *

<A büdös francba hogy nem szakadsz már le rólam te rohadalom!!!>
*A gondolattal együtt törnek fel bennem az eddig soha nem érzett indulatok, és töltik meg egész lényemet, és borítják el az elmémet is, valami távoli szürrealisztikus szürke ködbe facsarodó hangorgiával együtt. Fejet rázok, még vizes hajam arcomra tapadva csíkozza be azt. De végre múlik a szédítő impulzustömeg. Kár. Valami megváltozott ezalatt a néhány pillanat alatt. Kikerekedő szemekkel nézek le a „púpra” <Az aszfalt ilyen kátyús???> és belesápadok a döbbenetbe. A kutya feje a betonba taposva szinte az én talpam alatt a púp. *

<Te jó isten!>
*Hányinger tör rám, és keveredik a perverz formán belém nyilalló kéjes borzongással. Nem sietek levenni a lában a kutyáról, ösztönöm még attól tart hogy folytatja az acsarkodást. Aztán elszakítom a tekintetem a véres kifacsarodott testtől és lassan emelem fel a tömeg felé. Annak mélyén aggodalom és vadság. *<Helga basszus ebből sehogy sem mászol ki!>

*Az engem fotózó és vélhetően filmező emberek arcán visszatükröződik a szörnyűség amit tettem. Zavarodottan és egyre jobban kétségbeesve lázasan száguldanak gondolataim<Most mi a szent szart csináljak?> A lepottyanó három galamb csak tetézi a káoszt ami bennem dúl. *

*Lelépek az összeroncsolt állatról. Aztán győz az életösztön, és a táskám felkapva futásnak eredek. Émelygésem szédülésbe és undorba csap át, és nem sikerül túl messzire elszaladnom mikor a gyomrom úgy dönt kiadja magából a tartalmát. A legközelebbi házfal mellé támaszkodok és görnyedten, görcsösen hányni kezdek. Könnyeim lehunyt pilláim alól is előszivárognak. Majd lábam remegőssé válik – ahogy a kezem is – és lassan oldalammal a háznak súrlódva lecsúszok. Úgy érzem az összes erőm elhagy ahogy elönt a teljes kétségbeesés. <Mi történik velem Istenem. Mi???> Nyüszítve, minden ízemben reszketve zokogok a hányásom mellett.*
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Magad mögött hagyod Allisont, a központot; bár továbbra is egészségesnek érzed magad, azok a kellemes érzetek, amik a furcsa bűbáj szép látomásaival jöttek, egy pillanat alatt lefoszlanak rólad.
A kutya vadul acsarkodik, többször hátizsákodba mar, mintha teljesen megveszett volna - gazdája a kelleténél sokkal lomhábban és döbbenten szólítgatja, de az eb rá sem hederít. De ami még ennél is frusztrálóbb, hogy míg gyűlnek az egyre bámuló emberek, még tovább rohanni se tudsz a kutyától, aminek sikerül egyszer a lábadba is belekapnia, bár vastagabb farmerod miatt nemigen tesz benned kárt.

Idegen, sötét érzések öntenek el.
Gyűlölet. Pusztításvágy. Rombolás.

Még rémlik, ahogy a zsákod lendíted és lábad is útnak indítod, aztán mintha vaskos gomolygó füst telepedne a látómeződre és éjszakai sötétbe borul minden - te pedig mintha csak lebegnél a sötétségben. Furcsa énekesmadarak monoton, ritmikus és valahol zavarba ejtő, disszonáns kórusát hallod; harsány kakofóniájuk végül teljesen betölti az elméd.

Végül kitisztul a kép; a madárkórus eltűnt, csupán csont reccsenését hallod. Mintha megint kiesett volna pár pillanat... hátizsákod a földön, lábad az immár aszfalton heverő, visító kutya véres, széttört és kifacsarodott állkapcsú pofáján - onnan jön a recsegő csontok hangja ahogy súlypontodat egyre jobban ráhelyezed. Cipőd és nadrágszárad az eb vérétől pettyezett. Iszonyatos a látvány, és még iszonyatosabb az a tökéletesen Helga-idegen, szemvillanásnyi időre átfutó kellemes, kéjes borzongás, amit érzel. Az öreg néni, aki a kutya gazdája lehet, hangosan, panaszosan sír, de nem mer közelebb jönni. Körülötted emberek állnak elképedve - sokuknak kezében mobiltelefon, néhányan telefonálnak vele, és legalább ketten arcuk elé tartják, feléd irányítva - kameráznak. Az immár kissé távolabbi Night Ministry központ bejárata előtt is többen gyülekeznek - kijöttek, hogy elképedve bámulják, akármit is műveltél.
Az egyik közelebbi - kissé satnya - fáról valami gyors villanás a szemed sarkában, mard három halk puffanás, ahogy három, döglött, fehér gerle hullik alá...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

- B terv?! – hörrenek egyre kevésbé toleránsan és nyugodtan.
- Ez a B terv Allison! Ez! – mutatok, azaz inkább ütök a mellkasomra két kézzel

*Aztán a jelen kicsúszik a kezeim közül, vagy én csúszok ki a jelenből egy pillantra. Az evőeszközök csörömpölése térít magamhoz, és ledöbbenve meredek ki a fejemből. Valahogy inkább csak érzem mint tudomo hogy ez én voltam. Szégyen és sajnálkozás ül ki az arcomra egy pillantra. *
- Bocs. – szűröm fogaim közt, és pánikszerűen kapva fel a cuccom rohanok kifelé. <Mi a szent szar volt ez?! Még a végén zsarut hívnak. Helga egy idióta barom vagy!>

*Allison rohan utánam, és hátra sem nézek, attól tartva hogy meg akar állítani. A kinti „tömeg” meglep, de ekkor sem állok meg. S végre a kinti hideg levegő áramlik tüdőmbe ahogy zihálón kapkodom a levegőt. Futásra váltok, s nem is nézem merre. A kutya csaholása is csak messziről ér el hozzám. Dühöm és csalódottságom fájó ködén át. Csak az ösztönöm az ami visszaránt a jelenbe ismét, s még épp időben hogy felfogjam a nekemrontó kutyát. Szerencsére a hátim csak félvállon lóg rajtam, így azt kapom le és tartom magam elé, s nyomom oda a kutyának hogy abba harapjon bele ha akar, s ezzel együtt kénytelen vagyok megtorpanni is mert különben átesek az eben. Bensőmben fortyogó dühöm szól ajkaim közül*
- TAKARODJ!!!! – kiáltok rá s remélem hogy megijed annyira hogy engem otthagyjon.
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Allison továbbra is komoruló tekintettel hallgatja a történeted - úgy sejted arcáról, hogy rosszallás nincs benne, viszont azok a bizonyos balsejtelmek, amiket emleget, egyre inkább kiülnek szelíd tekintetébe.*

- Csecsemőotthonból adoptáltak... és gondolom... akkor titkosítva? Helga, így sem lehetetlen, de fel kell készülnöd, hogy nem sok az esély, és ha esetleg nem jön össze, akkor is kell egy B terv...

*Persze ahogy haragod lángra lobban és elönt a keserűség és valamennyire még az irigység szülte gyűlölet is, úgy bele is fojtod a szót... egy pillanatra a perspektívád eltorzul, majd azon kapod magad, hogy a mikrózható kajástál és az evőeszközök csattannak a szemközti falon, csak kicsivel zúdulva el a szociális munkás feje mellett... és egy pillanattal később már rémlik is a mozdulatsor; mintha nem lettél volna ura önmagadnak.
Allison eltátja kissé a száját, ahogy magadat, úgy őt is sikerült meglepned. Cókmókod összekapva rohanvást indulsz kifelé.

A külső folyosón és előtérben úgy tűnik, már többen ücsörögnek; főleg fekete fiatalok és nagyobbrészt lányok - kávéznak, melegednek és úgy ríják el problémáikat a segítőknek, ám mikor kiviharzol, mindenki elcsendesül és minden tekintet feléd fordul, csak egy lány hüppögését hordozza a visszhang továbbra is. Allison rohan utánad, kezében egy kártyát szorongat - névjegkártyaféle - és szinte könyörgőn néz rád, hogy vedd el.
Meg kell torpannod, ha el akarod venni tőle, de ha nem teszed, nem követ, nem erőszakoskodik.

Kilódulsz az épületből, lábaid ösztönösen visznek minél messzebb - a járókelők megbámulnak, ezúttal nem szutykos küllemed miatt, hanem talán féktelenséged kelti fel figyelmüket. Kinn vagy az utcán. Még nedves hajadba hideg szél süvít. Egy idősebb néni kétségbeesetten próbálja visszafogni a megveszekedett módon feléd ugató kutyáját, ám az kirántja a pórázt gazdája kezéből és feléd rohamoz...*
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

*Allison megszólal és felnézek rá. Fejet ingatok*
- Én nem tudom hogy köröznek-e. De biztos mert már többször is bevittek. De volt amikor nem kaptak el mert elslisszoltam.
*Vallok színt rosszkedvvel telítetten.*
- Tizenhat.
*Vonok aztán vállat kedvetlenül. Egyre inkább rájövök rossz ötlet ez a hirdetésesdi.*

*Járkálni kezd és kérdezget. Feltett kérdéseire nem tudok válaszolni.*
- Nem tudom, nem ismerem őket, nem tudok semmit róluk. A nevelőim azt mondták egészen picike, pár hetes voltam mikor adoptáltak.
*Amiket aztán a megérzésekről mond, egyáltalán nem tartom érte bolondnak, hiszen én is az ösztöneimre hagyatkozva élek már egy ideje. Amit tanácsol nem hülyeség.* <Ezt tényleg át kellene még rágni.> De a bensőm háborogni kezd és a dühömmel keveredve elborít a reményvesztettség, és kétségbeesés. <Soha nem találhatok rájuk?!> A felajánlását a fotóról szinte meg sem hallom, feszültségem egyre jobban elhatalmasodik rajtam. <Könnyű neked Allison. Van munkád, életed. Van ételed is és fázni sem fáztál soha, ez tuti. > S nem tehetek róla de a nőt hibáztatom azért mert rádöbbentett arra hogy soha nem lehetek már boldog. Felállok letéve a kiürült kajástálat.
- Nem. Köszönöm nem. – mondom és felkapom a hátimat.
- Nem kell a fotó, és nem maradok itt mással. – nézek rá lángoló tekintettel.
- Köszönöm a segítséged Allison. Jó fej vagy! Igazán! Elmegyek, és mégegyszer kössz! – s kifelé, azaz visszafelé indulnék mielőbb távol legyek a szertehullott reményeim és álmaim temetőjétől.
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.

[Sablepaw]

*Allison nyugodtan hagyja, hogy csuklójára fogj... még miután a kép kitisztul, akkor is tartod egy ideig - amíg ő újra pulcsinyaka alá tolja a medált. Kérdésedre csak azután válaszol, amikor ujjával mutatta, hogy titkos a dolog...*
- Már nem vagy lázas.

*Egyre kevésbé tudod hová tenni a fiatal szocmunkást meg a fura, de valahogy hatékony hókuszpókuszt, amit csinált, de egyelőre a kaja köt le.*
- Már nem. A tiéd.
*Közli Allison egy vállrándítással. Elképesztően jól esik a koszt, és érzed az ízén, hogy ez nem fasírtporból meg krumliporból meg műzöldségből van, hanem igazi kaja - nagyon, nagyon rég nem ettél már ilyen jót, bár a sebességből hamar rájössz, hogy érdemes visszavenned.

Kérdéseidre kissé eltöpreng - láthatóan ő maga sem biztos benne, hogy is lehetne ezt megoldani - aztán amikor magyarázatod hallja egészen elkomorul. Egy ideig szótlanul, komolyan néz rád, majd egy újabb sóhajtással megszólal.*
- Helga, mint láthatod, én néha... és tényleg csak néha... más módszerekhez nyúlok, ha a bajba jutottak megsegítéséről van szó, de a törvény alól én sem mentesülök. Nem dobunk fel senkit. De ha tényleg köröznek, én pedig elbújtatlak, ha hazudok nekik... akkor minimum bűnrészes leszek, de a korodtól függően akár gyerekrablónak is nézhetnek. Hány éves vagy voltaképp? A központ címét megadhatod... de én nem tudom kideríteni hogy valóban köröznek-e, és ha igen, mennyire súlyos a dolog...

*Feláll, és kissé idegesen járkálni kezd, ujjait tördelve, rád-rádsandítva...*
- Semmit sem tudsz az igazi szüleidről? Hány éves voltál, amikor adoptáltak, emlékszel még az igazi anyukádra egyáltalán? Nézd... én a megérzéseimben bízok. Nagyon jók az ösztöneim, ez amolyan családi örökség, ezért is éreztem úgy, hogy neked komolyabb segítség kell... de ezzel a hirdetés dologgal kapcsolatban... rossz érzéseim vannak. Persze lehet, hogy bolondságnak tartod, annak is hangzik... de ezt jobban át kéne gondolnod.

*Válaszod meghallgatja, majd megáll, a fejéhez kap, és a falióra felé néz; délután háromnegyed három van - igencsak elszaladt az idő, amennyire érzed.*
- Nekem rövidesen indulnom kell adományokat begyűjteni... lefotózzalak azért gyorsan? Visszajössz később? Vagy itt maradsz egy másik szociális munkással?
_________________
- Cobolymancs (Sablepaw), Red Talon, Theurge, Lupus
- Setétholddal Osonó (Darkmoon Stalker), Bastet, Bubasti
- Bosszú Fagyos Karma (Frostiger Kralle der Rache), Fenrir - Schwerter von Heimdall, Modi, Ulfr

[Helga Gray]

- Ooopsz.
*Szisszenek fel mikor meglátom Allisont a fekete nővel és meghallom annak nem épp kedves monológját. <Allison miattam bajba keveri magát!> Ilyesmit még soha nem tapasztaltam, főleg ebben vagy más karitatív közegben. Meg is hökkenek kellőképpen. A fekete nő mosolyát valahogy nem tudom viszonozni. Ajkam csak akkor húzódik el – távolról, nagyon távolról félmosolynak tűnően – mikor Allison nyelvetölt a nő után.
Dirderegve veszem el a törölközőt. *
- Ahm! Látom, nem lesz gond – mondom és visszavonulok a fürdőbe.
<Engem ne etess Allison. Valamiért átléped a határokat. Csak tudnám miért?!>

*A hajam igazi kihívás. Nagyot fújva nézek a tükörbe félkész még mindig gubancos hajjal. <hol egy olló?!>
A szédületet megérezve ösztönösen kapaszkodom meg a csapban és elámulva nézek a mögöttem – azaz a tükörben – látható képre. Zavarodottan forfulok hátra amint visszavált a kép. A fürdő viszont teljesen szokványos. Csak a hajam nem rendezett még mindig. Arcom lázrózsái legalább valami színt visznek a fakó képre. Szájat húzva folytatom a küszködést a hajzatommal. <Levágatom, halljak meg!>*

*Végezve Allison egy másik szobába visz. Ha lehet még fáradtabbank érzem magam mint zuhanyzás előtt. Tagjaim a fotelhez vonszolom és szinte lerogyok belé. A hátit is csak lodobom. Legszivesebben belekucorodnék a fotelba és aludnék egy jót. *

- Jó. – válaszolok röviden az öv és sapka, sál kérdést lezárandó.
Folytatja és felnézek rá, bágyadt elgyötört tekintettel. Szótlanul bólogatok csak. Ennyire telik most tőlem. <Allison ha én ellazulok akkor elalszom!> Csak tekintetem figyeli amit művel. Mikor hozzám lép és a homlokomra teszi a kezét
- Lázas vagyok ügye?
*Kérdezem halkan, és csuklójára fogva tolnám el a kezét finoman és siklanék ki a további érintések elől, ám a mozdulat kettétörik. Érzékek, érzetek lepnek el. Kezem ösztönösen szorul rá mégjobban a csuklójára a furcsaság megéreztén. Szemem kikerekedik és felnyögök a gyönyörűségtől. A látomás heléyre aztán újra az iroda kerül, s még mindig Allison csuklóját fogom, akárha kapaszkodnék a szép és jó érzésekbe, amik valahogy nem is múlnak el igazából. Azaz átalakulnak. Kicsit magamba figyelve rájövök valami történt velem mégiscsak. Nem ábrándkép és fantomérzet járt át. A hsam sem fáj, nem fázom és nem érzem halálosan kimerültnek sem magam. Felnézek Allisonra s csak lassan engedem el a kezét. Ajkam szóra nyílik de a nő mozdulata bennem rekeszti a kérdéseket. Csak nagy szemekkel nézve rá bólintok. *
- Rendben
Hangom csak suttogás szinte. <Ki ez a nő? Boszorkány? Kuruzsló?> Akaratlan is megborzongok a gondolatokra.

Az elémtett tálkára nézek. Gyomrom újra megcsikordul.
- Allison ez a te ebéded? – kérdem meglepve, bár mivel iszonyat éhes vagyok a válasz nem fog eltántorítani az evéstől.

*Lehámozom a tetejét a tálnak és falánk mód látok neki az evésnek csak a kanalat és a kezemet használva. Alig rágva a falatokat nyelem lefelé, s csak mikor megfájdul a gyomrom a hirtelen evéstől lassítok a tempón. Tekintetem hol rajta hol a kaján és hallgatom amit mond. Elgondolkoztat és homlokom is ráncba húzódik. Rámeredek. Most nézem csak meg igazán őt. Fáradtnak, kimerültnek tűnik, mióta…. Mióta.. <Rámvarázsolt!> Szavai kissé késve jutnak el hozzám és kell kis idő mire utolérem a gondolatmenetét. Más foglalkoztat. <Sámán, vagy valami természetgyógyász lehet? Biztos tiltott is amit csinált velem, ezért kell titokban tartani.> A kanalat le is rakom és hátradőlök. Aztán bólin tok meggyőződés nélkül.
- Ühümm.
<Mit is mondott?! Le tud fényképezni, és beteheti az újságba és az internetre. És ha feladom magam akkor megtalálnak.> *Elgondolkozom, és pár perces hallgatás után nézek rá újra.
- Azt nem lehetne hogy ide jelölöm meg az elérhetőségem? – kérdezem
- Vagy a te telefonszámodat adnám meg, mármint itt az irodait. – folytatom bátortalanul – akkor te kideríthetnéd hogy nem akarnak-e elkapni.
Kérőn nézek rá
- Nem derül het ki hol találnak mások, mert lelencbe visznek. Anyámék, azaz a nevelőszüleim már nem visznek haza. – sóhajtok nagyot
- Örökbe fogadott gyerek vagyok, és az igazi szüleimet akarom megtalálni, hogy igazi családom legyen végre. – hajtom le a fejem, hangom a sóvárgás remegteti meg.
_________________
Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz.